A múlt heti Vasas elleni magabiztos és nagy arányú győzelem eléggé a semmiből jött, mert bár az azt megelőző meccseken már mutatott bíztató jeleket a csapat, de a támadásokkal mindaddig hadilábon álltunk. A legutóbbi mérkőzés után viszont – ahogyan az Javier beharangozójából is kiderült – átvette a teljes kilátástalanság érzését a csendes, visszafogott bizakodás. Azt azonban tudni lehetett, hogy a tavalyi címvédő idén is remekel, főleg támadásban, és idegenben legyőzni – sőt, akár pontot rabolni – kisebb csoda lenne. És mégis, a csapat újabb kellemes meglepetést tudott okozni nekünk, szurkolóknak, visszahozva valamit a múltból.
A Honvéd stadionjában eddig egyszer jártam személyesen, a három évvel ezelőtti 1-1-es bajnokin. Érdekes meccs volt, gyengén játszott mindkét csapat, de Youla akrobatikus és Bouadla bombagólját is sokáig mutogatták utána. Emlékszem, abban a szezonban már kezdtünk átcsúszni a „nihil” érzésébe. Volt egy egész jó csapatunk, mi voltunk a címvédők, mégis, unalmas és jellegtelen focit játszottunk, amivel az élmezőnybe tartoztunk ugyan, de legfeljebb ennyinek örülhettünk. Már csak emiatt a párhuzam miatt is érdekes volt számomra a tegnapi meccs, melyet kieső helyről vártunk, mégis, már a meccs előtt is sokkal lelkesebb és izgatottabb szurkolókat láttam magam körül. Holman távozása óta kialakult ugyanis egy olyan csapat, amelyet egyénekre lebontva és közösségi szinten is lehet szeretni.
Ezek futottak át a fejemen, mikor rákanyarodtam a Temető közre, amely a vendégszurkolóknak mutatja hosszú évek óta az utat Kispesten, az elmúlt időszakban pedig nem is alaptalan a szimbolika: tavaly szeptemberben talált utoljára legyőzőre hazai pályán a piros-fekete gárda, amely ráadásul a mostani szezonban még veretlen volt. A Honvéd egyébként már tényleg rászolgált egy új stadionra véleményem szerint, mivel a szocializmus hagyatékainak bemutatásán kívül sok minden másra nem alkalmas a létesítményük. Arra is hamar rá kellett jönönöm, hogy a borzalmasan kialakított pályaszerkezet miatt a szurkolói mag által birtokba vett kanyarból alig látszanak a játékosok, főleg a másik térfélen, így fájó szívvel átvonultam a bentebbi részre, lemondva az aktívabb szurkolás örömeiről. (Mindent a blogért…)
Herczeg András a „győztes csapaton ne változtass” elvet követte, ami azért a legvalószínűbb verziónak számított. A múlt heti teljesítménye alapján legfeljebb Ferenczit lehetett volna kihagyni, de mint tudjuk, nincs érdemi variációs lehetőségünk azon a poszton, szóval ezt a témát rövidre is zárhatjuk ezzel. Jelenleg egyébként úgy tűnik, hogy Filip teljesen partvonalra került – többek között – a Videoton elleni hibájának köszönhetően, nem lennék meglepve, ha távozna.
A mérkőzés elején hamar megszerezhettük volna a vezetést, Szatmári gyönyörű indításával Könyves léphetett ki egyedül, azonban érthetetlen módon a jobbnál is még jobb lehetőséget akart, ezért tiszta lövőhelyzetben a hosszún érkező Mengolohoz passzolt, a védők azonban tisztáztak. Nagy hiba volt ez támadónktól, egy ilyen helyzetet sokkal „tökösebben” kellene megoldani. A kihagyott helyzet majdnem meg is bosszulta magát, ezt követően ugyanis magához ragadta a Honvéd az irányítást, és a 20. percben Eppel olyan helyzetből lőtte kapu fölé a labdát, amit máskor gólra szokott váltani. Így viszont mi büntettük meg a Honvéd hibáját: Könyves és Mengolo gyönyörű összjátékát követően Baráth csúszott be Mengolo elé, aki átesett a lábán, Szabó Zsolt játékvezető pedig büntetőt ítélt. Bár a Honvéd játékosai reklamáltak, és a találkozót követően edzőjük is célzott rá, hogy szerinte inkább nem volt büntető, én teljesen jogosnak érzem a döntést. Az összefoglalóban visszanézve jól látszik, hogy a védő akadályozza támadónkat, és egyértelmű a fizikai kontakt is. Valóban kellett hozzá Mengolo ügyessége, aki kicsit beakasztotta a lábát, de ettől függetlenül az ilyeneket be szokták fújni. A kispesti tábor által folyamatosan durva jelzőkkel szidalmazott Tőzsér állt oda a büntető mögé, és nagyon magabiztosan lőtt a másik irányba vetődő Gróf mellett a bal sarokba. Az elmúlt időszak után szokatlan érzés, hogy legalább a jogos tizenegyeseket befújják nekünk, az pedig még furcsább, hogy gólra is váltjuk azokat. Hiába nyomott tehát a hazai csapat, megszereztük a vezetést, és a játék képe alapján ez egyáltalán nem volt érdemtelen. A hátralévő időben a Honvéd több veszélyes helyzetet is kialakított a kapunk előtt, ezek közül talán Lanzafame alig mellészálló labdájánál jártak a legközelebb a gólhoz. Lehetőségeink azonban nekünk is adódtak még, Varga Kevin és Könyves is jelentkezett egy-egy veszélyes lövéssel, bár utóbbi lehet, hogy gyönyörű megkerülős cselét követően inkább középre akart passzolni. Egy izgalmas és jó színvonalú első félidőt követően így tehát maradt a 0-1.
Kis magyar valóság: büfé a Honvéd stadionban
A második játékrész elején Mengolo futotta le szinte megalázó módon Baráthot, lövését Gróf hárította a rövidnél. Ezt követően viszont teljesen beszorított minket a Honvéd, aminek meg is lett az eredménye: a sokadik veszélyes pontrúgás után az 58. percben Eppel felhőfejesével egyenlítettek. Ehhez a gólhoz persze kellett a teljes védelmünk asszisztálása is, szinte mindenki beragadt vagy lemaradt a szituációnál, de ezzel együtt sem a semmiből jött az egalizálás. Az viszont elégg váratlanul ért mindenkit, hogy 4 perccel később már újból mi voltunk előnyben. Mengolot ismét csak szabálytalanul sikerült megállítani a tizenhatos sarkánál, a megítélt szabadrúgást pedig Bódi a rövid sarokra csavarta. A meglepett Gróf már csak a vonal mögül tudta kiütni a labdát, melyet egyébként a kipattanóra érkező Tabakovic is a kapuba juttatott, de ennek már nem volt jelentősége. A Honvédot szemmel láthatólag megfogta a bekapott gól, és bár beszorítottak minket a kapunk elé, több veszélyes helyzetet is kialakítva, de a mi kontráinkban is ott volt a veszély. Főleg a beadásokkal, pontrúgásokkal gyűlt meg egyébként a bajunk, azonban Nagy Sándor rendre jól lépett ki a kapujából, vagy éppen a Honvéd játékosai voltak pontatlanok. Aztán a ráadásban Könyves indult meg az oldalvonal mentén, próbálta minél tovább megtartani a labdát és húzni az időt, de aztán végül továbbtette a játékszert, amely egy szép összjáték végén Tabakovictól Jovanovic elé került, aki gyönyörűen kilőtte a hosszú alsót. A Honvéd játékosai nem védekeztek elég fegyelmezetten, inkább a támadási lehetőséget várták, ezt használtuk ki nagyon szemfülesen. Bravúros győzelmet arattunk tehát a bajnoki címvédő otthonában, a játék képét tekintve teljesen megérdemelten.
A mérkőzés taktikai elemzése:
Ezen a meccsen kifejezetten azt éreztem, hogy taktikailag a Honvéd felé tudtunk nőni. Bár Erik van der Meer, a hazaiak holland szakvezetője elmondta a mérkőzést megelőzően, hogy nehéz összecsapásra számítanak, mégis, mintha nem készültek volna fel eléggé alaposan belőlünk. A Honvéd két módon próbált betalálni: egyéni villanásokból és beadásokból. Mindez hatékony fegyver volt ugyan ellenünk, de nem elegendő, mivel kiszámíthatóvá tette a játékukat, amire Herczeg András remekül is reagált. A mi támadásainkra pedig pláne nem volt ellenszerük, mintha a taktikai értekezleten arra már nem jutott volna idő. A tudatosság tehát hiányzott a hazaiak játékából, csapatként nem volt jól működő taktikájuk, sem védekezésben, sem támadásban, mi pedig jócskán feléjük tudtunk nőni ezekben.
Érthetetlen például, miért járatták szinte mindig a védelmünk jobb oldalán a labdát, ahol Bényei az esetek többségében megbirkózott a feladattal. Pláne annak fényében furcsa mindez, mert a másik szélen látványosan sebezhetőbbek voltunk, ráadásul Ferenczi már a 40. percben besárgult. Egy rutinos csapat ilyenkor rájátszik arra, hátha kiállítják a védőt, és én tartottam is tőle, hogyan oldja majd meg balhátvédünk ezt a szituációt. Nos, nagyon nem kellett neki sehogy, a Honvéd játékosai alig próbálkoztak az ő oldalán.
További érdekesség, hogy főleg az első játékrészben feltűnően egyoldalas volt a játékunk. Szinte mindig Bódit keresték a jobbszélen középpályásaink a labdával, Varga Kevinhez lényegesen kevesebbszer jutott el a játékszer, annak ellenére, hogy ismét nagyon szép megoldásokkal vétette észre magát. Látványos volt az is, hogy a második játékrészben mennyivel többet támadtunk a Honvéd jobb oldalán, főleg Mengolo, már csak azért is, mert Baráth Botond érezhetően nem élete meccsét futotta. Egyszóval ameddig mi tudtunk reagálni a Honvéd védelmének sebezhetőségére, és rájátszottunk a leggyengébb láncszemre, addig ez szerencsére fordítva nem történt meg.
Azt is jó volt látni, mennyit fejlődött a passzjátékunk, főleg dinamikáját tekintve. Nem véletlenül emelte ki Erik van der Meer a saját csapatánál azt, hogy nem járatták elég gyorsan a labdát; a mi játékunkat sokkal inkább jellemezte a gyors, rövidpasszos, kapu felé törő játék. Ráadásul a letámadásaink is ültek, szinte minden pontrúgásunk után vissza tudtuk szerezni aggreszív és gyors ráfutásokkal az elveszített labdát, megakadályozva ezzel a hazaiak kontráit.
Mengolot buktatják a második gólunk előtt
A második játékrész elején tudott a Honvéd a leginkább felénk tudott nőni, amiben talán mi is hibásak voltunk, mert túlzottan átadtuk a területet, bár tény, hogy sok játékosunkon eddigre már kezdett kijönni a fáradtság. Két kulcsát láttam annak, hogy a kapott gól mégsem minket, hanem a Honvédot fogta meg inkább. Egyrészt a hazaiak túlzottan megnyugodtak, és kiengedtek minket a szorításból, amit azonnal sikerült kihasználnunk. Másrészt nagyon jó érzékkel nyúlt bele Herczeg András a meccsbe, és minden esetleges veszélyre azonnal sikerült reagálnia. Először lekapta a pályáról Varga Kevint, aki addigra érezhetően elfáradt, és a helyette érkező Sekulic meglepő módon képes volt stabilizálni a középpályát. Aztán a remekül játszó Mengolo helyett beállt Tabakovic, ami elsőre kicsit necces cserének tűnt, de remekül bevált. Hórihorgas csatárunk ugyanis remekül megtartotta a labdákat, nagyot küzdött mezőnyben, aktívan kivéve a részét az összjátékból. Ezen kívül csökkent a Honvéd magasságbeli fölénye, amire még később visszatérek. Harmadiknak pedig bejött Mészáros Norbert az addigra szintén elfáradó Bódi helyett. Jovanovic így kikerülhetett a jobb oldalra, ahol egyrészt besegített Bényeinek a folyamatos rohamok hatástalanításában, másrészt érezhetően élvezte, hogy végre az előrejátékból is aktívabban kiveheti a részét, végső soron góllal meghálálva ezt. Kicsit tartottam egyébként Mészáros beállításától, mert korábban az 5 védős rendszer sokszor csak minket zavart meg, ezúttal viszont remekül sikerült vele reagálni a kispestiek taktikai változtatására. Egyrészt még inkább kompenzálta a magassági fölényt, másrészt pedig feltartóztatta a lényegében 4 csatárral játszó hazaiak rohamait. Ráadásul a védősorunk előtt három védekező középpályás és két brusztolós, a védekezésbe is besegítő, a labdát megtartani képest támadó maradt fent a pályán, így nem meglepő, hogy a Honvéd nem tudott gyakrabban a kapunk elé kerülni.
Apropó, magassági fölény. Érdekes feladat lesz ennek megoldása Herzeg András számára, hiszen a mostani kezdőcsapatunk javarészt alacsony játékosokból áll. A mezőnyjátékosaink kapcsán a következőt láthatjuk:
Bényei – 180 cm
Szatmári – 198 cm
Kinyik – 187 cm
Ferenczi – 180 cm
Bódi – 175 cm
Jovanovic – 181 cm
Tőzsér – 188 cm
Varga – 178 cm
Könyves – 185 cm
Mengolo – 182 cm
Átlagban 183,4 cm magasak a játékosaink, ami persze nem annyira látványosan kevés, de ha megnézzük azt, hogy a majdnem 2 méter magas Szatmárit leszámítva nincs 190 cm-es magasságot elérő mezőnyjátékosunk, egy kicsit máris árnyaltabb a kép. A pontrúgások kivédekezése tehát problémát okozhat a továbbiakban is, főleg a jól fejelő csapatok ellen, érdekes lesz, erre milyen megoldást lehet majd találni.
Ha valaki az eddig leírtak alapján azt gondolja, hogy nem mi voltunk jók, hanem a Honvéd gyenge, az téved, én sem ezért írtam le az eddigieket, csupán a teljesség kedvéért. A hazaiak ugyanis ezzel a játékkal az NB1 csapatainak többségét le tudták volna győzni, ebben teljesen biztos vagyok. Nem fogtak ki igazán rossz napot, egyszerűen csak ennyit engedtünk nekik. A taktikai hiányosságaik is talán arra vezethetőek vissza, hogy az egyéni villanásokra képes, bivalyerős támadósor és az életveszélyes beadások eddig minden meccsen elegendőnek bizonyultak legalább az egyik pont megszerzéséhez. Most viszont nem, és ez Herczeg Andrást, valamint a csapatunkat dicséri.
Játékosok értékelése:
Nagy Sándor – 7
Mintha kicserélték volna az elmúlt hetekben kapusunkat, és erről érdemes lehet kicsit beszélni. A szezon elején úgy tűnt, nagyon beleválasztottunk vele, elég csak a Mezőkövesd elleni, teljesen érthetetlen hibájára gondolni. Attól is félhettünk, hogy ilyen idősen egy játékos már nehezen fejleszthető, főleg akkor, ha hiányoznak vagy hibásak az alapvető berögződések. És tessék, erre Nagy Sándor ránk cáfolt. Fordulóról fordulóra fejlődik, egyre magabiztosabb: míg az első meccsén pl. szinte nem akadt olyan lövés, ami ne jött volna ki róla, addig a Honvéd ellen ragadt hozzá a labda. Ráadásul jó ütemben lépett ki a beadásokra, és pár nagy védése is akadt. Mindezek mellett szemmel láthatólag jó kapcsolatot alakított ki a szurkolókkal, ami nálam szimpatikus egy játékos esetében, bár nem elsődleges szempont. Nem akarok semmit sem elkiabálni, de kívánom neki, hogy folytatódjon ez a pozitív tendencia, és derüljön ki, hogy tévedtünk vele kapcsolatban.
Bényei Balázs – 6
Szívem szerint adnék neki egy 7-est, de volt pár komolyabb hibája. A gólnál ő maradt le talán a leginkább Eppelről, ezen kívül egyszer alászaladt a labdának, ami miatt Nagynak kellett védenie. Mindezekkel együtt ez egy nagyon erős 6-os, mert remekül lépett fel a támadásokkal, és a védőmunkája is tetszett a fent leírtaktól eltekintve. Nagyon kellemes meglepetés az eddigi teljesítménye, bár már a Békéscsabában sem játszott rosszul. Sokkal szívesebben nézem őt jobbhátvéd poszton, mint az elmúlt években bárkit.
Szatmári Csaba – 6
Több komoly hibát is vétett a meccsen, az első félidőben Eppel lövőhelyzeténél és Lanzafame szólójánál is lepattant ellenfeléről, a második játékrészben pedig egy ártalmatlan szituációban az ellenfélbe lőtt labdával borzolta a kedélyeket. Ezzel együtt mégsem mondanám, hogy nagyon rosszul játszott, mert szép mentéseket is bemutatott, ráadásul létfontosságú volt a magassága a beívelt labdáknál, és jelentős részben neki köszönhető, hogy nem kaptunk több gólt ezekből a szituációkból. Könyvesnek pedig annyira zseniális kiugratást adott az elején, hogy a hibái ellenére sincs szívem jobban lepontozni őt.
Kinyik Ákos – 7
Lehet, hogy csak én nem vettem észre a rontásait, de emlékezetem szerint komolyabb hiba nélkül lehozta a meccset, ami ezen a szinten, ilyen csatárok ellen szép teljesítmény, főleg annak fényében, hogy több helyzetben is magabiztosan mentett. Ha nem törik meg a fejlődése, hosszú távon megoldást jelenthet a középhátvéd poszton.
Ferenczi János – 5
Támadásban és védekezésben is keveset mutatott, ami ezúttal nem feltétlen rajta múlt, mert főleg az első félidőben mindkét csapat inkább a másik oldalon erőltette a támadásokat. Tényleg sajnálom Janikát, mert a középpályán látványosan jobban érzi magát, és a variációs lehetőségeink is tovább nőnének, ha lenne helyette egy normális balhátvédünk.
Bódi Ádám – 7
Nagyon hiányzott egy ilyen focista a csapatunkból, aki szívből küzd a klubért, és tudja, mit jelent a Lokiban játszani, mindezek mellett rutinos és képzett labdarúgó. Pontosítok, nagyon hiányzott Bódi Ádám a Lokiból, személyesen ő. Példaértékű a hozzáállása, és bár még mindig látszik rajta a meccshiány, így is hatalmas erőssége a csapatnak. (Ég és föld Holman Dávidhoz képest.) A gólja egyértelműen a régi időket idézte, magyar szinten kiemelkedő a rúgótechnikája, ezt ismételten bizonyította.
Tőzsér Dániel – 7
A büntetőt ismét szépen és magabiztosan értékesítette, és csapatkapitányhoz méltóan focizott és viselkedett az egész mérkőzésen. Nem tudom, mi történt vele, de hirtelen már nem csak papíron értéke a csapatnak, hanem a pályán is. Ennek ellenére még mindig van hová fejlődnie, a kapott gólnál ő is elaludt, ráadásul elég sok hibát vétett mezőnyben. Ezek azonban eltörpültek a pozitívumok mellett, szóval csak így tovább, Dani!
Aleksandar Jovanovic – 7
Nagyot küzdött szokás szerint, a középpálya tengelyében egyértelműen hasznosabb a játéka, mint a széleken, stabilitást ad. A tegnapi meccsen ráadásul támadásban is többet mutatott, és első veszélyes lövése ugyan még elakadt a blokkban, azonban pár perccel később már sikerült betalálnia. Jó látni, amikor aktívabban bekapcsolódik a támadásokba, reméljük, megőrzi ezt a formáját.
Varga Kevin – 6
Sajnálom, hogy nem kapott több labdát, talán nem merték még annyira bedobni őt a többiek a mélyvízbe, pedig ezúttal is bebizonyította, hogy van benne fantázia. Bátran megindul, a védők között szlalomozva, valahogy úgy, ahogyan több egykori játékosunk is akarta, csak ők valahogy mindig rácsavarodtak a labdára. Vargában viszont megvan a dinamizmus, látványosan nehezen szokták tudni őt megállítani, ezen kívül a lövései is mindig magukban hordozzák a veszélyt, remek rúgótechnikája van. Ha sikerül feltornázni az erőnlétét, és nem csak egy félidőt bír majd teljes iramban, még jobb lesz, de ez már most nagyon biztató.
Könyves Norbert – 5
Tudom, hogy sokan leszedik róla a keresztvizet az elügyetlenkedett ziccere miatt, én is fogtam a fejem, mert egy csatárnak ennél sokkal gólratörőbbnek és határozottabbnak kell lennie. Lássuk azonban, hogy mindezek mellett hatalmas mezőnymunkát végzett, ő játszott össze Mengoloval a büntető előtt, tőle indult a támadás a harmadik gólunk előtt, szóval sok pozitíumot fel lehetett jegyezni a neve mellé. Várnám tőle azt a hatékonyságot, amit tavasszal produkált, ha ismét megtalálja a góllövő cipőjét, akkor húzóemberré válhat. (Magyarán szólva ne írjuk még le, minden csatárnak lehetnek rosszabb periódusai.)
Justin Mengolo – 7 
Elképesztő, mit focizott ezen a meccsen légiósunk. Olyan sebességgel közlekedett a pályán, hogy néha azt sem tudták, merre jár. Különösen emlékezetes és vicces szituáció volt a számomra, mikor befutott egy hosszú labdát a jobb szélen, középre passzolt, ott azonban az egyik hazai megelőzte a játékosunkat, összecsaptak a labdáért, ami gazdátlanul elpattant tőlük. Ekkor érkezett Mengolo (!), a saját labdájára, és továbbvitte azt. Ritkán látni ilyet magyar pályán, mint ahogyan azt is, ahogyan lefutotta Baráth Botondot, kb. 10 méteren 20-at verve rá, hogy végül Grófnak kelljen hárítania a lövését. A büntető előtt nagyon okosan és rutinosan esett el, így kell ezt csinálni, ez a csibészség hiányzott az elmúlt években a játékosaink többségéből. Mindezek mellett arról se feledkezzünk el, hogy Bódi gólja előtt is ő harcolta ki a szabadrúgást. Nálam egyértelműen ő volt a támadójátékunk kulcsa, sajnálom, hogy nem sikerült már hamarabb beépíteni a csapatba.
∼•∼
Danilo Sekulic – 6
Meglepően jól szállt be a meccsbe, stabilitást adva a középpályának. Beállítását követően érezhetően alább hagyott a Honvéd támadásainak intenzitása, ráadásul még a mi előrejátékunkból is kivette a részét több-kevesebb sikerrel. Kulcsemberünk soha nem lesz, de kiegészítő embernek talán még jó lehet.
Haris Tabakovic – 6
Ezen a találkozón ő is a jobbik arcát mutatta meg, hatalmasat küzdött mezőnyben, szerzett egy gólt, ami már hamarabb bent volt, így nem neki adták, és adott egy gólpasszt, így egyértelműen kivette a részét a sikerből, de egyébként is feltűnő volt, milyen jól kihasználta a testi fölényét, és a megtartott vagy megszerzett labdákat is pontosan osztogatta szét a társaknak.
Mészáros Norbert – 0
Szükség volt a magasságára és rutinjára, és ezúttal megbízhatóan hozta is a tőle elvártakat, segített kirúgdosni és kifejelgetni a beívelt labdákat. Cserének jó lesz ebben az évben, de életkoránál fogva már kiegészítő emberként sem ő a jövő embere.
∼•∼
Herczeg András
Már az alaptaktikánk is remek volt a Honvéd ellen, de a legnagyobb pozitívumot a cseréink kapcsán tudnám kiemelni. A részletesebb elemzését ezek jelentőségének már fentebb leírtam, itt most inkább azt emelném ki, hogy Herczeg András szembe tudott menni saját korábbi rossz berögződéseivel is. Nem várt ugyanis a mérkőzés utolsó 5-10 percéig; akkor lépte meg a változtatásokat, amikor kellettek. Remélem, hogy marad ez a tendencia a jövőben is, mert ennek így több értelme van. Összességében nem csak a csapat, hanem Herczeg András előtt is le a kalappal!
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés színvonala és a csapatunk játéka is jóval az átlagos és megszokott szint fölött volt, szóval nem hiszem, hogy bármelyik Loki szurkoló megbánta volna, aki kilátogatott erre a meccsre. Szabó Zsolt játékvezető javára írnám, hogy befújta a jogos büntetőt, és nem ette meg a hazai játékosok kamu eséseit. Azzal együtt, hogy mezőnyben voltak bosszantó tévedései, elfogadható szintet hozott.
Záró gondolatok
1. A Loki név megint szép lesz?
Fontos tisztán látni, hogy erre a kérdésre továbbra sem egyértelmű a válasz, függetlenül az elmúlt két mérkőzés „csodájától”. Természetesen a Loki név számunkra mindig is szép lesz, az viszont, hogy visszatérhetnek-e a sikerek a csapat életébe a közeljövőben, már egy sokkal összetettebb kérdés. A csapat jó úton jár és fejlődik, ez viszont a klub jövőjére nézve nem ad választ. Nem tűnnek el a problémák; a hiányposztok (lásd pl. balhátvéd és csatár), az elpazarolt tehetségek, a klub negatív megítélése a játékostársadalomban és sorolhatnám tovább. Nem a pesszimizmus szól belőlem, csak jó lenne reálisan látni a helyzetet. Herczeg András valóban remek munkát végez a csapattal, szinte erőn felüli, amit az elmúlt meccseken láthattunk, de bizonytalan, ő is meddig tudja vagy akarja vállalni a munkát.
2. Méltó régi nagy híréhez
Egy dolog biztos: a csapat az elmúlt két mérkőzésen megmutatta, hogy küzdeni akarással és lelkesedéssel, na meg egy jól működő taktikával visszajöhet valami a múlt sikereiből. Az ugyanis, amit a Honvéd otthonában mutattunk, méltó volt a régebbi Lokihoz, még akkor is, ha a jelenlegi helyzete a klubnak, valamint a játékoskeretünk tudása nem állítható párhuzamba a tíz évvel ezelőttiekkel. Ezen az úton haladva, ha tényleg megkapják a lehetőséget a fiataljaink, talán lehet egy újabb helyi kötődésű, sikeres generáció a jövőben. Mindehhez azonban egy olyan tulajdonosra is szükség lenne, aki egyrészt hajlandó pénzt és odafigyelést invesztálni a csapatba, másrészt tiszteletben tartja a klub hagyományait és a szurkolók igényeit. Szima Gábor távozása tehát csak a probléma megoldásának felét jelentené. Sok a bizonytalanság, de egy dolog biztos: erre a csapatra büszkék lehettünk tegnap, mert hozzáállásban méltóak voltak arra, hogy a Loki mezét viseljék. Elszoktunk már tőle, becsüljük meg!
3. Egy furcsa párhuzam
Ezzel kezdtem, és mivel továbbra is szeretem a keretes szerkezeteket, ezzel is zárom az összefoglalót. Három évvel ezelőtt mi játszottunk címvédőként a Honvéd ellen, és bár nem tűnt még egyértelműen sötétnek a jövő, a játékosállományunk is elfogadható volt, mégis, nem éreztem, hogy méltó lenne a Lokihoz a mutatott játék, mert csak úgy elvoltunk, mindenfajta küzdés és akarás nélkül.
Most, három év elteltével a jelen és a jövő is aggasztó, de büszke tudtam lenni a csapatra. A Loki lehet sikertelen és gyenge, de ilyen „se íze, se bűze” csapat soha, mint amilyen az elmúlt években volt. Ezért jutottam arra, hogy ha választhatnék a jelenünk és a három évvel ezelőtti állapotunk között, inkább maradjon ez. Lehet, hogy mostanra a Honvéd lett a Loki, a Loki meg a Honvéd az erőviszonyokat illetően, mégis, most tudtuk legyőzni őket idegenben, mert végre akartuk a sikert. Nem tetszik a klub helyzete, de tetszik ez a csapat. Csak így tovább, fiúk!
Hajrá Loki!
Enderson
