Úgy indultunk neki, hogy a májusi remek szereplést megkoronázva elgáncsoljuk a Ferencvárost is. Minden esélyünk megvolt erre, mégsem sikerült. A hétvégi presztízscsatát nem a jobban játszó együttes nyerte. Hanem az a csapat, amelyik kevesebbet hibázott, illetve jobban használta ki a rivális baklövéseit. Azaz a hatékonyabb együttes, így véget ért egy csodaszép sorozat ellenük a Nagyerdőben. Ha ragozni akarjuk, akkor több csatát is megnyertünk, viszont a háborút elvesztettük. Miként történt mindez? Nem maradunk adósak a részletezéssel, mindössze egy kattintás szükséges.
A Moniz által preferált játékstílus miatt egyáltalán nem vettünk volna mérget arra, hogy nálunk lesz többet a labda, s mi domináljuk a találkozót. A Ferencváros azonban vajmi keveset mutatott ellenünk a Moniz óta megszokottá vált attraktív futballjából. Nyugodtan mondhatjuk úgyis, hogy a fővárosiak feladni kényszerültek a stílusukat vasárnap. Alapvetően mindkét együttes kimondottan támadó felfogást ígérő összeállításban és formációban lépett pályára, hiszen győzni kellett a dobogós remények életben tartása végett. Ám a zöldek most nem tudták alkalmazni a gyors, rövid passzos, kombinatív labdakihozatalt, nem birtokolták eleget a labdát a játéktér centrumában. Hozzájárult ehhez a felfutó védők támogatásának hiánya, az általunk megválasztott harcmodor, s mi tagadás részben a korai vezetésük is. Hogyan vonulhattak mégis ők előnyben a pauzára? Erre később kitérünk.
Előtte azonban szót kell ejteni arról, miként értük ezt el, illetve mire törekedtünk az első játékrész folyamán.
1. El kellett érni, hogy a Fradi szélső védői ne merjék kísérni a támadásokat. Gyömbér ugye eleve kényszerből játszott ezen a poszton, s nem is mozgott otthonosan, ami kapóra jött nekünk. Támadásban a gyors szélsőink most már fordulók óta fellépnek Adamo mellé. Emiatt életveszélyes, ha az ellenfél hátvédei közül bárki is elől ragad. Francia gólfelelősünk is favorizálja a vonal melletti párharcokat. A Magyar Kupa döntőjében két találatot vitt be így a túlerő ellen. Moniz is tisztában volt ezzel, így részéről főben járó vétség lett volna, ha szabad folyosót engedélyez számára.
2. Elszigetelni a Fradi védekező középpályásait, akik egyúttal a labdafelvevők a szisztémában, megszüntetve az általuk betöltött kapocs funkciót. Levegőbe kényszerítve ezzel őket, hiszen ott nem tud érvényesülni a támadóik fürgesége. Másrészt roppant kedvező pozíciókból indíthatjuk az ellencsapást.
3. Semlegesíteni Bödét, távol tartva őt a veszélyzónától. Ennek megoldása nem egyszerű, mivel a sokoldalú játékos, nem klasszikus center. Részt tud venni az összjátékban, mélységi beindulásokkal is operál, valamint jól lő távolról. Nem klasszikus követő emberfogással reagáltunk, hanem a Máté-Mészáros kettős közül az egyik – attól függően, melyikük zónájában mozgott – szorosan őrizte, kilépett rá, kísérte, ha kellett.
Öt a négyre letámadunk, Józsi és Csukics felé is zárva a passzsáv, labdaszerzés is lesz belőle. Ezt az agresszív pressziót inkább a második félidőben alkalmaztuk a kiállításig.
Egyértelmű túlsúlyban a kezdőkör területén. Ferenczi és Pölő jól láthatóan nem a vonal mentén zár, amit a fentebbi rajz is próbál illusztrálni. Hátra passz után felívelés következik.
A Böde ellen alkalmazott védekezés, Mészáros a nyíllal jelzett területtől kezdődően üldözte Bödét, emiatt a védelmünkben gyakran űr keletkezett, ennél a szitunál viszont Spitzmüller okosan belépett Mészáros helyére, így nem okozott gondot a dolog.
Hiába teljesítettük azonban a három pontot, több probléma is fellépett. Jól reagált egyfelől a helyzetre Moniz. Józsit becsempészte az elsődleges védvonal és a védelem közé. Ebből következően általában már öten várták a felíveléseket. Több esélyük kínálkozott a játékszer megszerzésére és megtartására. Nem voltunk kellően erélyesek a támadókkal szemben, s amint földre került a labda már kamatoztathatták a darabos védőkkel szembeni gyorsasági fölényüket. Másfelől a vendégek trénere Böde szorult helyzetét is igyekezett kiaknázni. Mint jeleztük, a falból valaki mindig kilépett rá, akinek a helyére Holman rögvest beindult mélységből. Nem igazán tudtuk ezt kezelni, rosszul váltottunk, és Spitzmüller se tudta megfelelő gyorsasággal lereagálni az ilyen szituációkat. Szerencsére a játékos rutintalansága többször is kisegített bennünket. Józsi megváltozott helyezkedéséből – ami nagyjából a félidő derekára datálható – még egy dolog következett. Bódi kénytelenné vált mélyebben visszalépni a tervezettnél. Jóval kevesebbszer ért fel a támadásokhoz, energiáit a szűrés-biztosítás kötötte le a játékszervezés helyett. Pedig, ahogy látni fogjuk, veszélyesen ténykedett a támadó harmadban, ha sikerült neki felzárkózni az akciókhoz.
Több dolog is látható a leírtakból. Az elsődleges védvonal szépen zár, de Józsi légüres térben. Mészáros tapad Bödére, de a helyén hézag keletkezik. Bódi kb. 75-80 méterre az ellenfél kapujától, Spitzmüller helyén tulajdonképpen.
Az említett bemozgás Holmantól, amikor egy előrerúgott labdát Böde megcsúsztat, amire addigra már rástartol a mélységből érkező Holman. Több ilyen is volt, ebből végül nem lett semmi, mert hosszú volt a csúsztatás, és így nem érte el Holman.
Lényegesen nagyobb problémát okozott, hogy a hátsó alakzat tengernyi ki nem kényszerített hibát vétett. Még a honi mezőnyben sem megszokott a gyermeteg megoldások ilyen magas száma. Azzal indult, hogy már a meccs korai szakaszában megajándékoztuk a riválist. Az első gól előtt hárman is tisztázhattak volna, de egyikük sem tette meg. A legnagyobb fenékbe billentés Szűcsnek jár, aki a legelőnyösebb helyzetben is módfelett gyatra megmozdulást produkált. A második ferencvárosi találatot szintén kabaréba illő jelenetsor előzte meg.
Valahol kényszerűség szülte az elhárítás összetételét. Sérülés, eltiltás, Simac titokzatos mellőzése, Ramos sem volt maximálisan fitt. Ennek dacára Kondás személyi döntései minimum erősen vitathatóak. Nem is várta meg már a félidőt sem a változtatással. De nem szabad itt leragadni. A teljes csapatrész nélkülözte a határozottságot, rendezetlenül, bárgyún helyezkedve védekeztünk, túl sok időt és helyet hagyva a támadóknak. Teljesen szétszakadtak a csapatrészek, már ami a mutatott játékot illeti. A spori is megsajnálhatott minket, mert megítélésünk szerint, erősen vitatható büntetőt kaptunk. Kontakt tagadhatatlanul volt, de kis millió ilyet lehet látni minden mérkőzésen. Igaz, valahol ez visszajárt a sorstól, a korábbi fordulókban látottak miatt. Tudja mindenki, mire gondolunk.
A Fradi második gólja. Máté kilép a védelemből, Mészáros is indokolatlanul előre helyezkedik, ezáltal a 3 Fradi támadóra egyedül Ferenczi vigyáz. Máté belelövi Józsiba a labdát, ami Somália elé perdül, a csúsztatása után pedig Jenner ziccerben vihette a labdát kapura. De egyébként is sokat mondó kép. Józsi miatt Bódi kell hozzá, hogy legalább egyenlő létszám legyen. A szélső védők és Csukics sehol a láthatáron.
Ez az a szituáció volt, mikor egy előre ívelt labda után Szűcs elcsúszott, így Somália könnyedén elfuthatott mellette, ezután kapta le Kondás, Szűcsöt. Több volt az akcióban, középen a 4 védőre 3 Fradi támadó érkezett. Az emberelosztás rossz, Jenner tök üres a hosszún.
A komoly létszámfölény ellenére rendezetlenek vagyunk. Holmannak 3 ígéretes opciója nyílt, bár Jenner még jócskán le volt maradva, de Somália és Böde teljesen üresen indult meg, azonban mivel hosszan tolta meg, így csak becsúszva tudta Somália felé passzolni, nem is lett jó a passz. Több ilyen is volt a meccsen.
Élvezetes játékrészt láthattunk, hiszen tucatnyi helyzet alakult ki. Köszönhetően annak, hogy mindkét oldal botrányosan védekezett, s a szűrők csapnivalóan teljesítettek. Meggyűlt a baja mindkét védelemnek, a mozgékony, helyüket állandóan változtató, fineszes támadókkal. Ráadásul megnehezítette a dolgukat, hogy elvétve kaptak támogatást a romboló szereppel megbízott középpályásoktól, kiszolgáltatott szituációkba keveredtek. A góllövésért, helyzetek generálásáért felelős játékosok számtalanszor lendületből vezethették a védőkre a labdát, s rengeteg egy-egy elleni párharcot vívhattak velük. Egyfajta adok-kapok történt a pályán. Sokszor megszereztük a labdát a felezővonal környékén, s könnyedén rohantunk el a kapuig. Ha azonban pontosak voltak a felívelések, a játékszer birtokba vétele után a Fradi támadói sem kegyelmeztek. Arról nem beszélve, milyen szívélyesen bántunk velük.
S ezzel el is jutottunk a fentebb említett problémakör harmadik fejezetéhez. Nagyvonalúan bántunk a kialakított ziccerekkel, amely a későbbiek fényében felértékelődött, s döntő fontosságúvá vált. A futball íratlan törvénye, hogy ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. A részletezett okok miatt hiába irányítottuk mi a meccset, s érvényesült inkább a mi akaratunk, mégis a Fradi vezetett.
Egy Fradi lefordulás, ami után egyáltalán nincs szűrőnk, mert Spitzmüller jócskán le van maradva, Bódi üldözi Bödét, de már ő is tempóhátrányban van. Utóbbi lendületből vezetheti Mészárosra. Somália, Szűcsöt kényszeríti futóversenyre.
Coulibaly szélről befelé tör, a hármas veszély miatt erre az oldalra tömörül a Fradi-védelem. Adamo okosan begurította, Bódi most érkezik a befejezéshez. Kapásból küldte kapura, épphogy fölé ment.
Ennél a szituációnál Coulibaly gurított középre a jobb szélről, lemaradt róla mindenki, de a hosszún Bódi összeszedte a labdát, és a képen is látható, hogy 4 lehetősége volt megjátszani: laposan Cicónak vagy Sidibének, beadni Pölőnek vagy Coulynak. A 4-est választotta, és nem feltétlen volt rossz döntés, mert Coulyn nem nagyon álltak, de a kapu torkából mellé fejelt. A tizenhatoson belül voltunk létszámfölényben a védőkkel szemben, a Fradi-középpálya sehol!!
A második félidőben nagy intenzitással kezdtünk, agresszívan letámadtunk, beszorítottuk a vendégeket. Gyakorlatilag csak pillanatokra volt a labda a Fradinál. Azonban a kiállítás mindent felülírt. Harmadszor segítettük meg az ellenfelet. Máté rossz döntést hozott, ha „szimplán” elkaszálja, akkor sárga, helyette a talpaló mozdulat miatt piros. Kényszerű húzásként Sidibe került a védelem tengelyébe. Emberhátrányban, előnytelen felállásban kellett felvállalnunk egy kényszeredett, extrém módon kockázatos játékot. Ezért foglalkoztunk ennyit az első felvonással. Egészen más lett volna a leányzó fekvése, ha mi vezetünk, s úgy kell 10 emberrel folytatni. Így viszont hiába maradt passzív a vendégcsapat, hiányzott már az átütőerő. Teljesen kinyíltunk, nem igényelt bravúrt a fővárosiaktól baljóslatú kontrákat vezetni. Ráadásul Verpecz is hibázott a harmadik gólnál, azt sem lehet úgymond tiszta találatnak nevezni. Mindent elkövettünk a maradék időben, indítottunk még egy utolsó nagy rohamot, de egyenlíteni nem sikerült. A végén a Sidibe-eset újabb bizonyítéka a játékvezetői következetlenségnek. Látványosabb volt, mint a megítélt tizenegyes előtti szitu, de néma maradt a síp. Pedig egyértelmű, vagy mindkettő büntető, vagy egyik sem.
A kiállítás utáni végleges formáció
A meccs tanulsága nem újdonság, jelenleg nem elég mély a keretünk. Ez nem csupán három pontba, hanem a dobogóba került. Nem feltétlen most, hanem összességében, de ezzel vált tényszerűvé. Megnyertük a Böde-Coulibaly párhacot, „röghöz kötöttük” a Fradi szélső védőit, uraltuk a pálya centrumát, de a meccset elbuktuk. A megengedhetetlen hibák, a kényszerű személyi döntések, a gyatra helyzetkihasználás, valamint a másik csapat mesterének helyzetfelismerése miatt. Kizárólag a Magyar Kupa elhódítása miatt nem fáj annyira.
A mérkőzés összefoglalója
(A kép forrása: dvsc.hu)
