A célfutball diadala volt a Loki 1:0-ás idegenben elért győzelme, amit a Győri ETO felett aratott. Szépnek korántsem nevezhető, ám taktikus, szervezett és legfőképpen eredményes futballal sikerült fölülmúlni a 97 perc alatt szinte semmit nem mutató hazai csapatot, akik egyébként néha egy szedett-vedett favágó ALL Star csapat benyomását keltették. Hogy mégsem lett nagyobb különbségű a győzelem, az betudható a kevés helyzetünknek és a vége felé némiképp megnövekedő dekoncentráltságnak, de napjainkban egy Lokistának nem lehetnek túlzó elvárásai. Inkább örüljünk ennek a megszerzett 3 pontnak. DVSC-Győri ETO összefoglaló.
Két héttel ezelőtt játszott legutóbb Nb1-es bajnokit a csapatunk, akkor a Dunaújvárost múltuk felül két góllal a Nagyerdei Stadionban. Már akkor is sokkal több lehetett volna a góljaink száma, de Tisza is és Volas is közelebb voltak egy egyetemi diplomához aznap este, mint ahhoz, hogy gólt szerezzenek. Minden tizedik helyzet ment csak be, azokat is védők rúgták. Eléggé aggódtam hát, hogy mi lesz velünk a Győr ellen, akik tavaly majdnem bajnokok lettek, és bár idén bőven tudásukon alul teljesítenek, az utóbbi időben mintha kicsit magukra találtak volna. De szerencsére válogatott-szünet volt Európa-szerte, bőven volt hát időnk felkészülni (a Ligakupa-meccsek jó alkalmat kínáltak ugyanakkor a meccsben maradásra is). Most már elmondhatom, hogy nagyon jót tett nekünk ez a kis szünet! A felépülő sérültjeink nyugodtabb tempójú edzéseken és LK-meccseken lendülhettek formába, az agyonhajszolt Varga Józsi nem kapott szerepet se a finnek, se az oroszok ellen, így a pihenés mellett még egy vírusos fertőzésre is volt ideje. A légiósaink kicsit kifújhatták magukat, de a nem válogatott magyarok is felfrissülhettek kicsit. Győrben viszont Rudolfnak (bár ő a szűkített keretbe nem került be), Langnak és Priskinnek is jelenése volt Dárdai Pálnál. Tovább nehezítette a dolgukat, hogy továbbra sincs edzőjük, ideiglenesen a debreceni múlttal is rendelkező Fórián Zsolt dirigált a kispadról.
A Győr talán túlságosan is támadó felfogásban állt ki ellenünk ezzel a 4-3-3-as hadrenddel. Elsősorban azért mondom ezt, mert ami nem megy (a támadás), azt minek erőltetni. Másodsorban azért, mert igen sebezhető volt a középpályájuk. A Windecker Józsefből, Koltaiból és Pátkai Mátéból álló középpályássorból egyedül Pátkairól mondható el, hogy előre játékban hasznos és jól tud szervezni: Windecker pedig egyenesen defenzív felfogású játékos. Mivel mind Priskinnek, mind Rudolfnak derogál az, hogy labdáért visszalépjen, Martinez pedig nem tud ellátni ennyi feladatot, a két csapatrész nem működött jól együtt. Gyerekjáték volt megoldani, hogy megfojtsuk a játékukat már a pálya közepén, amint át merik lépni a felezővonalunkat. A kapuban egyébként Kocics állt, nem is rajta múlt a vereség. Sokkal inkább a belül kemény, ám lassú, a kívül pedig langyos és összeszokatlan védelmükön, amit Rafe Wolfe, Lipták ‘Centrifuga’ Zoltán, Lang Ádám és a száműzetésből visszatért Völgyi Dániel alkottak.
A mi felállásunk a tökéletesen megszokott módon kezdődik: Novakovics a kapuban, Lázár Pál, Máté Péter, Dusan Brkovics és Korhut Mihály pedig előtte. Ám ahogy a középpályánk kinéz, az merőben szokatlan, érdemel is néhány mondatot! Mint azt olvashattátok, tegnap születésnapot ünnepeltünk, négy éves lett a Loki Blog. Kondás Elemértől pedig azt kaptuk ajándékba, amire már nyár eleje óta várunk mi, szurkolók: végre kipróbáltuk az öt középpályásból álló 4-2-3-1-es hadrendet! Ugyebár teljesen logikus lépés az, hogyha sem mennyiségben, sem minőségben nem vagyunk meg csatárposzton, akkor növeljük a középpályások számát, ahol sem mennyiségben, sem minőségben nem szenvedünk hiányt (most már). Két kiváló szűrőnk van, rendelkezésre áll még Bódi, Selim Bouadla, Mihelics, Szakály, Vadnai, Jovanovics. Lépjünk hát! (Az augusztusban tartott „taktikai értekezletünk” itt elolvasható)
Jovanovics kapta a jobbszélső posztját, Bódi a túloldalt jeleskedett, és Selim Bouadla játszott az egy szem csatár, Tisza mögött. (Azért még csiszolásra szorul ez a felállás)
A kezdő sípszó után egyből nekiestünk a Győrnek. Mostanában amúgy is jellemző ránk, hogy mindenki ellen nagyon bekezdünk, és gyakran attól függ minden, hogy lövünk-e gólt az első 15 percben. Most sikerült, hála Istennek. A 11. percben 9 győri játékos van köztünk és a kapu között (ennyire beszorítottuk őket!), Selim bepasszolja a belső védők szorításában őrlődő Varga Józsinak, ő kapásból adja tovább Jovanovicsnak. Bosnyák légiósunk megteremti a körülményeket egy jó keresztbe lőtt labdához, keresztbe lövi, majd három indiszponált győri védőt is faképnél hagyva elgurul a laszti a kapu túlsó sarkához, ahol a csuklós buszokat megszégyenítő sebességgel megforduló Lipták Zoltán mögül-mellől előbújik Tisza Tibor, és fél méterről az üres kapuba vágja a ziccert. Ezt ő sem tudta kihagyni. 1:0 ide!
Ezt a gólt leszámítva igen eseménytelen első félidőt láthattunk. A gól után is mi támadtunk, csak a 20. perc környékén tekintettünk el a dominálástól. Ekkor már hagytuk azt is, hogy az ellenfélnél legyen a labda, ám minden támadásukat sikerült igen kezdeti stádiumában elfojtani az okos és határozott letámadásunkkal. Egyáltalán nem ízlett ez a hazaiaknak, és egyre durvábbak és durvábbak lettek. A legnagyobb favágó a karrierje és az eredménytelensége miatt némiképp frusztrált Priskin Tamás lett, nem egyszer igen agresszíven lépett oda a mieinknek. Először mégis Lang Ádám sárgult be Tisza felrúgásáért a 39. percben, csak aztán jött Priskin, ő Lázárt ütközte le. De a félidő fontosabb esemény és nagyobb helyzet nélkül ért véget.
A második játékrész elejét szintén megnyomtuk, ám most nem tartott még 5 percig sem a lendület. Kondás Elemér tőle szokatlan módon (lehetséges volna, hogy az igazit elrabolták és Százfüllé-főzet segítségével valaki más vette fel az alakját?) már a 62. percben cserélt, a szintén szokatlanul viselkedő Tiszát Ibrahima Sidibe váltotta. A Győr pedig lehozta a szerintem legjobban focizó Martinezt, Andrics állt be helyére. Fórián Zsolt mindent megpróbált, beküldte Svábot és Kvilitaiát is Völgyi és Priskin helyére, de ez sem segített sokat. A 74. percben majdnem megsérült Nenad Novakovics (pont, mint 2012 nyarán, szintén a Győr ellen, de abból egy év pihi lett), amikor kimozdult kiöklözni egy beívelést. Percekig fájlalta a combját, az orvosok is bent voltak a pályán, Verpeczet elküldték melegíteni, de Nenadot nem olyan fából faragták, hogy ne játsszon végig egy meccset, amit elkezdett. Végül úgy tűnik, nem lett sérülés belőle. A 84. percben óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el az ETO! Talán az egyetlen szépen kidolgozott és lövéssel befejezett támadásuk volt a mérkőzésen, amikor egy félpályáról érkezett ívelést Wolfe fejelt át Pátkainak, ő Kvilitaiának fejelte, ő pedig vissza a feladónak. Ekkor Pátkai alig 9 méterre volt a kapunktól, irgalmatlan erejű lövést eresztett el, és a túlsó kapufát találta telibe. Ez volt a meccs egyetlen pillanata, amikor az addig betonbiztos védelmünk csak nyomozta a labdát…Borzasztó pechjük a mi óriási szerencsénk. 🙂
A 85. percben beküldtük Szakály Pétert Bódi helyére. Rögtön ki is harcolt egy büntetőt (jogosságát vitatnám, ha nem az én csapatom kapta volna a tizit. Szakály már elrúgta a labdát addigra, Selimnek akart passzolni. Hogy érkezik Wolfe, azt okosan fordította Peti a javunkra, szerintem ennyi történt). Viszont így, hogy Ibrahima Sidibe sikeresen kihagyta, nem merül fel több lelkiismereti kérdés.
(Mellesleg szerintem le kéne szokni arról, hogy nemrég beállt játékosok rúgják a tiziket olyanok helyett, akiknek egész meccsen ment a játék. Néhány precedens: Bódi két és fél éve a Pápa ellen, Seydi az Újpest ellen 4:1-nél, Tisza az MTK ellen az 5:2 alkalmával, és a többi.)
Kicsit féltem akkor, hogy meglesz annak a böjtje, hogy nem döntöttük el a meccset. Meg attól is, hogy amilyen fűrészporos, fejszenyeles hajrákat produkál néha az ETO, lesérül valamelyik játékosunk. Szerencsére egyik se történt meg, és bár még 7 extra , teljesen indokolatlan percet is ki kellett húznunk, nem kaptunk be gólt. 1:0-ra nyert a Debrecen!
A játékvezetésre egy szavam sem lehet, a hangulat gyatra volt, a füttykoncert pedig akkor az igazi, ha nem nekünk szól. 🙂
A mérkőzés összefoglalója, ami szerencsére igen rövid:
A közvetlen riválisaink (Újpest, Fradi, Paks) botladozása miatt immár 25 ponttal az ötödik helyet foglaljuk el a tabellán, ráadásul viszonylag könnyű meccs következik jövő héten: a 11. helyezett ősi rivális szomszédvár, a Nyíregyháza Spartacus érkezik Debrecenbe. Majd mához két hétre, december 7-én minden reménység szerint a dobogóra kerülésért vívunk nagy harcot az MTK-val.
___________________________________________________________________
A látottak után értékeljük egyénileg a játékosokat! Az osztályzatok között nem lesz nagy eltérés, ma igazi csapatként küzdöttünk.
Nenad Novakovics: Egyszer sem tették komolyan próbára a győriek. Mindössze beadásokat kellett lehúznia és kisebb lövéseket begyűjtenie. Reméljük, hogy tényleg nem sérült meg. Heroikus volt, ahogy a pályán maradt és utána sem kapott gólt. 6.5
Lázár Pál: A Dunaújváros ellen nagyon gyenge volt, most viszont újra magára talált. Visszatért a helyes útra, őszintén remélem, hogy a hátralévő két meccsen már nem is tér le róla. 6.0
Máté Péter: Megtaláltuk végre a lehető legjobb védőpárost, amit ebből a keretből ki lehet hozni. Máté az egyetlen védelmi megingásunkon kívül stabil pont volt és magabiztos teljesítményt nyújtott. Félek, milyen lesz a Szpari ellen, hiszen ritkán van két tökéletes egymás utáni meccse. Ettől függetlenül jó jegyet kap. Reméljük a legjobbakat! 6.5
Dusan Brkovics: A tökéletes védőpáros másik tagja. Neki még egy gólhelyzete is volt, amit külön nem említettem meg: még a meccs elején egy Tisza-szögletet fejelt be majdnem. Sajnos csak majdnem, de ettől függetlenül a keret legjobb belső védője. 6.5
Korhut Mihály: Egyszerűen semmi hibát nem találok benne. A hazaiak egyik nagy helyzeténél nagyon higgadtan és elegánsan tette mellel Nova kezébe a győri labdát. Csak így tovább! 6.5
Zsidai László: A nevét kicsit kevésszer hallottam. Amolyan láthatatlan harcos volt, de a tőle megszokott jó szintet hozta. 6.0
Varga József: Jót tett neki a válogatott szünet, annak ellenére, hogy nem játszhatott. Sőt, lehet, hogy épp ezért. Megint sokat szerelt, előrefelé is hasznos volt és gyakran a Dusanéknak is besegített. 6.0
Alekszandar Jovanovics: Nála volt az egyik legszembetűnőbb a kis szünet pozitív hatása. Az utóbbi időben kicsit visszaesett a játékának színvonala, de ez most megint remek teljesítmény volt. Gólpasszt adott, gólhelyzeteket készített elő, jól mozgatta a jobb oldalt, sok jó passza volt. 6.5
S
elim Bouadla: Komoly szerep hárult rá az árnyékék szerepkörében és nagy felelősség, ám ő elbírta. A középpálya minden posztján föltűnt, sokat futott, jókat passzolt. 6.0
Bódi Ádám: Tetszett a játéka, volt egy kapuralövése is, amit ugyan hárított Kocics. 6.0
Tisza Tibor: Ha egy csatár lő egy gólt, ráadásul egy győztes gólt, azzal feledteti minden addigi hibáját. Pedig volt neki néhány: amikor például egy védő szorításában egyedül kapta elől a labdát, sose volt képes azt megtartani vagy megjátszani. Két ilyen helyzet is volt, ezek odalettek. Ha egycsatáros játékban gondolkodunk, egyáltalán nem ő az emberünk. Ma inkább tőlem szokatlan módon megdicsérem, hiszen bármennyire is „öreganyám két cekkerrel, papucsban” helyzetet váltott is gólra, akkor is jókor volt jó helyen, és bizony ott kellett lenni. 5.5
A meccs legjobbja a DVSC-Teva.
Cserejátékosok:
Ibrahima Sidibe: Tiszát váltotta. Sérülésből tért vissza, épp ezért nem voltak nagyok az elvárásaim vele szemben, mégis csalódást okozott. Amúgy sem volt szívem a kezdőcsapat játékosai közül bárkinek is odaadni a citromdíjat, így az említett „elismerés” kihagyott büntetője miatt Sidibe vitrinjébe kerül. 4.5
Szakály Péter: Nem értékelem osztályzattal, mivel keveset játszott. Így vagy úgy, de csinált egy büntetőt, amivel sima lehetett volna győzelmünk, ezért gratulálok.
Vadnai: Őt végképp nem értékelem, időhúzó csere volt.
Mestermérleg:
Kondás Elemér: Bravó mester! Remekül felkészült a Győrből, csinált egy győztes taktikát, és végre meg merte lépni a 4-2-3-1-et, ami győzelemmel debütált. Nyilván még néhány helyen finomításra és korrekcióra szorul, meg be is kell még gyakoroltatni a fiúkkal, akik nem ehhez vannak szokva. A szünet alatt 10 gólt szerezve két győzelmet arattunk a Ligakupában, és a kezdeti töketlenkedés után magabiztosan nyertük a halálcsoportnak nemigen nevezhető Békéscsaba, Szeged, KTE, Loki csoportot. Lekopogom, de mostanában jó munkát végez. 6.5
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
