LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings – 1/6

POWER-RANKINGS-580x351Egy rég elfeledett sorozatot szeretnénk újraindítani, mégpedig a szubjektív véleményen alapuló erősorrend elemző Power Rankings szériát. Ebben a szezonban hat résszel jelentkezik majd a rovat, hogy megnézzük, mi a helyzet a mennyei bajnokságunk erőviszonyait tekintve. Nem biztos, hogy a felállított sorrend tükrözi a tabella aktuális állását. Lássuk, hogy hat forduló után hogy állunk.

16. Kaposvár

0 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, 4-17-es gólarány, 16. hely

Elég kilátástalan helyzetben van a Rákóczi, akik éppen ellenünk kezdték egy hetessel a szezont, majd ezt követően verhető csapatok ellen szenvedtek vereségeket, egyetlen pontjuk az Újpest elleni hazai döntetlenjük. Pedig annyira nem gyenge a keretük, de így is el kell kezdeniük a pontok gyűjtögetését, ha nem akarnak hamar elszállni.

15. Mezőkövesd

2 győzelem, 0 döntetlen, 4 vereség, 10-15-ös gólarány, 13. hely

Nehezen indult a szezon Véber György csapatnák, végül a harmadik fordulóban sikerült megszerezniük első győzelmüket, nem is akárhogy, a Kecskemétet ütötték ki idegenben. Viszont úgy tűnik, ez kifutott eredmény volt, azóta elbukták otthon a stadionavatót a Pápa ellen, majd pedig Újpesten kaptak nagy verést. Javítottak az összképen a másik újonc hazai legyőzésével. Ha csak a játékoskereteket nézzük, akkor a mezőny leggyengébb csapata, de a Véber-faktor miatt könnyen változhatnak a dolgok a későbbiekben.

14. Pécsi MFC

2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 7-11-es gólarány, 11. hely

A pécsi csapat is gyengén kezdte a szezont, az utolsó két fordulóban viszont iksz otthon a bajnokcsapat ellen, majd az ötödik körben első győzelmüket is megszerezték a Hungária körúton, méghozzá Pölöskey góljával, majd ezt követően elvették a mi veretlenségünket is. Mindenképp a tabella hátsó részében fognak tengődni, ha a mögöttük lévők összeszedik magukat, akkor kiesési gondjaik is lehetnek.

13. Lombard Pápa

3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 7-5-ös gólarány, 4. hely

Furának tűnhet, hogy a jelenleg negyedik helyen álló Pápát ennyire hátra várom, de az elején volt pár kifutott eredményük, főképp alsóházi csapatok ellen elért egy gólos győzelmek, legutóbbi hazai meccsükön viszont a gyengélkedő Diósgyőrtől kaptak ki, majd Szombathelyen is vereséget szenvedtek, és a nehezebb meccsek még csak most következnek számukra.

12. Puskás Akadémia

1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 5-13-as gólarány, 15. hely

Pár hete még biztos kiesőnek gondoltam volna őket, azóta megszerezték egy Szekerest, Lencsét, Czvitkovicsot és Harasztit, és még várható, hogy a Vidi lepasszol nekik néhány peremembert, vagy esetleg kivásárolnak még egy-két játékost az NB1-ből. Tavasszal lesz stadionjuk is – bár néző az nem sok lesz -, így a kieséstől nem kell majd tartaniuk. Sajnos.

11. MTK

1 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 5-8-as gólarány, 14. hely

A fővárosi csapat tavalyi keretéből kis túlzással egy kezdőre való embernek járt le a szerződése a nyáron, így jócskán meggyengültek. Támadójátékuk továbbra is Kantára van kihegyezve, illetve mostanság a kisebbik Pölő is meg-meg villan egy bombagóllal, de hosszú távon ez kevés lesz a felső házhoz.

10. Kecskemét

2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 9-11-es gólarány, 10. hely

Vegyes a kép a Kecsónál is, hiszen jól rajtoltak, aztán csúnya zakó otthon a Kövesd ellen, majd két döntetlen a Diósgyőr és a Hali ellen, legutóbb pedig a Fradi vendégeként szenvedtek minimális vereséget. Az utóbbi években rendre a felső házban végeztek, most nem érezni náluk azt az átütőerőt, ami miatt oda tudnának idén is kerülni.

9. Újpest

2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 12-9-es gólarány, 9. hely

Baljósan kezdődött számukra a szezon, hiszen otthon kaptak ki a Pakstól, azóta volt pár jó meccsük, legutóbb viszont sima vereség Miskolcon. A támadó részben minőségi játékosaik vannak, és hátul is kezdenek összeállni, de igazából 3-4 ember formáján múlik az ő szereplésük is, ami így ingadozó lesz.

8. Haladás

2 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 8-8-as gólarány, 6. hely

A szombathelyi gárda az örök nyolcadik, hiszen zsinórban háromszor végeztek már a tabella közepén, ez idén is kinéz nekik, hiszen hazai pályán nagyon nehéz őket megverni, idegenben viszont lényegesen szerényebben szerepelnek. Náluk is elmondható az, ami az Újpestnél, 2-3 játékoson múlik a szereplésük, az egyik ilyen Radó, akit nem sokáig tudnak már megtartani.

7. Diósgyőr

2 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, 7-8-as gólarány, 7. hely

A Diósgyőr viszonylag jól rajtolt, hiszen pontot hoztak el Győrből, majd otthon ikszeltek az MTK-val, aztán jött a nagy pofon ellenünk, ami után Seydit és Rudolfot kitették a keretből. Nagyon szűk a keretük, és nincs igazi gólvágójuk. Ez így kevés lesz a komolyabb helyezésekhez.

6. Honvéd

2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 10-6-os gólarány, 8. hely

Nehezen indult a szezon a Kispest számára, de úgy tűnik, kezdenek magukra találni. Múlt héten megvolt az első győzelmük, az ötödik fordulóban értékes döntetlennel távoztak Paksról, legutóbb pedig Kaposváron arattak kiütéses győzelmet. A két olaszt csatárt nehezen tudják pótolni, így idén messze lesznek a dobogótól.

5. Paks

3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 10-10-es gólarány, 5. hely

A Paks jó rajtot vett, majd első komoly meccsükön nagy zakóba futottak bele Székesfehérváron. A garancia a sikerre az edzőjük, Horváth Ferenc, aki az egyik legjobb honi tréner. Ráadásul a játékoskeretük is kifejezetten erős, Simon Attila személyében egy gólerős támadójuk is van. A dobogó sansztalan, de egy ötödik hely is szép lenne tőlük.

4. Győr

1 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 8-7-es gólarány, 12. hely

A Pápához hasonlóan nagy a kontraszt a Győr jelenlegi, és az elvárt helyezése közt, de nyilván nem a kiesés ellen fognak küzdeni. A hatodik fordulóban sikerült először győzniük, nem tudták otthon megverni a Vidit sem, és bár korai még hat kör után ilyet kijelenteni, de a bajnoki címvédés igen csak távolodni látszik. Ráadásul közel sem övék már a legerősebb keret sem itthon, jelen állás szerint nem lesz meg a dobogó sem.

3. Ferencváros

4 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 8-8-as gólarány, 3. hely

A Fradi komolyan erősödött a nyáron, de még közel sem állt össze a keret. Szinte minden meccsükön más összeállításban lépett eddig pályára a védelmük, mostanra talán összeáll a kezdő négyes a hátsó alakzatukba. A támadó részlegben Bödének kell húznia a szekeret, sokat lendíthet majd a csapaton Leonardo felépülése is. A bajnoki címre még nem esélyesek, de minden bizonnyal egy dobogóval is kiegyeznének idén, ami jelen állás szerint bőven elérhető.

2. Debreceni VSC

4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 18-5-ös gólarány, 2. hely

El kell ismerni, hogy könnyebb volt eddig a sorsolásunk, mint a Vidinek, bár egy komoly rangadót mi is sikerrel abszolváltunk a Fradi ellen, valamint Szombathelyről is értékes ponttal távoztunk, igaz kis szerencsével ott is győzhettünk volna. Sajnos Pécsen úgy kaptunk ki, hogy könnyedén nyerhettünk volna. Eddig ráadásul négyszer játszhattunk itthon, és idegenben nem is megy az utóbbi időben olyan jól nekünk, de egy hét múlva jön a Vidi elleni meccs, egy győzelem nagy löketet adhat a továbbiakra. Jelen pillanatban úgy érzem, a dobogóra mindenképp oda fogunk férni, és kis szerencsével – értsd: sérüléshullám végre megszakadna – meglehet a hetedik bajnoki cím is.

1. Videoton

5 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 16-3-as gólarány, 1. hely

A Vidi idén nagyon komoly esélyese a bajnoki címnek, ehhez mérten jól is rajtoltak, ráadásul két komoly idegenbeli rangadón négy pontot szereztek, megverték a Fradit, valamint iksz Győrben. Vízválasztó lesz a már említett egy hét múlva esedékes Loki-Vidi rangadó is, a dobogó kétségtelen, hogy meglesz nekik, de könnyen lehet ebből arany is.