Két mérkőzéssel a hátunk mögött nehéz, illetve még nem is kell, következtetést levonni, ráadásul sem a Kaposvár, sem a Mezőkövesd nem segített abban, hogy belőjük magunkat az idei idényre, hiszen egyik sem mérvadó ebből a szempontból. Ami viszont tény, hogy Nyíregyházán megtört, illetve megváltozott valami. Az idő majd segít rajta, ez a dolga, telik és múlik, eközben a bántó, fájdalmas emlékek meg elhalványulnak. A hatását nyilván nem lehet félretenni, a belőle következő változtatásokat, illetve visszaváltoztatásokat látjuk, és van, amit örömmel fogadunk.
Az világossá vált – annak ellenére is, hogy a szezon kezdete előtti beszélgetésünkben ezt vizionáltam, legfőképpen az európai megmérettetés okaként -, hogy a Strömsgodset elleni búcsú következménye a két védekező középpályást és egy csatárt tartalmazó felállás lekerülése az alkalmazható, vagy alkalmazni kívánt taktikák listájáról. Az ok-okozati összefüggés pedig magában rejtette azt az utólag és kívülről logikusnak, egyértelműnek tűnő lépést, hogy azt fogjuk játszani, amellyel veretlenül nyertünk bajnokságot.
És mivel egyetértek magammal abban, hogy ez ésszerű cselekedet, ezért kifogásolhatót nehezen találok benne, kivéve egyet: nem tartom alkalmasnak a nemzetközi kupák selejtezőinek sikeres teljesítéséhez.
Hiába a bukta és a malőr Nyíregyházán, a hiba forrása az elképzelés és ennek megvalósítására a pályára felküldött játékosok képességeinek ellentétéből fakadt – nem a taktikai felálláson -, gyors szélsők nélkül nincs kontrajáték, mint már korábban fejtegettem.
A kupakudarc bajnoki rajtra tett hatása meglepő, jelentős és talán még iránymutató is volt egyben. A támadó gondolkodás és felállás nem volt váratlan, a személyi összetétel viszont igen, hiszen a széleken újra a klasszikus futók szerepeltek, és már a nyolc évvel ezelőtti játékstílust láttam magam előtt.
Mert lehetne. Ott vannak a keretben azok, akik megoldanák, visszahoznák, és úgy tűnt, hogy Kondás Elemér is erre tereli a csapatépítés folyamatát. A rendszerbe illeszkedő Morozovval és Zsidaival erős a tengely, Lázárral konkurencia teremtődött, és jelen pillanatban jelentős előnye is van, Volasra és/vagy Horváthra most hárul komoly szerep, Ferenczi Janika és Korhut a Halmosi-Szacsa duót hozza vissza. Hoznák, ha előbbi nem sérül le. Megint. Aggódom.
Csatlakoznak a sorhoz azok, akik múltbéli vezérszerepüket igyekeznek újra magukra ölteni, mint Bódi Ádám vagy Selim Bouadla, aki adott pazar labdákat, kettőt is. És itt van az a Slimane Bouadla, aki Istenhez hasonlatos, egyesek hisznek benne, mások nem, viszont tudjuk, hogy jó, de még nem láttuk. (Oké, már igen, de hallucináció lehetett bizonyosan.) Ha a körülmények hatására születő, vagy csak születendőben lévő, irányvonalat teljes mértékben folytatni kívánja a stáb, akkor az elképzelés részét Szécsi Márk is képezheti.
Persze kérdés az is, hogy ez egy valóságos irányvonal vagy egy újabb vízió, bármelyik is, már szimpatikus. Az látszik, hogy az erőteljes támadófocinak egyfajta engesztelő hatása is van, de még a stílus kibontakozás előtti állapotban van. Most elöl nincs a félpályán áttörő erő, a szélek használata Ferenczi nélkül kérdésessé vált, és a Mezőkövesd elleni második félidőben széteső középpálya bizonyíték a bizonytalanságra.
Mégis erős jel lehet a strömsgodseti és a kaposvári kezdő közötti különbség, hiszen a stábra leginkább a konzervativizmus a jellemző, szigorúan a sportra, azon belül a focira vetítve.
Néhány hét és meglátjuk, mert amúgy is Kondás Elemérék cselekedetein látszik meg, hogy van-e realitás abban a törekvésben, amelyet látok, vagy látni vélek.
(A kép forrása: dvsc.hu)
