Vannak bizonyos axiómák, amelyek megingathatatlannak tűnnek, ami persze nem meglepő, hiszen éppen ez a lényegük. Ahogyan néztük az elmúlt években a Loki meccseit, észrevétlenül bennünk is számos ilyen adott, evidens elképzelés alakult ki. Amikor azt mondtuk, hogy Ludánszki vagy Spitzmüller nem tudnak a Loki szintjén focizni, kizártnak tartottuk, hogy valaha beigazolódhat ennek az ellenkezője. És persze nem is történt semmi ilyen. Vannak azonban ennél összetettebb, az egész csapatot érintő prekoncepcióink. Ezek igazságtartalmával kívánok foglalkozni a most induló cikksorozatban, melynek első témája: Csak hátrányba ne kerüljünk?
Még régen, Herczeg András idején, ha kimentem egy hazai meccsre, hozzá voltam szokva, hogy semmit nem jelent, ki szerzi az első gólt. Voltak találkozók, melyeken végig domináltunk, belőttük a vezető találatot, majd egymás után jött a többi is, az ellenfél legfeljebb csak szépíteni tudott. Aztán voltak mérkőzések, ahol szenvedtünk, nem jött össze semmi, olyannyira, hogy hátrányba is kerültünk, utána viszont valami átkattant a csapat agyában és lehengerlő focival megfordítottuk a meccset. A legritkább esetben történt meg az, hogy ne ezen forgatókönyvek valamelyike szerint zajlott volna le a találkozó.
Kezdetben Kondás Elemérrel is volt egy-két hasonló „nagy fordításos” élményem, de aztán ahogy teltek az évek, egyre inkább azon kaptam magam, hogy ha hátrányba kerülünk, csak legyintek egyet, és azon gondolkodom, hogy ez a meccs is elúszott. Tapasztalataim szerint ezzel az érzéssel egyébként nem vagyok egyedül, míg régen egy bekapott gól csak felhergelte a szurkolókat, addig mostanra inkább letargikus hangulatba taszítja őket. (Arra most inkább nem szeretnék kitérni, hogy régen voltak drukkerek, ma meg már nem annyira jellemző mindez.)
A kérdés tehát adott: tényleg ennyire megváltozott a helyzet? A statisztikák is alátámasztják ezt a szubjektív érzetet? Mielőtt nekiláttam volna a cikk megírásának, kíváncsiságból megszavaztattam a szerkesztőtársaimat a kérdésről. Gyakorlatilag egybehangzó véleménynek bizonyult az, hogy a Loki régen egyértelműen sokkal inkább képes volt hátrányból felállni, mint mostanában, mindenki a „teljesen egyetértek” vagy „inkább egyetértek” álláspontra helyezkedett.
A vizsgálat időintervallumát eléggé tágan húztam meg, mivel látni akartam a tendenciákat Herczeg András idejében is, ezért kezdő időpontként a 2009/10-es szezont választottam. Annak érdekében, hogy viszonylag homogén legyen a cikk, főleg a bajnoki mérkőzésekre fókuszáltam. Bár leginkább azok a mérkőzések érdekeltek, ahol vert helyzetből győztünk, de azokról is szó lesz, ahol csak döntetlenre sikerült menteni az eredményt, valamint azokról, amikor mi szereztünk ugyan vezetést, de mégsem lett miénk a három pont. (A „hátrányba kerültünk” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az első gólt a mérkőzésen az ellenfél szerezte.)
2009/2010:
Ez a szezon még az előzetes elképzeléseimhez képest is döbbenetes mutatókat produkált: 9, azaz kilenc (!) mérkőzést nyertünk meg úgy, hogy az első gólt az ellenfél szerezte, és csupán egyetlen esetben történt mindez ellentétes előjellel; az Újpest elleni, enyhén szólva furcsa hazai mérkőzésen, ahol vezettünk 1-0-ra egy büntetővel, aztán kihagytunk egyet, majd Kabát két tizenegyesgóljával fordítottak a lila-fehérek.
Az alábbiakban érdemes pár összefoglalót visszanézni ebből az idényből. Az első egyből egy rangadó a Fradi ellen hazai pályán. Coulibaly győztes gólját mind a mai napig látom a szemem előtt, eléggé nagy volt az eufória a stadionban.
A következő videót már csak a résztvevők miatt is érdemes megnézni: felhívnám a figyelmet a Paks gólszerzőjére, valamint a 3. gólunk előtt a labdát kifejelő játékosra is.
A Kaposvár elleni 5-1-es siker már egy tavalyi elemzőcikkben is szerepelt, akkor a szabadrúgás góljaink kapcsán. Ebből a kontextusból is legalább annyira érdekes összecsapás volt, különösen akkor, ha megnézzük, hogy mit mutatott az eredményjelző a 60. perc környékén…
Nem kevésbé emlékezetes győzelmet arattunk az MTK ellen, idegenben. Ki gondolta volna ezt 2-0-ás hátránynál…
Végül nem maradhat ki a szezon legfontosabb és talán legjobb meccse sem, ahol érdemben eldőlt a bajnoki cím sorsa. Rémlik még Coulibaly élete egyik legfurcsább gólja?
A Videoton egyébként a későbbiekben is gyakori vendég lesz összeállításunkban.
Összegezve tehát a szezon témánk szempontjából érdekesebb eredményeit:
Honvéd-DVSC 1-2 (1-0,1-1,1-2)
DVSC-FTC 2-1 (0-1,1-1,2-1)
Kaposvár-DVSC 4-4 (1-0,1-1,1-2,2-2,3-2,3-3,3-4,4-4)
Vasas-DVSC 2-4 (1-0,1-1,1-2,2-2,2-3,2-4)
DVSC-Újpest 1-2 (1-0,1-1,1-2)
DVSC-DVTK 3-1 (0-1,1-1,2-1,3-1)
Pápa-DVSC 1-5 (1-0,1-1,1-2,1-3,1-4,1-5)
DVSC-Paks 3-1 (0-1,1-1,2-1,3-1)
DVSC-Kaposvár 5-1 (0-1,1-1,2-1,3-1,4-1,5-1)
MTK-DVSC 2-3 (1-0,2-0,2-1,2-2,2-3)
DVSC-Videoton 3-2 (0-1,1-1,2-1,2-2,3-2)
(Jelmagyarázat, amelyet minden eredménysornál következetesen alkalmazni fogok: félkövérrel szedve a nekünk kedvező változások az eredményben, dőlt betűvel a kedvezőtlenek, míg az aláhúzás a fordítást jelöli. Ahol ezek közül egyiket sem használom, azok a „vegyes” meccsek, melyeken mindkét csapat került előnybe a mérkőzés során, ám végül döntetlen lett a vége.)
Mint látható, csupán egyetlen olyan meccs van a felsorolt eredmények között, amely döntetlen lett, a sokáig emlékezetes 4-4 a Kaposvár ellen, mikor Poleksic kihagyott egy büntetőt az utolsó percekben. Ezen kívül is csupán egyetlen pontosztozkodásunk volt ebben a szezonban (DVSC-Győr 0-0).
2010/2011:
Az egyik legzaklatottabb idényünk az elmúlt évekből. Mi minden történt? Európa Liga főtábla, két edzőváltás és bajnoki címvédőként csalódást keltő 5. hely a szezon végén. Nem gondoltam volna, mikor ezt a témát elemezni kezdtem, hogy ennyire jól leképeződik majd csupán ebből a kérdéskörből, mennyire máshogy szerepeltünk a három különböző edzővel, de így történt. Tanulságos végignézni az alábbi videókat és statisztikákat.
Az összefoglalókat ismét csak a legérdekesebbek találkozók közül válogattam. Mint már említettem, a Videoton visszatérő vendég a cikkben, ezúttal is egy emlékezetes meccs és fordítás jött össze ellenük. (Érdekesség egyébként, hogy ebben a szezonban ők lettek a bajnokok.)
Számomra ez a meccs az utolsó meghatározó emlék a Herczeg-korszakból. Télen érkezett Scasny, aki azonban nem sokáig maradhatott a csapat edzője, miután egyszer sem sikerült győzni az irányításával, az utolsó csepp a pohárban pedig a Siófok elleni hazai 2-3 volt. Ahhoz, hogy kicsit jobban megértsük a sikertelenség okát, érdemes az alábbi összefoglalót visszanézni, mert némileg rá tud világítani arra, mi is volt az igazi probléma az ő idejében.
Maga a meccs borzasztó unalmas volt, gyengén játszottunk, de a legérdekesebb mégis az, hogy hiába sikerült szinte a semmiből vezetést szereznünk, látványosan képtelenek voltunk az előny megtartására. Érdekesség, hogy cseh edzőnk rövidke regnálása során ezzel együtt mindösszesen három olyan mérkőzés is volt, ahol vezetést tudtunk szerezni, mégis döntetlen lett a vége. Mindez jól jelzi, hogy mentális problémák lehettek a csapat háza táján.
Ezt követően érkezett Kondás Elemér, és a Vasas idegenbeli 5-1-es kiütése után mindenki azt várta, hogy a kiesés ellen küzdő MTK sem okozhat hazai pályán gondot. Csakhogy a találkozó eléggé rosszul kezdődött a számunkra…
Talán egyébként ez a videó az egyik legérdekesebb az összes közül, bár pont nem a fordítás miatt, abban nem volt akkora heroikus küzdelem. Pátkai zseniális gólja, Simac és Ramos távoli találata, az MTK kapuscseréje és az edzői nyilatkozatok miatt azonban érdemes újranézni az eseményeket.
Ezt követően némileg váratlanul megfordult a tendencia: két fontos idegenbeli meccsen is kiadtuk a kezünkből a győzelmet, ráadásul mindkétszer egy-egy öngóllal, majd az utolsó fordulóban hazai pályán kaptunk ki 2-1-re a Haladástól, előnyből.
A bajnokság végére tehát az alábbi (releváns) eredménysor jött össze:
(Herczeg András)
Paks-DVSC 2-2 (0-1,1-1,1-2,2-2)
DVSC-Videoton 3-1 (0-1,1-1,2-1,3-1)
DVSC-UTE 1-1 (0-1,1-1)
Pápa-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
DVSC-Paks 2-1 (0-1,1-1,2-1)
(Zdenek Scasny)
DVSC-Honvéd 2-2 (0-1,1-1,2-1,2-2)
DVSC-Győr 1-1 (1-0,1-1)
Újpest-DVSC 2-2 (0-1,1-1,1-2,2-2)
(Kondás Elemér)
DVSC-MTK 3-1 (0-1,1-1,2-1,3-1)
FTC-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
ZTE-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
DVSC-Haladás 1-2 (1-0, 1-1, 1-2)
Az előző szezonhoz képest ezúttal is csak egy olyan meccs volt, ahol győztes állásból veszítettünk, ezúttal is hazai pályán, 2-1-re. Ami viszont rengeteget változott, az a jóval kevesebb megfordított mérkőzés. Hazai pályán ugyan ebben az idényben is fel tudtunk három ilyen esetet mutatni, idegenben azonban egyet sem! Ráadásul a döntetlenek közül csak egy olyan volt, ahol hátrányból mentettünk pontot, hat meccsen viszont nyert helyzetből játszottunk döntetlent. Mindezek mellett egy olyan meccs volt (DVSC-Honvéd 2-2), ahol mindkét csapat vezetett, úgy lett végül döntetlen.
2011/2012:
A veretlen bajnoki idényben különösen érdekes a kérdés, hogy ezt a remek szereplést vajon mennyiben köszönhettük annak, hogy fel tudtunk állni vert helyzetből. Spoiler: meglepő, de nem igazán. Volt ugyan egy-két nagyon fontos meccs, ahol bravúros módon fordítottunk, ugyanakkor viszonylag sokszor adtuk ki a kezünkből a győzelmet, főleg hazai pályán, kisebb csapatok ellen. Három összefoglalót azért ebből az idényből is érdemes visszanézni. A legemlékezetesebb fordításaink egyike egy zimankós téli napon, a ZTE ellen történt. (Emlékszem, a meccs után sok szurkoló bundát emlegetett, de nem a nagy hideg miatt.)
Akármi is történt ezen a meccsen, nekem a helyszínen felejthetetlen élmény volt, különösen Stevo Nikolic játéka maradt meg. Csupán egyetlen másik meccs volt egyébként ugyanezen szezonban, ahol fordítani tudtunk, az viszont sorsdöntőnek bizonyult.
Ki más, mint Coulibaly szerezte a győztes gólt, ezzel a győzelemmel pedig a későbbi ponthullajtások is belefértek hazai pályán. Ezek közül egyébként a legfájóbb a Pápa elleni 2-2 volt. Érdemes visszanézni, főleg annak tükrében, hogy a történelem mennyire ismétli önmagát…
A 2013/14-es szezonban előjön majd a deja vu ezzel a találkozóval kapcsolatban.
A szezon érdekesebb eredményei:
Kaposvár-DVSC 1-1 (1-0,1-1)
DVSC-Honvéd 1-1 (1-0,1-1)
DVSC-ZTE 5-2 (0-1,0-2,1-2,2-2,3-2,4-2,5-2)
DVSC-Pápa 2-2 (1-0,2-0,2-1,2-2)
DVSC-Siófok 1-1 (1-0,1-1)
Győr-DVSC 1-2 (1-0,1-1,1-2)
Ebben a bajnokságban inkább az volt a tendencia, hogy megszereztük a vezetést, aztán tovább növeltük az előnyt. A veretlenségünk egyébként a Kaposvár elleni 1-1 alkalmával került a legnagyobb veszélybe, ott ugyanis a hosszabbításban értékesített Couliabaly büntetővel sikerült legalább az egyik pontot megmenteni. Feltűnő az is, amit már korábban beharangoztam, hogy háromszor is pontokat veszítettünk hazai pályán előnyből, ráadásul gyengébb középcsapatok ellen.
2012/2013:
Érdekes szezon volt, minden szempontból. Észrevétlenül ugyan, de talán itt indult meg a klub a lejtőn, és egyszerre jelentek meg a játékunkban a régi, megszokott pozitívumok és az új, szinte ismeretlen negatívumok. Néha kreatív és élvezetes futball, máskor vállalhatatlan vergődés. Ugyanez jelentkezett abban is, hogy miként reagáltunk a nehéz helyzetekre. Néha „ledermedtünk”, máskor megráztuk magunkat, és a régi időket idéztük.
Kezdjük egyből a „lehetetlen” fordítással, Coulibaly debreceni pályafutásának egyik legzseniálisabb teljesítményével.
Dibusz Dénesnek szinte biztosan nem ez a kedvenc meccse… Volt még egy-két szép fordításunk ezen kívül is a szezonban, az egyiket pont a Pécs elleni „visszavágón”, a tavaszi hazai bajnokin produkáltuk.
Ennél is nagyobb bravúr volt a Videoton elleni győzelem, ahol pedig sem a játékerőt, sem az aktuális formát tekintve nem mi voltunk az esélyesek. De a fehérvári gárda ellen ekkoriban még ez sosem okozott problémát…
Nem minden mérkőzés maradt meg azonban ennyire szép emlékként. Érdemes felidézni pl. a Diósgyőr elleni idegenbeli döntetlenünket, amely különösen érdekes a pár hete elért 3-1-es siker tükrében, ahol szintén nehézzé tettük a dolgunkat kétgólos előny birtokában, ám végül mégis behúztuk a három pontot.
Pedig ezen a meccsen nagyon ült a támadójátékunk, nem véletlen, hogy egy korábbi válogatásunkba is belekerült Kulcsár ekkor szerzett gólja.
Érdekes szezon volt ez a fordítások és egyenlítések szempontjából:
Pécs-DVSC 2-3 (1-0,2-0,2-1,2-2,2-3)
FTC-DVSC 2-1 (0-1,1-1,2-1)
DVSC-Pécs 4-1 (0-1,1-1,2-1,3-1,4-1)
Honvéd-DVSC 2-2 (1-0,1-1,1-2,2-2)
DVTK-DVSC 3-3 (0-1,1-1,1-2,1-3,2-3,3-3)
DVSC-Videoton 2-1 (0-1,1-1,2-1)
Paks-DVSC 1-2 (1-0,1-1,1-2)
A Paks elleni idegenbeli fordításunk nem érdemelt külön videót, bár ennek a meccsnek is megvolt a maga pikantériája, hiszen két védőnk góljával tudtuk elhozni a három pontot. A miskolci döntetlenen kívül a Fradi elleni idegenbeli vereség is fájó lehet, hiszen mindkét meccsen vezettünk.
2013/2014:
Újabb olyan idény, ahol bajnoki címet nyertünk. A veretlen bajnoki szezonhoz képest itt némileg mozgalmasabban alakultak a meccseink, akár az előny elvesztése, akár a hátrány ledolgozása szempontjából. Egyből a nyitó bajnokin egy nagyon furcsa meccset produkáltunk a Kaposvár ellen (a fentebb is látható módon nem először), és hátrányból felállva kiütöttük őket.
A másik két meccs, amit megfordítottunk, eléggé egyhangú. Először jött a Videoton elleni hazai meccs…
Aztán pedig következett a Videoton elleni idegenbeli mérkőzés…
Igen, nincs ebben semmi tévedés, régi kedvenceink tényleg szerepelnek ebben az évadban is. Hogy fokozzuk kicsit a helyzetet, érdemes visszautalni a Pápa kapcsán leírtakra: az előző bajnoki cím során hazai pályán 2-0-ról 2-2 lett a vége ellenük.
És ez teljes egészében megismétlődött. (Igaz, ezúttal kellett ehhez egy jókora adag játékvezetői segítség is.) Ráadásul nem egyedi eset volt a két gólos előny elherdálása ebben a bajnokságban, ugyanis más kiscsapatot is megajándékoztunk ezzel.
Ezen a meccsen Lázár Pál mutatta meg a legrosszabb arcát, hibát hibára halmozott.
Összességében látható az, hogy bajnoki cím ide, bravúros fordítások oda, mentálisan már jócskán jelentkeztek azok a problémák, amelyek a BATE ellen aztán kicsúcsosodtak.
Az érdekesebb eredmények ebből a szezonból:
DVSC-Kaposvár 7-1 (0-1,1-1,2-1,3-1,4-1,5-1,6-1,7-1)
Haladás-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
Pécs-DVSC 2-1 (0-1,1-1,2-1)
DVSC-Videoton 2-1 (0-1,1-1,2-1)
DVSC-Paks 2-2 (1-0,1-1,1-2,2-2)
DVSC-Pápa 2-2 (1-0,2-0,2-1,2-2)
Mezőkövesd-DVSC 2-2 (0-1,0-2,1-2,2-2)
DVTK-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
FTC-DVSC 1-1 (1-0,1-1)
Videoton-DVSC 1-2 (1-0,1-1,1-2)
DVSC-Győr 2-2 (0-1,1-1,1-2,2-2)
Az összkép eléggé vegyes, hiszen négy meccsen is ikszeltünk előnyből, viszont két találkozón hátrányból mentettünk pontot, ráadásul háromszor fordítani is sikerült. Ezek a statisztikák tökéletesen fedik a benyomásaimat erről a szezonról: hatalmas magasságok és mélységek közötti ingázás, ahol látszólag a siker dominált, de azért a problémák eléggé riasztóak voltak.
2014/2015:
És innentől drasztikusan elindultunk a lejtőn, azzal a bizonyos BATE elleni 3-1-es vereséggel és kieséssel. Nagyon fájó módon fordítottak ellenünk nyert helyzetből, és ez döntően befolyásolta az azóta eltelt időszakot. Innentől kezdve ugyanis nem hittük el igazán, hogy lehet keresnivalónk ezekben a kiélezett helyzetekben. Valami nagyon megtört akkoriban, bár egyértelmű, hogy ez nem volt előzmény nélküli… Ebben a szezonban ugyanis csupán egyetlen (!) olyan meccset jegyezhettünk fel, ahol hátrányból sikerült fordítani, a Kecskemét elleni idegenbeli 2-1-es győzelmet.
Hogy valami szépre is emlékezzünk ebből az időszakból, nézzük meg Bódi Ádám majdnem utolsó perces egyenlítő gólját a Fradi ellen.
Összegezve ezt a szezont:
Nyíregyháza-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
DVTK-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
Paks-DVSC 2-1 (0-1,1-1,2-1)
DVSC-FTC 2-2 (0-1,1-1,2-1,2-2)
KTE-DVSC 1-2 (1-0,1-1,1-2)
Honvéd-DVSC 1-1 (1-0,1-1)
FTC-DVSC 1-1 (1-0,1-1)
Két mérkőzésen döntetleneztünk előnyből, ugyanennyiszer hátrányból, további egy alkalommal pedig nyert helyzetből szenvedtünk vereséget, a Paks ellen. A tendencia azt mutatja, hogy a szezon első felében, a fájó nemzetközi kudarc után mentálisan megzuhantunk, még ha vezettünk, akkor is botlottunk, míg tavasszal inkább mi tudtunk valamennyire korrigálni, ha hátrányba kerültünk.
2015/2016:
Szezon első mérkőzése, Békéscsaba-DVSC. Újonc elleni keleti rangadó. Egy furcsa, kissé széteső meccs, ahol kétszer is vezetést szerez a hazai csapat, de mindkétszer egyenlíteni tudunk. Aztán jön a hosszabbítás…
Nyertünk 3-2-re idegenben, hátrányból fordítva, több, mint egy évvel ezelőtt, és azóta csupán egyszer történt meg velünk ez, a Puskás Akadémia elleni hazai gólfesztivál során.
Persze azért olyan meccsből akadt még egy-kettő, ahol pontot mentettünk hátrányból, de ezeket leszámítva nem sokat mutattunk. Talán a Honvéd elleni idegenbeli 3-3 volt a legpozitívabb végkicsengésű mérkőzés ebből az időszakból.
Ekkoriban, a szezon elején a támadójátékunkkal annyira nem volt gond, aztán hamar visszaesett az is.
Lássuk tehát az érdekesebb végeredményeket az előző szezonból:
Békéscsaba-DVSC 2-3 (1-0,1-1,2-1,2-2,2-3)
DVSC-PAFC 1-1 (1-0,1-1)
Honvéd-DVSC 3-3 (1-0,1-1,2-1,3-1-3-2,3-3)
Paks-DVSC 1-1 (1-0,1-1)
DVSC-Újpest 1-1 (1-0,1-1)
PAFC-DVSC 1-1 (1-0,1-1)
Haladás-DVSC 2-2 (0-1,1-1,2-1,2-2)
DVSC-Puskás Akadémia 4-2 (0,1,1-1,2-1,2-2,3-2,4-2)
Újpest-DVSC 1-1 (0-1,1-1)
Haladás-DVSC 2-2 (1-0,1-1,2-1,2-2)
Pozitívum a Honvéd elleni kétgólos hátrány ledolgozása, illetve az, hogy a Haladás ellen kétszer is sikerült egyenlíteni a második idegenbeli meccsen. Az Újpest ellen viszont oda-vissza ikszeltünk előnyből.
2016/2017:
Eddig csak a szezon első harmadán vagyunk túl, így nehéz messzemenő következtetéseket levonni. Ennek ellenére érdemes megnézni a statisztikákat.
(Kondás Elemér)
DVSC-Paks 1-1 (1-0,1-1)
Vasas-DVSC 3-1 (0-1,1-1,2-1,3-1)
(Leonel Pontes)
DVSC-MTK 1-1 (0-1,1-1)
Videoton-DVSC 5-1 (0-1,1-1,2-1,3-1,4-1,5-1)
Kondás Elemér csupán két bajnoki mérkőzésen ült idén a kispadon menesztése lemondása előtt, ezek egyikén döntetleneztünk, másikán kikaptunk előnyből. Ha ehhez hozzáveszük a Zhodino elleni hazai 1-2-es eredményt, ahol szintén vezettünk, eléggé elgondolkodtató… Az MTK és a Videoton ellen Pontes még teljesen a kapott anyagból dolgozott, a keret azt követően kezdett el jobban átalakulni. Érdekesség, hogy az azóta (Videoton-meccs óta) lejátszott találkozóinkon az a csapat győzött, amely megszerezte a vezetést. Egyébként bár ebben az összeállításban nem szerepel, de az Újpest elleni 2-1 alkalmával Horváth góljánál éreztem valami olyasmit, mint annak idején egy-egy nagyobb fordításunknál. Talán ez lehet egy kis reménysugár.
Statisztikai összegzés:
És most érdemes megnézni az eddig leírtakat a statisztikák tükrében. Zárójelben az első szám mindig a hazai, a második pedig az idegenbeli meccseinket jelöli.
Pár adat egészen döbbenetes: a 2009/10-es szezonban hátrányból felállva aratott győzelmeink számának a 2013/14-es idény óta mostanáig összesen elért ilyen jellegű siker csupán a kétharmadát teszi ki! Akkora a visszaesés, hogy egy régebbi, kiugró szezon mutatójának produkálásához több, mint három teljes bajnokság sem volt elegendő. Elképesztő adatok ezek.
Ami még nagyon feltűnő, az a Videoton elleni tendenciánk, nevezetesen, hogy 5-ször is sikerült hátrányból fordítva legyőznünk őket! Ugyanakkor az utóbbi szezonokban már nem működött ez a „varázs”, olyannyira, hogy nem is olyan régen mi kaptunk ki 5-1-re úgy, hogy vezettünk, előtte pedig kétszer is hátrányba kerültünk ellenük hazai pályán, és mindkétszer veszítettünk is 2-1-re. (Régen pont ezeket a meccseket nyertük meg mi ugyanilyen arányban.) Sajnálhatjuk továbbá, hogy a Kaposvár már nem első osztályú, mert kétszer is fordítani tudtunk ellenük úgy, hogy mindösszesen 12 gólt szereztünk ez alatt. A Pakssal meglepően változatos meccseket játszunk, gyakorlatilag a teljes palettát lefedik az ellenük vívott párharcok.
Talán abban bízhatunk némileg, hogy ritkán kapunk ki úgy, hogy mi szereztük az első gólt. Hazai pályán például ez a csúfság a 2010/11-es szezon utolsó fordulója óta nem esett meg velünk. Rontja ugyanakkor az arányt, hogy az idei szezonban már két olyan idegenbeli fiaskónk is volt, ahol mi kerültünk előnybe. (Vasas 1-3, Videoton 1-5)
Ami a döntetleneket illeti, a Diósgyőr, a Pápa és az Újpest ellen egyaránt 3-szor adtuk ki a kezünkből a győzelmet, és ikszeltünk le, ráadásul a Pápa ellen kétszer is kétgólos előnyből. Az Újpest ellen egyébként sem megy, csak akkor tudjuk legyőzni őket, ha mi szerezzük meg a vezetést, de mint látható, még akkor sem garantált a siker. Hasonló a helyzet a Haladás vagy éppen az elmúlt években a Honvéd ellen is.
Érdekességek, következtetések:
Koránt sem fogytak még el az érdekes statisztikai mutatók. Egészen döbbenetes például, hogy az MTK elleni hazai nyögvenyelős 1-1 előtt több, mint két teljes szezonon keresztül csupán két meccsünket nem veszítettük el a Nagyerdei Stadionban, amikor hátrányba kerültünk! Ráadásul ezek közül az első, Fradi elleni 2-2 során hiába fordítottunk, utána nem tudtuk megtartani a vezetést, mint ahogyan a másik, Puskás Akadémia elleni találkozón is egyenlítettek 2-1-nél a felcsútiak, igaz, akkor végül behúztuk a három pontot. Így változott hát az elmúlt években a debreceni stadion „oroszlánbarlangból” „nyúlketreccé”.
Megváltozott a hangulat és az eredményesség: sajnos mindkettő negatív irányba
Mindezt az a tény sem kompenzálja, hogy idegenben némileg, sőt, helyenként látványosan javultak a mutatóink, főleg a mérkőzések döntetlenre mentése terén.
Az összes statisztikai mutató mögött ugyanis húzódik még néhány olyan átfogó probléma, amely sajnos tovább rontja a helyzetet. A teljesség igénye nélkül pár gondolat ezekről.
1. A döntetlenre mentett idegenbeli meccseink hátterében állhat az is, hogy gyakrabban kerülünk hátrányba, így folyamatosan futni kell az eredmény után. Amikor pedig mi szerezzük meg az előnyt, az sem szokott megbízhatóan garanciát jelenteni a győzelemre.
2. Az előző pont végén említett tény olyannyira igaz, hogy a tavalyi szezonban hazai pályán két meccsen is elszórakoztuk az előnyt, és végül döntetlenre végeztünk. Nem elég tehát, hogy azzal sem tudunk általában mit kezdeni, ha meglep minket az ellenfél, de a vezetés birtokában sem nyugodhatunk meg, még pályaválasztóként sem.
3. Érdemes végignézni egyébként azokat az eseteket, amikor ledolgoztuk az ellenfél előnyét és egalizáltunk. Szinte mindegyik esetben egy-egy egyéni villanás, megmozdulás hozta meg az eredményt és nem a csapat elképesztő nyomása. A 2014/15-ös szezon két ilyen meccse közül az egyiken Bouadla bombagóljával, a másikon pedig Bódi szabadrúgásával egyenlítettünk. Egyik összecsapáson sem volt igazán benne a levegőben a gólunk, mindkettőt inkább csak találtuk. Hasonló találkozó volt a tavalyi idényből a Puskás Akadémia elleni vendégmeccs, ahol Korhut talált be szabadrúgásból a legvégén. Az MTK elleni egyenlítő találatunk is illeszkedik egyébként ebbe a sorba, Castillionról úgy pattant be a labda, hogy az még szerintem őt is meglepte. Mindez sajnos tovább árnyalja az amúgy sem pozitív összképet.
Bódi villanása a Fradi ellen – a mi szemszögünkből
4. Régebben a forgatókönyv úgy zajlott, hogy kaptunk 1 vagy 2 gólt, aztán beindult a csapat, és onnantól az ellenfélnek nem volt keresnivalója a pályán, csak kapták egymás után a gólokat. Az elmúlt két szezonban a Kecskemét elleni 2-1-es győzelmet leszámítva nem ez volt a tendencia, a Békéscsaba és Puskás Akadémia elleni győzelem, valamint a Fradi elleni 2-2 során egyaránt szerzett még gólt az ellenfél a „feltámadásunkat” követően is. Ez is jelzi, hogy még azokban az esetekben sem tudtunk eléggé erősek lenni mentálisan, ahol egyébként összekaptuk kicsit magunkat.
5. Lehet persze azt mondani, hogy csalókák ezek a statisztikák, mivel a veretlen szezon is jól mutatja, hogy egy végig domináló csapat ritkán kerül hátrányba, így ilyenkor a kérdés értelmét veszti. Mindez igaz is lehetne, ha az elmúlt években sorra kapott gól nélkül iskoláztuk volna le Debrecenben az ide érkező együtteseket. Csakhogy jócskán volt rá precedens, hogy hátrányba kerültünk. A Nagyerdei Stadion átadása óta 12, azaz tizenkettő alkalommal szerzett vezetést az ellenfél, és ezekből csupán egyetlen (!) meccset nyertünk meg és kettőn értünk el döntetlent, azaz a fennmaradó kilencet elveszítettük!
Érdekességként: a 2009/10-es szezonban egyetlen mérkőzést buktunk el hazai pályán, akkor is mi vezettünk, viszont 5-ször is hátrányból fordítottunk. 2010/11-ben ötször kaptuk mi az első gólt, ebből 3 meccset megnyertünk, 1 döntetlen és 1 vereség mellett. 2011/12-ben egyetlen alkalommal kerültünk hátrányba otthon: fordítottunk. A 2012/13-as szezonban kezdtek elromlani a dolgok, akkor 6-szor kellett futnunk az eredmény után, és bár 2-szer nyertünk, de 4-szer nem sikerült felállni és kikaptunk. (Azonban egyértelműen látható, hogy még ez is jóval meggyőzőbb statisztika, mint a későbbi.) A következő, bajnoki címet hozó kiírásban érdekes a különbség: az Oláh Gábor utcán 3 alkalomból kettőt nyertünk, egyet pedig döntetlenre mentettünk hátrányból, míg a Nagyerdei Stadionban kikaptunk 2-0-ra a Honvédtól, de ez már a fent említett 12 mérkőzésbe számít bele. Világosan érzékelhető, hogy mekkora nagy a differencia a régebbi arányokhoz képest.
A mítosz tehát szinte teljes egészében beigazolódott. Tényleg igaz, hogy „csak hátrányba ne kerüljünk”, mert arra nincs igazán ellenszerünk, és könnyen összeomlunk miatta mentálisan. (Egyedüli árnyalása a kérdésnek az elmúlt években némileg javuló vendégszereplés.)
Záró gondolatok:
Valahol minden szurkoló arról álmodik, hogy kimegy az együttese a pályára, amely látványos, lehengerlő focival, ellentmondást nem tűrve bedarálja az ellenfelet. Amikor hátrányba kerül a csapatunk, az mindig rossz érzés, ezért alapvetően nem kívánjuk. Mégis, kevés katarktikusabb és emlékezetesebb élmény van annál a lelátókon, mikor fanatikusan megy előre egy gárda hazai pályán, hogy megfordítsa az eredményt, és a szurkolók űzik-hajtják őket. Ez a hangulat régen ugyanúgy hozzátartozott a lokista életérzéshez, mint mondjuk Dombi Tibi vagy az Oláh Gábor utcai stadion. Bevallom őszintén, sok más mellett ez is nagyon hiányzik.
És nem csak szubjektív okokból hiányolom, hanem azért is, mert mindennek az elmaradása komoly problémákról árulkodik. Nincs már egy szurkolótábor, amely bele tudja hajszolni a csapatot a győzelembe akkor is, ha kevésbé megy, nincs egy stadion, amely oroszlánbarlangként riogatja az ellenfeleket, és nincsenek olyan focistáink, akik helyi kötődésűek, és ezért idegenben alibizgetnek ugyan néha, de a Nagyerdő fái alatt tudják, hogy ennek nincs helye.
Ha újból meg tudunk majd csapatként fordítani egy meccset úgy, hogy az ellenfél hirtelen azt sem tudja, hol van és mi történik vele, akkor lehet, hogy visszatér a remény…
Addig viszont van még probléma bőven, amit ki kell tárgyalni. Ezek közül egyik legaktuálisabb a csatárkérdés. Miért lövünk egyre kevesebb gólt? Miért haldoklik a támadójátékunk az elmúlt években? Tényleg a csatárok hibája mindez? Következő cikkünkben ennek a szurkolói mítosznak járunk utána.
Csak a Loki!
Enderson
