A címet több dologra is érthetjük. Egyrészt befejeződött az OTP Bank Liga 2014-2015-ös kiírása, egy időre véget ért a Győri ETO NB I-es szereplése, és az is lehet, hogy itt a vége a klub életében egy korszaknak, már ami a stábot és a vezetőséget illeti – ez utóbbi még kérdőjeles, de nem kizárt, hogy komoly változások történnek majd a nyáron. No persze még van hátra egy Ligakupa döntő, de azért a szezon érdemi részét lezártuk a mai napon. A meccsről magáról nem érdemes sokat beszélni, mert egy ilyen találkozót sportszakmailag nem lehet értékelni, azért pár mondatban összefoglaljuk az évad utolsó bajnokiját.
Számunkra nem sok tétje volt a meccsnek, hiszen a múlt héten eldőlt, hogy már nem végezhetünk dobogón, az meg már három hete biztos, hogy mindegy hol végzünk, indulhatunk az Európa Ligában. Egyedül az lehetett a cél, hogy a 4. helyet megtartsuk, mert hát nem mutatott volna szépen ha 5-6. helyen végzünk, és még így is indulhatunk a nemzetközi kupában… A győri csapat az utolsó élvonalbeli mérkőzésére készült, igaz, az első csapat tagjai és a stáb már az előző héten, a Pécs elleni győztes bajnoki után elköszönt a szurkolóktól, ezért az ETO-nál úgy döntöttek, hogy az utolsó bajnokira az NB III-as gárdát küldik. Nagyjából idáig volt jelentősége az utolsó meccsünknek, mert amint ez kiderült, tudtuk, hogy ez a találkozó nem lesz több egy kellemes délutáni edzőmérkőzés feelingnél. Az ellenfél minőségének tudatában azt vártuk, hogy minél több fiatalt tegyen Kondás Elemér a csapatba, hiszen nincs ennél jobb alkalom, hogy Berdó, Sós, Szatmári átessenek a tűzkeresztségen, de szívesen megnéztük volna Bereczki Danit is élesben, mert az utóbbi időben voltak jó meccsei a Ligakupában. Vezetőedzőnk valamelyest teljesítette kívánalmainkat, hiszen Szatmári Csaba például a kezdőben kapott helyet, de rajta kívül nem avathattunk újoncot a kezdő sípszó pillanatában. Ott volt még viszont a pályán Ferenczi János, aki régen nagy ígéretnek indul, az utóbbi időben viszont csúnyán „eltűnt”, és messze is van régi önmagától. Mindenesetre hosszú hónapok után volt újra kezdő NB I-es találkozón. Szintén kezdő volt Ludánszki Bence, aki fiatalnak már nem nevezhető, hiszen 25 éves lesz idén, mégis legutóbbi bajnokiján ünnepelhette a jubileumi tizedik NB I-es bajnokiját, igaz abban a meccsben nem volt sok köszönet. Ha példát keresünk az örök tehetség kifejezésre, erre Bence az egyik legjobb alany. Azért azt még halkan jegyezzük meg, a kezdőcsapatunkban 8, a kispadon pedig további 5 debreceni nevelésű játékos szerepelt, így összességében a 18 mérkőzésre nevezett játékosból 13 saját nevelésűnek számított, ez ritka, és egyben megsüvegelendő dolog. A meccs előtti krónikához tartozik még, hogy ezúttal is átadták a szezon legjobb Loki játékosának járó Zilahy-díjat, amit teljesen megérdemelten Varga Józsi vehetett át ebben az idényben.
Sokat nem érdemes erről a meccsről beszélni, hiszen a két csapat között kétosztálynyi különbség volt, és ez most nem csak képletesen igaz, a győri játékosok 18-19 évesek, és hétről hétre az NB III Nyugati csoportjában rúgták a bőrt. Talán a 11 játékosnak összesen nem volt 10 NB I-es mérkőzése a kezdő sípszóig, úgyhogy garantálni lehetett egy sokgólos Loki sikert, igazából minden azon múlt, hogy mennyire tesszük oda magunkat, meddig nyomjuk meg a meccset. Ugyanis az 20 perc után kiderült, hogyha 90 percen keresztül mindent beleadunk, akkor kétszámjegyű végeredmény is születhet, hiszen eddigre már 3-0-t mutatott az eredményjelző. Ferenczi János kezdte meg a gólgyártást, egy kicsiben elvégzett szöglet után elé került labda, a tizenhatos sarkáról leadott lövésébe még beleért egy vendég játékos, a felperdülő labda pedig behullott a kapuba. A 15. percben érkezett Bódi Ádám, és egy szép kapáslövésből kettőre növelte az előnyünket. Újabb három perc elteltével, pedig egy az előzőhöz hasonló jól helyezett lövéssel már második gólját ünnepelhette a tavasszal a csapat vezéregyéniségévé váló Bódi. Sejteni lehetett, hogy innentől alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolunk, nem is igazán illett volna a győri fiatalokat megalázni. Így bár a félidő hátralévő részét jószerével végig egykapuztunk, újabb gólt már nem láthattunk, igaz Szakály furcsa mozdulata után a kapufa megrezdült egy alkalommal.
A második félidőt rögtön cserével kezdtük, Szakályt Szécsi váltotta. Ezt a játékrészt már lényegesen alacsonyabb tempóban kezdtük, és elmaradtak a nagy Loki rohamok. A betömörülő vendégcsapat ellen igazából csak távoli lövésekkel volt esélyünk helyzetbe kerülni (az első három gólunk egyébiránt ilyen szituációból született), így hát veszélyt ezúttal is az ilyen próbálkozásaink jelentettek. Bódi Ádámnak ebben a játékrészben két olyan szabadrúgása is volt, amiből a Fradi ellen betalált, most mindkettőt kicsivel tekerte mellé (sőt, az első igazából a lécen csattant), de szép jelenetsor volt mindkét megmozdulása. Ádámnak volt még egy kapufája is, milyen meglepő, szintén ágy átlövést követően, majd a sokadik próbálkozása ismét gólt ért, bár kellett, hogy megpattanjon a lövése, mindenesetre a 65. percben megvolt a mesterhármasa, amire bőségesen rászolgált a tavasz második felében nyújtott produkciója miatt. Ezzel egyébként Bódi 13 év után az első magyar játékosunk, aki legalább három gólt ért el egy találkozón, erre utoljára Bajzát Péter volt képes még a 2002/2003-as szezonban, míg utolsó mesterhármasunkat Coulibaly jegyezte a 2012/2013-as szezonban. Ekkor egyébként már a pályán volt Sós Bence is, aki élete első NB I-es mérkőzésén léphetett pályára, csakúgy, mint a Bódi gólja után három perccel később beálló Berdó Péter. A meccs utolsó 20 percében annak szurkoltunk a nézőtéren, hogy valamelyik, vagy minél több fiatalunk betaláljon. Erre előbb Balogh Norbinak volt sansza, aki feltehette volna mai teljesítményére a koronát, ha a szenzációs labdalevétele után nem vágja csúnyán fölé a labdát öt méterről – sajnos ismét egy ordító ziccer, amit sikerült kihagynia, pedig reméltük, hogy a Pápa elleni gólok után ebből már nem sokat látunk tőle. A végén azért mégis volt minek tapsolnunk, hiszen Balogh szép passzából Ferenczi lépett ki a szélen, centerezését pedig Sós Bence váltotta gólra, így legalább neki összejött első NB I-es meccsén az első gól is. A hátralévő időben már nem erőltettük nagyon a gólszerzést, így csendben csordogált a maradék tíz perc.
Ezzel tehát túl vagyunk egy hányatott szezonon, azt gondolom, senki nem bánja, hogy végre túl vagyunk ezen az éven is, amely egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy azt várni lehetett volna. Bajnoki címvédőként az első hely közelében sem voltunk (17 pontot vert ránk a Vidi), de még a második hely is nagyon messze lett (10-el végzett előttünk a Fradi). Emellett ezúttal egy esetleges MK győzelem sem nyújthatott vigaszt, hiszen onnan már októberben kiestünk, az esetleges Ligakupa győzelem pedig nem sok debrecenit fog lázba hozni. Elkönyvelhetjük, hogy nyertünk egy trófeát, aminek igazából semmi presztízse nincs, és semmi több. Az biztos, hogy a nyáron komoly változások szükségesek, ha jövőre harcba akarunk szállni a bajnoki címért, de ez még egyelőre a jövő zenéje.
Térjünk rá a játékosok értékelésére, ami azért egy ilyen mérkőzés után nem olyan lényeges és sokatmondó.
Verpecz – 0 – Nem sokszor kellett játékba avatkoznia, néhány hazaadásnál kellett résen lennie, illetve 2-3 távoli löketet kellett hárítania.
Nagy – 4 – Egy ilyen ellenfél ellen elvárnánk a lendületes játékot tőle a szélen, ehhez képest egy sikeres cselt vagy beadást sem láthattunk tőle, és a vége felé még csúnyán megetették őt a győri fiatalok. Továbbra is tartom, neki nem lenne szabad beférnie a Loki kezdőjébe.
Mészáros – 5 – Az ő játékával sem maradéktalanul vagyok elégedett, párszor őt is megetették, nagyon nem a régi már. De a rutinja miatt elfér a keretben.
Szatmári – 4 – Ő volt az egyik debütáns, és kíváncsi voltam rá, hogy milyen produkcióval rukkol elő. Sajnos azt kell mondjam, hogy kevés még ő az NB I-hez (pedig már 21 éves lesz!), ugyanis egy veretesnek közel sem nevezhető ellenfél ellen sem tudta hiba nélkül lehozni a meccset. Többször is elmentek mellette, illetve ha nála volt a labda is többször bizonytalankodott. Tartok tőle, hogy ő is az örök tehetség kategóriát fogja gyarapítani, de azért szurkolok neki, hogy ne így legyen. Ehhez viszont az a minimum, hogy lehúz egy évet stabil kezdőként egy NB I-es csapatnál, az viszont nem valami biztató, hogy fél év után hazaküldték őt az NB II sereghajtójától.
Korhut – 5 – Ő is visszafogott teljesítményt nyújtott, különösképp a második félidőben volt egy flegma felfogás megfigyelhető a játékában. Viszont az első játékrészben legalább odatette magát, és volt egy jó távoli lövése is.
Bódi – 8 – A mérkőzés legjobbja 
– Azért nem adok neki 8-asnál jobbat, mert mégis csak egy fiatalokból álló NB III-as csapat volt az ellenfél. Ettől függetlenül jár a pacsi, középpályásként szerzett mesterhármast, ezzel feltette a pontot az i-re, már ami a tavaszi szereplését illeti. Sokat szidtuk őt az évad során, de azért jegyezzük meg, hogy joggal, mert a szezon 2/3-ában árnyéka volt önmagának. Amit azonban az utolsó 7-8 fordulóban letett az asztalra, az szép munka volt, és ezt várjuk tőle jövőre is.
Ludánszki – 2 – A mérkőzés citromdíjasa 
– Ej-ej Bence… Mi lesz veled, ha komolyabb csapat ellen kell pályára lépned? Mert ez a mai produkció finoman szólva is bicskanyitogató volt… Én egyetlen jó megmozdulására sem emlékszem, rengeteg labdát szórt el (jellemző momentum volt a cseréje előtti megmozdulása, amikor a középpályán vezette felfele a labdát, és egy egyszerű oldalpassz helyett kirúgta a labdát taccsra…), szerezni viszont annál kevesebbet szerzett, pedig ez lett volna a dolga. Jelen pillanatban azt kell hogy mondjam, hogy ő az új Spitzmüller…
Szakály – 4 – Kocogott egy egészségeset, ezzel letudva a napi testmozgást.
Ferenczi – 7 – Végre láttunk tőle valamit, ami a régi Ferenczit idézte. Bátran vállalkozott, első lövéséből gól is született, majd a végén még egy gólpasszt is kiosztott. Neki a középpályán van a helyen, és nem balhátvédként kell erőltetni.
Kulcsár – 3 – Hajjajajjajaj…. Az ő teljesítményére sincsenek szavak. Egyszer sem tudott elmenni a fiatal védők közt, jó lövése, megmozdulása alig akadt, ez nagyon-nagyon kevés volt tőle…
Balogh – 6 – Amit mezőnyben mutatott, az előtt ezúttal is le a kalappal, a mentalitására jellemző volt, mikor az első félidőben úgy megiramodott, hogy mire elért az alapvonalig, és visszafordult, a csapattársak még a félpályánál kocogtak (egyébként ez főleg a többiekre nézve szégyen). A gól ezúttal sajnos elmaradt, pedig a lehetősége most is megvolt. De legalább újabb 90 percet tudhatott le felnőtt bajnokin a pályán, egy jó nyári alapozással jövőre a csapat húzóembere lehet.
Szécsi – 4 – Ő most a Ferenczi-szindrómában szenved: egy súlyosabb sérülést követően keresi egy évvel ezelőtti önmagát. Egyelőre messze van ettől, de mivel még „csak” 21 éves, így egyelőre nem írnám le őt.
Sós Bence – 7 – Bravó! Csereként állt be első NB I-es meccsén, és bátran játszott, jutalma pedig egy gól lett, megérdemli.
Berdó Péter – 6 – Húsz perc alatt bőven többet nyújtott, mint Lord Ludánszki 70 perc alatt. Neki is ez volt az első NB I-es meccse, és ő sem játszott megilletődötten.
Kondás Elemér – Dicséret illeti, amiért lehetőséget biztosított több fiatal játékosnak is, bár érthetetlen, hogy Sós vagy Berdó miért nem kezdőként léptek pályára, és fekete pont jár azért is, amiért Bereczki Dani ma az NB III-ban bohóckodott ahelyett, hogy ezen a meccsen játszott volna.
A mérkőzés összefoglalója
