Új sorozatunk nem másra vállalkozott, mint bemutatni a DVSC nemzetközi tétmérkőzéseit. Az első ilyen jellegű összecsapásra 1931-ben és 1934-ben, majd az 1979-80-as szezonban került sor: az 1990-es évek végéig csak epizódszerepek jutottak számunkra. Azonban az elmúlt 10-15 év sok izgalmat, számos emlékezetes mérkőzést tartogatott. Ilyen volt például a Wolfsburg, a Bordeaux, a Hajduk Split, a Manchester United elleni derbi is, hogy csak párat említsünk, de nem túl régi emlék a BL és az EL csoportkör sem. Ezeket a mérkőzéseket, a győzelmeket és a kudarcokat is szeretnénk feleleveníteni tizenöt részes sorozatunkban. A sorozat tizenharmadik epizódjában felelevenítjük a 2011-es Európa Liga csoportkör szereplését.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a DVSC 2010 után 2011-ben is megmérettetheti magát Európában, hiszen sikerült bejutni az Európa Liga csoportkörébe a bolgár Litex Lovecs legyőzésével. A sorsolás úgy hozta, hogy a Sampdoriával, a PSV-vel és a Metalist Harkivval kellett meccselnünk. Nem tűnt ez kellemes csoportnak, hiszen előbbi két csapatot nem kell bemutatni, míg az ukránok már akkor feltörőben voltak, kicsit a 2005-ös Sahtarhoz lehetett őket hasonlítani, és mint kiderült, nem alaptalan az összehasonlítás.
A mérkőzések sorát a Metalist Harkivval kezdtük „hazai pályán” (értsd: a Puskás Stadionban), és sokan úgy gondolták, hogy ez az a meccs, amin van keresnivalónk, ahol pontot vagy pontokat szerezhetünk. Sajnos, mint utóbb kiderült, ez volt a legsimább vereségünk. Ahogy az emlékezeteimben él a meccs, nem kezdtünk rosszul, sőt nekünk akadtak helyzeteink a találkozó elején. Majd ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzeteket büntette az ellenfél, és a brazilokkal teletűzdelt ukrán csapat szépen kigurigázta a védelmünk kétszer is, így a 34. percben már 0-2 volt az állás. A neheze csak ezt követően jött, hiszen a 43. percben Kabátot kiállította a játékvezető, mondván leütötte az ellenfelét. Várt még ránk tehát egy nehéz félidő emberhátrányban. Sokáig egészen jól tartottuk magunkat, de az utolsó negyedórára elfáradtunk, és ekkor ismét büntetett az ellenfél: szebbnél szebb gólokat szerezve berámoltak még hármat, a végeredmény pedig 0-5 lett.
A következő állomás Genova volt, az ellenfél pedig a Serie A előző kiírásának negyedik helyezettje, a Cassano-Pazzini csatársorral, valamint egy magyarral, Koman Vladimirrel felálló Sampdoria volt. A mérkőzés eseménytelenül kezdődött, majd a 17. percben egy igen véleményes büntetőt kaptak az olaszok, amit Pazzini be is vágott. Innentől kiegyenlített csata folyt a pályán, több ízben is lett volna lehetőségünk a gólszerzésre, de nem volt szerencsénk. A hazaiak végül olaszos rutinnal lehozták 1-0-val a meccset, de összességében nem vallottunk szégyent, nyugodtan kijelenthetjük, hogy végig partiban voltunk az ellenféllel.
Ezután következett a csoportkör legjobban várt meccse, Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven látogatott Budapestre. A nézőszámon is meglátszott, hogy ez volt a legnagyobb érdeklődéssel várt meccs, hiszen közel húszezer néző látogatott ki a Puskás Stadionba. Veszélyesen kezdtünk, egy szöglet után már kapufáig is eljutottunk, de a vezető gólunkra a 35. percig kellett várni: egy előreívelt szabadrúgás után a hollandok kapuja előtt pattogott a labda, amire Mijadinoski csapott le, ezzel megvan a Loki történetének első EL-gólja! Sajnos a PSV hamar összekapta magát és alig négy perc elteltével Engelaar már egyenlített is. Herczeg András túlzott defenzív taktikával küldte ki a csapatot a második félidőre, a félpályát szinte alig léptük át, bár nem biztos, hogy ez tudatos volt, de ennyire azért nem erőltette ránk akaratát az ellenfél. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor egy szerencsés találat dönti romba a hősiesen védekező csapat álmát: Pieters akart beívelni egy labdát szélről, jó 40 méterről, lövése megpattant Dzsudzsák tarkóján, a 16-oson belül még talán Reis is beleért akrobatikus mozdulattal, a labda mindenesetre bevánszorgott a kapunkba, amit a kapus és a védők is dermedten néztek. Ezek után már nehéz volt felpörögni, a jóval rutinosabb ellenfél pedig magabiztosan őrizte meg egygólos előnyét. Az első pontokra tehát továbbra is várni kellett.
Annak megszerzésére pedig nem a következő találkozón volt a legnagyobb sanszunk, hiszen Eindhovenbe látogattunk. A hazai csapat hamar jelezte, hogy nem sok keresnivalónk lesz ezen a meccsen: a csapat legnagyobb sztárja, az azóta már Barcelonában futballozó Afellay nyitotta a gólok sorát a 22. percben, majd még a szünet előtt nem sokkal Reis is betalált. A második félidő egyetlen említésre méltó eseménye a PSV harmadik gólja volt, melyet Wuytens szerzett a 88. percben. Ezúttal tehát sima vereséget szenvedtünk, nem volt esélyünk a pontszerzésre. A mérkőzés pikantériáját az adta még, hogy a PSV hazai dresszének összeállítása – piros-fehér csíkos – nem tette lehetővé, hogy akár a piros, akár a fehér mezünkben szerepelhessünk, így a Loki történetében másodszor kényszerült a harmadik számúnak számító kék mezben pályára lépni. Az elsőre még emlékezhetünk, a Kalmar elleni svédországi meccs volt, ahol a svédek igen sportszerűtlen módon nem voltak hajlandóak olyan szín összeállítású mezben pályára lépni, aminek köszönhetően mi is felvehettük volna valamelyik szerelésünket, így csináltatni kellett egy kék szettet.
Már csak két mérkőzés maradt, amin a csapat megszerezhette volna a hőn áhított pontot vagy pontokat. Az első mérkőzésből kiindulva talán kevesen gondolták volna, hogy erre Harkovban nagyon sok esélyünk lesz. A december elsején, dermesztő hidegben, fagypont alatti hőmérsékleten rendezett ukrajnai találkozó első félidejében csendesen csordogált a meccs. A második félidő elején egy remek kontrát vezetett csapatunk, melynek eredményeként Kabát centerezését Czvitkovics továbbította sarokkal a hazaiak kapujába, megvolt a vezetés! Sajnos ahogy azt már a BL, valamint az idei EL meccseken megszoktuk, a szerzett góljaink után általában nagyon hamar megrázza magát az ellenfél, és szinte öt percen belül válaszolni tud. Sajnos ez most sem volt másképp, egy kapu előtti kavarodás után a hazaiak tüzeltek, a labda a hosszú oldalon lévő kapufáról kifele pattant, de pechünkre éppen Bódi Ádám lábára, akinek nem volt esélye sem elugrania a labda útjából, sem pedig irányítani azt, így róla pattant be a kapuba a játékszer. Ezután megindult a hazai henger, szinte percenként jöttek az ukrán helyzetek, és a hazaiaknak volt is miért küzdeniük, hiszen egy győzelemmel biztosították volna továbbjutásukat a csoportból. Már úgy tűnt, hogy az égiek ezen a meccsen mégis velünk vannak, hiszen a 88. perc elején egy ordító hazai helyzetet úsztunk meg, a kapufa ezúttal velünk volt, de még nem volt vége a helyzetnek, hiszen a lecsorgót Olijnyik szedte össze, becselezte magát a szélről, és szinte 0 fokos szögből lőtt kapura, Malinauskas vélhetően beadást várt, így a labda a hálónkban kötött ki. Csak néhány percre voltunk a pontszerzés lehetőségétől, de Fortuna ismét kegyetlen volt.
Az utolsó esélyünk a Sampdoria elleni hazai meccs volt. Az olaszok az előző körben matematikailag is kiestek a csoportból, így számukra sem volt már tétje az összecsapásnak. Ekkor a jó öreg olaszos mentalitást elővéve azt is fontolgatták, hogy el sem utaznak a mérkőzésre, írja csak jóvá nyugodtan 3-0-val a javunkra az UEFA a találkozót, őket sokkal jobban izgatta az azon a hétvégén esedékes genovai városi derby. Azonban az UEFA illetékesei jelezték, ilyennel ne is próbálkozzanak, mert súlyos pénzbüntetést helyeznek kilátásba, ha valóban nem állnak ki az összecsapásra. Az olaszok végül megoldották a dolgot, és a komplett ifi csapatukat küldték el Budapestre, néhány rutinosabb játékossal kiegészítve, így lehetett a csapat kapitánya éppen Koman Vladimir. Emlékszem, ez a tél egy rettentő kemény tél volt akkor Magyarországon, és a december 16-i találkozón -10 fok alatt is lehetett a hőmérséklet, ez bizony a nézőszámon is meglátszott, hiszen mindössze négyezren látogattak ki a Puskás Stadionba, a rossz időjárás miatt még olyanok is otthon maradtak, akiknek egyébként már meg volt a jegyük. Végig irányítottuk a meccset, a gólra pedig a második félidő elejéig kellett várni: Yannick középre adására Kabát érkezett, elsőre még nem tudta a hálóba juttatni, de a földről felkelve bevágta a játékszert, megvolt a vezetés. Ekkor ismét izgulhattunk, hogy jön a gyors válasz, de ez ezúttal elmaradt. Egyrészt jól játszottunk, másrészt az ellenfelet totálisan hidegen hagyta ez a mérkőzés. A kegyelemdöfést a 86. percben adta meg Kabát, a 2-0-ás eredménnyel pedig biztossá vált győzelmünk, megvoltak tehát az első pontjaink az európai kupák csoportkörében.
A búcsú tehát szépre sikeredett, hiszen sikerült pontokat szereznünk az Európa Liga 2010-2011-es kiírásának csoportkörében, ami a presztízs mellett pénzjutalommal is járt az UEFA részéről. Amit akkor kevesen gondoltak volna, az sajnos bebizonyosodott: nagyon nem egyszerű még az EL csoportkörig is eljutni, hiszen azóta kétszer próbálkozhattunk már, de nem volt sikerünk. A magyar csapatok messze le vannak maradva az európai középmezőnytől is, így a csoportkör eléréshez a szerencsés sorsolás mellett még emberfeletti bravúr is szükséges. Tavaly a Videotonnak sikerült kiharcolnia a csoportkörös szereplést egy bravúros selejtezősorozatos menetelés után, majd a csoportkörben is helytálltak, de idén ők is kudarcot vallottak, már rögtön a legelején. Azért remélhetőleg fog majd a Nagyerdei Stadion európai sztárcsapatokat vendégül látni akár a BL, akár az EL csoportkörében.
Felhasznált irodalom:
www.magyarfutball.hu
www.dvsc.hu
