A Magyar Kupa aktuális fordulójában egyetlen mérkőzésen dőlt el a továbbjutás, ennek megfelelően komoly haderővel érkeztünk a Dunántúlra, mely jelezte, nem vesszük félvállról a mérkőzést. A Győr hiába NB III-as, biztosak lehettünk benne, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy ők jussanak tovább. Csapatunk azonban gólképtelennek bizonyult, ez pedig végzetes volt a mieinkre nézve…
De ne siessünk előre. Akadémisták és tapasztalt játékosok vegyesen néztek szembe hazai pályán a DVSC-vel. A találkozó Völgyi Dániel és Kabát Péter szempontjából még érdekesebbnek tűnt, hiszen mindketten játszottak korábban az aktuális ellenfélnél – előbbi kapta is az ívet rendesen a hazaiaktól.
A kezdőcsapatot látva a védelemben Szilvási szerepeltetése volt örömteli, a támadó szekcióban pedig Könyves kezdőbe jelölése volt az egyetlen meglepetés. A találkozó Loki fölénnyel indult, Völgyi 7. perces labdavesztése azonban jelzésértékű volt: az ETO nem fog felemelt kézzel, kiesésbe beletörődve játszani. Rácz lövését Danilovicsnak vetődve kellett hárítania. A 13. percben végre mi is veszélyeztettünk, Horváth kapus alászaladt egy beívelésnek, fejesünk pedig majdnem behullott a kapuba, a gólvonalról kellett felszabadítani. Az első valamirevaló helyzetünk volt – az első félidőben gyakorlatilag az egyetlen.
A meccs elejére erősen jellemző volt, hogy Nagy Zolit próbáltuk szélen megjátszani, aki beadásokkal, Takács felé tett labdákkal igyekezett helyzetbe hozni a társakat – nem sok sikerrel. Olyan érzetünk lehetett, mintha a középpálya közepét nem tudnánk megjátszani, a csatárokhoz pedig pláne nem tudnánk kellő sebességgel eljuttatni a labdát. A félidő közepén a helyzetekben csendes játék szintjén Könyves emelt egy csöppnyit: jó labdát kapott, azt szépen vette le és harcolt ki szabadrúgást. A veszélyesen kapura küldött labdát azonban előbb a kapus, majd egy mezőnyjátékos blokkolt le, maradt a 0-0. Eközben, zárójeles megjegyzés, a Pécs ellen már 2-0-ra vezettek a székesfehérvári legények…
A következő 20 perc eseménytelenül, debreceni labdabirtoklással telt, veszélyes kapuralövéssel mégsem mi, hanem a zöldek próbálkoztak: Kabát lökete nem ment eléggé szélre, így Danilovics hárított. A 42. percben Holman egyéni villanása fokozta az izgalmakat, az ellene elkövetett szabadrúgásból ő maga tüzelhetett az ETO kapujára, a kapus eszén azonban nem tudott túljárni.
A félidő végére maradt a 0-0, mely összességében igazságosnak tűnt. Hiába birtokoltuk nagy arányban a labdát, a támadásainkban igazi veszély nem volt. A második félidőre úgy mehettünk pihenni, hogy látszódott: ha az ETO kontráit megakadályozzuk, közelebb kerülhetünk a vágyott továbbjutáshoz.
A második félidőt két cserével kezdték a vendégek, gyors szögletet harcoltak ki, mely még veszélytelen volt, de Nagy Zoli eltűnt a mezőnyben, a helyén pedig kiugrott egy győri játékos. A beívelést sem Szakály, sem Könyves nem tudta megakadályozni, Brkovic és Danilovics pedig későn eszmélt, Magasföldi a kapuba pörgette a lapos beadást. 1-0 a 47. percben, nem éppen ezt terveztük.
Az 54. percben aztán majdnem megduplázta csapata előnyét Magasföldi, gyors cserékkel reagáltunk. Horváth és Bobko érzékelhető változást hozott, mintha megélénkültünk volna, elkezdtünk igazi támadásokat vezetni, abbahagytuk az első félidő alibifociját.
A 61. percben Nagy Zoli ívelt be sokadjára, de ami nem megy, azt lehet, nem kellene erőltetni. Jobbhátvédünk nagyon aktívan, de nagyon pontatlanul is játszott. Két percre rá Takács első jó labdafedezése, kapurafordulása és lövése növelte a pulzusszámot. Bár a védelem ezt is leblokkolta, dicsérendő megmozdulás volt. Az óriási letámadásunk aztán majdnem megbosszulta magát, egy kontra utáni távoli győri lövés a kapufára csavarodott és a kipattanónál is szerencsénk volt. Felélénkült a meccs, jó volt ezt látni, azt már kevésbé, hogy mi álltunk kiesésre.
A 65. percben Bobko beadását Horváth vágta fölé, érett az egyenlítés. A villámgyors kontrák és a bekapott gól azonban jelentősen rányomta bélyegét lelkiállapotunkra. A 70. perc Szakály-Djelmic cserét hozott, így Horváth szélsőből csatárrá vedlett át, a középpályánk közepén pedig továbbra is a Tőzsér-Holman kettős szövögette támadásainkat. Előbbi második bombájának kivédéséhez hatalmas vetődésre volt szüksége a Győr kapusának. Maradt az 1-0.
A 75. percben ismét Horváth bravúr szomorított minket, Djelmic nem tudott az ötös sarkáról betalálni. Nagyon érett a gólunk, a Győr pedig az utolsó 20 percre látványosan belefáradt az állandó védekezésbe – érkezett is az utolsó csere, Lázár Zsolt állt be az időközben megsérült, egyébként az egész mérkőzés alatt jól játszó Rácz Ferenc helyére.
A hajrához érve egyre sűrűbb beíveléseinket hol szerencsével, hol tudással hatástalanították a győriek. A 82. percben már Danilovics is felbukkant a félpályánál, hogy gyorsítsa támadásainkat, de a nagy nyomás igazi helyzetet nem hozott, előbb Szilvási, majd Ferenczi rúgta meg úgy a labdát, hogy az fájdalmában olyan messze kerülte el a kaput, amennyire csak lehetett.
A játékvezetőn semmi nem múlott, nem ette meg a győri játékosok időhúzási, vagy „tizenegyeskiharcolási” próbálkozásait, 4 perces hosszabbítása pedig szintén nem a hazaiaknak kedvezett. Az utolsó percekben még Danilovics is előrefutott, amiből nem mi, hanem a győriek szereztek majdnem gólt, hálóőrünk időben visszaért, de ez már nem sokat osztott-szorzott. Az 1-0-s végeredmény a Győr továbbjutását jelentette.
Kiestünk. A Magyar Kupa első párharcában alulmaradtunk egy NB III-as csapat ellen. Szégyen? Szégyen. Szégyen, de azért ne dőljünk a kardunkba. Nem védve és nem támadva senkit, de mind tudjuk, milyen folyamatok zajlanak a klubnál akár a felszínen, akár a mélyben. Gyökeres változást nem lehet egyik napról, vagy egyik hétről a másikra elérni. Persze türelmesnek lenni nehéz, de vannak biztató momentumok, biztató periódusok.
Játékosértékelés:
Danilovics 6 – Amire lehetett és amire kellett, odaért. A gólért nem hibáztatom. Voltak nagy vetődései, kimagaslott a teljesítményével, azért pedig jár a plusz pont, hogy a végén még ő is előrejött.
Nagy 3 – Próbálkozásból jeles, de szánalmas volt nézni, hogy hiába próbálkozik, rendre értékelhetetlenek a beadásai. A bajt tetézendő, a bekapott gólnál szerintem nincs rá magyarázat, miért nem volt a helyén.
Brkovic 5 – A gólnál lemaradt, és más esetekben sem éreztem magabiztosnak. Talán mindennek az oka Nagy Zoli teljesítménye és az új társsal való összeszokatlanság volt?
Szilvási 5 – Nem tudta megmutatni, miért is őt kellene játszatnunk a védelemben, bár ezt nem is most vártuk tőle.
Völgyi 4 – Képtelen segíteni a középpályásainkat és a támadásainkat. Ez kevés. Az ő esetében főleg igaz, hogy legyünk türelmesek, nincs ugyanis igazi alternatívája.
Holman 5 – Egyike volt azoknak, akik olykor-olykor mutattak valamit támadásban. Ma nem tudta bevenni a kaput.
Tőzsér 6 
– Elképesztően sokat robotolt, kétszer is közel járt a gólhoz. Nem rajta múlt a továbbjutás.
Szakály 4 – Az első félidő alibifocijában ő volt az alibikirály, sajnos nem találta a helyét és kellő támogatást sem kapott a társaktól.
Ferenczi 2
– Momentuma sem volt. Mintha pályán sem lett volna, ezzel pedig kikapcsolta a baloldalunkat. Aztán a végén a lövése… Képes volt alulmúlni még Nagy Zolit is.
Könyves 3 – Egyetlen értékelhető megmozdulása volt, pedig az ő oldalán futott támadásaink többsége. Nem találta a helyét, nehéz volt eldönteni, hogy csatárként, vagy szélsőként játszik inkább.
Takács 3 – Nem tömtük labdával, de ebben közrejátszott az is, hogy nagyon mélyen helyezkedik. A 70. percben volt az egyetlen csatárteljesítmény részéről, az pedig kevés.
Cserék:
Horváth 5 – Próbálkozott, ment előre, sokat dolgozott, ma elmaradt a gól. Szomorú, hogy tőle kell várni a jó játékot.
Bobko 4 – Párszor elfutott a szélen és volt egy-két értékelhető beadása is, másra nem emlékszem.
Djelmic 0 – Kihagyta a meccs helyzetét, viszont voltak nagyon szép szélről történő betörései. Vannak pozitívumok a játékában, remélem legközelebb nem 20 percet kap.
Pontes: Az első félidőben érthetetlen volt a csapat játéka, de a 0-0 nem nézett ki szörnyen. Az 1-0 már igen, azt követően gyorsan kettős cserét hajtottunk végre, benyomtuk az ellenfelet a kapujába, de a labdát nem sikerült. Nem az edzőt hibáztatom, de talán fokozatosabban kellene új hadrendet kialakítani, mert az első félidőben az 5-3-2-re és 5-4-1-re, a második félidőben pedig a 4-4-2-re hasonlított legjobban a helyezkedésünk, miközben a hétvégén az egycsatáros játékot és a középpályás uralmat (4-5-1 / 4-2-3-1) játszottuk. Ez így túl sok egyszerre.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés két nagyon ellentétes félidőt produkált debreceni szempontból, az első félidő alibijátéka elhitette az ETO-val, hogy képesek lehetnek a továbbjutásra. A második félidőben a cseréinkre is szükség volt ahhoz, hogy végre értékelhető teljesítményt lássunk, de ötlettelenségből jelesre, beívelések utáni gólszerzésből elégtelenre vizsgáztunk. A Győr bravúrosan, önmagához képest fantasztikusan játszva jutott tovább, nekünk pedig adva van a feladat: fejlődni kell tovább, mert a jelenlegi szint még édeskevés.
Csibu
