Mindannyiunk életében voltak meghatározó futballpillanatok. Olyan mérkőzések, melyekre mindig szívesen emlékszünk vissza, melyek epikusak, különlegesek voltak. Szerzőtársaimmal összeállítottuk a magunk kis toplistáit, most pedig kiderül, mi Redboy, Lucas, JuveFan, Enderson és jómagam legemlékezetesebb labdarúgó eseményei, melyek a DVSC-hez, vagy Magyarországhoz kapcsolódnak. Nosztalgiahullám indul!
Csibu TOP 15
14+1. Szolnok – Németország (2001). A 2000-es évek elején röppent fel egy hír március végén, hogy a németek barátságos mérkőzésen játszanak a másodosztályú Szolnoki MÁV csapattal. Nagyjából háromszázan lehettünk a pénztáraknál meccs előtt egy órával, amikor leesett a tantusz: a megyei lap csak április elsejei tréfának szánta (még egy kép is volt a cikkben a németek buszáról a város legelegánsabb szállója előtt). Az internetet 2002-ben kötötték be hozzánk, kár, hogy nem hamarabb… 🙂
14. PAFC – DVSC: 0-1 (2014). A meccs gyenge volt, de nyertünk, ezzel kvázi bajnokok lettünk. Ami miatt listámra fért, elég prózai: ez volt az első élő közvetítésem. Bár az eső megviccelt (a felcsúti stadionban eső esetén az egész sajtószektor ázik), nem adtam fel.
13. Ausztria – Magyarország: 0-2 (2016). Nem várt siker a sógorok ellen, tévé előtti megőrüléssel. Ami miatt különleges számomra, hogy a meccs előtti fogadalmunkat betartva, közösen csobbantunk Sammyvel és JuveFannal a 17 fokos medencében. Megérte!
12. DVSC – Fehérvár: 3-1 (2008). 2007-ben költöztem Debrecenbe, 2008 tavaszán ez volt életem első élő DVSC meccse, ahol Djurica gondoskodott róla, hogy ne legyen a fagyos időben hosszabbítás, és életre szóló élménnyel gazdagodjam.
11. Dunaferr – Rosenborg: 2-2 (2000). A családunk nem igazán meccs mániás, 10 éves koromig nem is igazán néztem focit vagy egyéb sportot (annak ellenére, hogy élsportolónak neveltek), de 2000-ben robbant a dinamit: a Sydney-i olimpia és az EB örökre beszippantott magába, azt pedig sosem fogom feledni, hogy néztük édesapámmal az öreg nyikorgós családi ágyon a Dunaferr szereplését, és hogy örültünk Tököli góljánál. A ritka alkalmak egyike volt, amikor 10 után kerültem ágyba… 🙂
10. DVSC – Hajduk Split párharc: 8-0 (2005). Senki nem számított rá, mégis óriási siker lett. Felejthetetlen gólok és pillanatok.
9. Magyarország – Olaszország: 2-2 (2000). A 2000-es EB-n máig megmagyarázhatatlan okokból hatalmas olasz fan lettem, nagymamámnál nyaraltam, minden meccset közösen néztünk (mondjuk ő a nézés alatt a szundikálást is sokszor beépítette a programba). Aztán jött szeptember és az ezüstérmeseket fogadta tétmeccsen a magyar válogatott. Édesapámmal közösen szurkoltuk ki Horváth Feri két egyenlítőgólját, hatalmas őrület lett úrrá rajtam. Akkor még nem gondoltam, hogy 16 évet kell várnom arra, hogy világversenyen szurkolhassak nemzetemnek.
8. DVSC – Kecskemét: 5-0 (2014). A stadionbúcsúztató öröm- és bánatkönnyeket egyaránt hozott, óriási gólokkal megspékelve. Szívesen visszamennék az időben azért a hangulatért amit éveken át átéltem az I és H szektorokban.
7. MTK – DVSC: 3-3 (2012). Nem sok tizenegyespárbajt éltem át a helyszínen, ez viszont mindenen túltett. 3 DVSC gól, az utolsó percekben történő egyenlítésünk, 10 emberes harcias védekezés, majdnem minden mezőnyjátékos rúgott tizenegyest… sokszor kalimpált túlbuzgón a szívem, de olyan sokáig, mint azon a meccsen, talán sosem…
6. DVSC – Újpest: 3-1 (2014). Stadionavatás, fantasztikus környezet: elakadt a lélegzetem. 20.000 fős tömeg, nyugat-európai színvonal. Mintha egy másik világba kerültem volna. Vadnai gólja a retinámba égett. A stadiont azóta is imádom – már csak a focinak kell visszaköltöznie belé.
5. DVSC – Fiorentina: 3-4 (2009). A BL-meccseink legtöbb hazai gólja, szurkolói buszos „mindenholmegállunkhu**ozni” utazással, libabőrös hangulattal, kicsit sírós befejezéssel.
4. Magyarország – Norvégia párharc: 3-1 (2015). Mindkét meccset az adminokkal közösen néztük és nem sok jót jósoltunk, pláne a kimondhatatlan nevű Kleinheisler meg Priskin kezdőben való szerepeltetését látva. De bejött, mi az, hogy bejött! Akkora, tv előtti megőrülést, mint ami azon a két meccsen volt, soha nem éltem át soha – és talán soha nem is fogok. Hihetetlen volt, hogy kiejtettük a norvégokat.
3. DVSC – Levszki párharc: 4-1 (2009). Mindkét meccsnek meg volt a maga szépsége. Az elsőt a nászutamon láthattam nagy nehézségek árán, a másodiknál meg Varga és Rudolf varázsoltak hatalmasat.
2. Magyarország – Románia: 4-3 (2015). Az egyetlen futsal meccs a listában, de nem akármilyen meccs volt ez. Az EB-selejtező pótselejtezőjében a hosszabbítás utolsó másodperceiben fejelt Dróth góljával mi jutottunk ki az EB-re. Bár volt még a meccsből pár másodperc, örömünkben megannyian a pályára rohanva örültünk nem elsősorban a románok kiverésének, vagy a továbbjutásnak, hanem annak, hogy van csapatunk és örülhetünk a mieinknek, örülhetünk együtt.
1. Izland – Magyarország: 1-1 (2016). 1700 km-re Debrecentől a helyszínen együtt vonultunk végig 15.000 magyarral Marseille belvárosában, hogy végül együtt szurkoljuk ki az egyenlítést és ezzel gyakorlatilag továbblőjük magunkat a nyolcaddöntőbe. Meccs miatt sosem ejtettem annyi örömkönnyet, mint aznap: hihetetlenül büszke érzés volt magyarnak lenni.
JuveFan TOP 15
15. DVSC – Litex EL párharc (2010): Kiharcoltuk az EL csoportkörbe jutást, és ismét felkerült a Loki Európa futballtérképére.
14. Magyarország – Románia futsal meccs (2015): Az utolsó másodpercben nyertük meg, és jutottunk ki vele az EB-re. Alapjáraton nem követem annyira a futsalt, de mivel Debrecenben volt a meccs, és az odavágón jó eredményt értünk el, így a helyszínen néztük meg (ezt is közösen, több bloggerrel). Ekkora megőrülésben ritkán volt részem (sőt, szerintem soha), mint ami a mindent eldöntő magyar gól után volt a csarnokban.
13. Magyarország – Ausztria EB meccs (2016): Még TV-n néztük, és nem hittünk a szemünknek, hogy tényleg győztünk. A mérkőzés után pedig betartottuk fogadalmunkat, és ugrottunk a hideg vizes medencébe.
12. DVSC – Győr MK döntő (2013): Hátrányból fordítva nyertünk az utolsó percekben Coulibaly parádéjával, és fergeteges hangulat uralkodott Kispesten a Loki szektorban.
11. DVSC – MTK MK döntő (2012): A sírból hoztuk vissza az utolsó percekben, emberhátrányban, majd végigizgultuk a büntetőpárbajt is.
10. Győr – DVSC 1-2 (2012): Ez a veretlen évünkben az a mérkőzés volt, melyen győzelmünkkel végleg leráztuk a Győrt, és a következő fordulóban bajnokok lettünk. Közel 1000 Loki szurkoló zsúfolódott össze az ETO Park vendégszektorában.
9. Fiorentina elleni BL meccsek (2009): A hazai a három gól miatt, különösen a második percben lőtt Czvitkovics gól miatt emlékezetes, ami az első BL gólunk volt, és már a meccs elején vezetni tudtunk egy sztárcsapat ellen. A visszavágót ráadásul a helyszínen tekintettem meg, 16 órát buszoztam Firenzébe, és ugyanennyit vissza. Nagy élmény volt egy európai topcsapat stadionjában egy ilyen rangos meccset megtekinteni.
8. DVSC – PAOK (2003): Első meccseim egyike, amin élőben kint voltam (egész pontosan a harmadik), telt ház és fergeteges hangulat az Oláh Gabin (a görög szurkolók kb az I szektorig ültek, annyian jöttek), akkora érdeklődés volt a meccs iránt, hogy csak a kapu mögé, az A szektorba, az 1. sorba volt jegyünk.
7. Második bajnoki címünk megszerzése és az ünneplés (2006): Az utolsó fordulóban le kellett győznünk a Pápát itthon, és szurkolni a Vidinek, hogy legalább döntetlent érjen el a Puskásban az Újpest ellen. Ez félig-meddig kellemetlen emlék, mert a szakadó eső miatt a félidőben hazajöttünk a meccsről, de a második játékrészt a TV előtt ülve izgultam végig, ahol követhettem az UTE-Vidi meccset is.
6. Magyarország – Norvégia párharc (2015): Közösen néztük a LokiBlog csapattal, és óriási tombolás volt az összes magyar gólnál. Nekem, és a többieknek is azért hatalmas élmény ez, mert életünk során először jutott ki a válogatott egy nagy tornára.
5. DVSC – Hajduk Split (2005): A Loki történelmének első BL meccse, óriási hangulat, gyönyörű gólok, és a visszavágó is emlékezetes, igaz azt csak a rádióban tudtam hallgatni.
4. Magyarország – Izland EB meccs (2016): A helyszínen tekintettünk meg Marseilleben. Már maga a körítés is emlékezetes a vonulás miatt, de a meccs is feledhetetlen marad, pláne, hogy a végén sikerült egyenlítenünk.
3. Olaszország – Franciaország VB döntő (2006): Ez az egyetlen kivétel a listában, mivel se nem DVSC, se nem magyar érdekeltség, mégis életem egyik legnagyobb meccsélménye. Olaszországban néztem a meccset nyaralás közben, tehát különösen pikáns a története. Az egész ország ünnepelt aznap éjszaka, a kis üdülőfalu, ahol voltunk, teljesen pezsgett, mindenki őrjöngött, minden autó dudált az utcán, fergeteges buli volt.
2. DVSC – Újpest stadionavató (2014): Amikor tízéves várakozás után végre elfoglalhattuk helyünket az új stadionban. Telt ház, 20 ezer ember, jó meccs, három hazai gól, és nem sokkal később egy bajnoki cím.
1. DVSC – Levszki párharc (2009): Az odavágó, amit a belvárosban néztem egy szórakozóhelyen, és a visszavágót, amit természetesen a helyszínen. Az egész ország nekünk szurkolt, és a klub történetének legnagyobb sikerét értük el.
Enderson TOP 15
12. DVSC – Hajduk Split párbaj: Itt dőlt el, hogy nagy Loki szurkoló leszek. Teljesen megfogott az a vagány játék és hangulat, amit ott láttam, igaz, hogy akkor még csak a tv-n keresztül. Már korábban is szurkoltam a csapatnak, de ekkor éltem át igazán, mit is jelent az „Ez Debrecen!” szlogen.”
11. Tottenham – Arsenal 4-5: Ez volt az egyik első meccs, amit láttam a tv-ben, még 2004 vagy 2005 környékén. Záporoztak a gólok, ráadásul végig nyílt volt a mérkőzés. Szerintem ekkor dőlt el, hogy én szeretni fogom a focit, ami azóta fixen kísér az életben.
10. DVSC – Újpest 3-1: Az új stadion avatója is nagy élmény volt, teltházzal és győzelemmel. Ennek ellenére egyébként az Oláh Gabi atmoszférája már kicsit akkor is hiányzott, talán azért, mert sokkal messzebb volt a pálya a nézőtértől. Viszont a tudat, hogy végre van egy ilyen csodálatos stadionunk, mindenért kárpótolt. (Akkor még…)
9. DVSC – Skonto 9-2: Látva, hogyan játszottunk előtte és utána, nehéz volt elhinni, ami ezen a meccsen történt. Miért nem lehet mindig így kifutni a pályára, legalább a hozzáállás szempontjából?
8. DVSC – ZTE 5-2: A leghihetetlenebb fordítás, amit valaha láttam. Első félidő vége: 0-2. Végeredmény: 5-2. Bár sok szurkoló emlegette utána, hogy ez bunda lehetett, de a helyszínen átélni azt a meccset hatalmas élmény volt.
7. Magyarország – Norvégia párharc: Bár nagy öröm volt a kijutás az EB-re, de én ekkor még nem is igazán fogtam fel, nem is tudtam neki úgy örülni, mint később. Kicsit még a magyar letargiában voltam, ami aztán az EB közeledtével egyre jobban kezdett múlni, hogy most, az EB után szép fokozatosan visszatérjen.
6. DVSC – Kecskemét 5-0: Az Oláh Gabi búcsúmeccse, ami méltó volt a stadionhoz, és tökéletes lezárása volt azoknak a fantasztikus éveknek, amiket ott végigszurkoltam. Csodálatos gólok, lüktető játék, nagyszerű hangulat. Kimondhatatlanul hiányzik ez a három.
5. DVSC – MTK 3-3 (MK döntő): Fordulatos, fantasztikus meccs, gyönyörű gólokkal és egy kiélezett büntetőpárbajjal, ahol csodával határos módon szinte mindenki berúgta a tizenegyest tőlünk. A meccs közben viszont néha azt éreztem, mintha nem is akarnánk igazán megnyerni a kupát.
4. DVSC – Kalmar 2-0: Sivatagi forróság, tömött lelátók, félmeztelen, kivörösödött fejű, extázisban lévő szurkolók mindenhol. A legjobb szurkolás talán azon a meccsen volt, pedig eléggé sokat átéltem. Nem véletlenül nyilatkozta utólag azt az ellenfél, hogy sem a meleggel, sem az atmoszférával nem tudtak mit kezdeni.
3. Győr – DVSC 1-2: A veretlen bajnoki szezonban kb. ezzel a meccsel dőlt el a bajnoki cím sorsa. Többen utaztunk együtt lokisták a meccsre, és az egész egy felejthetetlen élmény számomra. Az a szezon egyébként is fantasztikus volt, számomra a csúcspont.
2. Magyarország – Izland 1-1: A vonulás és a stadion atmoszférája elképesztő volt, ráadásul a társaság miatt is örökké emlékezetes lesz a meccs. Egyébként a találkozónak több mélypontja volt, néha kicsit szenvedtem is közben, mert nagyon bosszantó dolgok történtek (pl. bíró), de a végén a gólöröm leírhatatlan volt, szinte ki is esett az egész.
1. DVSC – Levszki 2-0: Sajnos csak tévében tudtam nézni a meccset, de emlékszem, hogy szinte sírtam a góljainknál, katarzis volt a javából. Nem elég, hogy bejutottunk a BL csoportkörébe, de milyen játékkal és gólokkal tettük…!
Lucas TOP 10
10. DVSC – Skenderbeu 3:0. „A Tankcsapda-koncerten nincs ilyen hangulat”-jegyezte meg a kommentátor Coulibaly első gólja után. Röstellem, de ez volt az első nemzetközi meccs, amin jelen lehettem. De a világért ki nem hagytam volna. Olyan hangulatot teremtettünk Nyíregyházán, az ősellenségünk stadionjában, ami még otthon is ritkán van. Érdekesség még, hogy majdnem egy évig kutattam a Kernkraft 400: Zombie Nation c. szám után, ami a meccs előtt szólt a hangszórókból, és egyből beleszerettem. A végén már nem tudtam nélküle élni, nagyon rossz volt, álmaimban néha az zenélt az agyamban, nappal pedig nem tudtam felidézni belőle semmit, csak tudtam, hogy nagyon jó szám. Aki még zenebolond rajtam kívül, az valószínűleg ismeri ezt az érzést: maga a pokol.
9. DVSC – ZTE 5:2. A 0:2-es félidőben el se tudtam képzelni, hogy ez a fagyos, mínuszban lejátszott meccs életem egyik legnagyobb meccsélménye lesz. Az Oláh Gabi összes székét jégpáncél takarta, amit egy fadarabbal kellett lekaparnom. Túlélésem érdekében hajlandó voltam jelentős összegeket fektetni forralt bor-részvényekbe, illetve a széksorok között futkározni fagyott lábujjaim megtartása végett. De ami a hidegnél is jobban zavart, az az első félidőben produkált játékunk volt: a tökutolsó, nyeretlen ZTE kétgólos előnybe került a listavezető, veretlen Loki otthonában! Ám 20 másodperc se kellett hozzá, hogy az új játékrész elején Stevo Nikolics szépítsen, majd újabb egy perccel később egyenlítsen. Bő negyedóra múlva pedig már 5:2 volt a mi javunkra. Nem bírtam magammal a lelátón, olyan euforikus örömöt azelőtt sosem éreztem. Aznap én voltam a legboldogabb ember Debrecenben, plusz egy életre a szívembe zártam a 3 gólt szerző Nikolicsot.
8. DVSC – Pécs 4:0. Ezt is röstellem, de nekem „a hatodik volt az első”. Vagyis ez volt az első bajnokavatás, ahol jelen voltam a helyszínen. Leírhatatlan érzés volt végigszurkolni a meccset, örülni a négy csodás gólnak, berohanni a pályára, testközelből látni és együtt ünnepelni a hőseimmel, az ingyen sör pedig maga volt az 5 deciliter mennyország (és még mindig csak 17 voltam).
7. DVSC – FTC 1:0. Mint sok debreceni, én is a Fradit tekintem legnagyobb riválisunknak magyar szinten. Valahányszor megverjük ezt a roppant unszimpatikus csapatot, akiknek a szurkolói roma földművesekhez hasonlítanak minket, akik sose fognak a bajnokság utolsó fordulójában legtöbb ponttal állni, az olyan számomra, mint a Karácsony. Életem első Fradiverése több okból is örök emlék maradt: kaptunk piros tapsrudakat, Felipe Félix beintett nekem a pályáról, Bódi góljánál még egy könnycsepp is kicsordult, mindezt pedig a születésnapomon éltem át.
6. DVSC – Újpest 3:1. Egész évben direkt nem mentem az épülő Nagyerdei Stadionnak még a közelébe se, egészen május elejéig: azt akartam, hogy teljes katarzist élhessek át, amikor először beteszem a lábam Európa legszebb stadionjába. Így is lett: nem túlzok, ha azt mondom, hogy 10 percig tátva volt a szám, mikor kiértem a lelátóra. Még sosem voltam ekkora, ilyen gyönyörű stadionban, 20 ezer emberrel. És a miénk volt, ide fogunk járni minden hazai meccsre! De a meccs sem volt semmi: magyar szinten meglepően színvonalas, sokgólos, Loki-sikert hozó meccset láthattunk, egy-egy gyönyörű Kulcsár- és Vadnai-góllal. Bár az Ute öngólja se volt kutya.
5. Magyarország-Norvégia 2:1. Volt egy rémálmom, amitől rettegtem. Az volt az, hogy úgy halok meg, hogy sose láttam a magyar nemzeti válogatottat világeseményen szerepelni. Ettől nem kell többé tartanom, mert a ’86-os csapat óta a legjobb magyar válogatott legyőzött egy pillanatnyilag előttünk tartó futballkultúrát: a norvégokét. Reméltem, az EB-n is lesz ilyen szép meccsünk: én mindenesetre mindent elkövettem, hogy kint lehessek.
4. DVSC – Kecskemét 5:0. Isten veled, Oláh Gábor utca! A második otthonom volt, a hely, ahová megannyi szép emlék kötött. Emlékszem, minden osztálytársam őrülten tanult az egy héttel később esedékes érettségire, én pedig beharangozót írtam a legnagyobb szurkolói blogra, ahová sosem hittem volna, hogy egyszer bekerülhetek, majd meccsre mentem. Na jó, azért vittem magammal egy emelt szintű magyar tételsort is, bár nem sokszor nyitottam ki. Túl csodálatos volt a meccs és az azt követő ünneplés a pályán. Zengett a „Gyertek ki!”, a „Szép volt, fiúk!”, és óvatosan bár, de a „Bajnokcsapat!” is.
3. DVSC – Nyíregyháza 4:1. Adott egy 13 esztendős, hetedikes, még épphogy csak mutáló, vékony kissrác, aki sose volt még focimeccsen, de évek óta azt hallja, hogy a hazája legjobb focicsapata Debrecenben van. Aztán egy áprilisi földrajzóra végén, mielőtt kicsöngetnének, a tanár bejelenti, hogy az iskola kapott ingyenjegyeket a Loki-Szparira. Aki jönni szeretne, nála jelentkezhet. Sokat gondolkozott, hogy menjen-e. Nem volt tévéjük otthon, így abban focit sose nézett, a suliban meg sose hagyták focizni, mert bár szeretett volna, de felesleges szépíteni: szar volt. De mégis volt ebben a játékban valami, ami megmagyarázhatatlanul lázba hozta, valahányszor rágondolt. Így hát mégis kért jegyet egy másik fiúval. Így hárman, ők meg a tanár, kimentek a keleti rangadóra egy esős, szeles áprilisi napon. A Hódos előtt találkoztak, ahol a több száz , nálánál fél méterrel magasabb, félelmetes és nagy hangú ultra, és a rájuk vigyázó marcona rohamrendőrök láttán már tudta: ez több lesz egy focimeccsnél. Nemhogy nem csalódott, de a meccs minden képzeletét felülmúlta: dübörgő harci dobok, füst-és hanggránátok, mennydörgő harci énekek, az örök rivális „tirpákok” gyalázása, az ország leggyűlöltebb sporijának, Bede Ferenc ténykedésének ellenére fantasztikus játékkal 4:1-re győző Loki. Amikor a meccs végére a Nap is kisütött, és beragyogta az Oláh Gábor utcai Stadiont, miközben a hangfalakból Tankcsapda dübörgött, a kicsi Lucas eldöntötte: élete végéig Lokista lesz.
2. Magyarország-Románia 2:2 (h.u. 4:3). Egyszerűen imádom a Főnix-csarnokot (Főnix-katlant?). Nincs még egy aréna az országban, ahol ilyen rövid időn belül kétszer játszottunk feledhetetlen, drámai körülmények között megnyert, nagy téttel bíró meccset a románokkal. Az előző (Kézilabda EB-meccs, 20:19-re nyertünk) ráadásul ingyen volt, de ez is csak 500 forintbaba „fájt”. Ezen a fordulatos, pokoli hangulatban lejátszott csatában előbb hosszabbításos döntetlenre hoztuk a rendes játékidőt, majd a LEGUTOLSÓ másodpercben Dróth Zoli fejesével húztuk be az EB-szereplést. Életem egyik legkedvesebb gólja után pedig torkom szakadtából üvölteni, ugrándozni, mint egy őrült, berohanni a pályára mind semmi sem volt ahhoz képest, ahogy a meccs után együtt énekeltük a fiúkkal könnyek közt a magyar és a székely himnuszt.
1. Magyarország-Portugália 3:3. Nem volt tervben, hogy ezt a meccset is megnézem, csak a 4 nappal azelőtti Izland-Magyarország mérkőzésre volt jegyem. Az a meccs egyébként nem sokon múlt, de végül mégsem kapott helyett a top 10 között, ennek pedig az az oka, hogy a meccs nagy részében annyira görcsöltem és ingerült voltam (legalábbis az izlandiak véleményes tizenegyesgólja után) hogy a 105 euróért vásárolt mennyei 90 perc nagy részét egyáltalán nem élveztem, és az egyenlítő gólunk bár mindenért kárpótolt, a portugálok elleni harmadik csoportmeccs minden tekintetben túlszárnyalta a marseille-i találkozót. Gondoltam ugyanis egyet, és mivel a kinti szállásom csütörtökig ki volt fizetve, eldöntöttem hogy elutazok Lyonba, aztán lesz ami lesz. 4 óra buszozás után egy órán át az Olympique stadionja körül bóklásztam és eladó jegyre vadásztam. Nem kevés forgott kockán, pénzem alig volt, tök egyedül voltam. Végül sikerült nagyon kedvező áron szereznem is egy beugrót, ami a Tábor szektorába szólt, egész magasra. Ezek után mindenki ismeri a történetet: a világ legjobb focistájával, Cristiano Ronaldoval felálló későbbi EB-győztes Portugália az én csapatom ellen futott az eredmény után, Gera pedig tőlem nem messze lőtte meg a torna gólját és még nyerhettünk is volna. Az élményt az se kisebbíti, hogy a második gólunkat nem láttam, mert a végén a csoportelsőségünket mutató LED-falat könnybe lábadt szemmel bámulva arra gondoltam: köszönöm Istenem, hogy magyarnak teremtettél és ezt megélhettem.
Redboy TOP 14
14. DVSC – Tatabánya (1999). Bár ezen a meccsen nem tudtam ott lenni, de rádión keresztül hallgattam az összecsapást és nagyon izgalmas volt így követni az eseményeket és a végén megszereztük első trófeánkat, Garamvölgyi Lajossal a kispadon.Köszönet érte!
13. DVSC – MTK 3-3. Tizenegyesekkel megnyert Magyar Kupa döntő. Óriási meccs volt, szép gólokkal és a végén mi örültünk! Azt a Selim bombát nem felejtem el egyhamar az biztos.
12. Győr – DVSC 1-2. 2012 május. Ekkor még valóban élvezhető volt a csapat játéka idegenben. Mi több, ekkor Bouadla és Coulibaly vezérletével a 6. bajnoki címünkhöz is nagyon közel kerültünk.
11. DVSC – Fiorentina 3-4. Bár kikaptunk a violáktól, attól még egy nagyon jó kis meccs volt, ahol álomkezdés után sajnos nagyon hamar felébredtünk. Azt azonban senki sem tudta tőlünk elvenni, hogy 3 góllal is terheltük a világhírű olasz csapat hálóját.
10. Debrecen – MTK 4-3. Dajka László volt az edzőnk és bár nem éppen ő volt a csapat történetének legjobb edzője, de azért ezt a meccset nagyon szépen lehoztuk. Nem ismertünk elveszett labdát és szó szerint az utolsó másodpercig harcoltunk, és végül megérdemelt győzelmet arattunk Bajzát, Böőr és Nenadic vezérletével.
9. DVSC – FTC 6-1. Gyakorlatilag ettől az időponttól datálódik igazi lokista mivoltom. Amikor ezt a parádés mérkőzést édesapámmal végignéztük, tudtam, hogy nekik fogok szurkolni. Amit azon a meccsen a Temesvárról igazolt Radu Sabo és a közönségkedvenc Nicu Ilea csinált a fővárosiakkal az klasszis teljesítmény volt a javából.
8. DVSC – Bordeaux 3-1. Kerekes Zsombi ismét parádézott és nem kellett volna sok, hogy a nagyképű gallok totálisan pofára essenek. Azonban így is vert seregként távoztak a Nagyerdőről. Kár volt a kinti nagy zakóért.
7. DVSC – Skonto 9-2. Senki sem hitte, hogy a kinti 2-2 után ilyen nagy arányban ledózeroljuk a balti állam csapatát. Ebben a sikerben oroszlánrészt vállalt a Palermoba eligazoló Balogh Norbert.
6. Magyarország – Románia futsal EB play-off. A Főnix Csarnokban a végletekig kiélezett összecsapás után Dróth Zoli döntött a mi javunkra. Felejthetetlen emlék, kár hogy csak tv-n keresztül néztem. Külön öröm azonban, hogy a románok ellen sikerült ezt a sporttörténelmi tettet végrehajtani és ez így duplán örömteli volt számunkra.
5. Magyarország – Portugália 3-3. Talán ekkor még nem gondoltuk, hogy a későbbi EB győztest kis híján hazaküldjük, ha Elek lövése nem a kapufán csattan a második félidőben. Mindent összevetve Gera góljáról szerintem még évek múlva is beszélnek majd az emberek.
4. DVSC – Hajduk 3-0. 2005 júliusa: Kerekes Zsombi csoda „csukázós” gólja és Igor Bogdanovics parádés fejjátéka a mai napig emlékezetes számomra és soha nem fogom elfelejteni, az egyszer biztos. A visszavágón elért 5-0-ás sikerről pedig még nem is beszéltem.
3. Magyarország-Ausztria 2-0. Szerintem ehhez sem kell sok magyarázat, hiszen 44 év után Európa Bajnokságon tudtunk szurkolni a nemzeti trikolórnak és ha már ott voltunk, a nagyképű osztrákokat szépen játszva le is győztük. Bloggertársaimmal együtt tekintettem meg a mérkőzést, így különösen emlékezetes számomra.
2. Magyarország-Norvégia 2-1. További indoklás nem szükséges. Micsoda mérkőzés volt és mekkora kiflit küldött Nyland kapujába Priskin!
1. DVSC – Levski 2-0. Jelentősége számomra körülbelül a magyar-norvég pótselejtezővel egyenértékű és mivel ezen ott is lehettem, így ez az első számú Lokihoz kapcsolódó sportélményem.
Biztosan van nektek is olyan élményetek, ami örökre meghatározó szerepet töltött be, vagy amit mi nem soroltunk fel saját listánkon. Hozzászólásban várjuk ezeket! 😉
Csibu
