A DVSC a Magyar Kupa elődöntőjében négygólos hátrányból várta a keddi, Puskás Akadémia elleni visszavágót, de végül szeretett csapatunkat már jó ideje sújtó rákfenék (rossz helyzetkihasználás, eladott labdák, rövid kispad, sérültek) összessége végül térdre kényszerítette, így csak a realitásra, azaz a tisztességes kupabúcsúra volt elegendő.
Már a találkozó előtt tudva levő volt, hogy a DVSC igencsak nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen 4-0-s hátrányból kellett volna legalább hosszabbításra menteni a menthetőt. Ebben viszont Herczeg Andrást egészen biztosan nem segítette az, hogy Ferenczi Jánosra, Bényei Balázsra, Bódi Ádámra és Könyves Norbertre sérülés, míg Kinyik Ákosra eltiltás miatt nem számíthatott. A kapuban Kosicky kapott szerepet, a védelemben Barna, Szatmári és Mészáros mellé érdekes húzásként Filip került be a jobb szélre. A középpályás sort ezúttal Jovanovic, Tőzsér, a kezdőcsapatban most debütáló Kusnyír, valamint Varga Kevin alkotta, míg a támadó sorba Takács mellé a Magyar Kupában házi gólkirálynak számító Tisza kezdett (ő 8 találatával egyébként a teljes kupasorozatban is az előkelő, második helyen végzett Tischler mögött).
Iványi Zoltán sípszava után a Loki akarata érvényesült és csak a fent említett hibafaktoroknak köszönhető, hogy már az 5. percben Jovanovic révén nem szereztük meg a vezetést. Ezek után sem hagyott alább a vállalkozó kedve a fiúknak és beszorítottuk ellenfelünket, így többször is veszélyes támadásokat igyekeztünk felépíteni, de az utolsó passzokba többször is hiba csúszott. Az egyetlen értékelhető PAFC lehetőséget a 14. percben lehetett feljegyezni, amikor is Kosicky vetődve hárított egy szabadrúgást. Ezen kívül gyakorlatilag mást sem csináltak az egész mérkőzésen a sárga-kék mezesek, mint gusztustalanul tördelték a játékot és ehhez nem mentek a szomszédba egy kis szimulálásért sem. Erre ékes példa volt a 31. percben a „Lazovic Színitanoda” korábbi végzőse, Ezekiel Henty előadása. Az afrikai csatár ugyanis gyakorlatilag lemásolta a Haladás elleni performanszát, de itt ezért sárga lapot kapott. Néhány percig a földön üvöltözött, majd hirtelen, mintha a Teremtő megáldotta volna, felkelt és járt.
Végül aztán a 35. percben csak összejött a vezető gólunk, amihez egy jó nagyadag mázli is kellett, de Tisza az elé pattanó labdát bejuttatta a kapuba. A fordulás után szinte rögtön meg is duplázhattuk volna előnyünket, de Kusnyír ígéretes helyzetben célt tévesztett. Öt percre rá azonban már nem volt kegyelem és Jovanovic beadása után Takács fejelt könnyű gólt. Ez a találat még időben is jött viszonylag, de utána már sajnos nem sikerült több találatot szerezni, így elérték a céljukat az akadémisták és a döntőbe jutottak.
Játékosok értékelése:
Kosickynek (5) igazából nem akadt sok védeni valója, de amikor kellett akkor hozta a kötelezőt.
A védelemben megbízható volt Mészáros (5) és Szatmári (5) teljesítménye egyaránt, hiszen előbbi például tökéletesen leradírozta Hentyt. Barna (5) önmagához képest jól játszott és több jó labdaszerzése is volt. Ellenben Filipen (3, 
) látszott, hogy kényszerűségből játszott a védelemben, és hiába minden igyekezete, a beadásai borzalmasak voltak és több pontatlan passzal vétette észre magát.
Középpályásaink közül Kusnyír (6) egyáltalán nem volt megilletődve, nagyon jó teljesítményt nyújtott, és bár közhelynek tűnik, de tényleg csak a gól hiányzott a játékából. Mérkőzés legjobbjának viszont Jovanovicot (7, 
) mondanám, hiszen hozta a tőle megszokott agilis játékát és ráadásul még gólpasszt is adott. Varga Kevinnek (5) bár többször is volt jó elfutása, de nem egyszer belebonyolódott a cseleibe, a kevesebb néha több. Tőzsérnek (4) ez nem élete meccse volt: pontatlan lövések és passzok. Tud ő ennél jobbat is.
Csatáraink közül Tisza (4) és Takács (4) is gólt jegyzett, de pontatlan befejezéseik miatt nem lett izgalmasabb a visszavágó.
Cserejátékosaink közül Sós Bence (4) és Justin Mengolo (4) érdemben nem tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez, de harcoltak a felcsúti védelemmel és őrlődtek. Harmadik cserénk, Bereczki (0) még náluk is kevesebb vizet zavart.
A csapat és Herczeg András vezetőedző minden tiszteletet és dicséretet megérdemel, hiszen nem adták fel és a tetemes hátrány ismeretében is volt azért esélyünk egy kisebbfajta csodára, de mint ahogy az odavágó esetében is elmondható, ha belőjük a ziccereinket, akkor talán máshogy alakult volna ez az egész párharc. A sportban azonban nincs ha és de, így sajnos fájó szívvel, de le kell nyelnünk ezt a keserű pirulát. Öröm az ürömben, hogy a felcsútiak nem kettős győzelemmel masíroztak be a Groupama Arénába.
