LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

A Fradi következik

Szombaton labdarúgócsapatunk, jövő hét kedden pedig kézilabdázóink mérik össze tudásukat a zöld-fehérekkel. Az FTC – DVSC párosításnak minden esetben megvan a különlegessége. Hosszú idők óta tart a rivalizálás a két egyesület között, melynek következő megmérettetései most esedékesek. Hasonlóságokat is felfedezhetünk a két szakágban, jelen helyzetben egyik esetben sem a mi javunkra billen a mérleg nyelve a papírforma szerint. 

A Ferencváros kiemelkedik a bajnokságból, női kézilabdacsapatuk nemzetközi szinten is meghatározó szerepet tölt be, ellentétben a labdarúgókkal, akik csak a hazai pontvadászatban és az MK-ban „emberkednek”. Nézzünk körbe, milyen előjelekkel várhatják a csapatok a jövő heti összecsapást:

FTC: Az előző szezonban a bajnokságban és a kupában is csak az ezüstérem jutott Elek Gáboréknak, előbbiben mindösszesen egy gólon múlt az, hogy ne egy sokkal fényesebb érem kerüljön a fővárosiak nyakába. Keretük két meghatározó játékosa kihagyja ezt az idényt, Szucsánszki Zita és Szekeres Klára is szülési szabadságot vettek ki. Házi gólkirálynőjük a holland Laura van der Heijden Németországban folytatja karrierjét, a montenegrói Marija Jovanovics pedig visszavonult. Zöld-fehérbe öltözött viszont a vállsérüléséből egyre jobban felépülő Klivinyi Kinga, aki az Érd csapatát hagyta el, Siófokról érkezett a kapuba Szemerey Zsófia, illetve két légióst is igazoltak Durina Malovic és korábbi beállósunk, Bobana Klikovac személyében.

Röviden összefoglalva, úgy gondolom, hogy a keretük nem erősödött, ugyanis érkezőik kezel sincsenek top formában, vagy éppen még most sem bevethetőek. Ennek ellenére a bajnokságban eddig nagyon meggyőzően szerepelnek Háfráék. Eddigi mérlegük hibátlan, vagyis hat mérkőzés, hat győzelem, átlagosan tizenkettő góllal múlják felül riválisaikat. Legszembetűnőbb talán a DKKA elleni összecsapásuk volt, melyet idegenben hoztak le nagyon simán. Nehezítő tényező számukra, hogy pénteken megkezdődik a BL csoportkör. Az első körben egy nagyon kemény túra vár rájuk Romániában, a CSM Bukarest vendégei lesznek. Továbbá izomsérülés gyanúja áll fenn Nerea Pena esetében, így az irányító valószínűleg a románok, valamint ellenünk sem lép pályára. Nagyobb teher hárul ezáltal Kovacsics Anikóra.

DVSC: A napokban Borgyos Pannával is hosszútávú szerződést kötött a klub. A fiatal irányító öt évre kötelezte el magát. A múlt héten öt játékosunk is válogatottbeli kötelezettségének tett eleget, így Pal Oldrup Jensen igencsak foghíjas keretnek tartott edzéseket. Ami biztos, a fővárosiak ellen továbbra sem bevethető Anna Punko. További sérülésekről nem tudni, így remélhetőleg majdnem teljes csapattal tudunk kiállni az FTC ellen. Nyáron felkészülési mérkőzésen hatalmas meglepetésre legyőztük Kovacsicsékat. Nem szabad abból a meccsből kiindulni, hiába szinte teljes kerettel érkezett akkor ellenfelünk. Most a pontszerzésre sem látok minimális esélyt.

Legfontosabb fegyverünk a stabil védekezés kell hogy legyen, mellyel megakadályozzuk, hogy gyors szélsőik sebességét kihasználva könnyű gólokat szerezzenek. Beállóban Danick Snelder a fő fegyverük, átlövésekkel pedig valószínűleg Háfra Noémi és Hornyák Dóra próbálkozhat legtöbbször. Az Elek Gyula Arénában azonban képesek lehetünk komolyan megizzasztani a Fradit. Legutóbb januárban vendégeskedtünk a IX. kerületben, azon az összecsapáson ült utoljára a DVSC kispadján Tone Tiselj, akkor a szünetben mindösszesen két góllal vezetett a házigazda, majd a második játékrész elején nagyszerű játékot bemutatva ledolgoztuk hátrányunkat, sőt, még négy góllal is vezettünk a harmincnyolcadik percben. Végül nagyobb tudását és rutinját beleadva a Fradi behúzta a meccset, mégis elégedettséggel gondolhatunk vissza a mérkőzésre, akkoriban sokszor elhangzott, de most is úgy gondolom, méltó lezárása volt az a meccs a Tiselj-érának.

Valami hasonlót várnék most is a lányoktól. Mindenféle görcsösség és teher nélkül játszhatnak Varsányi Nóriék. Ezt az összecsapást arra is felhasználhatjuk, hogy ráhangolódjunk az Eger, majd az MTK elleni meccseinkre, ahol már mi számítunk majd esélyesebbnek, amit be is kell majd bizonyítani. Ebben az idényben már többször is láthattuk, hogy képesek vagyunk magas szinten kézilabdázni, szívvel játszani. Azonban ezen jelenségeket csak periódusokban mutattuk be, fontos lenne minél kiegyensúlyozottabban teljesíteni, amennyiben ez sikerül, úgy ismét elégedettséggel térhetünk haza a fővárosból.

Zárásképpen álljanak Tone szavai ami utolsó időkérésénél hallhattunk: Legyetek igazi csapat a jövőben… Ne legyetek átlagosak, küzdjetek az utolsó pillanatig mindenhol, mindenki ellen!” A csapategységünkre nem panaszkodhatunk láthattuk ezt az ETO elleni meccsen, mikor felálltunk a padlóról, vagy mikor négy góllal vezettünk a Kisvárda ellen, mégis az utolsó pillanatban az egyik pontért is küzdeni kellett. 

K&H Liga Női NB I.
2018. október 9. Kedd 19 óra
Budapest, Elek Gyula Aréna
FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC SCHAEFFLER
Játékvezetők: Altmár Kristóf – Horváth Márton
TV: M4 Sport

Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!

Iceman

(képek forrása: dvsckezilabda.hu)