A Diósgyőr ellen hazai pályán kötelező a győzelem. Tudja ezt minden debreceni, és jelzik ezt a statisztikák is: a párharc történelme során csupán 1 vendég győzelem és 3 döntetlen született; egyébként mindig a DVSC hagyta el győztesen a pályát. Volt azonban okunk aggódni a mérkőzés előtt, mivel hazai pályán a 2018-as naptári évben mindössze egy bajnokin sikerült begyűjtenünk a 3 pontot, igaz, akkor pont a miskolci együttes ellen. Röviden összefoglalhatnánk úgy a történteket, hogy a mérkőzés végét követően szerencsére ez a szám kettőre nőtt, és a szurkolók is jó szájízzel hagyhatták el a stadiont, a találkozó azonban ennél sokkal több tanulsággal szolgált.
A meccset megelőzően a kezdőcsapatunk máris okot adott a meglepetésre: bár az elmúlt meccseken látott 4-1-4-1-es formáció megmaradt, a sérüléssel bajlódó védekező középpályásunk, Kusnyír helyét a támadó pozícióban játszó Szécsi vette át. További örömteli változás volt, hogy Takács helyett Avdijaj kezdett, és bizony az egész mérkőzésen érződött is ennek a jótékony hatása. Na, de ennyire ne szaladjunk előre.
Sokáig úgy tűnt, hogy kifejezetten kevés néző lesz kint a találkozón, aztán végül csak begyűlt kb. 4000 fő. Az ultráink ezúttal végig buzdították a csapatot, kiváló hangulatot teremtve. Személy szerint nagyon örülnék, ha egyszer lenne egy olyan szezonunk, amikor a kisebb, „unalmasabb” ellenfelekkel szemben (pl. Mezőkövesd, Paks, Kisvárda stb.) is ez lenne az evidens. Rengeteget hozzá tud ez a buzdítás adni a meccs élvezeti értékéhez, és hiszem, hogy a csapatunk játékához is.
A mérkőzés eseményeit ezúttal kronologikusan, pontokba szedve szeretném felvázolni, mert ez nagyjából jól tükrözi a játék képét, illetve a játékosaink aktivitását.
1. perc: Avdijaj szerzett erőszakosan labdát a szélen, majd gyönyörűen játszott Szécsihez, aki egy szép csellel lövőhelyzetbe került, labdája pedig a rövid kapufáról ment mellé.
9. perc: Bódi egy középpályás labdaszerzést követően Avdijajjal kényszerítőzött, majd a visszakapott labdát alig lőtte a hosszú felső sarok mellé.
10. perc: Varga Kevin tört be gyönyörűen a jobb szélről, azonban eltörte a labdát, ami így kevéssel a bal oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret.
11. perc: Vernes becsapta Kinyiket, majd 20 méterről laposan, erősen kapura lőtt. Nagy Sanyi kitolta a labdát, amire érkezett Busai, és kb. 3 méterre a kaputól ismételhetett, hálóőrünk azonban hihetetlen bravúrral belevetődött a lövésbe, kivédve azt. Elképesztő megmozdulás volt.
17. perc: Varga zseniális váratlan passzával Haris egyedül léphetett ki, lövése azonban centikkel elkerülte a hosszú alsót.
40. perc: Szécsi és Cikos kényszerítőzését követően utóbbi tette középre a labdát, Avdijaj lövését azonban blokkolták.
49. perc: Haris véleményes megmozdulását követően labdát szereztünk, melyet Bódi Tőzsérhez továbbított. Csapatkapitányunk megindult vele a diósgyőri védők díszkíséretében, majd egy szép lövőcsellel elküldte Brkovicot, és 16 méterről laposan a jobb alsó sarokba gurított. 1-0.
68. perc: Szécsi gyönyörűen szöktette Barnát a bal szélen, aki laposan középre játszott Avdijajhoz. A menteni igyekvő diósgyőri védőknek sikerült ugyan tisztázni támadónk elől, azonban majdnem így lett gól, Antalnak kellett bravúrral védenie.
82. perc: Bódi szélre kijátszott labdáját Haris ívelte gyönyörűen középre, Szécsi pedig szépen a hosszúba csúsztatta azt. (Lucas megjósolta a második félidő elején, hogy Szécsi gólt fog fejelni, úgyhogy ezúton is gratulálok neki ehhez.) 2-0.
És akkor még tegyük hozzá ehhez, hogy akadtak olyan helyzetek, melyek be sem fértek ebbe a felsorolásba. Mint látható, szép sorban minden játékosunk megpróbálkozhatott a gólszerzéssel, és végül Tőzsér volt az első, aki sikerrel járt. Rengeteg helyzetet hagytunk ki tehát, és tényleg csak annak köszönhetjük a győzelmünket, hogy a DVTK nem büntette meg ezeket. Talán nem kell nagy bátorság annak kijelentéséhez, hogy ilyen teljesítménnyel a diósgyőriek idén nem fogják elkerülni a kiesést. Ez viszont a csapat teljesítményének értékéből semmit nem von le, joggal zúgott a „Szép volt, fiúk!’.
Játékosok értékelése:
Nagy Sándor – 7 
Na, ilyen kapusteljesítményt rég láttam a Nagyerdei Stadionban! Lehet, hogy szerencsére nem kellett sokszor játékba avatkoznia, de olyan szinten uralta a pályát és annyira magabiztos volt, ami tényleg ritkaság. Sokáig emlegetni fogom még a kifutásait, a pimaszul elfejelt labdáját; a Busai lövésénél bemutatott bravúrja pedig könnyen lehet, hogy a szezon védése volt. Márpedig ki tudja, miként alakul a mérkőzés, ha nem véd ilyen ihletett formában… Nálam így végül ő a meccs embere, bár volt még másik hozzá hasonlóan lenyűgöző teljesítmény is Avdijaj személyében.
Erik Cikos – 6
Sokszor szokták emlegetni a lélektelen zsoldos kifejezést. Nos, ő eddig nagyon nem tűnik annak. Védekezésben csúszik-mászik a labdákért, a támadásokba pedig hihetetlen elánnal veti bele magát. Folyamatosan kéri a labdákat, rengeteg elfutással, beadással próbálkozik. Egy rossz szavunk nem lehet rá eddig.
Kinyik Ákos – 6
Kezdjük a negatívumokkal: kb. három sárga lapot úszott meg, ha nagyon őszinték akarunk lenni, simán összejöhetett volna neki egy kiállítás, ezen kívül a Diósgyőr legnagyobb helyzete előtt őt játszották át viszonylag könnyedén. Ugyanakkor ismét uralta a pálya közepét, több nagy mentésére is emlékszem, a támadásokba is próbált bekapcsolódni és intelligens helyezkedésével többször is meg tudta állítani az ígéretes diósgyőri ellentámadásokat. Összességében tehát jó teljesítményt nyújtott, de az ő 6-osa gyengébb, mint a többieké.
Szatmári Csaba – 5
Ha Kinyik esetében arról írtam, hogy az ő 6-osa „gyenge”, akkor ez Szacsa 5-ösére nézve hatványozottan igaz. A meccs kb. 70. percéig biztos voltam benne, hogy 4-est kap majd, sőt, még egy citromdíjat is akartam a neve mellé rakni. A végére azonban látványosan feljavult, több nagy mentésére is emlékszem, így kap egy jóindulatú 5-öst. Rossz volt viszont látni, hogy ugyanazokat a hibákat produkálta, mint a Mezőkövesd ellen, csak ezúttal a vendégek nem büntették meg mindezt.
Barna Szabolcs – 6
Le a kalappal, Szabi! Bár néha még vétett bosszantó hibákat védekezésben és támadásban is, és ő is úszott meg sárga lapot, de hatalmas lelkesedéssel és agilitással játszott. Ezúttal rengeteget kapcsolódott be a támadások építésébe, főleg a második játékrészben, és kifejezetten veszélyes, ügyes megoldásokra is emlékszem tőle. Ráadásul legalább 4-5 nagy mentését is fel tudom idézni, tehát védekezésben is egyértelműen látszik a fejlődés. Visszatérő mentési technikája a hátrabalettozó mozdulat, amikor balra fut, hogy a szélen meginduló támadó irányába zárja a passzsávot, majd az ennek hatására középre belőtt labdát visszakanalazva, mozgásiránnyal ellentétesen elrúgja.
Tőzsér Dániel – 7
Egy nagy hibájára emlékszem, egy könnyelműen eladott labdára, amiből megindulhatott a Diósgyőr, ám végül szerencsére megúsztuk azt a helyzetet. Ugyanakkor sokszor szerzett labdát, ügyesen mozgatta a csapatot, volt egy nagyon ügyes szabadrúgás-kombinációja az első félidőben, ami sajnos kimaradt, és végig vezére tudott lenni a csapatnak. Ez a teljesítmény így tehát 6-os, rendben volt nagyon. Ja, de várjunk csak! 0-0-ás állásnál végigszlalomozott a vendégvédők között, majd egykori kedvencünket, Brkovicot beforgatva 16-ról a jobb alsóba gurított, megszerezve a vezetést… Ez pedig annyira fontos egyéni villanás volt a részéről, ami miatt megérdemel plusz egy osztályzatot. Bárcsak minden meccsen legalább ennyire odatennéd magad, Dani!
Bódi Ádám – 7
Kifejezetten tetszett a játéka, a tegnapi Bódi a régi szép időket idézte. Dinamikusan mozgott, szinte minden támadás keresztülfutott rajta, ügyesen mozgatta ki a szélekre a labdákat. Ráadásul bemutatott két gyönyörű lövést is a tizenhatoson kívülről, melyek alig kerülték el a kaput. (Különösen az első félidei bombáját sajnálom, hogy kimaradt.) Mindkét gólunknál tevékenyen kivette a részét a támadásból, az első esetben ő adta a gólpasszt, a másodiknál pedig szépen kijátszotta a labdát szélre Harishoz, és esélyes, hogy ha Szécsi nem fejeli a kapuba, akkor a mögötte érkező Bódi teszi meg helyette.
Haris Attila – 7
Nagy kár az első játékrészben kihagyott ziccerért, mert különben a meccs hőse is lehetett volna. Persze így sincs ok a panaszra: rengeteg labdaszerzés, jó helyezkedés jellemezte a játékát. Ja, és az első gól előtt ő szerzett – némileg véleményesen – labdát, Szécsi fejesénél pedig övé a gólpassz, ami minimum meglepő, hiszen mit keresett a bal szélen védekező középpályásként… De ez most sokkal inkább dicséret, mint probléma, mert ezeket az üres területeket meg kell látni, a beadása pedig egészen kiváló volt. Egyedüli negatívumként azt tudnám kiemelni, hogy néha önzőnek érzem a támadásoknál, ami védekező középpályásként nem feltétlen érthető.
Varga Kevin – 5
Lucas a múlt héten a védelmébe vette Kevint, és most én is ezt fogom tenni. Idézem Lucas szavait: „Tény, hogy egy ideje nem megy neki a góllövés. Tény az is, hogy a csapat talán kevesebbet profitál a játékából, mint kellene, és tény az is, hogy tegnap is csak egyszer járt egyáltalán közel a gólhoz. Én azonban nem az esetleges önzőségnek vagy rossz formának tudom ezt be. Szinte kiböki a szemem, hogy mennyire túlmotivált. Borzasztóan buzog benne a bizonyítási vágy, és minél tovább marad góltalan, ez annál rosszabb lesz. Görcsös lesz és túlságosan akarja majd. Ötöse annak szól most, hogy nem adok neki rossz jegyet, nehogy még görcsösebb legyen és nehogy a dac dolgozzon benne. No meg pluszként számítom be azt is, hogy az egyenlítő gól előtt az ő sarokra tartó lövéséből lett a szöglet. Csak lazán, Kevin, menni fog az!” Nos, ezúttal is éppen ugyanezt láttam rajta. Nagyon akart, óriásit küzdött, de amikor a kapu elé ért, ismét rossz megoldást választott. Aki bármilyen (akár amatőr) szinten focizott valaha támadó pozícióban, tudhatja jól, hogy vannak időszakok az ember életében, amikor semmi nem jön be. Azok az emberek pedig, akik hajlamosak az ilyenre rágörcsölni, tudhatják azt is, hogy mennyire nehéz ebből kijönni, mert a korábbi rossz döntések ott dolgoznak az ember fejében. Kevin! Ha esetleg olvasod ezeket a sorokat, akkor szeretném jelezni, hogy tegnap már sokat láttunk azokból a megoldásokból, amik miatt megszerettük a játékodat. Zseniális volt például a Harisnak adott passz, és emiatt is sajnáltam annyira, hogy kimaradt az a helyzet. Szóval ne aggódj, előbb-utóbb összejön majd, amit szeretnél. Addig is csak azt kérem, hogy őrizd meg minden meccsen azt a lelkesedést és lássuk azt a csillogó szemet, amivel kijöttél a B-közép elé ünnepelni!
Szécsi Márk – 7
Hasonló a helyzet az ő esetében, mint Tőzsérnél. Alapvetően is elégedett voltam a játékával, mert sok veszélyes támadásunkból kivette a részét, ráadásul rendszeresen besegített a védekezésbe is, így alapvetően jár neki a 6-os. Mivel azonban még egy fontos és szép gólt is szerzett, ezért nem sajnálok tőle egy 7-est sem. Mindenképpen nagyon kellemes csalódás volt a játéka, és ha így folytatja, akkor még a végén elhiszem, hogy tényleg bizonyítani jött vissza Debrecenbe.
Albion Avdijaj – 7
Van az a mondás, hogy „a csatárt a góljai minősítik”… Nála ezt most egyáltalán nem így érzem. Persze tény, hogy előbb-utóbb várjuk majd, hogy betaláljon az ellenfél kapujába, de amit bemutatott az egész meccsen, azt csak tátott szájjal tudtam nézni. Néha olyan érzésem támadt, mintha valaki egy joystickkal irányítaná, úgy alázta a vendég védőket a cseleivel; sokszor azt sem tudták, hogy hol van. Ezen kívül rengetegszer teremtett veszélyes helyzetet, a labdákat hihetetlen hatékonysággal tartotta meg és adta tovább, és ki tudja hányszor csak szabálytalanul tudták megállítani, egyszerre két-három védő figyelmét is lekötötte. Óriási lelkesedés dolgozik benne és a labdával is jó barátságban van. Ha így folytatja, új közönség-kedvenc születhet. Nagyon szurkolok neki.
∼•∼
Ezequiel Calvente – 5
Sokat küzdött a jobb szélen, és szenvedtek is vele a vendég védők, azonban ezúttal nem éreztem hatékonynak a játékát. Kicsit talán öncélú néha, de azért nem olyan vészes a helyzet. A fizikuma pedig mintha javult volna, reméljük, hogy minél hamarabb utol tudja érni magát teljesen.
Csősz Richárd és Takács Tamás – 0
Beálltak időhúzó cserének.
.
∼•∼
Herczeg András
Remekül összerakta ezúttal is a csapatot, és jó volt látni, hogy minden meccsen megpróbáljuk meglepni valamilyen új figurával az ellenfelet. Ráadásul jól döntött, hogy nem Szécsi, hanem Varga helyett érkezett Calvente. Annak is örültem nagyon, hogy Takács csak időhúzó cserélnek állt be, Avdijaj megérdemelte, hogy ennyit lehessen a pályán. Nem csak a két csapat, hanem a két edző között is érződött a minőségbeli különbség.
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A mérkőzés eléggé lagymatag iramú volt, azonban rengeteg szép megoldást láthattunk, szerencsére szinte csak a Loki részéről. A csapatunk játékával kifejezetten elégedett voltam, és a kihagyott helyzetek ugyan más együttes ellen nem fognak beleférni, de a hozzáállás és a sok jó produkció miatt megadok egy jóindulatú 5-öst a teljesítményünkre. Ami Erdős játékvezetőt illeti, nem könnyű megítélni a teljesítményét. Ami biztos: elmaradt pár sárga lap, és főként mi úsztuk meg ezeket. Az pedig egyenesen komikus volt, ahogy Erdős előbb az útjába állt egy vendég kontrának, majd az így megszerzett labdából meginduló Tőzsérnek is. Emellett a két gól is véleményes volt: az elsőt szabálytalanság, a másodikat les előzhette meg. Visszanézve a felvételeket egyébként ezekben a szituációkban hajlok arra, hogy igazat adjak a bírónak, de elismerem, hogy lehet ebben némi elfogultság; fordított helyzetben máshogy is meg lehet ítélni ugyanezeket a szituációkat. Az első esetben a diósgyőri játékos mintha hosszan tolná meg a labdát, és megpróbálná eljátszani, hogy Haris buktatta őt. Tény, hogy középpályásunk valóban akadályozta a mozgásával, de látszik, ahogy a vendég játékos már az esetleges kontakt előtt dobja magát. A második esetet pedig megpróbáltam kikockázni, és ugyan nem teljesen perdöntő a kép, mivel még nem hagyja el a labda Haris lábát, de azért nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy Szécsi nem volt lesen a beadás pillanatában, főleg megnézve a gyep csíkozását.
Záró gondolatok:
1. Az eredménykényszer mint a labdarúgás része
Egy kis gondolatkísérletre hívom kedves Olvasóinkat, bár tudom, hogy a futballban nincsen „ha”, és valahol éppen ez a szépsége. Mégis, érdemes szerintem elképzelnünk a következő szituációt. A 83. percben Haris gyönyörű beadására Szécsi érkezik, megcsúsztatja remek ütemben a labdát, azonban az a hosszú kapufáról a mezőnybe vágódik. (Vagy éppen lest int a partjelző.) Marad az 1-0, majd a 90. percben a DVTK talál egy szerencsés gólt, és elvisz egy pontot a Nagyerdei Stadionból. Ugyanígy értékelnénk ezt a mérkőzést? Nyilván nem. Nagy különbség lenne a csapat elképzelt és valóságos teljesítménye között? A mutatott játék szempontjából valószínűleg nem. Miért van mégis az, hogy a győzelem esetén elégedetten üvöltik a szurkolók, hogy „Ez Debrecen!”, míg a pontvesztésnél (amiről néha centiméterek döntenek) mindenki keserű szájízzel távozik, és teljesen kilátástalannak ítéli meg a csapat helyzetét, mert még egy Diósgyőrt sem tudtunk megverni?
Ilyenkor kell nekünk, szurkolóknak magunkba nézni, és elgondolkozni rajta, hogy amikor arról beszélünk, mennyire fontos a csapat hozzáállása és játéka, és ahhoz képest másodlagos az eredmény, akkor őszinték vagyunk-e magunkhoz. Valamilyen szempontból biztos van igazság a kijelentésünkben, legalábbis megfordítva a problémát: emlékszem egy Diósgyőr elleni 1-0-ás hazai győzelemre még Kondás idejéből, amikor Sidibe góljával nyertünk, de olyan csalódottan mentem haza a lélektelen teljesítményt látva, mintha kikaptunk volna. Ugyanakkor kevés olyan mérkőzésre emlékszem, amikor jól játszottunk, győzelmet érdemeltünk volna, mégsem sikerült nyerni, és ennek ellenére elégedetten távoztam a stadionból.
Az egyértelmű, hogy a sikerekhez kell egyfajta könyörtelenség és profizmus, egyrészt a helyzetkihasználások terén, másrészt abban, hogy az ellenfelet hibára kényszerítsük, mi magunk pedig minél kevesebbet hibázzunk. Ez sajnos még nincs meg annyira a jelenlegi Lokiban. De tényleg annyit jelent, hogy végül nyerünk-e? Visszatérek majd még erre a kérdésre a későbbiekben.
2. A bizalom és a játékosok esete
Ha valaki figyelmesen megnézte, kik alkották a Loki keretét a DVTK ellen, és esetleg még a jelenleg sérült játékosainkat is górcső alá vette, azt láthatta, hogy itt bizony csomó olyan focista alkotja a keretünket, akiknek a karrierjét már leírták korábban. Vegyük Nagy Sanyit, akiben mi magunk sem hittünk, és érthetetlennek tűnt a leigazolása, főleg az elején mutatott teljesítményét látva. Ennek ellenére a kapuban maradhatott, megkapta a bizalmat, szép lassan felépítette magát, aminek eredményeként már az előző szezonban is az egyik legjobbunk lett, elnyerve a Zilahi-díjat. Ez pedig szemmel láthatólag még inkább szárnyakat adott neki, mert ritkán látni olyan lehengerlő magabiztosság, mint ahogy a DVTK ellen védett, a bravúrjáról nem is beszélve. Kinyik is hosszú éveken át nem kapta meg a bizalmat Kondástól, majd jött Herczeg, aki bedobta a mély vízbe, és mostanra szinte elképzelhetetlen nélküle a hátsó alakzatunk. Vehetjük példaként Barna esetét is, aki szintén nem bizonyíthatott hosszú éveken át, és mikor végre bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, akkor úgy tűnt, nem véletlen nem játszott addig. Fájdalmas hibák sorozatát mutatta be, és mindenki aggódva várta, hogy mikor tér már vissza a korábban általunk, szurkolók által szintén sokat kritizált Ferenczi. Az idei szezonban viszont kényszerű okokból ugyan, de ismét megkapta Barna a bizalmat, és láss csodát, ezúttal mintha tényleg tudna meccsről meccsre fejlődni. Kusnyír 18 évesen bizonyítja, hogy magas szinten képes játszani (mennyit jelent ilyen fiatal életkorban a bizalom…), Bódi ismét abban a közegben bontakozhat ki, ahol bíznak benne, de Varga Kevin is sokat tudna valószínűleg mesélni arról, milyen érzés éveken át mellőzöttnek lenni. Mint ahogyan arról is, mennyire fájhat az azoktól kapott folyamatos kritika és bizalmatlanság, akik kb. egy éve még teljesen odáig voltak tőle… A támadóink pedig külön fejezetet jelentenek ebben a történetben: Könyves, akit indoklás nélkül mellőztek a Vasasban, Tabakovic és Avdijaj, akik a saját korábbi környezetükben nem tudtak kibontakozni, vagy éppen Szécsi, akit (sok szempontból persze teljesen jogosan) számtalanszor leírtunk már, Herczeg mégis újból bizalmat szavazott neki, és ezúttal, a sokadik alkalmak egyikén végre élni tudott ezzel.
Nem véletlen az, hogy ezek a sokat kritizált, teljesen leírt focisták hirtelen ennyit fejlődtek. Érthetetlennek tűnik ugyan, de valahol teljesen érthető. A bizalom ugyanis a másik ember számára azt üzeni: értékes vagy, akkor is, ha éppen ez nem párosul sikerekkel, elismertséggel. Értékes vagy akkor is, ha hibázol. Hiszek benne, hogy sokra vagy hivatott.
Ez az a segítség, ami kimozdíthat egy embert a holtpontról. Ne feledjük ráadásul, hogy a focisták esetén fiatal emberekről, fiatal felnőttekről beszélünk, akiknek a személyiségük és a képességeik folyamatosan formálódnak. Ilyen esetben a visszajelzések rengeteget tudnak építeni és rombolni egyaránt. Természetesen van helye a jobbító szándékú kritikának, de fontos látnunk, hogy szurkolóként minket is terhel a felelősség, hogy megadjuk a bizalmat a játékosainknak, támogassuk őket akkor is, ha hibáznak. Bizalom nélkül ugyanis a játékosok könnyen eltűnhetnek a süllyesztőben, mivel az eredménykényszernek ilyenkor sokkal nehezebb megfelelni. Akiben viszont hisznek, az épülhet a legnehezebb szituációkban is.
3. A bizalom és a szurkolók esete
Láthattuk tehát a mi felelősségünket: ne írjuk le a focistáinkat, akik hibáznak, görcsölnek, nem képesek megmutatni, ami bennük rejlik, hanem bízzunk bennük, támogassuk őket, hátha ennek segítségével túl tudnak majd lendülni a nehézségeken. Fontos azonban a játékosoknak megérteniük, hogy a bizalom kétoldalú dolog, és nem csak adni lehet, hanem nagyon könnyű azzal visszaélni is. A szurkoló ugyanis már csak olyan, hogy könnyen reménykedni kezd; mikor épp miben: szép eredményekben, élvezetes meccsekben, lelkesítő hozzáállásban. Ez a bizalom viszont nagyon törékeny, és az így okozott sebek nehezen gyógyulnak. Borzalmas dolog, amikor valaki nem kap bizalmat, de semmivel sem jobb az, ha visszaélnek a kapott bizalommal. És itt jön be a képbe, amit az elején írtam: nekünk, szurkolóknak meg kell tanulni az eredménytől függetlenül szurkolni a csapatnak, ugyanakkor a játékosoknak meg kell érteniük; ha egyszer odatették magukat, kivívva ezzel a drukkerek elismerését, azzal nem tudták le a későbbi „penzumot” előre. Minden egyes meccsen, akár van tétje, akár nem; ha minden a legnagyobb rendben van a csapat, a klub háza táján, ha nincs; az a minimum, hogy a szurkolók bizalmát egy focistának meg kell hálálnia azzal, hogy maximálisan odateszi magát, küzd, hajt, ameddig és amennyire csak képes rá. Az, hogy mindeközben hibázik-e, eredményes-e, innentől kezdve másodlagos.
Sok szurkolón látom, hogy ismét kezd reménykedni a Loki kapcsán. Ez a szezonkezdet eddig tényleg bizakodásra ad okot, és egyáltalán nem csak a megszerzett pontok száma miatt, hanem az akarás okán. Én a magam részéről biztatok mindenkit, hogy adjuk meg az esélyt: hátha Szécsi tényleg bizonyítani fog, hátha Barna végre valóban kinövi a gyerekbetegségeit, és talán a játékosaink minden meccsen olyan lelkesedéssel és elszántsággal játszanak majd, mint tették azt tegnap. Ha ez így lesz, akkor idővel lehetnek akár újabb szurkolók is, akik reménykedni kezdenek.
Elég azonban egyetlen botrányos hozzáállású, lézengő meccs, ahol az az érzése az egyszeri drukkernek, mintha „leadtuk volna a pontokat”, és egyből összeomlik az egész. (Kikapni ki lehet: a mód nem mindegy.) Onnantól ugyanis nem mer úgy nekivágni az ember a következő meccsnek, hogy most biztosan jobb lesz. Ha oda a bizalom, akkor még tovább mélyül a szakadék a csapat és a szurkolók között. Most még meg lehet próbálni menteni a menthetőt, de ebben mindkét fél felelőssége hatalmas. Sajnos sok lokista van már most is, aki a lelke mélyén ugyan mindörökké az lesz, de már nem hisz az újabb csodákban, mert annyiszor éltek vissza a bizalmával. Nem tudom, hogy rajtuk lehet-e segíteni, de az biztos, hogy akik még csak efelé tartanak, őket most lehet még visszarántani erről az útról.
Ez a bajnokság nem csak arról fog szólni, hogy lehet-e még meghatározó focista azokból, akiket sokan, sokszor leírtak, és akik nem kapták meg a bizalmat, hanem arról is, hogy van-e még értelme bizalmat szavazni szurkolóként a Lokinak. Hiszem, hogy ez sokkal nagyobb tét, mint egy dobogó vagy nemzetközi kupaindulás.
Hajrá focisták, hajrá szurkolók!
Hajrá Loki!
Enderson
(képek forrása: Kovács Péter – haon.hu)
