2011. április 23. Vasas-DVSC 1-5. Kondás Elemér kiütéses győzelemmel mutatkozik be a Loki kispadján.
2016. július 25. Vasas-DVSC 3-1. Kondás Elemér megalázó vereséggel távozik a Loki kispadjáról.
Ki ne találkozott volna még annak idején, az irodalom órákon a keretes szerkezet fogalmával? Azzal az esettel, amikor a bevezetés és a befejezés hasonló, visszatérő motívumra épül, a tárgyalás pedig csak végigvezet minket a kettő között feszülő úton?
Engem személy szerint valahogy mindig lenyűgözött ez a formula, ott éreztem benne ugyanis magát az életet. Ugyanazok a körülmények, események hogyan nyerhetnek teljesen eltérő jelentéstartalmat? Miért számít ennyire a kontextus bizonyos esetekben?
A tegnap esti meccs kapcsán óhatatlanul is a keretes szerkezet rémlett fel lelki szemeim előtt. Visszaemlékeztem 2011. áprilisára, amikor átvette Kondás Elemér Zdenek Scasnytól a botladozó, alulteljesítő csapatot, amely abban a szezonban nem nyert még idegenben bajnokit, úgy, hogy áprilist írt a naptár (!), és teljesen váratlanul meghintettük a Vasast a Fáy utcában egy ötössel. Még fel tudom idézni magamban annak a reménykedésnek és örömnek az érzését, ami ezt a meccset követően elfogott. Azt láttam, hogy elindulhatunk megint felfelé, van jövője a csapatnak és a klubnak.
Kondás Elemér debütálása: Vasas-DVSC 1-5
Ha még kicsit tovább szeretném írni ezt a keretes szerkezetet, megemlíthetném a DVSC-Vasas 5-2-es meccset is, amely megalapozta a veretlen bajnoki szezont, és szintén váratlanul nagy siker volt. (Egyébként bár utólag mindenki úgy látja, hogy az akkor egy nagyon erős keret volt, valójában emlékszem, hogy aggódtunk a szezonkezdet előtt, hogy vajon mire lesz elég az a játékosállomány pl. a sokkal gazdagabb Videoton ellen.)
A veretlen bajnoki szezon nyitómeccse: DVSC-Vasas 5-2
Kondás Elemér debütálása óta eltelt kb. 5 év (még kimondani is sok), az első felében inkább szép sikerekkel, a második részében pedig folyamatosan mélyülő válsággal. Így juthattunk el odáig, hogy ismét ennyire fontossá válhatott a Vasas elleni idegenbeli meccs, csak éppen teljesen máshogyan, mint korábban.
Kondás Elemér utolsó meccse a Loki kispadján: Vasas-DVSC 3-1
Életemben először – bármennyire is fáj kimondani – a Loki ellen szurkoltam, azért, hogy kapjunk ki. Most ugyanis minden eddiginél jobban felcsillant a remény, hogy „még az is lehetséges, hogy talán esetleg alkulhat úgy”, hogy új edzőt kaphatunk, főleg akkor, ha nem sikerül jól a Vasas elleni meccs. Számomra egyébként alátámasztotta mindezt a kezdőcsapat is, amelyben jócskán akadtak olyan játékosaink, akik (talán) csak annak köszönhetően lehetnek még itt, hogy Kondás megtűri őket, egy valamire való edző már rég lapátra tette volna ezt a bagázst. Ebből is az érződött, hogy Elemér, érezve közelgő vesztét, megpróbálta főleg azokat csatába küldeni, akiknek az esetében a legkevésbé tartott attól, hogy meg akarják majd buktatni, mivel jó eséllyel vele együtt buknak majd. (Reméljük legalábbis.) A számításban csak az hibádzott, hogy ezek a „focistáink” nem igazán tudnak focizni, aminek meg is lett az eredménye…
A meccs utáni nyilatkozatok is jól tükrözték egyébként, hogy eljöhetett a változás ideje. Az MLSZ Tv által közétett videóban a Gyirmót meccsre vonatkozó kérdésre reagált furcsa arckifejezéssel Kondás, majd kitérő válaszként csak annyit mondott, hogy addig van még egy hét, míg a Nemzeti Sportnak a következőt válaszolta a távozását firtató kérdésre: „Arról, hogy veszélyben érzem-e az állásomat, talán nem engem kellene kérdeznie, és nem a nyilvánosság előtt”.
Kondás Elemér értékelése az MLSZ Tv-ben (a lényeg 0:38-tól)
Arra tehát, hogy végre új edző érkezzen (szurkolói pletykák szerint Feczkó Tamás, a Balmazújváros trénerének személyében), már ekkor is reális esély mutatkozott, bár úgy éreztük, ennél a klubnál semmi nem tekinthető biztosnak csupán azért, mert ésszerű lenne.
Ráadásul a kontextus abban is más a legutóbbi edzőváltásunkhoz képest, hogy jelenleg már inkább csak tüneti, felszínes kezelésként tudjuk megélni mindezt, bár így is nagyon örülünk neki, hogy végre tényleg bekövetkezett.
Kondás Elemér edzői pályafutása a Loki kispadján tehát keretes szerkezetbe „foglalódott”, és ennek kapcsán nem tudom kihagyni a lehetőséget, hogy kicsit mélyebbre tekintsek. Miért változott meg ennyire a kontextus az elmúlt öt évben? Miért utálta meg ilyen szinten a debreceni közönség Kondás Elemért? Mi történt a történet tárgyalásában, ami a bevezetés és a befejezés között feszül? A válasz egy tanulságos lélektani látlelet arról, hová vezethet a túlzott büszkeség és túl kevés alázat.
Adva volt egy edző, aki hazai szinten ismeretlen névként megkapta az adott pillanatban legsikeresebb magyar csapat vezetőedzői posztját. („Senkiként” és „utolsóként”.) Első teljes szezonjában veretlenül lett bajnok, szinte a semmiből. („Valaki” és „első” lett belőle.) Ekkor, a bajnoki cím ünneplése során azt mondta, hogy „akkor is szeressetek majd minket, ha nem megy ilyen jól”. Ez egy korrekt, előrelátó kérésnek tűnt akkor, mert lehetett tudni, hogy jó eséllyel ennél csak lentebb vezethet az út. Azóta már inkább másnak tűnik…
Az igazi problémát ugyanis szerintem nem a sikeresség hiánya okozta, hanem az alázaté. (És ezért lett Kondás Elemér megint „senki” és „utolsó”.) Mindenki máshogy értékeli az élet nagy kérdéseit, más tükrön keresztül szemléli önmagát. Én a magam részéről a „kálvinista Róma” hagyományait tisztelve azt gondolom, hogy „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Nem kell azonban feltétlenül hinni ebben ahhoz, hogy valaki belássa, a sikereink ugyanúgy nem csupán belőlünk erednek és minket minősítenek, ahogyan a kudarcaink sem. Így tehát se nem érdemes felfuvalkodni, amikor minden jól megy, se nem érdemes másokra mutogatni, ha összeomlanak a dolog.
Kondás Elemér sajnos rossz útvonalat választott
Kondás Elemér eszmei értelemben vett bukását, melyet aztán követett végül (nagy nehezen) a tényszerű is, az okozta, hogy a „szeressetek majd akkor is…” kijelentése mellé nem tette oda önmaga számára, hogy „legyek majd őszinte és alázatos akkor is…”. Emellett egy másik, gyakran előforduló tévedésbe is beleesett, amikor azt gondolta, hogy a „szeressetek majd akkor is…” a kritika teljes hiányát jelenti, azaz csak az tud szeretni és támogatni, aki kussol. Így alakulhatott ki az a disszonáns helyzet, hogy a kudarcban mindig megtalálta a felelősöket, aki lehetőleg mindig valaki más volt, soha nem saját maga, ő viszont fordított helyzetben sosem lehetett a kritika alanya. Bár nem vagyok pszichológus, de véleményem szerint ez a fajta következetlenség többek között akkor lehet jellemző, ha valaki fél szembenézni önmagával, és attól tart, pusztán ezeken az eredményeken múlik a saját értékessége. Ilyenkor kényelmes az áldozat szerepkörbe belelépni (legyen szó akár a balszerencséről, akár a bíróról, akár az időjárásról, akár a szurkolókról), hiszen ez önigazolás, hogy nem velem van a gond. Ha pedig engem kritizálnak, akkor „duplán” én vagyok az áldozat, mivel nem látják át, hogy én áldozat vagyok, és igaztalanul támadnak.
Pedig tegyük a szívünkre a kezünket: bár mi, szurkolók valóban szeretünk kritizálni, sokszor túlzottan könnyedén is, de a többségünk biztosan türelmesebb lett volna, ha önkritikát és alázatot tapasztal a stáb (és a játékosok, valamint a vezetőség) részéről. Az emberi lét nagy ellentmondása ez: attól félünk, hogy hibázhatunk és hibáztathatóak vagyunk, pedig mindnyájunknak ez a sorsunk. Hajlamosak vagyunk éppen ezért másban keresni a hibát és hárítani, miközben mi magunk is arra vágynánk fordított esetben, hogy a másik ne hárítson.
Az ultrák molinója véleményezi Kondás Elemér hozzáállását a tavalyi, Diósgyőr elleni bajnokin
Az élet által írt ezen dráma most végre az utolsó fejezetéhez ért, de már rég le lehetett volna zárnia Kondás Elemérnek az egészet azzal, hogy korábban, amikor még a saját megítélése szempontjából nem lett volna késő, vállalja a felelősséget és lemond, akkor is, ha ezzel vélhetően a karrierje csúcsáról zuhan alá. A legnagyobb bukás ugyanis az esetek egy jelentős részében nem az, ami látszólag annak tűnik (pl. lemondás, karrier összeomlása), hanem az emberi méltóság elvesztése. „Arról, hogy veszélyben érzem-e az állásomat, talán nem engem kellene kérdeznie, és nem a nyilvánosság előtt” – nyilatkozta a meccs után vezetőedzőnk. Érdekes módon mára rájött, hogy a saját kezében is van a döntés, nem csak máséban…
Sajnálom Kondás Elemért, amiért mostanra eddig a legmélyebb bukásig vezetett az útja, és hiszem, hogy az ő szempontjából már nem volt igazán jelentősége, hogy leváltották lemondott, az inkább csak nekünk számított. Őszintén kívánom neki, hogy később visszanézve, kívülről tudja majd reálisabban látni a helyzetet és önmagát, és épülhessen ezáltal a személyisége.
Kívánom egyúttal azt is, hogy bárki veszi majd át a Loki kispadján a helyét, ne essen bele ugyanezekbe a hibákba. Kívánnám egyébként azt is, hogy a klub vezetősége és játékosai is tanuljanak ezekből a dolgokból, lássák meg, mennyire fontos az önreflexió és alázat, de tartok tőle, ezekben az esetekben is eléggé mély problémák vannak.
„Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók” – mondta Jézus, és tartja ebből kiindulva a népi bölcsesség is. Furcsa sors ez, az utolsóból elsővé, majd onnan ismét utolsóvá válás útja, amely jelen esetben a névtelenségből a népszerűségen át a közutálatba tart. Ismerős ösvény ez, sokan haladtak már át rajta a történelem során, és vélhetően sokakra vár ugyanez. A listán pedig ott szerepel egy név a sok között: Kondás Elemér.
Így zárásként, ha már keretes szerkezet, legyünk stílusosak…
2011. április 23. Vasas-DVSC 1-5. Kondás Elemér „senkiként”, „utolsóként” ül le a Loki kispadjára.
2016. július 24. Vasas-DVSC 3-1. Kondás Elemér „senkiként”, „utolsóként” áll fel a Loki kispadjáról.
Higgyünk egy szebb jövőben, ha már bízni nem is tudunk…
Egyúttal bármennyi szenvedés is kötődik az utóbbi időben Kondás Elemér nevéhez számunkra, szurkolók számára, és bármennyire is távolinak tűnik a dicsőbb múlt, köszönjük meg mindazokat a sikereket és felejthetetlen meccseket, amiket egykoron az ő vezetésével élhettünk át! Sok sikert kívánunk a jövőre nézve Kondás Elemérnek! (És bízunk benne, hogy idővel mindenkiben elcsitulnak majd a kölcsönös sérelmek.)
Hajrá Loki!
Enderson
