Abban a szerencsés helyzetben vártuk az NB I 2018/19-es idényének utolsó fordulóját, hogy nem igazán volt szükség számolgatásra. Tudtuk, saját kezünkben a sorsunk, csupán le kell győznünk hazai pályán a paksi csapatot. Ha sikerül, elérjük azt a csodával határos eredményt, hogy dobogón végzünk, nyakunkban a bronzéremmel, szívünkben az elégedettséggel. Nos, sikerült!
De ne szaladjunk ennyire előre. Azt a Paksot fogadtuk tehát – a budapesti női BL-döntő miatt vasárnap -, amely már biztosan bennmaradónak érezhette magát, az utolsó forduló csupán arról döntött, a hetedik, vagy a nyolcadik pozícióban végeznek-e. A legutóbbi hazai összecsapás Bódi káprázatos szögletgóljával dőlt el, és hasonlóan pozitív végkimenetelben bíztunk, hiszen a játékosaink nagyon fogadkoztak és látszott is rajtuk, hogy mindent megtesznek a dobogóért és így a biztos EL-indulásért.
A kezdőcsapatunkból ezúttal Kusnyír és Nagy hiányoztak, a csatársorunkban Szécsi mellé ismét Zsóri került. A csapat többi része a szokásoknak megfelelően alakult. A paksiak csapata nagy meglepetést nem tartogatott, viszont már a kezdőjükről is az volt leolvasható, nem veszik félvállról ezt a találkozót.
És ez a kezdőrúgást követően is megmutatkozott. Rendre érkeztek be a labdák a Ferenczi mellől-mögül megiramodó Könyvesnek, aki már-már megállíthatatlannak tűnt. De vagy Haris mentett hatalmasat, vagy Kosicky tornázta ki a lövését, vagy csak centikre maradt le egy-egy beadásról. A paksiak szokásukkal ellentétben jóval nyitottabban, támadóbb felfogásban játszottak, mint megszokhattuk tőlük és ez láthatóan meglepetésként ért minket.
Mégis, Ferenczi olyan bámulatos cselsorozattal indult meg az ellenfél kapuja felé, ami már-már Korhut Győr elleni megindulását idézte (azt a gólt beválasztottuk a Loki valaha lőtt legszebb találatai közé), és legnagyobb örömünkre, ahhoz hasonló befejezéssel párosult, ezúttal a lekészítést Szécsi bombázta a kapuba. 1-0!
Aztán az elmúlt meccsekhez képest sokkal agilisabban játszó Varga Kevin indult meg középen egy labdával, és már lövésre lendített 18 méterre a kaputól, amikor Windecker inkább a sárgát választotta és felrúgta játékosunkat. Így Varga helyett Bódin volt a sor, hogy lövéssel veszélyeztessen, ha pedig már ilyen lehetőséget kapott, nem szalasztotta el. Gyönyörűen nyesett alá a labdának, ami a kapufát is érintve kötött ki a kapuban! 25 perc játék után 2-0 állt az eredményjelzőn!
Azonban mielőtt még igazán elhihettük volna, hogy ez már megvan, a védelmünk jobb oldala majd a közepe nem találta a helyét, a paksi játékosok sakk-mattra kijátszott támadása után pedig Csekének nem volt nehéz dolga összehozni csapata szépítő gólját. 2-1.
Ezen a napon azonban megállíthatatlannak bizonyultunk és harmadik helyzetünkből is gólt szereztünk. Egy előrevágott, pattogós labdát fedezett jól Szécsi, Nagy Gergely pedig nem tudta eldönteni, kijöjjön, vagy ne jöjjön, ezt a bizonytalanságot pedig egy szépségdíjas emeléssel bosszulta meg a Puskás Akadémiától egy évre kölcsönvett saját nevelésű játékosunk, aki ezzel a találattal ismét átvette a házi góllövőlista vezetését. 3-1, Szécsi Márk góljával! 33 perc alatt négy találat is esett, hazai szempontból jó elosztásban, így elégedetten várhattuk a félidő végét. Előtte még Kosickynek kellett jól zárnia a szöget egy erős lövésnél, majd tényleg mehettünk pihenni.
A második félidőt kicsit álmosan kezdtük, a Paks még elhitte, hogy lehet keresnivalója ellenünk, de az időközben Zsóri helyére beálló Damásdi úgy tolta meg a labdát, hogy az a becsúszó paksi játékos kezét is érintette, legalábbis Erdős József játékvezető szerint, így a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Tőzsér állt, és magabiztos, erős lövéssel gyakorlatilag lezárta a találkozót. 4-1-es vezetésünk birtokában lélekben a paksiak is feladták, nekünk pedig nem maradt más feladatunk, mint őrizni az eredményt.
A hátralévő 30 percben még minden csapat kihasználta az utolsó cseréit (nálunk Jovanovic váltotta Vargát, majd Takács Szécsit), de igazából mindenki csak a lefújást várta. Veszélyes lehetőségre már csak a vendégeknek futotta, de Kosicky akkor is a helyén volt, így háromgólos győzelemmel, az idény egyetlen, legalább négy Loki-gólt hozó mérkőzésével zártuk az idényt. Zúghatott a vastaps, éltethettük Bandi bát, és együtt örülhettünk a bronzéremnek, amit minden játékos a helyszínen már a nyakába is vehetett egy visszafogott ünneplés keretei között.
Játékosok értékelése
Tomas Kosicky – 6
A gólról nem tehetett, viszont három szép védése is volt, amiért nálam jár a hatos! Érdekes helyzet az övé, télen még úgy volt, hogy megy, de aztán mégis maradt és most ő tehette fel a pontot az i-re.
Bényei Balázs – 5
Könnyen átjátszható volt, támadásban sok szerepet nem tudott vállalni, de ő is igyekezett, így egy ilyen mérkőzés után sem neki, sem más játékosunknak nem szeretnék citromdíjat adni.
Pávkovics Bence – 6
Szép és jó megmozdulások ugyanúgy jellemezték, mint kevésbé hasznosak. Meglepő volt, hogy többször ő került ki a pálya szélére és ő próbálta meg középre ívelni a labdákat. A kapott gólban sajnos ő is benne volt, de aztán sikerült magabiztosan lehozni a mérkőzést.
Szatmári Csaba – 6
Hasonlóan látom a teljesítményét, mint hátvédpárjának. Könyvest ő sem tudta igazán tartani, viszont az ellenfél íveléseinél helyén volt a feje, a mérkőzés egészén pedig a szíve. Az előrevágott labdájából pedig Szécsi gólt lőtt, úgyhogy még egy gólpasszt is felírhatunk a neve mellé.
Ferenczi János – 6
Az első gól előtt olyan megmozdulásai voltak (hibák a védekezésben és gyönyörű megindulás középen), ami után továbbra is kételkedem abban, hogy Ferenczi az, akinek a balhátvéd pozícióban játszania kellene. Lehet már elcsépelt duma, de én továbbra is szélső középpályásként látnám őt szívesen, úgy sokkal hatékonyabbnak tűnik. Ma szükség volt az ő jó játékára is.
Tőzsér Dániel – 5
Sok mélységi passzal próbálkozott, viszont védekezésben nem éreztem, hogy sokat segítette volna a csapatot. A tizenegyesét viszont magabiztosan értékesítette, így az ő nevét is skandálhatta a publikum.
Bódi Ádám – 6
Élményszámba menő szabadrúgásgóllal igazolta, hogy idén a Zilahi-díj tökéletes helyre került. Bár voltak szürkébb periódusai, a csapat vezére volt ma is és ez igaz az egész idényre is.
Haris Attila – 6
Látványos szerelése mellett végigrobotolta a mérkőzést, jó passzokkal szolgálta ki társait, egy rossz szavam nem lehet rá. Na jó, de: vállalkozzon bátrabban!
Varga Kevin – 5
Az első félidőt aktívan kezdte, voltak nagyon ígéretes megindulásai és egész magasan letámadta a paksi játékosokat, amikkel ügyesen nehezítette meg a labdakihozatalukat. Bódi szabadrúgása előtt ígéretes helyzetet teremtett magának. A félidő végére és a második félidő elejére már látszott rajta a fáradtság, és nem feltétlenül fizikai értelemben. Egyre pontatlanabbul játszott, szokásosnak mondható cseréjén így nem lepődtem meg.
Szécsi Márk – 8 
Olyan magától értetődő módon értékesítette két helyzetét, és olyan eleganciával tette mindazt, amivel nem is kérdés, hogy 8-ast és meccs legjobbja címet kap tőlem. Sokat köszönhetünk neki az idényben és ezen a találkozón is.
Zsóri Dániel – 5
Futóteljesítményével és fejpárbajaival megnehezítette az ellenfél dolgát. Nagyon szurkoltam neki, hogy összejöjjön egy idényt lezáró gól, de most csak egy félidőt kapott, a show-t pedig ma mások vitték el helyette. Annyi baj legyen.
∼•∼
Damásdi Alex – 5
Meglepett, hogy ismét láthattuk a pályán, de örültem neki. A tizenegyes kiharcolásában jelentős szerepe volt és igyekezett meghálálni a kapott bizalmat.
Aleksandar Jovanovic – 5
Ki tudja, látjuk-e még Loki mezben, hiszen lejár a szerződése. Most őt is ünnepelhette a közönség, jól szűrte a paksi támadásokat.
Takács Tamás – 0
Az utolsó percekre állt be, sok mindent nem tudott, de már nem is kellett hozzátennie a találkozónak.
∼•∼
Herczeg András
Lehet ez furcsa gondolat lesz, hiszen pályaedzőként kivette részét az első 3 bajnoki címünkből, vezetőedzőként pedig 2-2 bajnoki,- kupa-, és ligakupa győzelemmel rendelkezik, bajnoki ezüstérmes, BL- és EL-csoportkört megjárt edzőről van szó. De mégis azt mondom, ez a bajnoki harmadik helyezés a legnagyobb sikerei közé írható. Ilyen keretből, a kiesés elkerülése után két év alatt ilyen csapatot alkotni a klub jelenlegi spórolós korszakában, egészen káprázatos teljesítmény. Teljesen jogosan szólt többször is a lelátóról a „Herczeg Bandi” rigmus. Ő egyszemélyben maga a DVSC! Köszönjük, Bandi bá!
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Négy gól az első félidőben? Egészen parádés, különösen, ha a gólok sokszínűségére gondolok. Mesteri szóló után bombagól, káprázatos szabadrúgás, sakk-mattra kijátszott helyzet és zseniális emelés. Ha a második félidőben 4-1 után nem ül le a találkozó, az osztályzatom is jobb lenne. A DVSC teljesítménye nem volt a legjobb, hiszen gyengén kezdtük a mérkőzést, és a második félidőbe is bele-belealudtunk, viszont működött ma valami, ami többször felmondta már a szolgálatot: a helyzetkihasználás. És talán az mindennél fontosabb! Erdős József ide is, oda is tévedett, de a mérkőzés elején bántóan sokszor maradt zsebében a sárga kártya. Ettől függetlenül kézben tartotta a találkozót. A tizenegyes jogosságával kapcsolatban perdöntő felvételt nem láttam, de talán az lett volna a legigazságosabb ítélet, ha az előnyszabályt visszafújja és akkor egy ígéretes szabadrúgásnak izgultunk volna.
És hogy mit gondolok a találkozóról? Azt, hogy az történt, aminek történnie kellett. Ezt a közönséget (a hivatalos nézőszám 6000, ami egyértelműen felfelé kerekítés, de még ha így is volt, a negyedház már jól mutatott a lelátón) érdemes volt kiszolgálni és megmutatni, hogy van még Debrecenben olyan foci, amiért érdemes lelkesedni. Persze a jövő nagyon ködös, sok kérdés van az új idény előtt, de most kicsit megpihenhetnek a fogaskerekek, Debrecenbe visszatért a foci. A bronzérem elképesztő teljesítmény és bár kellett hozzá a többi csapat bukdácsolása is, a 14 győzelmet nem kell megmagyarázni. Ez egy emlékezetes idény volt, számos meccsünk az utolsó percekben dőlt el, felálltunk nagy hátrányból is, és bár a Vidit még mindig nem sikerült elcsípni, a Fradit idehaza az évtized góljával vertük. A Magyar Kupában ismét az elődöntőig meneteltünk és 2 hónap múlva ismét nemzetközi tétmérkőzésen szurkolhatunk Debrecenben. Ennél több azt gondolom, nem kell.
A mérkőzés lefújásakor, az érmek átadásakor megnyugvás, öröm töltött el. Nincs bennem hiányérzet a szezont illetően. Persze voltak érthetetlen 90 percek (khrmm, Diósgyőr és Kisvárda), de végül a csapat büszkévé tette a szurkolóit. Oly sok idő után. Ezt pedig most ki kell élvezni. Hát örüljünk, együtt!
A 2018/19-es év BRONZÉRMESE A DVSC!
GRATULÁLUNK!
Csibu
