A Ferencváros elleni mérkőzésünk (2015.11.28) eredményét elnézve [3-0] nem sok öröme lehetett a DVSC szimpatizánsoknak, szurkolóknak, játékosoknak. Ez pedig nem csak az eredményt látva állapítható meg egyértelműen. Aki látta a találkozót, az ugyanolyan idegesen, kedvetlenül, és ami a legrosszabb: ugyanolyan közönnyel próbálta feledni az eltelt 90 percet, mint ahogy tette azt az elmúlt 1-2 év számtalan DVSC találkozóját követően. Mert nem, nem az eredmény fáj, nem a vereség okozza a nézőhiányt, a negatív kritikákat, az egyre pimaszabb megjegyzéseket. Valami egészen más van mindennek a hátterében…
…ami nem más, mint a mutatott játék. A DVSC azért volt szerethető az elmúlt 20 évben, mert látványos, csupaszív játék jellemezte a piros-fehéreket. Akár kikaptunk, akár nyertünk, együtt szomorkodtunk, együtt mosolyogtunk és alig vártuk a következő heti összecsapást. Az utolsó bajnoki címünk idején is már mutatkoztak jelei, de azóta mindaz hatványozottan igaz lett: a jelenlegi Loki hiába áll egyénenként jó erőkből, képtelen arra, hogy egy-egy ritka megvillanáson kívül képes legyen szurkolóit legalább egy-egy mozzanattal a labdarúgásra emlékeztetni. És ez számunkra rendkívül szomorú. Na de térjünk rá összefoglalónk tárgyára, az FTC-DVSC találkozóra, az NBI 17. fordulójából.
Az tiszta sor volt, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. A hazai mérkőzést 3-0-ra elvesztettük, a Fradi utcahosszal veri a mezőnyt, és bár az MTK legutóbb megverte őket, nem sok jóra számíthattunk. Mert az FTC kerete bitangerős. Dibusz előtt a Dilaver-Pintér-Leandro-Ramirez hátsó tengely nem csak védekezésben, de támadásban is képes meghatározó alany lenni; a Gera-Hajnal középpálya sor hiába idősödő, a rutin és az őket övező tisztelet kisegíti őket, pláne az ifjú Nagy Ádámmal. A Sesták-Böde-Lamah hármasból pedig elég, ha az egyik jó napot fog ki, máris biztos a gól.
Ezzel szemben a Radosevic előtti sorban Máté „lemerülése” után Mészáros ismét belső védővé avanzsált (így rákényszerítve Brkovicot, hogy a másik oldalon védekezzen), de jó hír volt, hogy Korhut mellett Lázár is a kezdőcsapatba került. Jovanovicsot pedig nem véletlenül próbálgattuk szűrőként az elmúlt 1-2 találkozónkon, most is ebben a pozícióban kezdett. Azért mindenképp dicséret illeti a stábot, hogy kitaláltak valami megoldást Zsidai és Varga pótlására, és ezt előtte gyakoroltatták is; de jó kérdés, hogy miért nem az a Berdó kapott végre lehetőséget, aki egyébként is a felnőtt keretünk tagja. Ha nem való az NBI-es keretbe, miért készül az első csapattal, ha pedig odavaló, miért nem adjuk meg legalább ilyenkor neki a lehetőséget? (Pláne mondjuk félidőben, amikor már jól látszik, hogy Jovanovic kicsit felőrlődött, elfáradt.) A nemrég visszatérő Szakály és a szintén kisebb problémákkal küzdő Bódi visszatérése jó hír volt. Azonban hátra volt még az igazi meglepetés: Coulibaly a kezdőben kapott helyet azzal a Sidibével, aki mostanság igencsak kapja a hideget; illetve másik oldalon Balogh Norbival. Friss szerzeményünk és fiatal labdarúgónk összjátékától én személy szerint nagyon sok gólt várok tavasztól.
A mérkőzés két óriási részre bontható külön, amiben segít nekünk kicsit az óra is: az első 45 perc teljesen más játékot, más eredményt, más értékelést nyújtott, mint a második 45 perc. Az első félidőben értékelhető, kézzel fogható, érett, persze ettől függetlenül időnként hibás taktikát hozott részünkről. No nem azt mondom, hogy dicsérhetőek voltunk, de legalább labdarúgásra emlékeztető produkciót nyújtottunk: voltak kontráink, ellentámadásaink, középen rendkívül stabilan védekeztünk, csupán a két szélen tudták megbontani védelmünket. Radosevic magabiztosan fogta azokat a labdákat, amiket illett is megfognia, jól együtt élt a játékkal, Balogh Norbi pedig egy ízben közel járt ahhoz, hogy Sidibét góllal, önmagát gólpasszal jutalmazza. Nem játszottunk alárendelt szerepet, a Ferencváros érezhette: ha teljesen kitámad, abból nem biztos, hogy ők szerzik meg a gólt… Félidei állás: 0-0.
Ha ekkor lefújják a meccset, dicséretet kapna sok-sok játékosunk. Lázár, Balogh és Sidibe is a jobbak közé tartozott, de Szakály és Korhut játéka is egészen rendben volt; a védelem stabilitásának pedig lehetett örülni. Ekkor jött el igazán a „mesterek” ideje, de míg egyik oldalon Doll kiválóan tüzelte fel csapatát a második félidőre, addig nálunk semmi nem változott. Ennek pedig rendkívüli módon ittuk meg a levét. A Ferencváros fölénk nőtt, teljes mértékben. Az első 20 percben szinte nem is léptük át az ellenfelünk térfelét. Sidibe, Bódi, Balogh, Jovanovic és Szakály sem volt képes értékelhető megmozdulásokra, a láthatóan elfáradó Coulibaly (11 párharcából az egész meccsen csupán 4-et nyert meg!) pedig mintha pályán sem lett volna.
Azt, hogy mennyire volt közünk a meccshez a második félidőben jól jelzi a következő idővonal, mely azt mutatja, melyik percben melyik csapat volt a kezdeményezőbb.
Az első félidőben is volt egy nagyobb „zöld-roham”, de azt még bírtuk állóképességgel, koncentrációval. De a második félidőben az a bizonyos erőnlétünk (melyről mostanában egy-két szakértő azért ügyesen megállapította, hogy „a csapat most jó állapotban van, ami már látszik is a teljesítményén”) odébbállt és a Fradi is masszívabban rohamozott. Természetesen ilyenkor sem kell cserélni, nem kell taktikát változtatni, nem kell edzőt játszani, elég ha mindenki ül a fenekén és várjuk, mi sül ki mindebből. Az, hogy 20 percen keresztül nem lépjük át a térfelet, hogy nincs értelmes megmozdulásunk, nem hiszem el, hogy nem szúr szemet senkinek. No nem baj, majdcsak kibírjuk így is – persze nem bírtuk. A sokadik „kiugrik a védőfalból egy játékos és helyét elfoglalja egy középpályás” utasítás végrehajtása közben Brkovic hibázott, Radosevic verve volt, az első félidőben pedig saját magát nevetségessé és lealacsonyítóvá tevő Ramirez (Balogh Norbival kakaskodott egy kicsit, meg is próbálta fejelni játékosunkat, amit persze Kassai nem vett észre) betalált. 1-0.
A Fradi a gól után visszaállt, mi pedig hiába cseréltük be Tiszát Bódi helyére és hiába vettük át a kezdeményezést, ugyanabba a falba ütköztünk, mint amit már megszoktunk az elmúlt hónapokban: nincs előkészítő játékosunk. Balogh labdái nem mindig pontosak, nem neki kellene beadnia azokat. Tisza annyira örül, ha nála a labda, hogy inkább lő (nem is baj, van aki legalább próbálkozik), Szakály elfárad a védekezésben, Sidibe pedig mint egy vakegér van arra késztetve, hogy 35 évesen fel-alá rohangáljon szélsőként és védekezzen, majd gólt szerezzen, holott neki sem ez lenne az ideális poszt. Persze Coulibaly-t is lehozzuk, hogy miért vártunk rá 20 percet, rejtély. Jó lesz a srác, de majd csak a tavaszi felkészülés után. Castillion pedig talán labdához sem ért az egész meccsen. Szóval igazán nagy helyzet nem alakult ki, de nyilván váltottunk, előrébb merészkedtünk, és egy zöld ellentámadás során Jovanovic előbb nem lépett ki a felfutó Nagy-ra, majd miután észlelte ebbéli hiányosságát, utánament, hogy a tizenhatoson belül tegye meg mindezt: jogos 11-es. Azt már meg sem kérdezem, Radosevic hogyhogy nem tudta, hova rúgja „a mágikus Gera” a labdát – életemben nem láttam tőle jobbra vagy középre rúgott büntetőt. No persze nem csak ezen múlott. 2-0. Vége, eldőlt. Még Radó mutatta meg, hogy nem kéne a padon senyveszteni – ha nem vált volna híressé a műeséseivel és nem a Fradiban játszana talán még szurkolnék is neki, hogy jusson el magasabb szintre: a rúgótechnikája kiváló.
A második félidőben kisasszonyjátékot bemutató Loki sajnos jogosan kapott ki a bajnoki cím fő várományosától. A Ferencváros félgőzzel is simán egyértelművé tette, hogy melyik csapat milyen szinten képes focizni, és ez minden szempontból szomorú. Nincsen bajom emberileg Kondás Elemérrel, a két bajnoki címét senki nem veheti el már tőle. De minél tovább van ő a kispadon, annál rosszabb mindenkinek: klubnak, játékosnak, szurkolónak egyaránt.
A játékosok értékelése előtt viszont szeretnék rátérni a taktikára. A képen az látható, hogy a kezdeti 4-3-3 után hogyan álltunk át egyfajta 4-4-2-re és ki milyen feladatot kapott. A nyilakból jól látható, hogy adott esetben nagyon gyorsan 6-3-1-es, vagy 5-4-1-es felállásra is átváltottunk, annak érdekében, hogy megszűrjük az ellenfél akcióit. Ezt a formációváltást egy félidőn át bírtuk, addig dicsérhetőek is voltak a srácok. Utána a rendszerünk instabil lett, ennek egyik oka talán éppen az, hogy addigra könnyen átlátható volt, pontosan mit játszunk, és a játékosok is elfáradtak, hiszen az ilyen dinamikus váltások nem a legegyszerűbbek. A legnagyobb gond ott volt, hogyha labdát szereztünk, nem volt kit megjátszani. A szélső hátvédek, középpályások épp kifújták magukat, nem képesek egyből rohanni a túloldalra. Erre egyedül a védekezésből kevesebb szerepet hátán vivő Norbi volt képes. Az persze egy jó lehetőség lett volna, ha a megszerzett labdát felpasszoljuk Coulibalynak, aki megtartja, és miután már mindenki felzárkózott, akkor passzolja vissza vagy szélre, de erre ő még a remek napot kifogó Pintér szorításában pláne nem volt képes. Így jártunk.
Szokásomhoz híven, most is + és – pontokat adtam a játékosoknak mérkőzés közben a különösen jó és a különösen rossz megmozdulásaik után, majd összegeztem ezeket. Ezek alapján a következő eredményt kaptam:
Játékosértékelés:
Radosevic: 6 – Dicsérhető volt, mindent megfogott amit lehetett. Bravúrt nem mutatott be, nehéz is lett volna, a gólok nem az ő hibájából születtek.
Lázár: 6 – A mérkőzés legjobbja 
– Az első félidőben csupa szépet, s jót mutatott. Védekezésben átjátszhatatlan volt, támadásban pedig villámgyorsan felért segíteni a társakat. A második félidőben az ő teljesítménye is sokat romlott.
Brkovic: 4 – Az első gólnál hatalmasat hibázott, és egyébként is sokszor volt körülményes.
Mészáros: 5 – Belső középhátvédként továbbra sem rossz ő, egyszer nagyon komoly helyzetben volt képes fejjel, majd lábbal is menteni. Ettől függetlenül a három kapott gól nem a védelmet dicséri.
Korhut: 5 – Nem lógott ki a mezőnyből sem pozitív, sem negatív irányban. Voltak értékelhető megmozdulásai, de hibái is – utóbbi esetben Sidibe mindig kisegítette.
Bódi: 4 – Védekezésre ítéltetett, de olyan egyszerűen verték meg őt az ellenfelek, ami néha bicskanyitogató volt. A támadásokat pedig nem tudta kellő erővel segíteni.
Jovanovic: 3 – A mérkőzés citromdíjasa 
– Összehozott egy tizenegyest, az első félidőben szürke volt, a második félidőben pedig néha katasztrófa. Ha nem tudnám, hogy nem ez az igazi posztja, most jóval nagyobb szidást kapna.
Szakály: 4 – Az első félidőben támadásban és védekezésben voltak jó megmozdulásai. A második félidőben egy jó passzára sem emlékszem.
Sidibe: 3 – Szegény Sidibe. Kapja itt a rosszabbnál rosszabb osztályzatokat. Pedig a kispadra megfelelő játékos lenne ő. De bal középpályásnak? Ne vicceljünk. Balogh két labdájáról is lemaradt (nem csak saját hibájából!), így helyzetbe sem került, a védekezésben pedig hiába tudott besegíteni Misinek (még az első félidőben volt egy kegyetlenül jó becsúszása az utolsó pillanatban), így olyan volt, mintha ketten látnák el ugyanazt a feladatot.
Coulibaly: 4 – Az első félidőben küzdött, robotolt, a második félidőben semmit nem csinált.
Balogh: 5 – Ha pontosabban passzolt volna… De nem így tett, maradt vendég részről a 0 szerzett gól. Nem volt jó napja, de még mindig ő az egyedüli aki képes felugrasztani a székemből és kirángatni a közönyből.
Cserék:
Castillion: 0 – Kapott egyáltalán labdát becserélését követően?
Tisza: 5 – Volt két próbálkozása, egyik sem talált kaput. De ő legalább próbálkozott.
Horváth: 0 – Cseréjét nem is jellemezném. Vagy jellemezzem? Akkor egyszerűen: Szánalmas.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés első félideje labdarúgásra emlékeztetett, a második félidőben viszont ez csak a Fradiról volt elmondható. Alárendelt szerepünket pedig mi sem mutatja jobban, mint az a statisztika, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésünk sem volt. Így azért nehéz kijelenteni, hogy „győzelemre készültünk”. Kassai most nem avatkozott közbe, volt néhány mezőnybeli tévedése, de a lapokkal is jól bánt, a megítélt büntetőhöz sincs kétség. Ha mindig így fújna, nem lenne vele semmi gondunk.
A mérkőzés összefoglalója
Mindettől függetlenül nem ez volt az a meccs, ahol rá kell borítani az asztalt a klubra, vagy a játékosokra a vereség miatt, de tanulni kell belőle, különben nem sok értelme volt a lejátszott 90 percnek.
Hajrá Loki!
csibu
ui.: a mérkőzésről készült két kép forrása a Fradi.hu facebook oldala.
