Aki nem teljesen járatlan a külföldi labdarúgás világában, jó eséllyel ismeri a Manchester United híres stadionjának, az Old Traffordnak a „becenevét”: The Theatre Of Dreams, azaz Az álmok színháza. Bár személy szerint nem vagyok a vörös ördögök nagy híve, de a holnap este 19 órától kezdődő, Diósgyőr elleni meccs kapcsán mégis ez jut akaratlanul is az eszembe. A mezőkövesdi stadion ugyanis mindkét csapat szurkolótáborának az álmok színháza lesz holnap este.
Nem olyan rég volt a múlt nyár, amikor a labdarúgó válogatottunk felejthetetlen meccsekkel és EB meneteléssel ajándékozott meg minket. Döbbenetes élmény volt látni az extázisban tomboló embereket, a felhőtlen ünneplést, megélni azt, milyen erőket képes megmozgatni a futball, és hogyan képes addig elképzelhetetlen mértékű összefogást kovácsolni emberek között. Már szinte teljesen elfelejtettem addigra, mit is jelent igazán izgulni egy csapatért, a torkomban dobogó szívvel nézni, merre tart a labda. Akkoriban klubcsapat szinten, a Lokival kapcsolatban rég nem volt ilyen élményem, amikor igazán éreztem a tétet.
Az idei szezon viszont szép lassan megtanított újra minderre. Nem arról álmodtam ugyan, hogy így alakul, és a kiesés elkerülése lesz a szurkolásom tárgya, de ezzel már nem is tudunk mit kezdeni, és most különösen fontos félretenni ezt a csalódottságot magunkban. Igazat kell adnom Herczeg Andrásnak: a Diósgyőr elleni meccs miatt tényleg újra futball-láz lett Debrecenben, és sokan élhettük meg a héten, hogy ha csak egy pillanatra is eszünkbe jut a szombat este, görcsbe rándult a gyomrunk.
Mint tudjuk jól, sajnos csak kevés nézőnknek adatik meg, hogy élőben is átélhesse ezeket az izgalmakat. Az ő helyzetük kiváltságos, történjen is bármi: nem csupán nézői, alakítói is lesznek az eseményeknek. A futball ugyanis valóban színház, de nem úgy, mint sokan azt tévesen értelmezni szokták. Az alapvető célja tényleg a szórakoztatás, azonban itt a nézők maguk is befolyásolói a cselekménynek. Az, amikor egy csapat együtt tud lélegezni és küzdeni a szurkolóival, olyan lelki és mentális fölényt jelent, amit nagy hiba lenne lebecsülni. Félhetnénk is persze ettől, hiszen a Diósgyőr lesz hazai pályán, és a szurkolótáborukat sem kell senkinek bemutatni, de nekünk éppen elég az, ha felvesszük majd a versenyt a hazaiakkal, függetlenül a létszámfölénytől. Ha azt érzi a csapat, hogy nem hagytuk őket magukra, az rengeteget jelenthet nekik, ebben hiszek. Éppen ezért, kedves szurkolótársaim, akik a helyszínen lesztek, tudjátok, hogy rajtatok is sok múlik majd!
Szeretnék üzenni a játékosainknak is, hátha eljut hozzájuk. A Loki egy nagyon különleges klub, mely nem a szokványos módon működik. Az a focista, aki ezért a csapatért hajlandó küzdeni és mindent megtenni, és ezzel örömet szerezni a drukkereknek, egy nagy család részévé válik, és ebből nagyon nehéz kiesni, egy életen át elkísér. Mi, debreceni szurkolók rendelkezünk egy furcsa „kollektív tudattal”, mely elraktározza az összes pozitív élményt, amit egy labdarúgónknak köszönhettünk, és akár évekkel, évtizedekkel később is emlékszünk rá, hálásak vagyunk érte. Ez a közeg egy dolgot viszont nagyon nehezen visel el, az alibizést. Ha azt látjuk, hogy megszakadtok értünk és a győzelemért a pályán, akkor megbocsátunk mindent, és erre emlékezünk. Tudom, hogy nagy lesz a nyomás holnap rajtatok, de a Loki mezét felhúzni nagy megtiszteltetés, még a mostani, nehezebb időszakban is, és ezért a klubért küzdeni és diadalmaskodni hihetetlen érzés tud lenni, amit kívánom, hogy holnap este éljetek át!
És persze mindnyájunk szerepe fontos, azoké is, akik csak az m4sport.hu stream-adásán keresztül szurkolnak. Emlékszem, micsoda élmény volt hallani az EB meccseken a gólöröm hangját mindenhonnan, ahogy szállt a levegőben. Ez a láthatatlan egység és összefogás sok erőt adhat szintén.
Holnap este eljön tehát az előadás ideje, felmegy a függöny, és álmok feszülnek majd egymásnak. Kívánom, hogy végül mindkét félnek Happy enddel záruljon a történet, de most igazán csak a sajátunk számít. Herczeg András egyszer már jó darabot rendezett a mezőkövesdi stadionban, akkor nyerni tudtunk, reméljük, hogy most is hasonlóan sikeres tud lenni. Mi pedig merjünk bízni és reménykedni az álmok színházában, mert hiába fájó a kudarc lehetősége, megélni a pillanatot is csak így lehet igazán.
Mindörökké hajrá Loki!
Enderson
