Nem túl jó előjellel vártuk a Diósgyőr elleni 22. fordulót, hiszen október óta nem találtunk tétmeccsen kapuba, a Honvéd ellen az utolsó percekben kaptunk ki, oly sok év után pedig most először fordult elő, hogy a bajnokság közepén a kiesőzónában álltunk. Ezzel szemben az egyébként szintén gyatra eredményeket felmutató Diósgyőr felszabadultan játszhatott, hiszen senki nem várta el tőlük, hogy az ideiglenes edzővel majd pont mumusuk otthonából lopjanak pontokat. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – egyoldalú találkozón bizonyítottuk elsősorban önmagunknak: sokkal jobbak vagyunk annál, mint amit a nyeretlenségi szériánk mutat. Összefoglaló a DVSC-DVTK mérkőzésről.
Az igazi tavaszi időben, 4212 néző olyan kiesési rangadóban bízott, ahol foggal-körömmel küzdenek majd a pályára lépő játékosok. A vendégeknél Vitelki Zoltán ideiglenesen hét közben vette át a Diósgyőr irányítását, mely lehetővé tett több komolyabb változást is. Elsősorban a formációjuk alakult vissza az ősszel általunk is gyakran látott 4-2-3-1-ről a klasszikus 4-4-2-be, ahol 2 csatár mögött 2 szűrő, mellettük két szélső, támadást segítő játékos focizik. Különösen az első 30-40 percben volt látványos, a Diósgyőr két középső középpályása (Elek és Daushvili) mennyire hátul marad csapatuk támadásánál.
A formáció mellett a várható kezdő is átrendeződött. Kapusposzton Antal Botondot Ivan Rados váltotta. A két betonbiztos középső hátvéd Lipták és Jagodinskis maradt, viszont a két szélre bekerült Eperjesi, illetve Lőrincz. Előbbi jóval aktívabb volt az egész mérkőzés alatt, utóbbi viszont talán a vendégek leggyengébbje volt. Középpályán az Elek-Daushvili páros mellé két oldalra Vela és Ugrai került, így várható volt a gyakori Ferenczi-Vela és az Osváth-Ugrai párharc. A két csatárt Novothny és Szarka testesítette meg. A kispadra szorulók között Tamás, Makrai, Kitl, Nagy, Karan Dejan és Antal Botond mellett ott volt az a Fülöp István is, akinek mellőzését azóta sem értjük, a friss igazolás ugyanis kiemelkedett az elmúlt meccseken csapatából.
A DVSC a tavasz korábbi két NB I-es meccsén már alkalmazott 4-3-1-2-t alkalmazta, mely biztosabb középpálya-uralmat ígért. A kulcskérdés az volt, ami nem ment a Honvéd ellen, menni fog-e a DVTK ellen. Nevezetesen a szűrőink képesek lesznek-e jó labdákkal megjátszani a támadásért felelős hármasunkat. Bonyolította a helyzetet, hogy Mengolo mellett Holman is kidőlt, akinek hiányát nagy érvágásnak tekintettük a kezdőcsapatot látva. Danilovic a kapuban, előtte Osváth, Brkovic, Mészáros, Ferenczi. Semmi szokatlan. A 3 szűrő szerepében Jovanovic, Tőzsér, Filip. Tőzsér meglepő módon az eddigi szerepeihez képest még hátrébb kapott feladatokat, hiszen középre került, ahol eddig Filip játékához voltunk inkább szokva. A támadásokat Feltschernek kellett segítenie, illetve Suk és Chuka volt a két befejező emberünk. Holman hiánya mellett Handzic hiánya is feltűnő volt, aki most a teljes 90 percet a kispadon ülte végig. Rajta kívül Szatmári, Sekulic, Nagy, Barna, Könyves és Verpecz álltak Pontes rendelkezésére csereként.
Az első percekben egyből ellenfelünk fölé nőttünk és ez igaz maradt teljes húsz percen át. A Diósgyőr gyakorlatilag át sem tudta lépni a felezővonalat, a kapujukhoz szegeztük őket. Jovanovic lövését követően Feltscher hagyott ki egy ajtó-ablak ziccert (Chuka labdája parádés volt, de Feltscher lövését bravúrral védte Rados), majd egy Osváth beadást pofozott centikkel mellé a venezuelai játékosunk, hogy később fejesből is veszélyeztessen. A kezdeti rohamok sikertelen befejezési kísérletei kétpólusú fegyverként hatott. Egyrészt volt öröm a lelátón, hogy megyünk, küzdünk, támadunk, másrészt sötét árnyékként kezdtek felrémleni olyan meccsek, ahol miután kihagytunk pár ziccert, az ellenfél büntetett.
Most nem utóbbiról volt szó, bár a következő 10 perc már kevésbé eseménydúsan telt. Arról, hogy a 30. percben felpattanhattunk hazai gólt látva egyrészt Osváth tehetett, aki távolról kísérletezett, másrészt az az Ivan Rados, aki röplabdás védési kísérletével az év egyik legnagyobb potyáját mutatta be. A középre tartó lövés a rövid felső sarokban találta magát. Az élő közvetítés során ekkor azt kértem a játékosoktól, rúgjunk mielőbb még egy gólt, mert az 1-0 nem elég. Nem kellett sokat várni, a másik szélső hátvédünk, Ferenczi is lövésre vállalkozott. A Rados előtt megpattanó labda sem volt védhetetlen, de hárítani nem sikerült, így még a Diósgyőr játékosai a hálójukból szedték ki a labdát, mi egy kupacban ünnepeltünk. 2-0!
A félidő hátralévő része számos rossz Danilovic kirúgást hozott, melyek egyikéből Elek majdnem üreskapus gólt is szerzett. Ellenfelünknek ez volt az egyetlen kapuralövési kísérlete, mely 40 méterről fölészállt. De rajta kívül a tíz, félidőben a félpályáról kapura lövő néző is elvétette a célt, így senkié nem lett a Grand Casino százezer forintos felajánlása…
A második félidő első tíz perce egyértelműen a Diósgyőré volt, Vela beadását Szarka közelről a kapufára fejelte, ez volt az egyetlen kidolgozott DVTK helyzet a 90 perc alatt. Ilyen veszélyességi rátával pedig nem csodálkozik rajta talán senki, hogy jelenleg a Diósgyőr áll legközelebb a kieséshez. A ziccertől felélénkültünk és számos szép, de végül helyzetet nem kidolgozó passzjáték után elégelte meg a labdajáratást, tűzgolyóként szálló löketét Rados bravúrral ütötte a felső lécre. Fél perccel később viszont már ő is tehetetlen volt, amikor Suk sarokkal lekészített labdáját Feltscher 20 méterről vágta be tanári módon a bal felsőbe, ezzel valószínűleg az év DVSC gólját szerezve. Feltscher bomba, három nulla! Eldőlt.
A hátralévő 30 perc kissé kaotikusan telt, a DVTK összezuhant, de a támadásokat nem adta fel, mi pedig már vesztettünk lendületünkből, így kontráinkba számos hiba csúszott. Az eredmény tehát már nem változott, a játék képe alapján a győzelem és a 3-0 is teljesen reálisnak tűnik, sőt, a helyzeteink jobb értékesítésével akár nagyobb is lehetett volna a különbség. A győzelmünk mellett az MTK Pakstól elszenvedett veresége két dolgot jelent. Az első, hogy ismét elkerültünk a kiesőzónából, sőt, egyből a 9. helyre kerültünk. A második, hogy jövőhéten kutyanehéz dolgunk lesz az elmúlt meccsén 13 pontot gyűjtő, most épp az MTK otthonában győzedelmeskedő Paks ellen. Márpedig a Disógyőr elleni győzelmünk csupán arra elég, hogy egy kicsit megnyugodhassunk, hogy önbizalmat szerezzünk, hogy felvértezzük magunkat a hátralévő 11 fordulóra, amely során még minden csapattal találkozunk majd egyszer-egyszer. Ha ezt a győzelmet nem követik további sikerek, jó eredmények, akkor gyorsan visszakerülhetünk oda, ahol elég volt egyszer megijednünk. Ehhez a legfontosabb, hogy a Paks elleni, jövőheti találkozón pontot, pontokat gyűjtsünk. Nehéz, de nem lehetetlen feladat áll előttünk.
Osztályzatok:
Branislav Danilovic – 4
Nem kaptunk gólt, de nagy bravúrja, sok védeni valója nem volt. Dicséret illeti a „clean sheet” miatt, de megrovást kap, amiért a laposan hazagurított labdákat képtelen jól kirúgni, ebből pedig kétszer is majdnem gólt kaptunk. Több beadásnál árnyékra vetődött, nem éreztem ma magabiztosnak. De szerencsére ez most belefért.
Osváth Attila – 7
Leradírozta a pályáról Ugrait, jól segítette a támadásokat, időben visszazárt, ha kellett, no és az ő góljával szereztünk vezetést. Minden dicséretet megérdemel.
Dusan Brkovic – 6
Elegánsan küzdött, hajtott, sárgalapot jogtalanul kapott, nem lehet rá panasz.
.
Mészáros Norbert – 5
Bizonytalannak éreztem számos alkalommal, de nagy hibát nem vétett.
.
Ferenczi János – 7
Góllal hálálta meg, hogy tavasszal visszakerült a csapatba, ez pedig minden fájó sebet begyógyít. Támadásban több segítséget kapott a társaktól, mint korábban, ami lehetővé tette, hogy felszabadultabban játsszon. Velát gyakran sikeresen szerelte , védőmunkáját sem érheti kritika.
Aleksandar Jovanovic – 4 
Hűha. Ez most nagyon gyenge volt. A támadásaink gyakrabban haltak el rajta, mint az ellenfélben, gólhelyzetben fájóan rosszul kezelte le a kapott labdát és passzjátéka is kritikán aluli volt. Sukot nagyon ritkán tudta jól megjátszani, védekezésben pedig mintha kevesebbet vállalt volna a megszokottnál.
Tőzsér Dániel – 4
Sokkal védekezőbb feladatokat kapott mint korábban, ezeket pedig csak hellyel-közzel oldotta meg. Nagyon sokszor avatkozott játékba, űzte-hajtotta a labdát és ellenfelét, de szinte minden jó megmozdulását egy rossz második követte. Szerzett egy labdát, majd rossz helyre passzolta. Lezárta az ellenfél elől a területet, majd reklamált a partjelzőnél, ahelyett, hogy elrúgta volna a labdát. Becsúszással labdát szerzett, majd nem tudta megjátszani a társat. Küzdelmére viszont nincs panasz, úgy tűnt, próbál mindent beleadni. A támadások segítésében viszont így tényleg nem tudott már igazán segíteni.
Ioan Filip – 4
Szürkén játszott, már-már alibira emlékeztetően. De Tőzsérhez és Jovanovichoz hasonlóan ami rá hárult, próbálta megoldani, ami viszont csak üggyel-bajjal sikerült neki. Nagy gond esetében is, hogy a támadókhoz csak kis százalékban tud jól passzolni, labdakezelési hibái pedig megnehezítik csapatunk dolgát.
Frank Feltscher – 7 
Ha bemegy az első két óriási helyzete, most mindenki a csodálatos Feltscher-mesterhármasról beszélne. Azok nem mentek be, de így is hatalmas bombával tette feledhetetlenné a mai produkcióját. Maximálisan feledtette, hogy Holman nincs a pályán, ez pedig nem kis szó, hiszen egy éve gyakorlatilag állandóan arról beszélünk, mennyire Holmantól függ a játékunk. Ezért, a nagyszerű góljáért és a maximális erőbedobásért ami jellemezte (még labdaszerzésben sem volt utolsó), nálam ő lett a meccs embere.
Hyun-jun Suk – 7
Áhh, ha az a kapufa bemegy, talán ő a meccs ember. Suk is kulcsszereplő volt, két nem akármilyen gólpasszt adott, végig agilisan játszott, mesterien vette le a labdákat és technikai megoldásai képzett focistára vallanak. Nem kétséges, látunk majd tőle pár gólt. Külön kiemelném, hogy milyen fantasztikus csapatjátékos, a cseréknél külön odament pacsizni a többiekhez, a Feltscherrel közös gólörömére pedig nincsenek szavak. Bravó!
Derick Chuka Ogbu – 6
Meglepő volt számomra, hogy ő kapott szerepet Handzic helyén, de ezt gyorsan feledtette is, hiszen végig kiváló játék jellemezte. Nem ékként, hanem visszahúzódó csatárként szerepelt, akire nagyon sűrűn passzoltuk fel laposan a labdákat, ő pedig egyből passzolta vissza, vagy két szélre, mozgásba lendítve a többieket. Feltschernek több alkalommal is forintos labdát adott. Helyzetbe nem került, bár többször is csak centik hiányoztak hozzá, hogy gólszerzőként tündökölhessen. Kiemelném játékából a nagy védekezőmunkát, amit csatártól már régen láttam a Nagyerdőn: nem ismert elveszett labdát, a DVTK támadásainál pedig folyamatosan visszazárt és jól akadályozta a DVTK középpályásait.
∼•∼
Danilo Sekulic – 0
Játszott egy jót, próbálkozott szívvel-lélekkel.
.
Könyves Norbert – 0
Volt egy jónak tűnő lövése, nem tűnt elveszettnek a pályán.
.
Barna Szabolcs – 0
Első NB I-es mérkőzésén csak pár perc jutott neki, de ez is szép gesztus volt Pontestől. Kiegészítő emberként megállja a helyét, szorítunk neki, hogy ennél is tovább fejlődjön.
∼•∼
Leonel Pontes
Elhallgattatta fanyalgóit – reméljük nem csak rövid időre. Jelentős teljesítmény, hogy az elmúlt három mérkőzésen csupán egy gólt kaptunk, azt is egy idegenbeli meccsen, dobogós csapattól, a hajrában. Ez a mérkőzés a kötelező győzelem kategóriájába volt sorolható, ezt vártuk, ahogyan ezt már számtalanszor ki is fejtettük. A mai siker még csak egyetlen harc megnyerése volt, de még hátra van 11 másik, a Paks elleni hazain pedig szintén fontos lenne a hasonló végkifejlet, csupán ez az egy győzelem édeskevés, de talán gyógyír a sebekre. Főleg az, amit ő is kiemelt: ezen a találkozón nem csak nyertünk, de jól is játszottunk, ha pedig ez a két tényező összeáll, akkor szurkolói énünk boldog lehet. A mérkőzéssel kapcsolatban jó meglátásnak bizonyult Handzic kihagyása, és az sem mellékes, hogy Tőzsér, valamint Feltscher pozícióit is szépen szabta rá a csapat jelenlegi 4-3-1-2-es hadrendjére. A középpályás labdaszerzéseket és pontos passzjátékukat még javítani kell, de ez a megkezdett út járhatónak tűnik.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés színvonala mindkét csapattól függ. Most csak egy csapat volt a pályán, ők mindent beleadtak. A kilátogató nézők küzdést, hajtást, szép és szerencsés távoli találatokat láthattak, érdemes volt a helyszínről megtekinteni a találkozót. A csapatunk teljesítménye megérdemli a négyest, bár egyes csapatrészeknek még van hová fejlődni. Kassai játékvezetése nem volt ordítóan rossz, nagy hibát nem vétett, végig kézben tartotta az eseményeket. Ettől függetlenül szörnyű volt látni, hogy gyakran következetlenül fújt, súlyos szabálytalanságokat, könyökléseket hagyott megtorlatlanul. A DVTK-ban játszó több játékos is megúszta lap nélkül, míg nálunk Brkovic sárgája volt meglehetősen szigorú ítélet. Kiemelném a lesek jó megítélését, illetve jelezném: ha mindig, minden bíró így teljesítene, sokkal kevesebb bajunk lenne velük.
Nos, ez lett volna a DVSC-DVTK találkozó. Hangsúlyozom, a győzelemtől nem szabad könnyelműnek lennünk, korai lenne az öröm. De egy sikeres út kezdete lehet, csak folytassuk tovább ott, ahol a lefújásnál abbahagytuk, abból baj biztos nem lehet.
Hajrá Loki!
