„Nem felejtjük el a régi hősöket…” – zengi a jól ismert nóta, a DVSC hivatalos indulója. Mily igaz is, elvégre hogy felejthetnénk el Csapó Erikát, Nyilas Tündét, Jeddi Máriát. Vagy épp azt a Csáki Viktóriát, akinek szíve még az örök rivális Békéscsaba szerelésében is a piros-fehér színeken díszelgő szárnyaskerékért dobogott. És ugyan e sorok írója még rendkívül jelentőségteljes tizedik életévét sem taposta, amikor a jobbszélen feltűnő, kapusokat pimaszul átejtő lány a legelsők egyikeként az ő, akkor még igencsak kiforratlan szakmai szemének is feltűnt. A lány később megjárta a válogatottat, és a távoli Metzet, ami pedig számunkra a legfontosabb, igazi lokistává, valódi klublegendává érett, s kereken tíz felnőttszezont húzott le a DVSC mezében. Hogy ez nem lett több, bizony rajta múlt legkevésbé.
A következő szezont a Köstner Vilmos által irányított, NBI/B-s bajnokságban vitézkedő Nyíradonyban kezded meg. Elképzelhető, hogy elsőosztályú karriered ezzel véget ért?
Soha ne mondd, hogy soha – mondják sokan, de engem most kizárólag az foglalkoztat, hogy legyen egy jó évem Nyíradonyban, mert semmiképp sem szeretnék keserű szájízzel búcsút inteni a pályafutásomnak. Mindemellett elmondhatom, hogy nagyon jól érzem most magam. Persze, az elég fura és szokatlan, hogy már nincs napi két edzésem, és nem alapozok a csajokkal.
A klubtól mindenesetre nem szakadtál el…
Az utánpótláscsapatok masszőre lettem. Múlthéten álltam munkába, és kifejezetten szeretem ezt csinálni.
A nyíradonyi lehetőségre könnyen rábólintottál?
„Gyere Csakesz Nyíradonyba, jó helyed lesz ott!” – mondta többször Vili bá, majd miután körvonalazódott a Loki idei kerete, beleértve azt is, hogy nem maradok, nem igazán volt kérdéses a hogyan tovább. Számomra fontos szempont, hogy közel maradok Debrecenhez. Emellett Vili bával sokat dolgoztam együtt a korábbiakban, jól ismerjük egymást, mindketten tudjuk, mit várhatunk el a másiktól, ami mindenképp előnyt jelent a jövőre nézve. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy Kudi (Kudor Kitti – a szerk.) a térde miatt nem tarthat velünk a következő szezonra, pedig azt vártam a legjobban, hogy újra együtt játszhassunk.
Tizennégy év a DVSC-ben. Ezidő alatt klubikonná váltál, pályára lépések és góllövés tekintetében is az örökranglisták élmezőnyét gyarapítod. No de mielőtt felelevenítenénk a különböző időszakokat, és azok sikereit, mesélj kicsit a kezdetekről! Mikor keltette fel az érdeklődésed a kézilabda?
Gyerekként örökmozgó kislány voltam, szerettem mindenbe belekóstolni, kislabdadobásban országos bajnokságot nyertem, a futás is elég jól ment, függetlenül attól, hogy világéletemben utáltam. A kézilabdával keresztanyukám révén ismerkedtem meg. Ő Tiszalökön játszott NBII-ben, én pedig hatodikos koromban csatlakoztam hozzájuk. Ekkor még átlövőben és irányító poszton játszottam.
Tiszalökről aztán Debrecenbe vezetett az utad.
Egy debreceni mérkőzés alkalmával Éva néni (Komáromi Ákosné – a szerk.) azt mondta nekem, hogy tehetséges vagyok, és szeretné, ha megnéznék egy toborzót, majd itt folytatnám. Ezzel párhuzamosan hívott a Fradi is. Persze, a szüleim nagyon korainak érezték a váltást, aminek végül középiskolás koromban jött el az ideje. Bár úgy volt, hogy Nyíregyházán folytatom a tanulmányaimat, sikerült is a felvételim, valamiért aztán meggondoltam magam, így hát jött az Irinyi Gimnázium és a DVSC. Eleinte Boros Fecó edzett minket, majd Varga Józsi vett át, az idősebb korosztályba, s nem kellett sokat várnom arra sem, hogy a felnőttcsapatban megmutassam magam.
A kézilabdabarátok már jobbszélsőként ismerhettek meg. Miként kerültél oda a belső posztokról?
Ez lényegében Tiszalökön kezdődött el, a debreceni toborzóra már jobbszélsőként érkeztem. Nagyon megszerettem a pozíciót, bár Metzben, az érkezésemet követő első meccseken kettesben szerepeltettek. Csodálkoztak, hogy miért nem megy a játék, végül szóltam az edzőnek és gyorsan a helyemre kerültem. Szervezkedni azért a mai napig szeretek, de többnyire csak edzésen.
Élvonalbeli debütálásod pillanataira emlékszel még?
Természetesen. Bár korábban többször voltam keretben bajnokikon, legelőször egy Győr elleni meccsen léptem pályára, 2004 szeptemberében (DVSC – Győri Graboplast ETO KC 25-26, a vendégcsapatban a később BL-főtáblás, bajnoki ezüstérmes Loki három játékosa is szerepelt, Borbás Rita, Juhász Gabriella és Mörtel Renáta személyében – a szerk.). Pálinger állt a kapuban, de szerencsére elég jól ment a játék, dobtam négy gólt, és emlékezetes meccsel debütáltam.
Első fellépésedet közel három és félszáz követte az NBI-ben. A DVSC-vel többször bajnoki dobogóra állhattál, az EHF-Kupában elődöntőig, a Bajnokok Ligájában csoportkörig meneteltetek. Neked mely pillanatok a legemlékezetesebbek?
Szerencsére több ilyen is van. A debütálásom mellett egyértelműen élre kívánkozik a BL-kvalifikációs torna, melyet sikerrel vettünk Lublinban, így indulhattunk a Bajnokok Ligája csoportkörében, ahol aztán felejthetetlen hangulatú meccsek következtek. Ahogy felejthetetlen számomra az a nap is, amikor Bakó Botond irányításával 2008 őszén megvertük a Győrt, a Ferencváros elleni bajnoki elődöntő során pedig kétszer nyertünk a Népligetben, ráadásul a döntőt végül hetespárbajban sikerült kiharcolnunk. A Podgorica ellen ugyan a továbbjutás nem jött össze 2010-ben, az EHF-Kupában, de nagyot küzdöttünk és a nyolcgólos hátrányt egy találat híján lefaragtuk. A „nyolc gól sok, de negyedóránként kettő ledolgozható”-felirat pedig erősen az emlékekbe ivódott.
2010-ben bérelt helyetek volt a magyar bajnokság élmezőnyében. Ekkor bizonyára klubvezető, edző, játékos és szurkoló egyaránt arról álmodozott, hogy hosszú sikerkorszak veheti kezdetét. A viharfelhők azonban egyre csak gyűltek, és a szezon végeztével a kulcsjátékosok sorra hagyták el a csapatot, Te viszont az aggasztó előjelek dacára mégis maradtál. Miért?
Májusban hosszabbítottam szerződést a klubbal, és tényleg bíztam a csodában, de sajnos fokozatosan vált egyre kilátástalanabbá a helyzet, egymást követték a távozóink. December elején Romániában játszottunk egy tornán, melynek utolsó meccsén Vili bá lecserélt, a hátralévő időt pedig végigsírtam, mert ekkor már biztos volt, hogy Metzben folytatom. Miután hazaérkeztünk, lepakoltam a cuccomat, majd átmentem Vili bához, hogy közöljem vele, én sem tudom vállalni ezt tovább. Nehéz volt a búcsú, mert én soha nem akartam innen elmenni, a körülmények azonban rákényszerítettek erre.
Franciaországba szerződve aztán újfent a legrangosabb európai kupasorozatban, és egy nemzetközileg is veretes klub színeiben onthattad a gólokat.
Remekül éreztem magam kinn, és egy rendkívül hasznos, sikeres félszezont töltöttem ott. A közösségre és a csapatra szintén nem lehetett panasz, Laura Glauserrel például a mai napig tartom a kapcsolatot, nemrég született meg a kisbabája.
Fél plusz egy éves kontraktust írtál alá, ám a következő szezont már nem metzi színekben kezdted meg.
Maradtam volna, ám Franciaországban akkor lépett érvénybe egy szabályozás, mely szerint egy klub csak öt külföldi játékost foglalkoztathatott, s hatodik légiósként én váltam létszámfelettivé.
Így hát hazatértél, ám a lila-fehér szerelésben meglehetősen szokatlanul festettél.
Gyakorlatilag Békéscsaba volt az egyetlen opció a folytatásra. Féltem ugyan attól, hogyan fogadnak majd csabai mezben a debreceni szurkolók, de szerencsére nem kellett csalódnom, mindig éreztem a szeretetüket, ami a mai napig nagyon sokat jelent számomra. Az pedig általában doppingolt, ha a Hódosban léptem pályára ellenfélként. Persze, meg kellett szokni.
Békéscsabán több korábbi és későbbi csapattársad oldalán játszottál hétről-hétre.
Igen, csapattársak voltunk Csengével, Vicával, és Szabó Valival, a második szezonom kifejezetten jól sikerült, ám jött a pénzhiány és a fiatalítás. Bakó Botinak pedig lehetősége nyílt Fehérváron folytatni a munkát, így vele tartottam. Ott is jó kis csapat verődött össze, bár voltak nehézségeink, és az eredmények sem úgy jöttek, ahogy szerettük volna.
A két fehérvári idényt követően 2016 tavaszán vált bizonyossá, hogy visszatérsz.
Szívem szerint már korábban sor került volna erre, ám mindig úgy alakult, hogy vagy Nyüzi, vagy Petra (Varsányi Nóra és Slakta Petra – a szerk.) hosszabbított a klubbal. Végül 2016-ban mutatkozott esély arra, hogy visszatérjek, és bennem egy pillanatig sem volt kérdés, elvégre mindig az volt az álmom, hogy a DVSC-ben tegyek pontot elsőosztályú karrierem végére.
Korábbi éveidben jelentős, helyi trénerekkel dolgozhattál együtt Debrecenben, 2016-ban azonban egy nemzetközi nagyágyú, Tone Tiselj vezette a csapatot. Te milyen edzőnek tartottad a szlovén mestert?
Valamikor biztos jó edző volt. (Nevet.) Komolyra fordítva a szót, sokan jó embernek és szakvezetőnek tartják őt, mindezt az eredményei is igazolják, ennek ellenére a mi együttműködésünk soha nem volt zökkenőmentes.
Korábban az ejtések, az utóbbi időben viszont már az utolsó pillanatos hetesgólok váltak védjegyeddé.
Ez számomra is újdonság volt. Az első szezonban még nagyon jól ment, nem hezitáltam sokat, többnyire ösztönből lőttem a büntetőket. Tavaly viszont többször előfordult, hogy túlgondoltam a dolgokat, elvégre a kapusok ekkor már jól ismertek. Összességében szép élményeim fűződnek a hetesekhez. Említhetném például az Érd elleni kupameccset, vagy a két, Siófok elleni bajnokit, ahol mindkétszer időn túl sikerült döntetlenre mentenem.
Tone megüresedett edzői székét végül Vida Gergő foglalta el januárban.
Az ő edzésmódszerei hatalmas felüdülést jelentettek Tone után. A gyakorlásokon a játékra helyeződött a hangsúly, ennek köszönhetően szinte mindig egy szemvillanás alatt lepörgött a másfél óra. Gergő egyébként még nagyon fiatal, tanulnia kell, de ígéretes jövő állhat előtte, és Pal mellett vélhetően ő is sokat fejlődik majd.
A végéhez közeledve hogy érzed, sikerült képességeidnek megfelelő pályát befutnod?
Tény, hogy soha nem voltam egy edzéstündér, és talán, ha annak idején keményebben dolgozok, vagy jobban odafigyelek a védekezésemre, válogatott szinten is meghatározóbb játékos lehettem volna. Ezzel együtt nincs bennem hiányérzet, sok élményt kaptam a sporttól, és a kézilabdában eltöltött évek révén rengeteg dolgot megtanultam saját magamról. Ha belegondolok, nagyon gyorsan lepörgött az elmúlt másfél évtized. Nosztalgiázni azért jólesik időnként, az évek alatt egyébként is sok meccset néztem vissza. Ha holtponton van az ember, ezek a felvételek különösen értékesek. Amikor tavasszal eldőlt, hogy nem maradok a DVSC-ben, ezekből tudtam erőt meríteni, és olyan is előfordult, hogy egészen hajnal ötig meccseket néztem.
A válogatottság azért a te életedből sem maradt ki, hiszen több ízben tagja voltál a magyar csapat bő keretének.
Így igaz, és szerencsére vannak szép emlékeim. Az első meccsemet Norvégiában játszottam, ott szereztem meg az első gólomat, húsz évesen, a meccs huszadik percében, húszas mezben. Németh András aztán a találkozót követő videózás során legalább tízszer visszatekerte a hosszúfelsős találatomat, s hozzátette, ilyen szép kanyarítást még nemigen látott. Másfél évig rendszeresen tagja voltam a bő keretnek, ám a szűkítéseknél rendre kikerültem, így nagy tornán sajnos nem viselhettem a címeres mezt.
A mindenkori debreceni társak közül kivel volt a legkönnyebb együtt játszani?
Kereki Edinát és Nagy Krisztát nagyon szerettem, mindketten rendkívül segítőkészek voltak. Szabó Valival pedig nagyon éreztük egymást a pályán. De rajtuk kívül is sok kivételes játékossal kézilabdázhattam együtt, hiszen az elmúlt másfél évtizedben rengeteg jó csapatunk volt, erős csapatszellemmel. Na de hogy azok közül melyik emelkedett ki, ne is kérdezd, mert lehetetlen megmondani.
Emberileg kikkel építettél ki barátságot a pályán töltött évek alatt?
Több barátságot köszönhetek a sportnak, a régebbi arcok közül Sütő Edina, Király Annamária és Sopronyi Anett áll nagyon közel hozzám, de tartom a kapcsolatot Mörtel Renivel és Szabó Valival is. Vicával két, Csengével három helyen játszottam együtt, velük, vagy épp Lajtos Nórival szintén nagyon jóban vagyok.
Meglátásod szerint a jövő évi DVSC mire lehet képes?
Nehéz ezt megmondani, hiszen még én sem láttam játszani a megújuló csapatot, de úgy érzem, ha Lotte huzamosabb ideig a legjobbját tudja nyújtani, irányítóposzton nagyon erősek lehetünk. Ez lehet a kulcsa egy jobb szereplésnek.
A magyar juniorválogatott mindenesetre elhozta nekünk a csodát két hete. Hogy tetszett a debreceni világbajnokság?
Nagyon ügyes volt a csapat, a hangulattól pedig a hideg is kirázott. Még annak idején, a mi BL-meccseinken sem volt kinn ennyi néző. Nekem különösen Márton Gréta és Pásztor Noémi játéka tetszett, de a többiek is szép jövő előtt állnak.
Ha nem kézilabda, hogyan tudsz, szeretsz kikapcsolódni?
Szeretek sorozatokat nézni, most a Trónok Harca a nagy sláger, nagyon várom már a folytatást. Nyaranta amikor csak lehet, strandra megyek. Ezen felül a családdal, barátokkal bármikor jöhet egy kis bográcsozás, szalonnasütés.
Köszönünk mindent, Csakesz! További sok sikert kívánunk Neked a pályán, és azon kívül!
Tóth Sándor
