Utoljára akkor voltunk ilyen feszültek egy meccs előtt, amikor még bajnoki címekért, kupagyőzelmekért, és BL, illetve EL csoportkörbe való jutásért küzdöttünk. Az egész hét feszült volt mind nekünk, mind a többi szurkolónak, de a játékosoknak és a szakvezetőknek is. Tudtuk, hogy saját kezünkben a sorsunk, tudtuk, hogy elég a döntetlen, de akkor is ott volt bennünk a félsz, hogy mi van, ha kikapunk, és az MTK is nyer. Szerencsére hamar bebiztosítottuk a dolgunkat, így mindezek miatt nem nagyon kellett izgulni, és megkönnyebbülten örülhettünk a hármas sípszó után.
Nagy kérdés volt, hogy a Leonel Pontes helyett beugró (idén már másodszor) Herczeg András mennyire forgatja fel a kezdőcsapatot. Gyakorlatilag nem volt olyan csapatrész, ahol ne lettek volna kérdőjelek. Ilyen volt a kapusposzt is, ahol a múlt héten Ferenczit fojtogató Danilovics helye volt kérdéses, végül mellette tette le a voksát vezetőedzőnk. A védelembe bekerült a rutinos Mészáros Norbert, így pedig Szatmári Csaba maradt ki, aki Lokis pályafutása legrosszabb meccsét játszotta a múlt héten a Honvéd ellen. Ferenczi is a csapatban maradt, de ez már kevésbé volt meglepő. Az már talán inkább az volt, hogy gyakorlatilag klasszikus befejező csatár nélkül álltunk fel, hiszen a Tőzsér – Filip – Jovanovics középpályás fal előtt Holman, Feltscher és Könyves feleltek a támadásokért. Utóbbi volt a csúcs ék, akinek az volt a dolga, hogy az üres területekre történő bemozgásokkal ki lehessen őt ugratni a társaknak – ebből is látszott, hogy első sorban a kontrajátékban bíztunk ezúttal. A hazaiak oldalán is voltak érdekes húzások, például Rados szerepeltetése, aki kis túlzással már a kabalánkká vált, neki Antal sérülése miatt kellett beugrania. De a védelme is meglehetősen felforgatott volt a Diósgyőrnek.
Nehéz ezt a meccset értékelni, már csak azért is, mert a vendégszektor első sorából nem sok mindent láttunk, főleg az első félidőben, amikor a túlsó kapura támadtunk. Az látszott már az elején, hogy a Diósgyőr nem fog óvatoskodni, így nem jött be az a tippem, hogy az első negyed óra nyugis lesz. A mieink néhányszor bizonytalankodtak – nem egyszer rúgta el egyik játékosunk a másik elöl a labdát -, a hazaiak ezt kihasználva pedig már az első öt percben benyomtak minket, és folyamatosan nyomás alatt tartották a védelmünket szélről történő beadásokkal, illetve egy-két távoli lövéssel. Ennek ellenére mi szereztünk vezetést, gyakorlatilag az első valamirevaló helyzetünkből: Ferenczi ívelte fel Könyvesre a labdát, aki a levétel után kissé kisodródva célozta meg a hosszút, jól helyezett lövését pedig Rados Jovanovics elé tenyerelte, akinek csak az üres kapuba kellett beemelnie.
Nagyon fontos volt ez a korai gól, mert a mieinket megnyugtatta (minket, szurkolókat is), míg a Diósgyőr játékosok idegessé, görcsössé váltak, és elkezdtek kapkodni. A 12. percben már el is dönthettük volna a meccset, de Filip hiába helyezett szépen a kapuba egy kiváló Holman-indítás után, les miatt nem adták meg a gólt – tévesen. A 18. percben szisszentünk fel először igazán, amikor egy gyorsan elvégzett szögletet követően Nono beadása a kapufánkon landolt. Innentől szinte csak hazai lehetőségek akadtak, de a jó lövőhelyzetekben rendre rosszul találták el a labdát a DVTK játékosok, így Danilovicsnak nem is akadt dolga igazán. A slusszpoén pedig közvetlenül az első félidő lefújása előtt érkezett, ekkor Tőzsér szabadrúgását követően Szatmári bólintott a hosszúba a védője mellől kibújva. Úgy mehettünk tehát a szünetre, hogy kétgólos előnyben voltunk, tehát gyakorlatilag eldőlt, hogy bennmaradunk.
Persze ettől még hiba lett volna félvállról venni a második félidőt, de szerencsére nem is tettünk így. A Diósgyőr elkeseredetten próbálkozott, de az volt az ember érzése, hogy ha reggelig játszanak sem lőnek gólt. Vagy nem céloztak jól, vagy blokkolt az utolsó pillanatban egy védőnk, vagy ha már minden veszve volt, akkor Danilovics védett óriásit. A 71. percben lezárhattuk volna a meccset, egy szép kontra után Könyves gurította középre a labdát az üresen érkező Jovanovicsnak, aki ziccerben a kapufát találta el. Viszont ami ekkor nem sikerült, az összejött alig 11 perccel később: Tőzsér – Jovanovics – Könyves volt a labda útja, a szép összjátékot követően pedig a tavasszal megtáltosodó támadónk vágta be a rövidre a játékszert. Ezt követően hátborzongató élmény volt, hogy a játékosok éppen elénk rohantak ki, másztak fel a kerítésre, és őrjöngtek, üvöltöztek velünk együtt.
Valószínűleg ekkor szabadult fel mindenki, ekkor tudatosult bennük is, hogy elértük a célunkat, megvan a bennmaradás. Innentől a hazaiak már végképp csak a Paksban bízhattak, és a 85. perc környékén jött is a hír, hogy megszerezték a vezetést az MTK ellen. Ekkor az egész stadion együtt örült, őrjöngött, hiszen mi is inkább a Diósgyőr bennmaradásának örültünk volna. És bár az MTK hamarosan egyenlített, de közvetlenül utána le is fújták azt a meccset, így bár a miénkből még hátra volt bő öt perc, már mindenki nyugodtan szemlélte az eseményeket. Ennek volt köszönhető, hogy a 92. percben Ugrai révén összejött a szépítés a hazaiaknak, akik legalább szintén örülhettek egy gólnak, de igazából már nem osztott nem szorzott. Ritka látvány volt, hogy mindkét együttes elégedetten vonult le a pályáról a lefújást követően.
A képen elrejtettünk egy üvöltő LokiBlog admint, megtalálod?
Osztályzatok
Branislav Danilovic – 7
Őszintén örülök, hogy elsimultak az ellentétek (vagy ha nem is, akkor erre a meccsre félre tudták tenni), és ő védett, kellett a jelenléte. Több nagy védése is akadt, úgyhogy ezúttal nem érheti panasz a teljesítményét.
Osváth Attila – 6
Nem sokat volt ő most játékban, a hazai támadások is inkább a másik oldalról érkeztek, így igazából nehéz az ő teljesítményét értékelni. Mivel összességében az egész csapat jó volt, így neki sem szívesen adnék rosszabb osztályzatot.
Dusan Brkovic – 6
Amíg a pályán volt, remekül védekezett, féltünk, hogy a kiválásával megbomlik a védelmünk stabilitása, de szerencsére nem így történt. Nagyon remélem, hogy nem utoljára láttuk őt DVSC mezben.
Mészáros Norbert – 6
Erről beszéltünk, mikor a hét közben azt ecseteltük, hogy a rutin miatt neki szavaznánk bizalmat. Nem volt most vele gond, nyoma sem volt a bizonytalanságnak, így kell ezt.
Ferenczi János – 6
Ismét csak azt tudom mondani: ha mindig így játszana, akkor nem kritizálnánk. Sőt, még azt se bánnánk, ha nem játszana ilyen jól, de legalább így hajtana, és odatenné magát minden meccsen.
Aleksandar Jovanovic – 8 
Egyértelműen a mérkőzés legjobbja. Egy gól, egy gólpassz, és még egy kapufa is, emellett kiváló mezőnyjáték. Az ő mentalitása lehetne a példa mindenki előtt. Pedig ő is csak egy „zsoldos”… De mégis többet jelent neki a DVSC, mint egyes saját nevelésű játékosoknak.
Tőzsér Dániel – 7
Na ezt vártuk volna tőle is az egész szezonban… Odatette magát, nem alibizett, harcolt minden labdáért, és a harmadik gólnál ő készítette elő Jovanovicsnak a beadás előtt a labdát.
Ioan Filip – 7
Az ő játékát sem véletlenül hiányoltuk az elmúlt meccseken, az utolsó 1-2 hónapban egyértelműen kulcsember a középpályán. Ezúttal is remekül szűrt, és szerzett egy szabályos gólt is, amid nem adtak meg végül.
Frank Feltscher – 5
Keveset volt játékban, őrlődött a bal szélen, de nem igazán jöttek össze nekik a dolgok. Tegyük hozzá, hogy alapvetően kontrajátékot játszottuk, így sokszor egyedül kellett volna megoldania a szituációkat.
Holman Dávid – 5
Ugyanaz igaz rá, mint Feltscherre, keveset volt játékban, nem nagyon vállalkozott, egyetlen jó megmozdulása talán a Filipnek adott gólpassza volt, igaz azt a gólt végül nem adták meg.
Könyves Norbert – 8
Az ő játéka is kiváló volt, jól tartotta meg a labdákat, nagyon jól mozgott be az üres területekre, és a végén szép gólt szerzett, eldöntve azzal a mérkőzést, és a bennmaradásunkat.
∼•∼
Szatmári Csaba – 7
Féltünk tőle, nem véletlenül nem szavaztunk volna neki bizalmat a kezdőben. Ma viszont ismét a magabiztos énjét vette elő, nem okozott neki gondot, hogy csereként kellett beugrania egy ilyen fontos meccsre, és fontos gólt szerzett az első félidő végén.
Danilo Sekulic – 0
Nem volt jelentősége, hogy pályára lépett, akkor már biztos volt a győzelmünk, de vele még jobban stabilizálta a középpályát Herczeg András.
Nagy Kevin – 0
Biztos nagy élmény lehetett egy ilyen meccsen debütálni a felnőtt csapatban, bevallom, mi a vendégszektorból nem is tudtuk, hogy ki állt be a személyében. 🙂
∼•∼
Herczeg András
Sokat beszéltünk arról, hogy milyen lenne ez a meccs Pontessel, és milyen lesz vajon Herczeggel. Sokkal szervezettebben játszott a csapat, és nem arról van szó, hogy hirtelen megtanultak volna focizni a játékosok, hanem fejben rendbe lettek téve a hét során. Erről beszéltem hét közben, hogy ez az az egyetlen tényező, ami miatt megérhette váltani az utolsó meccs előtt – bejött.
Összefoglaló
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Én azt mondom, soha rosszabb meccset. Nyilván az élményen sokat dobott a hangulat, de ez kell is egy focimeccshez, sokkal élvezetesebb így egy gyengébb színvonalú találkozó is. A csapat majdhogynem tökéletes játékot nyújtott a pályán, egy percig sem volt kérdés, hogy kiharcoljuk-e a bennmaradást. Bódog Tamás élesen kritizálta Erdős Józsefet a találkozó után, pedig nekünk lenne okunk igazán szidni őt, hiszen egy érvényes találattól fosztott meg minket 0-1-nél, amivel már az első félidő első felében eldönthettük volna az egész meccset.
Végezetül pedig egy rövid gondolat, így egy nappal a szezon véget értét követően: hányattatott, hullámzásokkal teli szezonon vagyunk túl. Két edzőváltás, rengeteg játékosmozgás, balhék és összeesküvés-elméletek alkották az évet. Mi, szurkolók is hol bizakodtunk, hol pedig temettük a csapatot. Javítja az összképet ez a tegnapi meccs, amikor tényleg újra jó érzés volt Lokistának lenni. De nem szeretném, ha jövőre is ilyen izgalmakat kellene átélnünk az utolsó forduló előtt, hogy sikerül-e kiharcolnunk a bennmaradást, vagy vár ránk a pokol. Úgyhogy mindannyiunk nevében nagyon remélem, hogy a nyár folyamán megtörténnek azok a szükséges változások a klubon belül, amelyek révén jövőre komolyabb célokért küzdhetünk ismét.
