Mezőkövesden zártuk a bajnokság őszi szezonját a Diósgyőr ellen, csakúgy mint az előző szezon végét. Akkor teljesen más célért, a bennmaradásért és az életünkért küzdöttünk, ehhez képest most kis túlzással nyugodtan, már biztos őszi harmadikként készülhettünk az összecsapásra. Nagyobb tétje és bizonyítani valója inkább a hazaiaknak volt, akik fordulók óta szenvednek és képtelenek győzni, és ez a fajta bizonyítási vágy abszolút érződött is a diósgyőri játékosokon. Értékeljük a szezon utolsó, sajnos rosszul végződő találkozóját.
A kezdőcsapatunkat illetően két változás volt az előző hetihez képest, egyrészt a sérüléssel bajlódó Nagy Sándor helyett először kezdett a bajnokságban az eredetileg kezdő kapusnak igazolt Novota, másrészt a korábbi meccseken jól teljesítő Mészáros helyére vissza került Szatmári. Utóbbi cserét én leginkább annak tudom be, hogy a csúszós, mély talajon kockázatosabb lett volna bevetni Mészárost, bár tegyük hozzá, hogy Szatmári teljesítménye az utóbbi hetekben bőven hagyott kívánni valót maga után. A diósgyőrieknek igazán csak egy meglepő húzása volt, méghozzá annak a Bacsa Patriknak a szerepeltetése, akit Bódog Tamás is élesen kritizált többször is a hozzáállása miatt, de ma megkapta a bizonyítási lehetőséget.
A mérkőzés eleje számunkra tragikusan kezdődött, pedig arra számítottunk, hogy óvatosan fog kezdeni a Diósgyőr. Ennek ellenére rögtön nekünk estek és beszorítottak minket, az első tíz percet kis túlzással végig a saját kapunk elött töltöttük, képtelenek voltunk kihozni a labdát a veszélyzónából, a felszabadításaink pedig rendre hazai játékost találtak meg. Így aztán nem is volt váratlan a hazaiak vezető találata, amikor a 12. percben egy bedobás után Ugrai vágta be a lecsorgó labdát. Játékosaink hevesen reklamáltak az ítélet után, hogy Bacsa lesen állva akadályozta Novotát a kilátásban, de visszanézve az esetet, azt kell mondjam, hogy centiken múlott a dolog, és szigorú ítélet lett volna erre lest húzni. Még fel sem ocsúdhattunk a gyors bekapott gól után, már kaptuk is a másodikat alig három perccel az első után: ezúttal egy oldalról beívelt szabadrúgás után Karan csúsztatott a kapunkba. Ezt látva félő volt, hogy teljesen összezuhanunk és további gólokat kapunk, a hazaiak ugyanis nem álltak le, és nagy vehemenciával rohamoztak továbbra is. Az volt az ember érzése, mintha a két csapat teljesen más sebességi fokozatban játszana, amikor nálunk volt a labda, akkor a hazai játékosok szinte mindenhol ott voltak, mindenhova odaértek, így kettőnél több jó passzt nem is tudtunk megcsinálni, aminek az eredménye vagy egy eladott labda lett, vagy a tanácstalanság miatt egy hosszan előrevágott labda a semmibe. Abszolút nem volt elképzelés a játékunkban, és nem látszott az, hogy hogyan tudnánk akár csak helyzetig eljutni. Ezzel szemben a hazaiak sorra veszélyeztettek, leginkább a széleken vezetett gyors kontráiknak köszönhetően. Ez egyébként leginkább a mi játékunk szokott lenni, csak ezúttal mi voltunk az áldozatok.
Az egyetlen esélyünk a pontrúgások voltak, és éppen egy ilyen szituációból tudtunk szépíteni gyakorlatilag a semmiből: gyors egymásutánban elvégzett második sarokrúgásunk után egy kapu előtti kavarodás végén Takácsról csorgott be valahogy a labda a hazaiak kapujába. Ezzel visszajöttünk ugyan a meccsbe, de a problémáink nem oldódtak meg, kidolgozott akciót továbbra sem nagyon tudtunk vezetni, míg a hazaiak továbbra is próbálkoztak, bár a félidő végére már jócskán fogyott az ő lendületük is. Sajnos a sorsunk az első félidő lefújása után pecsételődött meg, a hazai játékosok számon kérték a mieinken, hogy miért nem rúgtuk ki a labdát, miközben Ioannidis a földön feküdt a tizenhatosunk előterében, a dulakodás végen pedig Bognár piros lapot adott Jovanovicnak. A helyszínen nem értettük, hogy mi történt a nagy kavarodás közepette, én először azt hittem, hogy mindkét csapatból kiáll majd valaki, de megdöbbenve láttuk, hogy csak minket sújtott kiállítással a játékvezető. Utólag visszanézve a felvételeket, Jovanovicsot addig provokálták a hazaiak, míg ő lökött kettőt Ugrain, és egy kis taslit is odanyomott neki. Tény, hogy ez nem sportszerű dolog, de nem is volt annyira durva, ami miatt pirossal kellett volna szankcionálni, bőven elég lett volna egy-egy sárga mindkét félnek. Sajnos a kiállítás nem csak azt eredményezte, hogy eggyel kevesebben folytattuk, de így Herczeg András sem tudott érdemben belenyúlni a csapatba, pedig lett volna mit változtatni a szünetben.
Így aztán csak egy kényszerű cserét hajtottunk végre, Filip állt be a ma is indiszponáltan és észrevehetetlenül futballozó Varga Kevin helyett, stabilizálván a középpályánkat, ahova Jova hiánya miatt mindenképp kellett egy védekező szellemű játékos. A második játékrészt mi kezdtük aktívabban, és eleinte nem is nagyon tűnt fel, hogy eggyel kevesebben vagyunk, bár az ellenfél kapuja előtti szituknál látszott, hogy nincs meg a létszám. A hazaiak a várakozásoknak megfelelően már nem bírták az első félidőben diktált iramot folytatni, és inkább próbálták őrizni egygólos előnyüket, illetve kontratámadásokkal veszélyztetni. Az idő előrehaladtával egyre több veszélyes helyzetet alakítottunk ki, Ferenczi például egy alkalommal ziccerben szétforgácsolta a kapufát. Sorra rúgtuk a szögleteket, de sajnos egyik rosszabb volt, mint a másik (nem nagyon értem, hogy a harmadik pocsékul, laposan a rövidre beadott szögelte után miért nem kapja meg a lehetőséget Bódi a szöglet elvégzésre Tőzsér helyett). Egy ilyen rosszul elvégzett sarokrúgásunk után vitt végig egy kontrát a Diósgyőr, aminek végen Busai be is lőtte a harmadik találatot, amivel úgy tűnt, hogy pontot is tett a mérkőzés végére.
Csakhogy nem adtuk fel, és ez dicséretes. Előbb Ferenczi ziccerét védte némi mázlival Antal, a szöglet után azonban tizenegyest ítélt a javunkra Bognár, amit Tőzsér magabiztosan értékesített is. Így az utolsó tíz perc még izgalmas maradt, mi pedig minden erőnket mozgósítottuk az egyenlítés érdekében, és be is nyomtuk a hazaiakat, de komoly helyzetig sajnos nem jutottunk. A végén már veszett fejsze nyele módjára támadtunk, aminek eredményeként ismét lekontrázhatott volna minket a DVTK, de Ferenczi látszólag lerántotta a gólhelyzetben kitörő támadót, így ő is idő előtt mehetett zuhanyozni. Az már csak utólag, a felvételek visszanézése után vált egyértelművé, hogy valójában a diósgyőri támadó rántotta le a földre Ferenczit, így aztán teljesen érthetetlen, hogy mire kaptunk már megint piros lapot. A kiállítás után le is pörögtek az utolsó másodpercek, a hazaiak örülhettek a lefújás után, mi pedig elkönyvelhettük, hogy hosszú idő után vereséget szenvedtünk kedvenc ellenfelünk ellen, így pedig keserű szájízzel utazhattunk haza az idényzáró meccsről.
Pontozás
Novota János – 4
Aligha ilyen bemutatkozásra vágyott az NB I-ben. Végig nagyon bizonytalan volt a kijöveteleknél, és bár a gólokról nem tehetett, a bizonytalansága átragadt a védőinkre is. A kirúgásai pedig egyenesen katasztrofálisak voltak, pláne az volt bosszantó, mikor gyors indítással kontrázhattunk volna, de annyira kapkodott, hogy mozgó labdával végezte el a szabadrúgást, így Bognár rendre visszafújta azokat. Sajnos ezen a meccsen nem győzött meg arról, hogy jogos lenne őt védetni Nagy helyett, de mivel utóbbinak is kellett 3-4 meccs, mire belerázódott, így ne írjuk le Novotát. Tartom, hogy a télen tiszta lappal kell indulniuk, és tavasszal a jobb formában lévőnek kell kezdenie.
Bényei Balázs – 4
Az egész védelmünk bizonytalan volt ma, és ebbe sajnos ő is beletartozott. Ezen a meccsen nem tudott hozzátenni a támadójátékunhoz sem, cseréje jogos volt a végén.
Szatmári Csaba – 3 
Érthetetlen, hogy mi történt vele, a sérülése óta ugyanazt a gyámoltalan, gyermeteg játékot hozza, mint amivel annak idején kirukkolt a csapatba kerülésekor. Ezúttal is képtelen volt egyszerű helyzetekben felszabadítani, rengeteg labdát eladott a tizenhatosunk előterében. Neki biztosan jól jön a téli szünet.
Kinyik Ákos – 4
Az ő teljesítményével sem voltam elégedett, Szatmári és Novota bizonytalankodása az ő játékára is negatív hatással volt. Az ősz végére sajnos kijött többször is a két fiatal belső védőnk rutintalansága, ami miatt eleinte nagyon féltünk.
Ferenczi János – 5
A védelemből mindenképp, de még talán a csapatból is ő volt ma a legjobb. Bár az első félidőben számos alkalommal ütemet tévesztett védekezéskor, így is rajta látszott leginkább az akarat, és az ellenfél kapujára is veszélyes tudott lenni, elég csak a kapufájára gondolni, ami 2-1-nél nagyon sokat ért volna, ha bemegy. Jogtalan piros lapja miatt ezúttal nem vonok le tőle osztályzatot, de a meccs legjobbja címet sem kapja meg.
Bódi Ádám – 3
Nehéz most az ő teljesítményét is reálisan megítélni, egyrészt az első félidőben láthatatlan volt, a másodikra a csapattal együtt ő is feljavult némileg, de nem volt így sem az igazi.
Aleksandar Jovanovic – 3
Érthetetlen volt, ami az első félidő lefújása után zajlott, és teljesen fölöslegesen állíttatta ki magát még akkor is, ha provokálták őt a hazai játékosok. Ezzel sajnos a teljes csapatot nehéz helyzetbe hozta.
Tőzsér Dániel – 4
Az első félidőben a gólpasszát leszámítva nem játszott jól, sok labdát eladott, aztán ő is összeszedte magát, de nagyon feszülten játszott. Az értékesített tizenegyese visszahozott minket a meccsbe, de utólag sajnos semmit nem ért. A szögletei ezúttal is katasztrofálisak voltak.
Varga Kevin – 3
Szatmári mellett rajta érződik a legjobban, hogy kell neki ez a kis pihi. Hetek óta gyengén teljesít, folyamatosan öncélúan játszik, és már az ellenfelek is jobban figyelnek rá, így nem tud sziporkázni, mint az első néhány meccsen. Személy szerint én az utolsó meccseken lehetőséget adtam volna Sósnak, de tavasszal tiszta lappal indulhat ő is.
Könyves Norbert – 4
Küzdött, hajtott, és ez továbbra is dicséretes, most azonban neki sem ment a játék, a kapu előtt rendre rossz döntéseket hozott.
Takács Tamás – 4
Várható volt, hogy ezúttal is beköszön volt csapatának, de lássuk be, a szerencsés találatán kívül nem sok hasznát vettük ezúttal a játékának.
∼•∼
Ioan Filip – 5
Nagyon jól szállt be a meccsbe, kellemes meglepetés volt a játéka, tudta pótolni Jovanovicot, és az emberhátrány ellenére is stabilabbá vált a középpályás védekezésünk, emellett ezúttal az előre játékban sem volt rossz, egy alkalommal helyzetbe is került.
Justin Mengolo – 0
Nem sokszor ért labdába becserélése után, és azoknak sem vettük sok hasznát. Hamarabb be kellett volna talán hozni.
Sós Bence – 0
Megnéztem volna őt a kezdőben Kevin helyett, ezúttal esélye sem volt, hogy bármi érdemlegest csináljon abban a kevés időben.
∼•∼
Herczeg András
Kollégája jobban feltüzelte erre a meccsre a csapatát, a mieink mintha elaludtak volna az első félidőben, teljesen más iramban játszott a hazai csapat, mint mi. A szünetben lehetett volna változtató, de Jovanovic piros lapja sajnos ezen lehetőségét felülírta.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Összességében egy hajtós, jó iramú meccs volt, a diósgyőriek minden dicséretet megérdemelnek, mert az elejétől a végéig odatettek magukat, az első félidőben pedig konkrétan lefociztak minket. A mi teljesítményünk ebből kifolyólag nem lehet jobb kettesnél, egyedül az szépít a dolgokon, hogy 2-0 és 3-1 után sem adtuk fel és végig mentünk az egyenlítésért emberhátrányban is, de összességében nem játszottunk jól. A játékvezetőt előzetesen nem akartam komolyabban kritizálni, de látva a felvételeket, elmondható, hogy neki sikerült még nálunk is szarabb produkcióval előrukkolnia.
Záró gondolatok
1. A meccsről
Fentebb már többször is ejtettem szót arról, hogy mi okozhatta az első félidei gyenge játékunkat. Szerintem főként az, hogy nem számítottunk egy ilyen lelkes, feltüzelt ellenfélre, és talán arra készültünk, hogy óvatosabban fog játszani a Diósgyőr. Bódog Tamás azonban rendesen feltüzelte a játékosait, és láthatóan az volt a felfogásuk, hogy lehetőleg már az első félidőben eldöntsék a meccset, ugyanis az ilyen fajta presszingelős játékhoz igen komoly erőnlét szükségeltetik, még a topcsapatok sem képesek 90 percen keresztül ilyen nyomást gyakorolni ellenfelükre. Számunkra a kulcs mindenképp az lehetett volna, hogy ezt az időszakot lehetőleg kihúzzuk kapott gól nélkül, majd az egyre jobban fáradó ellenfél ellen fokozatosan átvéve az irányítást bedaráljuk őket. Nagy pech, hogy két pontrúgás után kaptuk az első két gólt, ráadásul mindkettőt viszonylag korán és gyors egymás után, ami pláne nem tett jót az amúgy sem túl jó önbizalmunknak. Ettől függetlenül kis szerencsével vissza tudtunk jönni a meccsbe, de a félidei kiállítás csak tovább nehezítette a dolgunkat. A második félidőben mutatott játékunk mindenképp dicséretes, emberhátrányban is egyenrangú partnerei voltunk a Diósgyőrnek, az utolsó negyedórára fordulva pedig már mi irányítottunk a fáradt hazaiak ellen. Ha nincs a harmadik góljuk abból a kontrából, akkor érzésem szerint kiegyenlítettünk volna, és meg is tudtuk volna őrizni az egy pontot, így viszont már kevés időnk maradt 3-2 után, és addigra mi is elfáradtunk. Az eredményt és a hozzáállást tekintve tehát vállalható vereséget szenvedtünk, de az első félidei játékunk az első néhány fordulóban látott Lokit idézte.
2. A szurkolásról
Heves vitát generált a Semleges Térfél résztvevői számára fenntartott belsős kis csetünkön a diósgyőriek cigányozása. Azt már régóta tudjuk, hogy a két tábor nincs barátságban, de eddig megmaradt semlegesnek a viszony, tegnap viszont érthetetlen módon már az első percekben megtaláltak minket a hazai szurkolók, amire a harmadik beszólogatás után már a mieinktől is megérkezett a reakció. Sajnálatos, hogy az egyébként egymás mellett békében meglévő két fél viszonya úgy tűnik, hogy ezen a napon végleg megromlott, amire nem hiszem hogy bármivel is okot adtunk volna, ha csak az nem szúrta a hazaiak szemét, hogy mindig megverjük őket, vagy hogy a mieink híresen jó viszonyt ápolnak a hazaiak nagy ellenségével, a Videotonnal (akikkel régebben szintén baráti volt a viszonyuk, kb. 15 éve még létezett a DVSC-DVTK-Videoton hármas barátság). Mindenesetre az én szememben nagyot esett a diósgyőri szurkolók megítélése, bár ettől aligha lesznek álmatlan éjszakáik.
3. Az őszi szezonunkról
Ha valaki a szezon előtt azt mondja, hogy a dobogón telelünk, akkor biztostan kinevettem volna, ha pedig az illető az ötödik forduló után is fenntartja ezen véleményét, akkor lehet, hogy beutaltattam volna a pszichiátriára. Addig ugyanis semmi nem utalt arra, hogy ilyen menetelést látunk a csapattól augusztus vége és december eleje között. Emlékezetes a kilencmeccses veretlen szériánk, amivel megalapoztuk mostani helyezésünket. Arra azonban fény derült a két nagy rangadónkon, hogy a Fradi és a Vidi szintjétől még messze vagyunk, és azért tegyük azt is hozzá, hogy a körbeverésekből is nagyon jól jöttünk ki. De ez semmit nem von le a csapat érdemeiből, megemelem a kalapom minden játékosunk, és főként Herczeg András előtt. Itt és most vonom vissza minden negatív véleményem, amit a szezon elején Nagy Sándorról írtam, mert jócskán rám cáfolt minden tekintetben, és mára megkérdőjelezhetetlenül a DVSC első számú kapusa. Nagy dicséret illeti Kinyik Ákost, akivel kapcsolatban szintén fanyalogtunk, de bizonyította, hogy igenis NB I-es szintű játékos. Szintén külön kiemelném Varga Kevint, aki a semmiből robbant be, és még ha az utóbbi hetekben nem is játszott jól, sok örömteli pillanatot okozott nekünk, és egy kis rivaldafény is jutott nekünk általa a hazai sportsajtó oldaláról. A fő dicséret azonban továbbra is Herczeg Andrást illeti, aki csapatot csinált a romhalmazból, és neki köszönhetően szinte minden játékosunk a tudása maximumát, vagy még annál is többet nyújt hétről hétre (elég csak Takács utóbbi időben mutatott tündöklésére gondolni). Remélhetőleg a nyugodt légkör mellett a télen sikerül erősíteni a csapaton, és tavasszal már nem fanyaloghatunk amiatt, hogy egy esetleges dobogó, és az azzal járó nemzetközi kupaindulás még sok lenne ennek a csapatnak. Hasonló folytatást várunk tavasszal is, hajrá Loki!
