A Kisvárdai zakó után bevallom, nem voltak komoly elvárásaim a Fradi elleni meccsel kapcsolatban. Persze benne lógott a levegőben, hogy felszívja magát a csapat, és jó esetben egy döntetlent ki tud csikarni a jóval jobb erőkből álló rivális ellen, mint ahogy egy sima vereség is éppúgy benne volt a pakliban. Már csak azért sem támasztottam elvárásokat a meccshez, mert így nem érhetett csalódás. Ha pedig mégis jó eredményt érünk el, akkor annak lehet örülni. Ennek apropóján 82 percig úgy alakult a mérkőzés, amilyenre számítottam, ami viszont az utolsó 10 percben történt, az egészen biztosan sporttörténelmi pillanat volt…
Hetek óta szűkösek a lehetőségeink, és bár Haris és Kinyik is visszatért eltiltásából, így sem volt könnyű dolga Herczeg Andrásnak a kezdő összeállításakor. Az említett két játékos közül csak Harisnak szavazott bizalmat a kezdőben, aminek következtében Kusnyír ismét elfoglalhatta helyét a védelem jobb oldalán. A támadósorban ezúttal Avdijaj kezdett Takács helyett, és volt még egy fontos változás, az első két tavaszi bajnokit betegség miatt kihagyó Nagy Sándor visszakerült a kapuba Kosicky helyett.
A Fradinál az okozott némi meglepetést, hogy Böde nem volt a keretben, és bár edzőjük úgy nyilatkozott, hogy a meccs előtti napon belázasodott, igencsak véleményes információk jelentek meg ezzel kapcsolatban. Hiányzott még a gólerős Blazic a védelem tengelyéből, akit így Frimpong helyettesített, Böde helyén meg a BATE-ból általunk is jól ismert Signevic kezdett. Ezen felül számomra meglepő még az volt, hogy Varga Roland sem kezdett, sőt, csereként sem állt be a találkozón.
Az első félidőt gyámoltalanul kezdtük. Túlságosan tiszteltük az ellenfelet, és féltünk tőlük. Ennek eredményeképp jószerével a félpályát sem léptük át, ha pedig mégis, akkor az elöl tartózkodó 2-3 debreceni játékosnak esélye sem volt kapuig vinni egy-egy támadást. Nem mertünk, vagy nem tudtunk időben felzárkózni labdaszerzéseket követően, nagyon mélyen védekeztünk, így a középpályánk és a támadósorunk között hatalmas volt a hézag.
A Fradi járatja a labdát a térfelünkön. Szépen kirajzolódik a 2×4-es védelmi vonalunk, illetve szembetűnő, hogy a két támadónk is mélyen, a térfelünk közepén helyezkedik. Egy ilyen szituációból labdaszerzés után nagyon nehéz eredményes kontratámadást vezetni.
Az első fél órában számtalan komoly lehetőség adódott a vendégek előtt, ezek nagy része egy-egy eladott labdánk után indult meg, ám ijesztő volt látni, hogy milyen könnyedén ugratnak ki akár a szélen, akár középen üresen egy-egy játékost a zöldek. Lanzafame, Petryak és Signevic előtt is adódott komoly lehetőség ebben az időszakban, de ezeknél vagy Nagy Sanyi avatkozott közbe jól, vagy szimplán elszórakozták a ziccereket a vendégek. Különösen fájó volt, hogy ezek után nem egy kidolgozott akcióból, hanem egy szerencsés, talált góllal szerzett vezetést a Fradi: Lanzafame szögletét Szatmári nagyon rossz helyre, középre fejelte ki, a kifutó játékosaink pedig csak ímmel-ámmal támadták a labdát, Lovrencsics pedig futtából, izomból lőtt gyakorlatilag a vakvilágba, lövése messze elkerülte volna a kaput, ám az üresen ácsorgó (nem mellesleg a beragadó védők miatt lesen sem álló) Dvali beletette a lábát, így védhetetlenül zúgott a kapunkba a labda.
Szatmári fejese rossz helyre megy, nem támadjuk kellően a labdát, a védőink is későn eszmélnek
Az első félidő folytatásában némileg bátrabbak lettünk, feljebb toltuk a védekezésünket, ennek eredményeképpen több labdát is tudtunk szerezni, ám a támadásainkban továbbra sem volt átütőerő, egyszerűen nem volt érkező ember, amikor a Fradi tizenhatosához értünk. Jellemző momentumok egyike volt, hogy Avdijaj adja be szélről a labdát az egy szem Szécsinek középen, aki egyébként is a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa volt… Az egyetlen komoly helyzetünk Varga Kevin lövésénél volt, ám azt a szitut is később visszafújta lesnek a játékvezető (érdekes volt a szituáció, hogy mennyire nem értették meg egymást a partjelzővel). Említést érdemel még két büntetőgyanús eset, Frimpong ugyanis előbb lerántotta Avdijajt, majd feltartotta Harist a büntetőterületen belül, ám egyikért sem kaptunk tizenegyest. A Fradi megérdemelten vezetett, ugyanakkor egygólos előnye közel sem volt megnyugtató.
A második félidőre jól jöttünk ki, az első tizenöt percben komoly nyomás alá helyzetük a vendégeket. Előbb Bódi éles szögből leadott szabadrúgása, majd egy kapura tekert szöglete jelentett veszélyt, de később Szécsi kapura perdítése is jelezte, hogy felébredtünk és szándékunkban áll egyenlíteni. Eközben a Fradi is növelhette volna az előnyét, ám Petryak ziccerénél nagyot védett Nagy Sanyi. Az 59. perc volt szerintem az egyik fordulópont, ekkor ugyanis Frimpong sérülése miatt bele kellett nyúlnia Rebrovnak a védelembe, és kénytelen volt egy alapvetően szélső védőt behozni a védelem tengelyébe (Botka). Majd némileg érthetetlen módon lehozta Sigért is Rebrov, aki az InStat szerint a vendégek legjobb játékosa volt a találkozón. Ez a két változtatás azt eredményezte, hogy az addig magabiztosan futballozó fővárosiak visszavettek a tempóból és próbáltak ráülni az egygólos vezetésre – ez az, ami egy hete nem jött össze a derbyn. Takács Tamás beállása az egyetlen logikus opciónk volt a változtatásra, első labdaérintéséből már gólt is szerezhetett volna, ám tiszta helyzetben, a kapuval szembe 17-18 méterről lövés helyett inkább passzolni próbált.
Innentől kissé leült a meccs, a vendégek nem kockáztattak, mi pedig nem tudtunk helyzetet kialakítani. Közben Herczeg András pályára küldte Zsóri Dánielt is Szécsi Márk helyett, akinek ez volt a debütálása az NB I-ben. Az utolsó tíz percre fordulva azonban megkezdődtek az izgalmas pillanatok. A 82. percben Kusnyír nagy bedobása és Takács csúsztatása után Bódi csapott le szemfülesen a labdára, és csupán annyit szeretett volna elérni, hogy elpöckölje Dibusz elöl a labdát, mielőtt a kapus odaér. Ez sikerült is, így a hálóőr Bódit tarolta le a labda helyett, jogosan kaptunk büntetőt a harmadik ilyen vitatott szituációból. Tőzsér a biztosra ment, és nagy erővel középre lőtte a labdát, ami rosszul is elsülhetett volna, de szerencsére Dibuszról bepattant a labda a hálóba.
Bevallom, ekkor azt hittem, hogy megelégszünk az egy ponttal, a Fradi pedig egy nagy rohamot indít a végén a győzelemért, ezt jelezte, hogy rögtön az egyenlítő gólunk után Gorriaran került ziccerbe, de Ferenczi nagyot mentett az utolsó pillanatban. Herczeg András cseréje is azt jelezte számomra, hogy jobb a biztos egy pontot megtartani (Kusnyír-Kinyik). Ám az utolsó percek egyértelműen rólunk szóltak, még ha akcióból nem is tudtunk lehetőséget kialakítani: a 91. percben Tőzsér megpattanó szabadrúgása után kellett bravúrral védenie Dibusznak, majd nem sokkal később Bódi ismét szögletből vette célba a kaput, ám a háló tetején landolt az ívelése. A csattanó így is a miénk lett, amikor már mindenki azt hitte, hogy ennyi marad a vége: a 93. percben Bódi a bal szélről, messze a kaputól ívelt középre, ahol négy vendég védő gyűrűjében csak Takács és Zsóri helyezkedett, illetve kicsit arrébb Varga Kevin. A kétségbeesettnek tűnő ívelés nem is sikerült túl jól, ám ekkor olyat láttunk, amit én még magyar pályán ezelőtt sosem. Zsóri Dániel a levegőben hanyatt dőlve irtózatos erővel ollózta be bal lábbal a labdát a hosszú sarokba! Nem hittem a szememnek, ezt láthatjátok a lentebbi felvételen is, de voltak még páran így a stadionban. Igazi örömmámor kezdődött, hiszen megnyertük a meccset, nem is akárhogy!
SZEDD KI!
Osztályzatok:
Nagy Sándor – 7
Fontos védései voltak, ziccereket is védeni tudott. A kapott gólról nem tehetett. Megfigyelhető, hogy rangadókon, amikor több lövés zúdul a kapujára sokkal jobban teljesít, kevésbé van benne a hiba a játékában. Mondanám, hogy ő volt a meccs embere, de volt most nála is jobb teljesítmény…
Kusnyír Erik – 5
Nehéz megítélni a teljesítményét, most talán inkább a közepesnél picivel gyengébb volt. Sokszor bizonytalankodott hátul, támadásban pedig kevésbé tudott hatékony lenni.
Szatmári Csaba – 5
Láthattunk tőle fontos közbelépéseket, de a versenyfutásokat általában elvesztette az ellenfél támadóval szemben. Ez is inkább csak egy közepes teljesítmény. A bekapott gólnál nagyot hibázott a kifejelt labdánál.
Pávkovics Bence – 6
Egy fokkal jobbnak éreztem őt Szatmárinál, és talán az egész védelmünk legjobbja volt tegnap. Akadtak fontos közbelépései, és nem igazán emlékszem, hogy hibázott volna.
Ferenczi János – 5
Most talán kevésbé rajta múltak a védelmi dolgok, nem emlékszem hibára tőle ezen a mérkőzésen védekezésben, a végén pedig nagyot mentett. Előrefelé ő is tompább volt most.
Bódi Ádám – 6
Ha úgy vesszük, akkor két gólpasszal zárt, hiszen a büntetőt kiharcolása, és a győztes találat előtti ívelés is az ő nevéhez fűződött. Ezért jár a pluszpont, de nem volt most sajnos kiemelkedő, sőt, tőle szokatlanul sokat hibázott a mezőnyben.
Haris Attila – 6
Remekül harcolt az egész meccsen, Kisvárdán nagyon hiányzott a játéka, ezt ma láthattuk csak igazán. Gyakran indult meg bátran a labdával is, de sok esetben egyedül maradt, így nem tudott vele mit kezdeni.
Tőzsér Dániel – 6
Mindenképp a jobbak közé tartozott, nem csak az értékesített büntető miatt. Vannak meccsek, amikre fel tudja szívni magát, nagy kár, hogy ez nem konstans van jelen az esetében.
Varga Kevin – 5
Nehezen tudom megítélni az ő játékát, az első félidőben sokszor próbálkozott, ám az volt érezhető, hogy nagyon magára hagyják a társak. Összességében azt tudom elmondani, hogy átlagoshoz közeli produkció volt ez tőle.
Szécsi Márk – 4
Sajnos nem rémlik tőle olyan mozzanat, amiből előnyt kovácsoltunk volna, nagyon eltűnt elöl, a mezőnyben is keveset mutatta magát.
Albion Avdijaj – 4
Ugyanezt tudom elmondani róla is, az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy a támadóink kiszolgáltatottak voltak, sokszor ketten kellett megoldaniuk a 4-5 vendégjátékossal szemben, ami nyilvánvalóan nem sikerült.
∼•∼
Takács Tamás – 3 
Hű de jól szállt be megint a meccsbe… Kezdésnek szemben a kapuval, lövőhelyzetben, 17-18 méterről inkább passzolni akar… A folytatásban pedig semmi hasznos megmozdulásra nem emlékszem tőle. Elkeserítő, hogy nála jobb opciónk nincs, ha változtatni akarunk.
Zsóri Dániel – 10 
Elérkezett ez a pillanat is! Amikor kitaláltuk az új pontozási rendszerünket (érdekes egybeesés, de napra pontosan négy éve mutattuk be), akkor azt mondtuk, hogy „a két véglethez (1-es és 10-es) nagyon extrát kell nyújtani mind pozitív, mind pedig negatív értelemben, így ezen két osztályzattal nagyon ritkán fogtok találkozni.” Sajnos 1-es osztályzatot többször is kénytelenek voltunk adni az elmúlt években, 10-est azonban eddig senki nem érdemelt ki. A legközelebb eddig Balogh Norbi állt hozzá, amikor a Skonto elleni teljesítményét 9-essel jutalmaztuk. Most azonban azt gondolom, hogy olyan jeleneteket láthattunk a Nagyerdei Stadionban, ami után nincs értelme halogatni ezt a döntést, itt a LokiBlog első tizese! Hiszen nyugodtan mondhatjuk, hogy az a mozdulat, amivel a mennybe repített minket, világklasszis volt. Pont úgy, mint Ronaldoé tavaly a Juve ellen (mennyire nem örültem annak, Zsóriéval ellentétben…). Nyilván a közeg más, az egy BL mérkőzés volt, ettől még Zsóri érdemeiből semmit nem von le: magyar pályán nem minden nap látni ilyen bődületes gólt. Nem véletlenül örültünk, hogy Zsóri felkerült a télen a felnőtt csapathoz, mint ahogy azt sem értettük, hogy a múlt héten Kisvárdán miért nem ő kapott lehetőséget Kuti helyett. Erre most megkapta a lehetőséget, egy Fradi ellen, vesztes állásnál, és ilyen góllal debütál, tényleg elképesztő történet ez.
Kinyik Ákos – 0
A végén időhúzó jelleggel állt be Kusnyír helyére, inkább szólt már ez annak, hogy a várt Fradi ívelgetések esetén ő is középre húzódik biztosítani.
∼•∼
Herczeg András
Ellehetetleníti őt a tulajdonos azáltal, hogy nem rak a keze alá megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyagot, így abból kell főznie, ami van. Ilyenkor jön az, hogy próbálunk minden mindegy alapon fiatalokat beépíteni, sokat nem veszíthetünk velük. Viszont érdemes azt megnézni, hogy a három eddigi tavaszi meccsünkön hogy nézett ki a kispadunk: egy cserekapus (Hrabina vagy Kosicky), három védő (Barna, Kinyik/Mészáros, Bényei/Kuti), három rutintalan fiatal támadó (Damásdi, Nagy Kevin és Zsóri), egy csatár (Avdijaj/Takács). A hét cseréből négyet eleve elvesznek a védekező típusú játékosok, akikből elég lenne eggyel kevesebbet is nevezni, de egyszerűen nincs más. Így ha adott esetben hátrányban vagyunk, és cserélni akarunk, akkor nincsenek opcióink. A Takács-Avdijaj, Avdijaj-Takács cserék borítékolhatók minden meccsen a 60. perc környékén, vagy adott esetben ketten is a pályán vannak egyszerre, ha a helyzet úgy kívánja, de a lényeg, hogy kettőjük közül az éppen padon ülő az egyetlen logikus cserelehetőségünk. Innentől a maradék két csere esetén vagy védőt vagyunk kénytelenek behozni, vagy olyan fiatalhoz nyúlni, akinek alig van még NB I-es meccs a lábában. Ezzel most nem arra akarok célozni, hogy baj lenne, hogy Damásdinak, vagy Zsórinak pályára kell lépnie, egyszerűen ez egy érdekes helyzet, és az sem véletlen, hogy Herczeg András minden meccsünkön sokáig kivár a 2-3. cserékkel. Jó lenne azért igazolni is párat, hogy legalább egy egészséges versenyhelyzet legyen, plusz ugye nem árt felkészülni egy esetleges sérüléshullámra sem…
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A meccs színvonalán sokat dobott a végkifejlet és a hangulat, ami azért láthatóan sokan tud számítani. Jó lenne, ha minden meccsünkön legalább ennyien lennénk, és ilyen parázs kis miliő tudna kialakulni, akár annak árán is, hogy a vendég szektor is csordultig tele van. Csapatunk összteljesítményét is erősen felértékeli az, hogy meg tudtuk nyerni a találkozót, de lássuk be, 80 percig nem igazán játszottunk jól, az első félidő pedig totálisan kuka volt. Ilyen szempontból szerencsénk volt, hogy a vendégek megelégedtek az egygólos vezetéssel, és a második félidőt végigalibizték. A játékvezető volt sajnos a mezőny leggyengébbje, aki túlzottan is tisztelte a Ferencvárost. Nagyon sok belépőt fújt le nekik, majd maradt néma a sípja egy túloldalon történt hasonló esetnél. Az első félidő hajrájában ráadásul Haris és Frimpong találkozásánál sem fújt büntetőt, aki ráadásul az esetet megelőzően még Avdijajt is lerántotta egy szögletnél, ami szintén megtorlatlanul maradt.
Néhány gondolat a végére
1, Köszönet Rebrovnak és csapatának
Egyáltalán nem akarom elvenni az érdemeinket a tegnapi győzelem kapcsán, ám tegyük gyorsan hozzá, hogy a Fradi szépen asszisztált a feltámadásunkhoz. Nem tanultak a hibából, amit a múlt héten a derbyn elkövettek, 1-0 után nem zárták le a mérkőzést, ráültek az egygólos vezetésre és ki akarták bekkelni a végét. Reálisan ez egy 1-1-es meccs volt, ám a végén jött a csattanó Zsóritól, és kevesebb helyzet ide vagy oda, megérdemelten nyertünk. Már csak a találat szépsége miatt is, no meg azért, mert ennek a Fradinak ilyen lehetőségekkel nem az 1-0-ra kell lavíroznia, a sors pedig keményen büntet.
2, Üröm az örömben?
A múlt heti vereség után érthetően el volt keseredve a legtöbb szurkoló, mi is. A tegnapi győzelem egy akkora hihetetlen érzelmi löketet jelent most a szurkolóknak, hogy hajlamosak vagyunk elfeledni a múlt heti szégyenteljes zakót. Amíg nem jön egy újabb kijózanító pofon, addig ismét elhalványulnak a rendszeresen előtűnő problémák. Viszont ez volt az a meccs és győzelem, ami után pillanatnyilag nem tud ez érdekelni, és nem is kívánok vele foglalkozni, élvezzük ki ezt a fantasztikus sikert és a nem mindennapi találatot!
3, A valaha látott legszebb Loki gól?
Tegnap óta komoly gyűjtőmunkába kezdtünk annak érdekében, hogy láttunk-e ehhez hasonló gólt a DVSC-től, de nem valószínű. Ollózós gólt is utoljára talán 1994-ben, a Siófok ellen szereztünk (Gracsov lövése inkább volt amolyan fél-olló, de ne vegyük el az érdemeit). Ezzel kapcsolatban a későbbiekben lesz is egy cikkünk, amibe összegyűjtjük a legszebb DVSC gólokat ever. Az biztos, hogy aki tegnap ott volt, és látta ezt a találatot, az soha nem fogja elfelejteni ezt az egészet.
4, Most kell a földön maradni!
Tegnap az M4 Góóól műsorában ugyanaz a hasonlat jutott eszébe a „szakértőknek”, mint nekem. Nevezetesen Koplárovics Béla bemutatkozása a Zalaegerszegben még 2002-ből. Ő akkor az első meccsén a világ egyik legjobb csapata ellen szerzett győztes gólt, amit később nem tudott úgy feldolgozni, hogy értelmes pályafutás süljön ki belőle. Zsóri Danira most óriási nyomás fog innentől helyeződni, nem lesz egyszerű neki sem feldolgozni azt, hogy valószínűleg élete első profi meccsén meglőtte karrierje legszebb gólját. Nem féltem őt, szerencsére Herczeg András is jól tud bánni a fiatalokkal, no meg a nyilatkozata alapján is szerény, szimpatikus srác. Remélhetőleg látunk még tőle sok hasonló találatot.
(fotók: dvsc.hu)
