Nagyon nehéz dolga van annak, aki reálisan szeretné értékelni a Szeged elleni győzelmet. Ott van az egyik oldalon az, hogy egy háromgólos győzelmet nem kell megmagyarázni, és nem illik fanyalogni utána. Viszont a mérleg másik nyelvén pedig ott van a mutatott játék, ami különösen az első félidőben nem volt semmilyen, és összességében most sem látszott az, hogy mit is szeretnénk mi játszani. Tegyünk egy próbát, és próbáljunk értékelni.
A beharangozóban vázolt csapat sok helyen egyezett Kondás kezdőjével. Kundrák visszatért, aminek én örültem, szerintem neki kifejezetten fekszik ez a szárnyvédő poszt. Várható volt, hogy Korhut és Varga Józsi ma pihennek, utóbbi a keretben sem volt. Borítékolható volt Poór és Szécsi kezdőbe kerülése is, ez is stimmelt. Azt viszont nem értettem, hogy Pintér (ő ma az NB III-as csapatban játszott) és Kusnyír miért maradtak ki, különösen utóbbi jegelése böki a csőröm egy kicsit. A srác az elmúlt két és fél szezonunkban azért rendre a jobbak közé tartozott mindig, és e mellé jött a szimpatikus nyilatkozata a nyáron, hogy kötelessége itt maradni, és segíteni a visszajutásban a csapatot. Ennek jutalma eddig 1×90 perc volt a 6 meccsből, mintha Kondás valamiért nem bízna benne… A hadrend viszont maradt a háromvédős, ezúttal Pávkovics pihent a belső védőink közül. A fiatalok közül kezdőként ma is Bényei kapott lehetőséget, a kispadon pedig a szezonban először Baráth Péter is helyet foglalhatott.
Az első félidőről nehéz mit írni. Ugyanazt a tanácstalan, ívelgetős focit folytattuk, amivel Gyirmóton szenvedtünk 90 percig. Statikus, álló focit láttunk a pályán. A Szeged jól zárta a területeket, mi pedig tanácstalanok voltunk a felállt védelem ellen. Szatmári és Kinyik vagdosták előre a labdákat, próbálkoztunk átívelésekkel is a túlsó szélre, de ezekkel legtöbbször az volt a gond, hogy mivel nem a játékos elé érkezett a labda a levegőben, így mire le tudta kezelni, már ketten vették körbe. Helyzetünk persze így is akadt 1-2, Tischlernek például volt egy ziccere egy fejest követően, Bódi pedig a sokadik teketóriázást megunva eresztett el egy nagy lövést, ami a kapufán csattant. A túloldalon Germánnak volt ordító ziccere, de Zöldesi most bizonyította, hogy miért ő áll a kapunkban. Ezek voltak nagyjából az első játékrészt említésre méltó momentumai. Nem csoda, hogy a közönség elégedetlen volt, és hangos füttyszó illetve bekiabálások tarkították a félidő utolsó perceit.
A szünetben kettős cserére készültünk, mert Sós és Kevin is átöltöztek, de végül csak előbbi állt be Kundrák helyére. Ezzel pedig szerkezetet váltottunk, jöhetett a klasszik 4-4-2 (ami most a játék képe miatt inkább egy 4-2-4 volt), Kinyikkel a jobbhátvéd poszton, Sóssal és Szécsivel a széleken. A második félidő is hasonló mederben zajlott, mint az első. Amit nem igazán értettem, hogy mi lehetett a elképzelés a játékunkban: labdaszerzés után az elöl lévő 4 emberünk felsorakozott egy vonalba, de sokszor a szélső védőink is felléptek a támadáshoz. Így semmilyen üres területünk nem volt, Bódi percenként tárogatta a karját, hogy nincs kinek passzolni. Senki nem húzott váratlant, senki nem próbálkozott egy csellel, hogy egy az egyben megverje az ellenfelét és létszámfölényes szituációkat alakítsunk ki. Tényleg nem értem, hogy ekkor mi lehetett a koncepció.
Szerencsére azonban jött Bárány gólja, mielőtt komolyabban elkezdhettünk volna aggódni azon, hogy miként törjük fel a szegedi védelmet. Tegyük hozzá, hogy ez a találat egy szép akcióból született, Ferenczi ügyesen futotta meg a bal szélt, és a beadása is pontos volt. A gólunk láthatóan felszabadulttá tette a játékosainkat, de voltak figyelmeztető jelek a túloldalon, hogy a biztos győzelemhez kellene még egyet szereznünk. Szerencsére Jova besegített és az általa ajándékozott labdából indult meg Ferenczi Báránnyal a kapu felé, a 2-a-2 elleni szituációt pedig balhátvédünk egy pontos lapos lövéssel zárta, megnyugtatva ezzel mindenkit, zsebben a három pont. A végén pedig még egy Baráth-gólnak is tapsolhattunk, igaz, hogy ehhez kellett egy kis szerencse is. Miként a Szegednek is szerencséje volt, hogy nem vágtunk még be 1-2-t a végén, nem is számoltam, de szerintem legalább 3 kapufát lőttünk a meccsen. Ezúttal Bárány és Ferenczi játékát emelném ki a csapatból, a góljaik mellett 2, illetve 1 gólpasszt jegyeztek, ami szép teljesítmény, rajtuk kívül Baráth első DVSC mezben szerzett gólja is dicséretes. A többiek ezúttal legfeljebb átlagos teljesítményt nyújtottak érzésem szerint, de akadt olyan is, aki lefelé lógott most ki a csapatból (khm Szatmári…). Akit érdekel, a gólokat itt tudja visszanézni.
A vége így sima lett, az eredmény dicséretes, itthon senkinek nem volt eddig esélye ellenünk. A játékunk viszont továbbra is aggasztó, és amíg hazai környezetben a 3-4 ezer szurkoló bele tudja hajszolni a győzelembe a csapatot, addig ez idegenben, főleg a szerényebb, lepukkantabb körülmények, és a kisebb számú közönség előtt nem megy. Ezzel kell valamit kezdeni. És jó lenne tényleg látni azt, hogy mit szeretnénk játszani. Mi az, amivel majd jövőre az NB I-ben is szeretnénk érvényesülni. Néha irigykedve nézem az MTK játékát, akik Borisszal egy stílusos focit játszanak az NB I-ben, aminek az alapjait a tavalyi NB II-es szezonban tették le. Szeretném látni, hogy nálunk is egy ilyen folyamat zajlik, és amellett, hogy a kötelező feljutást abszolváljuk, kicsit már készítjük magunkat az NB I-es megmérettetésre. Mert ez a tingli-tangli ívelgetős játék láthatjuk, hogy a másodosztályba is kevés.
Ja és Dobos Barna új szinte emelte a kifogásgenerátort. Azt mondta, hogy történt pár érdekes dolog, amivel nem ért egyet. Egyet konkrétan meg is nevezett, mégpedig hogy „szarrálocsoltuk” azt a térfelet, amin ők védekeztek. És akkor mi van? Csúszós füvön nem lehet védekezni? Ha esik az eső, akkor nem probléma? Ráadásul nem hiszem, hogy bármelyik gólunkban közrejátszott volna, hogy esetleg felgyorsul jobban a labda a nedves talajon (még talán Ferenczi lövésére rá lehetne fogni). A többi érdekességre aztán nem tért ki, pedig kíváncsi lettem volna. Ezek már-már régi klasszikusokat idéző megszólalások voltak. Mindenesetre ma is tanultunk valamit, ha nem megy a játék, akkor elég szarrálocsolni az ellenfél térfelét a biztos győzelem érdekében.
Szombaton megyünk a Vasashoz, az NB II „El Clasico”-ja következik, legalábbis a két leginkább feljutásra esélyes csapat csatája jön. A legerősebb keretek, a legfelhájpoltabb együttesek ütközete. Vagy nem? A Vasas még nálunk is kilátástalanabb játékkal rukkol elő hétről hétre, pedig ott nem szarral gurigáztak a nyáron erősítések terén. Bene Ferenc alatt alighanem bőszen inog a kispad, és hacsak nem menesztik már a hétvégi meccs előtt, mi feladhatjuk neki az utolsó kenetet. Szeretnék végre jó focit látni a csapattól idegenben is!
