Nagyjából két héttel ezelőtt, azaz 2016 márciusának közepe tájékán egy elég hosszú, több mint 5 éves korszak zárult le azzal, hogy a Loki történetének egyik, ha nem a legjobb kapusát kitörölték a DVSC hivatalos honlapján a játékoskeretből. Természetesen Nenad Novakovicsról, a Loki kétszeres Magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes és Zilahi-díjas szerb hálóőréről van szó, aki -még ha sérülésekkel megszakítva is- de több, mint öt évig szolgálta a Debrecent. Távozásáról azóta se jelent meg hivatalos közlemény (az utolsó megerősített információ február 19-én jelent meg a klubhonlapon), de korábbi, hasonló sorsra jutott légiósok példájából kiindulva biztosak vagyunk benne, hogy Szupernovát nem látjuk már Loki-meccsen pályára lépni. Ha pedig ez a helyzet áll fenn, úgy gondoljuk, megérdemel egy búcsúcikket, melyben emléket állítunk annak a Nenad Novakovicsnak, akit megismert a debreceni futballfanatikus: a kiváló kapusnak, a csupaszív légiósnak és a szerető barátnak.
Nenad Novakovics 1982. július 17-én látta meg a napvilágot a jugoszláviai Užice városában, ahol Heнaд Hoвaкoвић néven anyakönyvezték. A Radnicski 1923 csapatában nevelkedett, ott is kezdte pályafutását, majd 2003 januárjában, 20 esztendősen leigazolta a Napredak együttese. Innen vitte el 2005 nyarán első dán csapata, a Köge, ahol nem sok időt töltött. 2006-ban már a dán élcsapat, az Odense Boldklub alkalmazásában állt, miután 750 ezer euróért megvásárolták a játékjogát a kögeiektől. Ismét nem telt el sok idő Nenad újabb klubváltásáig, 2007-ben az olasz Reggina nem sajnált 1.6 millió eurót se kipengetni érte. Bár jól játszott, másfél év után kölcsönadták egy fél évre a norvég Aalesunds FK-nak. Fél év után visszatért a Regginába, ám alig játszott, így 2009 januárjában szabadon igazolható játékosként visszatért Dániába, ahol a Nordsjylland lett új kenyéradója. Másfél évvel később azonban innen is távozott szabadon igazolhatóként, és itt került képbe a DVSC.
Akkoriban (2010-2011 fordulóján) ért véget az Európa Ligában való vitézkedésünk, és ha egy dolog biztossá vált, akkor az az, hogy Mindaugas Malinauskasnál kevés rosszabb kapusa volt a Lokinak 109 éves története során. Rajta kívül egyedül az épp eltiltását töltő Vukasin Polekszics és a fiatal Verpecz álltak rendelkezésre, így a télen nagy szükségünk volt egy megbízható hálóőrre. Talán minden idők legjobb transzferét hajtottuk végre 2011. január 17-én, ha azt nézzük, hogy a klubtörténelem legrosszabb kapusa helyére a valaha volt egyik legjobbat igazoltuk: Nenad Novakovics személyében ugyanis kincset találtunk. Akkor három éves kontraktust írt alá.
Első nálunk töltött félszezonja még nem sikerült valami fényesre. De ezért nem lehet őt hibáztatni, mert senki más se tündökölt az akkori DVSC-ben. Első mérkőzését a Lokiban 2011. március 4-én játszotta, ami kifejezetten rosszra sikeredett: 3:0-ra kikaptunk Kecskeméten Tomiszlav Szivics parádés tavaszt futó (és végül a Magyar Kupát is elhódító) együttesétől. Az Oláh Gabi közönsége 4 nappal később láthatta először védeni, amikor a Paks együttesét sikerült megvernünk 2:1-re. Ő védett az ezt követő két találkozón is (Honvéd itthon és Videoton idegenben), majd Zdenek Scasny inkább Verpecznek szavazott bizalmat az azt követő, Loki-Győr meccsen, és ki is tartott döntése mellett egészen a történelmi 2:3-as vereségünkig, amit a Siófoktól szenvedtünk el hazai pályán, és ami a cseh tréner utolsó meccsének bizonyult. Az újonnan kinevezett edző, Kondás Elemér is kitartott Verpecz mellett a következő fordulóban, ám április 27-én már ismét Nenad állt a kapuban az MTK 3:1-es legyőzése alkalmával. A tavaszt jó eséllyel végig is védte volna, ha nem sérül meg Szolnokon, így azonban az utolsó két meccsen ismét Verpeczet bízták meg a hálónk őrzésével . Ebben az évben a csalódást keltő ötödik helyen végzett a gárda, így nem vívtuk ki a nemzetközi szereplést sem. De mint utóbb kiderült, egy nyugodt, zavartalan nyári felkészülés után, Kondás Elemér első teljes szezonjában a Loki nem kevés meglepetésre nemhogy bajnok lett, hanem 30 bajnoki meccsen még vereséget se szenvedett (22 győzelem és 8 döntetlen volt a mérlegünk).
A 2011-12-es szezont Novakoviccsal a kapuban kezdtük meg 2011. július 15-én, amikor is a Vasast győztük le itthon 5:2-re, a derék Nenad pedig nem elég, hogy remekül védett, innentől kezdve 25 fordulón át kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból. Nem is csoda: ezen a 25 meccsen mindössze 17 gólt kapott, a csapat pedig egyszer sem szenvedett vereséget. Már nem emlékszem pontosan, miért került ki a csapatból a 26. fordulóban, mikor Diósgyőrre látogattunk, de alighanem egy sérülés lehetett az oka. 
Mindenesetre a hátralévő pár meccsen már a keretben sem volt (sőt, rendre Erdélyi Miklóst neveztük cserekapusnak), de Verpecczel a kapuban is simán behúzta a csapat a hátralévő 5 fordulót, közben pedig a Magyar Kupát is elhódította a csapat (amiben Novának is voltak azért elévülhetetlen érdemei, hiszen ő védett a nyolcaddöntőben a Kecskemét ellen oda-vissza, valamint a negyeddöntő első meccsén is Kaposváron, illetve az elődöntőben Újpesten, amikor 3:1-re nyertünk. A döntő hőse ugyan Verpecz István lett, de Nenadnak ugyanúgy hatalmas szerepe volt ennek a trófeának az elnyerésében is).
Sokkal fontosabb azonban a szerepe a DVSC hatodik bajnoki címében és az egyetlen veretlenül megvívott szezonunkban is. Meggyőződésem, hogy ha nem ő állt volna a kapuban a sorsdöntő meccseinken, ha nem sugárzott volna magából olyan magabiztosságot, amilyet, akkor nem jöhetett volna létre az akkori magyar futball legerősebb és szinte bevehetetlen hátsó alakzata sem, a Nagy Zoltán-Mészáros-Simac-Korhut tengely.
Micsoda védelem is volt ez!
Első teljes szezonjában tehát Szupernova bajnoknak és kupagyőztesnek, és nem utolsósorban a Loki-család megbecsült és szeretett tagjának vallhatta magát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a dvsc.hu-n tartott szavazáson (akkor még a LokiBlogon nem volt hasonló) az őszi szezon játékosának választották őt a szurkolók, amit interjúban köszönt meg.
A bajnoki cím ünneplése a Nagyerdei Hotelben & a futball csodája: szerb-horvát barátság Magyarországon
A nyáron pedig BL-selejtezőkre és egy esetleges címvédésre készülhetett a csapat. Természetesen ismét Novakoviccsal a kezdőben vágtunk neki mindkét sorozatnak. 2012. július 17-én az albán Skenderbeu Korce otthonában nagyon gyengén játszó csapatunkat éppen Nenad mentette meg a megsemmisítő vereségtől. Számos bravúrjának hála mindössze egy góllal kaptunk ki, ami a nyíregyházi visszavágón simán ledolgozható volt. Így is tettünk, életem egyik legnagyszerűbb hangulatú BL-selejtezőjén nagyon sima, 3:0-ás sikert arattunk.
Ám alig négy napra rá megkezdődött az NBI is. Azért kezdtem így a mondatot, hogy „ám”, mert bár a Loki 4:1-re legyőzte a máskülönben igencsak erős győri legényeket, az volt Novakovics debreceni karrierjének legrosszabb meccse. Egy későbbi interjúban visszaemlékezve elmondta, hogy már aznap reggel is rossz érzéssel, nyugtalanul ébredt, és egész nap nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy valami rossz fog vele történni a mérkőzésen. Talán ennek tudható be, hogy a 11. percben belepkézte egész debreceni pályafutásának egyetlen elkerülhető potyagólját, amikor Andrics ártalmatlan, lapos lövése a két keze és a két lába között végül is utat talált a Loki kapujába. De az igazi feketeleves csak a 40. percben jött el: egy szögletet akart lehúzni, amikor a levegőben összeütközött valamelyik győri játékossal, és olyan szerencsétlenül esett, hogy belső oldalszalag-, illetve hátsó és elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, emellett leszakadt egy porcdarab is. Magyarán tropára tört a lába. Novát olyan fából faragták, hogy amíg rá tud állni a lábára, bármennyire fáj is, ő összeszorítja a fogait és végig védi a mérkőzést. Nos, ezúttal annyira komoly volt a baj, hogy még ő is azt mondta, hogy nem tudja folytatni.
Ezután ebben a szezonban egy meccset se játszott, az egész év a műtéteiről (egy nemzetközileg is elismert, futballistákra specializálódott német sebész, Dr. Ulrich Boenisch műtötte meg Münchenben) és a rehabilitációjáról szólt számára. Adott egy hosszabb interjút ebben az időszakban a dehir.hu-nak, érdemes elolvasni. Kiderül belőle, hogy még Dr. Boenisch, aki 2000 hasonló műtétet elvégzett már is azt mondta, kevés ennél súlyosabb esetet látott, illetve hogy a műtét egy kisebb vagyonba került, amibe a DVSC is beszállt. Mesterséges ínszalagot kapott, amit a teste jól befogadott, és hogy ekkor 2013 februárjára várták a visszatérését. Amiből szokás szerint 2013 szeptembere lett, de mindegy.
Fő az, hogy a visszatérésére egészen 2013. szeptember 15-ig várni kellett, és még ekkor is csak a cserepadra nevezték a Videoton 2:1-es legyőzésekor. Ekkor már javában tartott egyébként a 2013-14-es bajnokság, ami mint tudjuk, a Loki hetedik és mindeddig utolsó bajnoki címével ért véget. Az első 10 fordulóban Verpecz István állt a kapuban, és hiába nyertünk meg ebből a 10 meccsből 6-ot, Verpi sokszor bizonytalankodott. Talán ennek is köszönhető, hogy becsúszott két meglepőnek mondható vereség is (Győr és Pécs idegenben). Mivel bő egy éves sérülése után Nenad ismét bevetésre készen állt, a 11. fordulóban már őt neveztük a kezdőcsapatba Kecskeméten, a társaság pedig egy igen emlékezetes meccsen 3:0-ra diadalmaskodott is. Derék kapusunk ezután is végig védte a teljes szezont, 20 meccsen 22 gólt kapott (ami egyáltalán nem rossz azt figyelembe véve, hogy nagyrészt az az emlékezetes Hungária körúti 5:2 rontja le a máskülönben tetszetős átlagot), a csapat pedig ismét bajnok lett!
De előbb fontos megemlíteni, hogy 2013 telén új, 2017 december 31-ig szóló szerződést írt alá, innen akart tehát visszavonulni.
De ami még ennél is fontosabb, a 2013-14-es szezon Loki-játékosának járó trófeát, azaz a Zilahi-díjat neki ítélték oda. Így ő lett a klub történetének a második idegenlégiósa, aki ebben a megtiszteltetésben részesülhetett (az első Adamo Coulibaly volt egy évvel előtte), illetve a klubtörténet első Zilahi-díjas kapusa is ő lett! Különösen azért nagy szó ez, mert egy bajnoki címet nyerő csapatban, ami ráadásul rengeteg gólt is szerez, sokkal valószínűbb, hogy egy csatárt vagy középpályást tüntetnek ki. Ezt a történelmi jelentőségű elismerést ráadásul 20 ezer ember előtt, a vadonatúj Nagyerdei Stadionban vehette át.
Az akkori legkiválóbb légiósainkkal illetve kislányával, Tarával a nyakában ünnepelte a bajnoki címet
Ezután ismét vele a kapuban vágtunk neki Európának. Bár szépen indult (a Cliftonvillet 2:0-ás összesítéssel búcsúztattuk, a továbbjutáshoz pedig Nenad védései is nagyban hozzájárultak), végül csúnya vége lett. Elég kimondanom a Loki-szurkolók leggyűlöltebb szavát: BATE, és máris mindenkinek egyből eszébe jut minden. Azok után, hogy itthon 1:0-ra nyerni tudtunk (ismételten részben Novának köszönhetően), idegenben egészen az első félidő közepéig úgy tűnhetett, a Lokinak idén összejöhet minimum az EL-csoportkör: vezettünk és jobbak voltunk, a hazaiaknak nem sok közük volt a meccshez. Ám a történetet ismerjük, jött egy ostoba piros Selim Bouadlának, majd pedig szépen sorban az elhibázott döntések a Loki kispadjáról, valamint a gólok is, ezzel párhuzamosan. Előbb egy, aztán még egy, a 96. percben pedig még egy. Nehéz erről beszélni, mert a mai napig súlyos sebeket tép fel, de muszáj megemlíteni, hogy sokan Novakovicsot hibáztatták a harmadik bekapott gólért. Tény, hogy ejtett hibákat (például túl gyorsan dobálta ki a lehúzott beadásokat vagy az ártalmatlanított lövéseket a mezőnybe, pedig az lett volna a cél, hogy minél jobban lassítsuk és széttördeljük a fehéroroszok játékát), és az utolsó gólnál is alászaladt a lövésnek, de azért azt tudni kell, hogy:
- Nem került volna sor a három gól egyikére sem, ha Selim nem csinál égbekiáltó butaságot
- Hogyha Kondás Elemér a kiállítás után azonnal stabilizálja a csapatot és a félidőben megnyugtatta volna rendesen a srácokat, talán nem kaptunk volna be 1-nél többet, és főleg, nem kap vérszemet a BATE
- A második félidőben az a Zsidai-Ludánszki csere talán a klubtörténelem legrosszabb cseréje volt (szintén Kondás jóvoltából)
- Brkovics beküldése Morozov helyett a meccs végén azt eredményezte, hogy az utolsó gólnál nem volt elég magas a védelmünk
- Nem lett volna szabad hagyni, hogy a fehérorosz játékos beadja a labdát
És így tovább, nyilván lehetne még tízet mondani. Ráadásul ezt senki se tudta, de utólag kiderült, hogy
Novakovics sérülten, pokoli kínok között játszotta végig ezt a meccset. Ezután augusztus első három hetében és a bajnokság első 4 fordulójában nem is tudott játszani, augusztus 24-én, a Haladás ellen tért vissza a kapuba, majd pedig a BSC Young Boys elleni hazai meccsen is ő védett (Plexi ugyanis a kinti meccsen három gólt, abból két elkerülhetőt kapott, így az volt az utolsó debreceni meccse). Sose felejtem el azt a 0:0-át és Fernández Borbalán bíró vérlázító ténykedését, de a meccsről mégis van egy kellemes emlékem: a D6 szektor legalján foglaltam helyet, így a második félidőben Nenadtól alig 5-10 méterre voltam. A bíró egyes döntéseinél olyanokat ordított, káromkodott, úgy rázta az öklét, hogy még én is meglepődtem rajta, pedig néha én is vehemensen tudok szurkolni. Arra is volt példa, hogy kinézett rám a lelátóra és együtt szidtuk a bírót: ő szerbgolul, és magyangolul. A második félidőben alig volt dolga, megtehette.
Ezután 11 fordulóban védett a bajnokságban, mindössze 8 gólt kapott. Emlékezhetünk, ez volt a BATE-meccseket követő nagy depressziónak a szezonja. Az első hazai bajnoki fordulóban még 4000 valamennyi néző volt, majd ez kezdett hétről-hétre visszavonhatatlanul csökkenni. Pedig Nenad mindent megtett: ő maga alig kapott gólt, a csapat pedig a 10. és 15. forduló között veretlenül vívott meg hat meccset, egyedül a Fradival szemben csúszott be egy iksz. A 16. és 17. fordulóban aztán ismét megsérült (még mindig emlékszem, hogy elmesélte nekem azt is, hogyan: egyik edzés után gyanútlanul bement gyúratni Dankó Misihez, ám valamit úgy elmasszíroztak, hogy a jobb vádlijából két hétre kiszállt minden élet).
2015 tavaszán aztán ismét vele vágtunk neki a bajnokság második felének, de hat mérkőzés elteltével (egyébként ezalatt mindössze 3 gólt kapott) ismét megsérült: keringési problémák merültek fel a műtött lábában, a szezont pedig ismét Verpeczcel a kapuban fejeztük be, a csapat végül 4. lett. Novakovics pedig 2015. április 10-én nem tudta, de utoljára lépett pályára DVSC-mezben. De legalább jó meccs volt az utolsó: 2:1-re diadalmaskodtunk a kecskeméti pályán. (Érdekesség: Novakovics első debreceni meccse is a Kecskemét ellen volt, meg az utolsó is, 2013-ban pedig a hosszú sérülése után szintén a KTE ellen tért vissza)
A nyáron két új kapust is igazol a klub, egyrészt ugyebár Balogh Jánost (az évezred transzfere, taps, taps) és Bozidar Radosevicset, aki, ha nagylelkűen eltekintünk a legutóbbi mérkőzésen bekapott amatőr góljától, eddig viszonylag megfelelően pótolja szerb kollégáját.
Ezután többé sajnos nem a védéseiről, nem a bravúrjairól szóltak a hírek, hanem a fizetéséről. Történt ugyanis, hogy Nova állítása szerint már 2015 áprilisa óta nem kapott fizetést, ezért a FIFA-hoz fordul, és mivel Dániából és Olaszországból nagyon jó ügyvédeket ismer, harcolni fog az igazáért. Róka Géza klubigazgató akkor ezt a tájékoztatást adta: Tavaly áprilisban komoly műtéten esett át. Azóta sem tudott megfelelő állapotba kerülni, úgy tudom, jelenleg még futni sem képes. Azóta táppénzen van. (origo.hu)
Később ezt a „futni se képes” állítást Szima Gábortól is elejtette egy interjúban. Csakhogy ennek az állításnak némiképp ellent mond az a tény, hogy januárban az Akadémia minden alkalmazottja illetve játékosa láthatta őt, ahogy a futópadon dolgozik (én ugyan nem vagyok se alkalmazott, se játékos, de a parkolóból ha az ember felnéz a főbejárat fölé, tisztán lehet látni az épp futópadozókat, mert ahhoz az ablakhoz vannak állítva a gépek), valamint ez a fotó, melyet Nenad a saját Facebook oldalán osztott meg, amin a sportorvosa, Kerekes György emailje olvasható, melyben leírja, hogy Novakovics rendszeres kontrollvizsgálatok mellett ugyan, de alkalmas arra, hogy profi szinten futballozzon. Angolosok előnyben:
A klub a felröppenő hírekre egy hivatalos közleményben válaszolt, melyben megírták, hogy felajánlottak neki a táppénzen felül 15 millió forintot, amit ő „nem fogadott el, magasabb igényekkel lépett fel a DVSC-vel szemben. ” Hogy miért tette ezt, arra számos magyarázat lehet, de a legkézenfekvőbb mégis az, hogy egy ember csak akkor mond nemet 15 millió forintra, ha amúgy sokkal több járna neki. Ezen a véleményen van Horváth Gábor is, a Hivatalos Labdarúgók Szervezetének elnöke, aki szerint „a táppénz nem elég, ha a játékos a klub alkalmazásában szenvedett sérülést, akkor a táppénz és a rendes fizetése közti különbözetet a klubnak kellene állnia.” Márpedig Nova a klub alkalmazásában szenvedett sérülést. Ha pedig mégis a pert választotta és nemet tudott mondani 15 millió forintra, akkor csakis arról lehet szó hogy a két fél kétféleképpen értelmezi ugyanazt a dokumentumot, nevezetesen Nenad szerződését. Hogy kinek van igaza, azt majd a FIFA eldönti, épp úgy, mint a hasonlóan járt Stevo Nikolics esetében, akivel szintén a mai napig perben áll a klub. Nem is nekünk kell ezzel foglalkozni.
∼•∼
Nekünk azzal kell foglalkozni, hogy mennyi mindent tett Nenad Novakovics a Lokiért. Amellett, hogy öt évig és 2 hónapig szolgálta az egyesületünket, hozzásegített minket két bajnoki címhez és egy Magyar Kupához és megannyi kellemes emléket szerzett mindannyiunknak. Örökre beírta magát a klub történetébe, mint az egyetlen hálóőr, aki kiérdemelte a Zilahi-díjat (ráadásul külföldi játékosként). Imádta a szurkolókat, a szurkolók meg őt. Példát mutatott nemcsak a Lokiban pallérozódó fiatal kapusoknak játéktudásból, hanem mindenkinek emberiességből, alázatból, szorgalomból és klubhűségből. Igen, klubhűségből is. Nincs ugyanis még egy csapat, akinél ilyen sok időt eltöltött volna pályafutása során, mint a Lokiban. Még a hazájában, Szerbiában sem. Szerződéshosszabbításával pedig jelezte, kész lett volna innen visszavonulni.
Ebben a videóban benne van néhány szép védése 2015-ből. Övé a 10. az 5. és a 2. legszebb. Azért csak ennyit mutatunk meg, mert iszonyatos munka lenne 5 év Novakovics-védéseit összegyűjteni.
∼•∼
Végezetül engedjétek meg nekem, hogy pár sorban megemlékezzek Szupernováról, de nem mint egy kapusról, hanem mint egy remek emberről, akit a barátomnak tartok.
A 2011-12-es szezonban szokásom volt a meccsek után megvárni a játékosokat és pár szót beszélni velük, esetleg alkalmanként autogramot vagy közös képet kérni tőlük. Már akkor is feltűnt, hogy a délszláv játékosok sokkal készségesebbek, nyitottabbak a szurkolók felé. Novakovics sem volt kivétel, mindig örült, ha szurkolóval találkozott. Először a Siófok elleni meccs után kértem tőle közös képet, utána pedig bárhol futottunk össze a városban, régi ismerősként üdvözölt. Azután a Győr-meccsen történt sérülése miatt egy jó darabig nem láttam, de aztán 2013 nyarán, már nem is emlékszem, melyik meccsről hazafele menet összefutottam vele. Alig nyitottam ki a szám, hogy megkérdezzem „How are you?”, egyszer csak annyit mondott: „Ha felépülök, adok neked egy mezt”. Én ledöbbentem, hisz ilyen még sosem történt velem. Évek óta vágytam egy Loki-mezre, de sose voltam annyira jól eleresztve anyagilag, hogy 10-15 ezret kiadjak egyetlen ruhadarabra. Olyan volt ez a felajánlás, mintha egy kisfiúnak, aki először jár egy katonai díszszemlén azt mondaná egy díszegyenruhás ezredes, hogy „Látom tetszik ez a tank. Hazaviszed?” Azt mondta, ha van szurkoló, aki méltó rá, akkor az én vagyok, mert minden meccsen látott eddig és akkor se hiányzok a lelátóról, ha épp rosszul megy a csapatnak (akkoriban pedig főleg rosszul ment). Úgyhogy megtudtam, hogy Dr. Ulrich Boenisch után én leszek a következő ember, aki mezt kap tőle. Mondanom se kell, játékos felépülését még sosem vártam ennyire, még ha elég önző okom is volt rá. 😀
Be is tartotta az ígéretét, igaz, közbejött pár dolog és már jócskán 2013 novemberét tapostuk, mikor végül is átvehettem tőle zsákmányomat a Loki-Puskás 2:1 után. Már hetekkel előtte terveztük ugyan, de valami mindig közbejött. Vol olyan, hogy azt mondta, jövő héten bármelyik edzés után mehetek, ott lesz a póló a csomagtartójában. Persze iskolában voltam minden edzése alatt, aztán mikor végre egyszer mégis eljutottam az edzésre hetekkel később, kiderült, hogy épp tegnap vitte a kocsit az autómosóba és emiatt kiszedte, nehogy elázzon. De végül is megkaptam és természetesen azóta is nagy becsben őrzöm, ha pedig tűz lenne a szobámban, az első 5 tárgyam között lenne, amit kimentenék. Mikor ideadta a mezét, azt mondta, nem érti miért nem lehet a klubnál mezt ajándékozni (minden játékosnak előre meg kell rendelnie, ha ajándékozni szeretne, mert év elején mindössze KETTŐT kapnak a klubtól, máskülönben 30 ezer forint körüli büntetést fizetnek). Elmesélte, hogy a Regginában minden egyes meccsre HÁROM mezt kapott az összes játékos a klubtól. Pedig az a klub se nem patinás, se nem gazdag, egyszerűen csak egy más kultúra.
Magammal viszem a sírba 😉
Valahányszor beszéltünk, szinte mindig szóba került, mennyire szereti Debrecent, mennyire szeret itt játszani és hogy a Lokinak van a legjobb szurkolótábora az országban. Mindig mondta, legyek ott a meccsen és hozzak másokat is, mert sokat jelent neki és a társaknak. Kislánya, Tara itt járt óvodába és tökéletesen beszélt magyarul, még ha a papája törte is. Igaz, Nenaddal nem tudtam olyan jót társalogni magyarul, mint mondjuk Plexivel vagy Jovanoviccsal, de mindig igyekezett. Én pedig, mivel értékeltem a gesztust és szerettem volna neki anyanyelvén megköszönni a mezt, még szerbül is tanulgattam otthon.
Leírom azt is, amit 2014-ben mondott nekem suttogva. Azt, amit eddig nem írhattam le, nehogy baja származzon belőle Nenadnak. De többé nem játszik itt, nem kerülhet bajba miatta. Mindenkinél előbb fogalmazta meg azt, amit azóta már mindannyian tudunk:
„Ez a klub egy Ferrari, amit olyan emberek vezetnek, akik egész életükben csak Trabant volánja mögött ültek.” (szabad fordítás)
∼•∼
Ami pedig jobban fáj minden elválásnál az az, hogy a DVSC-től még egy nyúlfarknyi, 3 soros cikkecskét se kapott távozására. Sunyin, suttyomban eltüntették a játékosok közül és nem beszéltek róla. Kitörölték a statisztikáit (pedig nagy hasznát tudtam volna venni), kitörölték a fényképét, mintha soha nem is játszott volna itt! Ennyit ér Debrecenben 5 év, két bajnoki cím, egy kupagyőzelem és sok-sok parádés védés?! Bár miért vagyok egyáltalán meglepve? Ez egy olyan klub, aki a saját múltját se tiszteli még annyira se, hogy észben tartsa a saját születésnapját…
További sikeres pályafutást, jó egészséget és sok boldogságot kívánnak a Loki-szurkolók!
Više uspešna karijera, dobro zdravlje i mnogo sreće želim! Loki fanova
#Lucas
(képek forrása: haon.hu, dehir.hu, dvsc.hu, Dajan Simac- illetve Nenad Novakovics Facebook oldalának nyilvános képei)
