Fekete hétként vonul be a DVSC történetébe az április 8. és 15 közötti hét nap. Ez idő alatt szépen beárazta magát a Loki: görény nagy szerencsével nagy nehezen legyűrtük itthon a Gyirmótot, majd teljesen megérdemelten kikaptunk a hetek óta nyeretlen Mezőkövesdtől hét közben, szombaton pedig nem akartuk megverni a közvetlen rivális MTK-t, hiába feküdtek le gyakorlatilag nekünk. Ha két gyenge csapat találkozik, nem ritka a 0:0-ás végeredmény. Ez a meccs azonban nem csak ebben az értelemben volt egy (vagy inkább kettő) nagy nulla. A legrosszabb az, hogy úgy tűnik: ez a brigád nem akar nyerni, nem akar bennmaradni, és ami még rosszabb: nem akar focizni se. Pedig ennyi dolguk van az égegyadta világon.
A mérkőzés összefoglalójába épp annyi energiát fogok belefecölni, amennyit a csapatunk. Mindenki látta, amit látott. Aki meg nem, az örüljön neki. Viszont nem tőlem fogja megtudni, miről maradt le. Ezt a meccset jobb minél előbb elfelejteni, épp ezért emléket se állítok neki.
A mellékelt ábra szerint állt föl a csapatunk. Csapatunk? Akarom mondani a DVSC Futball Szervező Zrt. 11 túlfizetett alkalmazottja. A visszatérő Brkovics mellett Szatmári Csaba maradt benn a védelem belsejében Mészáros Norbert rovására. Előttük a szokásos Filip-Jovanovics-Tőzsér középpálya, egyedül a Feltscher helyére bekerülő Könyves Norbert okozott némi meglepetést.
A mérkőzésen egyszer másfél percig ment a játék úgy, hogy a pályán volt egy másik labda. Ami még cikibb, hogy a pályának azon a részén. Ezen kívül Tőzsér egyszer tökön rúgta Torghellét szabadrúgásból, Szuk három centerezésről maradt le, Holman a kapusnak adogatta fel a labdákat lövés gyanánt, illetve a 85. percben Brkovics révén eljutottunk egy kapufáig, és ennyi. Ennyi említésre méltó dolog történt.
A mérkőzés maga kiábrándító volt. Egyetlen egy feladata volt a meccsnek, csupán egy kérdésre kellett volna választ adnia: ki fog kiesni a Gyirmót mellett. Nem tudtuk meg, mert nem akart focizni sem az MTK, se mi. Igaz, páran (nagyjából Osváth és Brkovics, helyenként Könyves és Jovanovics) hajtottak, de ez édeskevés.
Ami a kiesésünket illeti, a maradék hat meccsre maradt a döntés. A sorsolásunk pedig egyenesen siralmas: Haladás itthon (legfeljebb iksz), Vidi idegenben (sima vereség), Újpest itthon (legfeljebb iksz), Fradi idegenben (ez még meg is lehetne, ők is hatalmas gödörben vannak, de egy hónap alatt sokat változhat a helyzet), Kispest itthon (sima vereség), Diósgyőr idegenben (sorsdöntő találkozón minden bizonnyal vereség).
Osztályzatok:
Branislav Danilovic – 0
Egy-két kijövetelen, lehúzni való szögleten vagy felszedni való gyengécske lövésen kívül semmi dolga nem akadt a találkozón, nem tette próbára őt a kék-fehér csapat.
Osváth Attila – 4
Rajta legalább láttam az akaratot. Elmondhatjuk, hogy jót tett neki, hogy a kispadra került a Mezőkövesd ellen, ezúttal ahhoz képest sokkal összeszedettebb játékot nyújtott. Magához képest, vagy az eddigi igazán jó debreceni meccseihez (Honvéd meg DVTK) képest azonban inkább afféle szürke eminenciás volt, pedig egy ilyen meccsen támadásban is villoghatott volna.
Szatmári Csaba – 5
Kis Szacsa teljesítménye az egyetlen pozitív meglepetés számomra a DVSC elmúlt két találkozóján. Már a Mezőkövesd ellen is sokkal biztosabb pont volt Mészárosnál (akinek a labdavesztéséből egy gólt ajándékoztunk a Kövesdnek), és annyival fölé nőtt csaknem 300 elsőosztályú meccsel rendelkező társának, hogy ki is szorította őt a kezdőből erre a meccsre. Már csak az a baj, hogy mire megérett az NB I-re, lehet kiesik onnan a csapat. Mindenesetre most ismét viszonylag szilárd pontja volt a védelmünknek.
Dusan Brkovics – 5
Régen rossz, ha egy csapatot a középhátvédek cipelnek a hátukon, mindenesetre Dusan épp ezt teszi. 90 perc „játék” során megint ő volt az egyetlen, aki közel járt a gólszerzéshez. Az ő nevéhez fűződik egyetlen kapufánk, ami ha csak egy kicsit megy arrébb, három pontot érő találat lehetett volna. Bár ezen a meccsen szívem szerint senkinek se adnék arany csillagocskát, ha van valaki, aki mégis méltó rá, akkor az eme szerb lovag.
Ferenczi János – 3
Ezúttal legalább nem kaptunk gólt róla. Ennyi pozitívum van, semmi más. Nem alszom addig nyugodtan, amíg ő a balhátvédünk.
Könyves Norbert – 3
A Kövesden gyengén játszó Frank Feltscher helyére került be a csapatba, de továbbra sem mondható el róla, hogy meccsenként egy-két jó lövésen kívül több lenne benne. Csereként vagy felpezsdíti a csapat támadójátékát, vagy nem, kezdőként viszont semmi extrát nem tud magával hozni a pályára. Megint gyenge volt egy-két közepesen eredményes villanáson kívül.
Ioan Filip – 3
Ismét helyezkedési hibák, rossz passzok, rossz megoldások tömkelege jellemezte a játékát. Érthetetlen, hogy ilyen pedigrével rendelkező játékosok hogy bele tudnak szürkülni a magyar NB I-be.
Aleksandar Jovanovic – 3
Hozta a jól megszokott „jovanovicsos” játékot: robotolás, brusztolás, azonban egy középpályáshoz képest kevés (jelen esetben nulla) eredményes kulcspassz. Le is cseréltük.
Tőzsér Dániel – 2
Áh…Továbbra is sziklaszilárd alibit nyújt a havi Isten tudja, hány milliós fizetéséért cserébe. Mezőnyben nulla, a szögletei gyengék, a szabadrúgásai pedig legfeljebb Torghelle Sándor férfiasságára jelentenek veszélyt. Ezt pedig már sokszor elmondtam, de olyan a csapat is, amilyen a kapitánya.
Holman Dávid – 2 
*Nagy levegő* *elszámolok húszig* Ide figyelj, te flegmaság császára, lustaság kancellárja, alibijátékok királya. Annyit nem érsz, mint az a buszjegy, amivel egy Kóródi Nándi ideutazna szombat kora délután a Stadionhoz, majd a belét kihajtaná, hogy bizonyítson. Személyes sértésnek veszem, hogy a mezünket viseled! Az NB III-ban is repülnél a tarcsiba, a megyeiben pedig meglincselnének, ha ott nyújtanád ezt a nyegle hozzáállást. Nem értem, ha megvan az új csapata és látványosan nem akar itt focizni, miért nem küldjük le a Deacba?! A Hali ellen a kispadra se engedném oda. Aki lövések helyett az ellenfél kapusának adogatja fel a labdát, az nem méltó arra, hogy azt a piros-fehér mezt viselje, amit Dombi Tibi, Sándor Tobe, vagy épp Bogdanovics!
Szuk Hyun-jun – 3
Idekerülésekor annyira örültünk neki. Nyilvánvaló volt, hogy nem sír a labda, ha nála van. Még egyeneset is tud belé rúgni. Sőt, valóságos cselgép volt. Halványan még Balogh Norbi emléke is felsejlett előttem. Biztosak voltunk benne, hogy ki fog szakadni előbb-utóbb az a bizonyos gólzsák. Csakhogy míg Norbival kapcsolatban azt éreztük, hétről-hétre egyre közelebb van az a pillanat, Szuk esetében egyre távolabbnak érzem ezt. Sőt, most már azt mondom, jó eséllyel soha nem is jön el. Ha egy Poór Patrik meg egy Baki Ákos teljesen ki tudja kapcsolni őt a játékból, nem tudom, mit akar. Ma még annyira se tudott érvényesülni, mint az elmúlt két (az ő szempontjából szintén teljesen eredménytelen) találkozónkon.
∼•∼
Haris Handzic – 3
A 62. percben állt be a semmit sem mutató, őrlődő Szuk helyett, ám nem hozott új lendületet. Hiába pankrátor testalkata, bármilyen furcsa, jelenleg ő ad be legjobban a csapatban, viszont ha befejeznie kell, általában elfogy a tudomány. A helyzetét tovább nehezíti, hogy Pontes nem nagyon számít rá, rendszeresen csereként küldi be.
Justin Mengolo – 3
Április 15: A sztárnak igazolt kameruni csoda csaknem három hónap után nagy nehezen bemutatkozott végre a Lokiban. A névjegyét majd máskor fogja letenni. Vagy soha.
Frank Feltscher – 3
Holmant váltotta, de csak újabb tanúbizonyságát adta annak, hogy ő is beleszürkült a magyar bajnokságba.
∼•∼
Leonel Pontes
Ismét csalódást okozott a csapat játéka és mentalitása egy olyan meccsen, ahol csak a győzelem volt elfogadható eredmény. A Gyirmót ellen is botrányosan rosszul fociztunk, azonban akkor legalább kiszenvedtük valahogy a három pontot. Egy dolog az, hogy a játékosaink nagy része egy forintot nem ér, másik dolog az, hogy ismét nem sikerült a télen betömni a csapat számos hiányposztját, a minőségi igazolások elmaradásáról nem is beszélve. Ezek a játékosaink és Szima sleppjének a hibája. Viszont a luzitán tréner felelőssége mellett se mehetünk el szó nélkül: nagyon úgy néz ki, nem tudja (vagy inkább nem akarja?) motiválni a társaságot. Lementek a nyerhető meccseink, az elmúlt három meccsen kilenc pontból négyet szereztünk csak meg. Hacsak nem múl minket alul valaki, a DVSC ki fog esni idén. A baj csak az, hogy kirúgni már késő, és nem is lenne megoldás, még rövid távon sem.
Mérkőzés pontszámok:
A meccs maga volt a futball megcsúfolása. Ha valakit el szeretnék riasztani egy életre ettől a sporttól, ezt a találkozót vetíteném le neki. Egyik csapat se akart focizni, nem húztak semmi váratlant. Nem voltak helyzetek, nem voltak izgalmak, nem volt semmi iram. Négy egymást követő passzt szerintem egyik csapatnak se sikerült összehoznia egynél többször 90 perc alatt. A Debrecen teljesítménye szintén a nullához közelít, nem először az utóbbi időszakban. Akiktől a gólokat várjuk, azok voltak a legszarabbak. Erdős fújt néha hajmeresztő dolgokat, ám mérkőzést befolyásoló hibája nem volt.
Kedves Olvasóink! Nem tudom, mit mondjak. Annyi minden kavarog bennem. Azt se tudom, mit érzek azzal kapcsolatban, hogy idáig jutottunk. Dühöt? Keserűséget? Totális érdektelenséget? Magam sem tudom. Mi lenne jobb nekünk? Maradjunk benn, vagy inkább essünk ki és tisztuljunk meg? Bevallom, tanácstalan vagyok. Fáj ez az egész. Mindent elmond a jelenlegi helyzetről, hogy Endersonnal és néhány cimborámmal a meccs után egy sör mellett alig 5 percet beszéltünk erről a meccsről, majd elkezdtünk nosztalgiázni, 5-10 éves Loki-emlékeket, élményeket feleleveníteni. Ez, amit hétről-hétre látunk, nem a Loki. Minden mű benne, minden kamu. Kamu az indulónknak az a strófája, hogy „Ránk ragad a tűz, ami űzi lent a srácokat”. Tőzsér, Holman és társai hitvány kínai utánzatai a debreceni érzelmű focistának. A B-közepünk önmaga paródiája: ott vannak, mert ez az életük, de nem szurkolnak. Nincs kinek. Nincs miért. Még a „Pontes takarodj” se zúg. Egyre több az olyan szurkolói hang, hogy nem is baj ha kiesünk, pont ezt érdemeljük. Kezdek én is erre hajlani. Azt viszont szörnyű érzés tudni, hogy hány lehetőséget szalasztottunk el, hogy ezen még időben változtathassunk. Hogy hiába szóltunk egy éve és három hónapja, hogy ez lesz: süket fülekre találtunk. A DVSC szét fog hullani, és nem tudom, mi lesz utána.
Úgyhogy elmélkedjünk, beszélgessünk egy jót a kommentzónában, aztán jövő héten menjünk ki megint a lelátóra. Bár reménytelennek tűnik a helyzet, Húsvét vasárnap mégis van egy dolog, ami reményt ad. Élt egyszer egy ember, látszatra csak egy egyszerű ács fia, akit elárultak, megkínoztak, több ezer ember szeme láttára keresztre feszítettek. Harmadnapon azonban feltámadt, és azóta is velünk van a világ végezetéig. A városunk jelképe a hamvaiból időről-időre feltámadó főnixmadár. Kell, hogy legyen valami összefüggés. Úgyhogy csak azt tudom mondani: küzdeni mindig, feladni soha!
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
