Legutóbb a Diósgyőr elleni túra után jelentkeztem hasonló írással, most pedig a Fradi meccs apropóján foglalnám össze pár sorban az eseményeket, tehát most sem összefoglalót olvashattok, sokkal inkább egy élménybeszámolót. Ahogy a cím is sejteti, eseménydús vasárnap délután volt ez is, akár csak két hete. Még kis túlzással több izgalomban volt részünk a stadionon kívül, mint a mérkőzés folyamán. Kényképes, videós beszámoló a Puskás Ferenc Stadionból.
A rendőrségi felhívás szerint vasárnap 14 órától volt a gyülekező az M3 autópálya kerekharaszti pihenőjénél, majd innen kb. 14:30-kor indul meg a konvoj a Puskás Stadionba. Mivel a mérkőzés előtt egyéb elfoglaltságunk akadt Debrecentől távol, így nagyjából fél kettőkor indultunk el a meccsre abban a tudatban, hogy a rendőri kíséretet már lekéstük. Ehhez képest nagyjából Miskolc tájékán utolértük a debreceni ultrákat szállító buszokat, ekkor már gyanússá kezdett válni a dolog, hogy mi is lesz a felvezetéssel. Nagyjából három óra tájékán hagytuk el azt a benzinkutat, ahol a gyülekező volt, és már a lehajtón túlhaladva vettük észre, hogy kb. 10 rendőrautó gyülekezik 4-5 személyautó társaságában. Ekkor már sejtettük, hogy még bőven nem késtük volna le a felvezetést, de már mindegy volt, mert túlhajtottunk, meg egyébként is, mi bajunk lehet, ismerjük az utat a Puskás Stadionhoz – nem először vendégeskedtünk már ott -, és biztos jól meg van szervezve a biztosítás, szépen elkülönítve a vendégszektor a hazaiaktól. Aha…
A stadionhoz megérkezvén – a vendégszektorba a Stefánia út felől kellett volna belépni – mindenhol zöld-fehér mezes/sálas/sapkás arcokat láttunk. Rendőrt meg elvétve. Gondoltuk még sem itt kell bemenni, menjünk akkor a stadion másik oldalához. Nos, az ott látottak az előbbi látvány négyzetének felelt meg. Tehát több száz hazai szurkoló néhány rendőr kíséretében. Még tettünk vagy 3 kört a stadion körül, megkérdeztünk két rendkívül hozzáértő járőrt, hogy mégis hova kell menni, természetesen egyik sem tudta, és mindkettő mást mondott. Végül jó 45 perc bolyongás után leesett a tantusz, hogy nekünk bizony a Stefánia úton kell bemennünk a stadionba a több tucat fradista között, és nyilván a felvezetéssel érkezőket egy teljesen másik pontnál bevezetik a stadionon belülre. Parkolóhely keresés a stadion mellett, ekkor futottunk össze szerencsére több Pesten vagy környékén élő Loki drukkerrel, és velük tanácskozva dőlt el véglegesen, hogy hol is kell bejutnunk a vendégszektorba. Sapka, sál a kabát alá, indulás a bejárathoz. Körülbelül 50-60 hazai szurkoló közt állt be a 6-7 Lokista a sorba, és mikor a belépésnél szóltunk a szekusoknak, hogy vendégszektor, akkor újabb tanácstalanság ült ki az arcokra. Végül is rendőri kísérettel jutottunk be a vendégszektorhoz. Alapos motozás, nagy nehezen meggyőztem a hegyomlásokat, hogy nincs nálam szúró-vágó eszköz, ekkor szirénázó hang közepette megérkezett a felvezetés a vendégszektor bejárata elé, ahogy azt előzetesen már sejtettük.
„Nem engedünk 48-ból!”
Személy szerint legalább 4-500 vendégdrukkerre számítottam, de ennél most lényegesen kevesebben voltunk, kb. 150-200-an. Ez talán betudható a rövid jegyvásárlási időszaknak, valamint az online jegyértékesítés hiányának is, harmadrészt pedig magának az időjárásnak, hiszen ahogy az majd a videókon is jól hallható lesz, az egész meccsen hatalmas szél fújt, ami a lelátókon talán még intenzívebb volt, mint a pályán. A hazaiak kb. 8000-en voltak, bár én kevesebbet tippeltem, de még ekkora tömeg is elvész a nagy hodályban. A kezdésre megérkeztek az ultráink is, a meccs előtt még himnusz, valamint a hazaiak részéről egy 1848-ra emlékező drapi.
Ennyien voltunk a vendégszektorban
Az első félidő még eseménydúsra sikeredett, egy-egy gólt, illetve még jó pár helyzetet láthattunk, tehát nem unatkoztunk. Somalia góljával szerzett vezetést a nyolcadik percben a Fradi, ennél a gólnál rögtön láthattuk, hogy mennyire megtréfálhatja a nagy szél a játékosokat. A huszonhetedik percben szlovén összjátékot követően Mihelic perdítéséből Volas egalizált nagy örömünkre. A szünetre 1-1-es döntetlennel vonultak a csapatok. A második félidő elején a hazai szurkolók füstbombákkal teremtettek jó hangulatot, pechükre a nagy szél mindent visszafújt az arcukba.
Ez nem lehetett kellemes
A második félidő már jóval eseménytelenebbre sikeredett az elsőnél, alig akadt helyzet a játékrészben. Végül egyik csapat sem mert nagyon kockáztatni, így maradt az 1-1-es döntetlen. Összességében, a látottak alapján elégedettek voltunk az egy ponttal, a Fradi otthonában amúgy sem könnyű nyerni, most pedig pláne haraptak egész meccsen. Egy újabb nehéz idegenbeli túrát tudtunk le úgy, hogy nem kaptunk ki. Nekünk pedig nem maradt más, mint a Videoton-Győr találkozón egy számunkra kedvező eredménynek szurkolni, ami szerencsére meg is lett.
„Köszi a szurkolást!”
No de még nem volt vége az izgalmaknak, hiába fújta le Kassai a találkozót, hiszen valahogy ki is kellett jutnunk a stadionból. Akik a felvezetéssel érkeztek, azoknak nem volt gond, hiszen a vendégparkolóból rendőri felvezetés mellett távozhattak, viszont nekünk, akik kint parkoltunk, illetve azok, akik Pestről, vagy más helyről érkeztek, és gyalog/metróval/busszal/vonattal akartak távozni, azoknak érdekesebb volt a dolog. A készenléti rendőrség itt újfent zseniálisan szervezte meg a dolgokat, hiszen ahelyett, hogy minél hamarabb kiengedték volna a gyalogosokat, megvártuk, míg a teljes hazai szurkolósereg elhagyja a stadiont, és nyilván sejthető volt, hogy lesz pár tag, aki odajön a vendégszektorhoz emberkedni. Ez így is történt, pár fradista jött oda anyázni a kerítésekhez, akiket kis idő múltán, miután már petárdák is durrantak, zavartak el a rendőrök. Végül jó fél óra várakozás után kb. 15 rendőr kíséretében hagyhattuk el a szektort, de csak a bejáratig kísértek minket, onnantól azt csináltunk amit akartunk. Ereklyék újfent elrejtve, és jó egykilométeres séta a kocsiig, miközben szembe jött velünk több fradista is, balhé szerencsére nem volt.
Még a Pest közelében lévő benzinkútnál volt egy kis feszkó, miután mi megérkeztünk, jó néhány fradi sálas arcot láttunk a shopban, nyilván a vidéki fradisták is hazafelé tartottak. Pechükre pár perc múlva befutott az ultráinkat szállító busz, akik nagyon gyorsan a tudtukra hozták, hogy nem sok keresnivalójuk van itt, és minél hamarabb szíveskedjenek elhagyni a helyszínt – nyilván nem ezekkel a szavakkal… Nagyjából negyed tízre értünk haza, ami a meccs lefújásától számítva három órás utat jelentett.
A túráról további képeket a Facebookon ebben az albumban találhattok. Legközelebb a Videoton elleni túráról olvashattok majd hasonló beszámolót. Addig is hajrá Loki!
