Nem volt könnyű bármit is jósolni a Honvéd-Loki meccs előtt: alapból igaz, hogy az új szezon előtt mindig nehezebb megtippelni az erőviszonyokat, de nálunk emellett is olyan mértékben alakult át a keret és a szakmai stáb a 2020-ban kiesett csapathoz képest, ami az elmúlt években, évtizedben nem volt jellemző a klubra. Ehhez jött hozzá, hogy az NB II-es teljesítményhez nehéz viszonyítani az NB I-et, és az edzőmeccsek során sem játszottunk első osztályú ellenféllel. Egy dolog viszont biztos volt: a Honvéd ellenünk mutatkozhatott be az új Bozsik Stadionban, és bizony volt nekik miért visszavágnunk, hiszen 2014-ben ők rontották el a bajnoki ünneplésünket.
A héten Huszti Szabolcs és Bódi Ádám voltak a Közügy című műsor vendégei, és több érdekes kijelentést is tettek az adásban. Vezetőedzőnk kiemelte, hogy mi az élvonalban is csak magunkkal szeretnénk törődni, nem az ellenféllel. Hangsúlyozta, hogy hiába tehetséges egy focista, ha nincs megfelelő fizikai állapotban, akkor nem tudja a megfelelő minőséget hozni. Elmondta továbbá, hogy ő akármelyik fiatalt gondolkozás nélkül bevet, ha a teljesítményével rászolgál, és őt csak az érdekli, hogy ki milyen produkciót nyújt az edzéseken és a meccseken. Abban Huszti és Bódi is egyetértettek, hogy minden meccsen győzni akarunk majd, bárki is legyen az ellenfél, és középpályásunk azt jósolta, hogy meglepetést okozunk majd a szezonban. Ezek után különösen is kíváncsian várhattuk a nyitómeccset az elég jó nevekből álló, új stadionjában bizonyítani akaró Honvéd ellen.
A kezdőcsapat kapcsán azért voltak kérdőjelek, főleg a hátsó alakzatban. Kapusposzton végül nem Gróf, hanem Kosicky kezdett, a két középhátvédünk pedig az újonnan érkezők közül került ki Deslandes és Charleston személyében. Visszakerült a csapatba Kusnyír is, az eddig jobbhátvédként focizó Bévárdi pedig egy sorral fentebb került a Roma ellen rúgást kapó Szécsi helyére.
A mérkőzés első félideje aztán nagyon nem alakult, mint amiben reménykedtünk. A labdatartáson, labdabirtokláson, hátulról felépített támadásvezetésen alapuló koncepciónkból jószerével semmi nem valósult meg. Ennek több oka is volt: egyrészt a Honvéd nagyon hatékonyan és kellemetlenül támadott le minket, ami persze nem okozhatott nagy meglepetést, hiszen ez egy észszerű fegyver a hátulról építkező játék ellen. Ugyanakkor ennek nem kellett volna alapvetően gondot okoznia, hiszen a taktikánknak az is fontos része és várt hozadéka, hogy ha az ellenfél letámadása ellenére sikerül kihoznunk a labdát, akkor azzal megnyílnak üres területek előttünk. A problémát ez esetben sokkal inkább az okozta, hogy egyrészt a két középhátvédünk nagyon nem érezte a lapos, rövidpasszos labdakihozatal lényegét, másrészt a csapat többi része sem segített be nekik kellőképp. Deslandes folyamatosan kibikázta a nézőtérre a játékszert, amikor zavarba hozták, és ezért ugyan nem feltétlen hibáztatom, mert a labdavesztésnél jobb opció a biztonsági megoldás, de a Husztiék által játszatni kívánt támadásépítéssel ez egyáltalán nem állt összhangban, hiszen az éppen a kockázatvállaláson alapuló, bátor megoldásokat követeli meg a saját kapunk előtt is. Ráadásul Charleston talán még Deslandes-nál is kevésbé illett bele a koncepcióba: az első játékrészben kb. csak egy olyan labdájára emlékszem, amit nem a kapusnak adott haza, abból is majdnem gólt kaptunk. Ehhez jött hozzá, hogy Kosicky (sajnos Grófhoz hasonlóan) nem túlzottan ügyes lábbal, így számtalanszor lőtte ki taccsra a labdát. A szélsőhátvédek és védekező középpályásaink javíthattak volna a helyzetünkön, azonban szinte sosem kérték el a labdát. Pedig Ferenczi és Kusnyír dinamizmusa, illetve Dzsudzsák és Varga játékszervező képessége megoldást jelenthetett volna a problémáinkra. Teszem hozzá, csapatkapitányunkat így sem bántanám, mert az első játékrészben mezőnyben így is szinte csak tőle láthattunk értékelhető teljesítményt veszélyes pontrúgásaival és látványos mélységi indításaival.
Az igazság összességében az volt, hogy a Honvéd lefocizott minket az első 45 percben, és csak Kosicky elképesztő bravúrjainak köszönhetően úsztuk meg, hogy többgólos hátrányba kerüljünk. Bőle Lukács gyönyörű kapáslövésével így is 1-0-ás kispesti előnnyel fordultak a csapatok, számunkra azonban a hátránynál sokkal aggasztóbb lehetett a mutatott játék (főleg úgy, hogy szinte csodával határos módon maradt egyáltalán esélyünk még a második játékrészre). Bevallom őszintén, félidőben azt éreztem, hogy ez a csapat annál is sokkal rosszabb, mint amelyik kiesett, mert az az együttes sem szorult be ennyire a saját kapuja elé. A halovány remény ennek ellenére ott volt bennem, mert az élvonalból búcsúzó csapathoz képest azért sokkal komolyabb minőség és szimpatikusabb karakterek alkotják összességében a mostani keretet, de akár csak egy szerencsés döntetlen kiharcolása is a csoda kategóriának tűnt.
A második játékrészre a kezdőcsapathoz képest már két poszton is más játékos futott ki a pályára: még az első félidő derekán Deslandes vált ki sérülés miatt, helyére Nikolics érkezett, illetve a szünetben Sós Bencét Szécsi Márk váltotta. Talán ennek is, de leginkább a szünetben elhangzottaknak köszönhetően egy teljesen más felfogású és habitusú Loki jött ki a folytatásra, és sikerült átvennünk a Honvédtól a játék irányítását, egyre többször a kapujuk elé kerülve. Nehéz eldönteni, hogy ez inkább rajtuk vagy rajtunk múlott; valószínűleg ők is visszavettek és mi is felpörögtünk. Ha már a cserék szóba kerültek, érdemes említést tenni a feljavulásunkban játszott szerepükről: Nikolics lényegesen hatékonyabbnak bizonyult labdakihozatalban, mint Deslandes vagy Charleston, Szécsi pedig lendületet vitt a támadójátékunkba. De egyáltalán nem csak az egyéneken múlott a jobb teljesítmény: csapatként javultunk fel jelentősen a második félidőre.
És ennek meg is lett az eredménye. Kusnyír lódult meg nagy lendülettel, a tizenhatoshoz érve továbbtette Báránynak a labdát, aki kapura lőtt, Szappanos védett. Csakhogy eközben Kusnyírt Baráth Botond nagyon csúnyán letarolta, Bognár játékvezető pedig szabadrúgást ítélt. A labda mögé Dzsudzsák állt, és lövése ugyan a kapu fölé ment, de a VAR kihívta a játékvezetőt, mivel Klemenz kezét is érintette a játékszer, a bíró pedig a visszajátszás alapján büntetőt ítélt, valamint második sárgával kiállította a vétkest.
És itt most szeretnék pár kérdésre kitérni, amik nagy vitákat generáltak. Először is, Klemenz nem a jobb könyökével, hanem a kinyújtott bal tenyerével blokkolta a lövést, így nem is lehet kérdés, hogy büntetőt kellett adni. (Volt olyan felvétel, amiből ez 100%-osan kiderült). Másrészt, az is látszik a visszajátszásból, hogy ez nem vétlen kezezés: a kéz mozdult a labda felé, a természetes testhelyzet nem ilyen. Harmadrészt, a kezezés miatt a lövés irányt változtatott, könnyen lehet, hogy amúgy befért volna a labda a léc alá (de még ha nem is lenne így, a szabálytalanság szempontjából az sem számít). Negyedrészt, mivel egy kapuralövést blokkolt a védő a kezével úgy, hogy a kéz mozdult a labda felé, nem is lehet kérdés a sárga jogossága.
A VAR nagy vitákat kavar világszerte, és egy forduló után nálunk is megy máris a panaszkodás, pedig szerintem eddig összességében lényegesen jobban alkalmazzák az esetleges hibákkal együtt is az NB I-ben a videóbírót, mint pl. az olaszoknál vagy az angoloknál. Arról lehet vitatkozni általánosságban, hogy most akkor jó dolog-e a technika ilyen szintű alkalmazása vagy nem, de ha már a bevezetése mellett döntöttek, akkor logikus, hogy meg kell húzni a határvonalat, hogy mit lehet visszanézni és mit nem; emiatt is nevetséges pl. Horváth Feri panasza, hogy akkor már miért nem nézték vissza Klemenz első sárgáját, mert az jogtalan volt. A végtelenségig nem lehet a döntést kivenni a bírók kezéből, mert akkor aztán tényleg túlzottan széttördeltté válna egy-egy mérkőzés.
Egyébként pedig azért bántani a VAR-t és a Lokit (mint tette azt magyarázkodós nyilatkozatában Horváth Feri, vagy mint amit olvasok számos szurkolónál), mert egy igazságos, de kemény ítélettel belenyúltak a meccsbe, nevetséges. Hiszen éppen ez a videóbíró funkciója! És ha nem nézik vissza a jelentet vagy nem fújja be a játékvezető a büntetőt (esetleg nem ad sárgát), akkor az pont ugyanolyan drasztikus belenyúlás lett volna a mérkőzésbe, csak igazságtalanul, a mi kárunkra. És ezt akkor is így gondolnám, hogy ha fordítva lett volna, és mi kezeztünk volna. (Egyébként is biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, amikor mi szidjuk majd jogosan vagy jogtalanul a videóbírót hasonló szituációkban.)
Ezen kívül lehet itt arról elmélkedni, hogy mi lett volna, ha nincs a VAR, de egy dolgot ne felejtsünk el: nem a semmiből jött az egyenlítésünk, a második játékrész első 15 percében, a gólunk előtt, feljavultunk és dominálni tudtunk, így az egyenlítés nem a semmiből jött. Az viszont egyértelmű volt, hogy az ítélet és az egyenlítés még nagyobb fordulatot hozott a találkozó menetében: a Honvédot megfogta az emberhátrány és a bekapott gól, mi pedig még nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk a győzelem reményében. Ennek köszönhetően öt perccel az egyenlítés után már az előny is nálunk volt: egy nagyon szép szögletkombinációra Bárány érkezett a röviden, megszerezve első NB I-es gólját. Bár a Honvédnak meg kell adni, hogy még emberhátrányban is jöttek az egyenlítésért, és bizony volt is egy-két komolyabb lehetőségük, de Kosicky (és ezúttal már a védelem is) állta a sarat. Mindeközben a 81. percben Bévárdi még biztosabbá tette az előnyt, miután egy fantasztikus csellel elküldött két védőt, majd higgadtan kilőtte a hosszú alsót. A végén pedig Ugrai feltette az i-re a pontot egy gyönyörű távoli csavarásával (és ha már gyönyörű: éppen a csereként beállt Gyönyörű passza után), beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.
Én pedig ezt a hatalmas és váratlan fordulatot látva csak pislogtam, mint hal a szatyorban: ezt a meccset mégis hogyan nyertük meg a végén ennyire simán? Hogy lehetett ennyire végletesen eltérő a két félidő? Az biztos, hogy okosabb nem lettem a mérkőzést követően az esélyeinket illetően, de optimistább mindenképpen.
A játékosaink közül Kosickyt mindenképpen ki kell emelni: ő egymaga tartott minket meccsben az első félidőben, és a fordulás után is remekül védett, neki talán ez volt az eddigi legjobb találkozója Loki-mezben. Dzsudzsák egész mérkőzésen jól játszott, és a büntetőnél sem remegett meg a lába. Kusnyír teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül, hihetetlen nagyot küzdött, ráadásul ezúttal a támadásokból is aktívan kivette a részét. Bévárdi játéka is tetszett, a gólja pedig extra volt. A cserék közül Szécsi és Nikolics is dicsérhető. Bódi a kapott gólnál hibázott, de a második félidőben sok szép megmozdulást láthattunk tőle, többek között egy zseniális gólpasszt. Bárány ezúttal nem volt annyira jó a mezőnyben, de így is gólt tudott szerezni, ami az ő esetében a legfontosabb. Szóval van választék, nálam egyedül Kosicky helye megkérdőjelezhetetlen a top3-ban.
Záró gondolatok:
Bár a végkicsengése nagyon pozitív ennek a meccsnek, de óvatosan kell bánni az értékeléssel és a következtetések levonásával. Az első félidőben ugyanis olyan játékot mutattunk, amivel biztos kiesők lennék az élvonalból, és ennek tükrében a második félidei lehengerlő produkciót is a helyén kell kezelni. Jócskán lesz még min javítani, de az is látszik, hogy van mire építkeznünk. Nézzük tehát a pozitívumokat és negatívumokat.
Az aggasztó jelek
Avagy nézzük, mi nem működött az első félidőben.
Először is, kulcstényező lehet a szezon során, hogy fejben mennyire tud majd felnőni a csapat az NB I-hez. Huszti is elismerte, hogy az első játékrészben még NB II-es csapatként fociztunk, főleg mentalitásban. Látványos volt, hogy nem mertünk játszani, sok játékosunk szinte bujkált a labda elől. Aztán ez a második félidőre teljesen megfordult, és a győzelem talán átlendíthet minket hosszabb távon is az önbizalomhiányon.
Ezen kívül már a találkozó eseményeinek ismertetése során is leírtam, hogy megítélésem szerint miért nem működött az elején a játékunk. Sajnos beigazolódni látszik, hogy nem igazán azokat a középhátvédeket igazoltuk le, akikre szükségünk volt. Nikolics védekezésben érződik instabilnak (bár a javára írom, hogy ezen a mérkőzésen ebből nem sok látszott), Deslandes és Charleston pedig túlzottan darabos mozgásúak és nem különösebben labdabiztosak, ami a támadásépítés rovására mehet. Ezt a szélsőhátvédek és a két hátravont középpályás sok mozgással, a labdák elkérésével és továbbjátszásával talán tudja javítani, de ha éppen gyengébb napot fognak ki, akkor nem tudunk majd arra számítani, hogy a középhátvédeink segítség nélkül is megoldják valahogy. Emiatt továbbra is úgy látom, hogy nagy szükségünk lenne még egy labdabiztos középhátvédre, illetve egy jobbhátvédre, mivel azon a poszton nincs igazi versenyhelyzet. Kusnyír ügyesen lehozta ugyan ezt a meccset, de a posztrivális Bévárdiról most is látszott, hogy inkább támadó típusú játékos, és más nagyon nincs arra a pozícióra (hacsak nem a szakmai stáb által láthatóan nem favorizált Poór). A védelmünkön, és főleg a labdakihozatal részén tehát még sokat kell csiszolnunk, amit egy-két, az eddiginél jobban sikerült igazolás is nagyban segíthetne. Hosszú távon egyébként én nem lennék meglepve azon sem, ha Nikolics a kezdőben ragadna, mivel Husztiék elképzeléseinek megvalósításában szinte fontosabb a szerepe a középhátvédek labdabiztosságának, mint a védekezési képességeinek. (Emiatt nem tartom kizártnak, hogy Baráth is kap még majd lehetőséget a védelem tengelyében.) A kitalált taktika ugyanis nem tud működni, ha nem sikerül a földön kihozni a labdákat, és össze-vissza elrugdossuk vagy eladjuk, mint az az első játékrészben történt. Ha nincs meg a minőség hátul és nem működik a támadásépítés, akkor nem jutnak labdához az elöl lévők sem, és akkor hiába vagyunk ott kellően jók, nem fogunk tudni érvényesülni.
A reményteli jövő
Az viszont látszik, hogy amikor megszerezzük a labdát és az ellenfél térfelére át tudjuk azt juttatni, akkor gyönyörű támadásokat vezetünk, és komoly potenciál van a játékunkban.
Ezen kívül a pontrúgásaink is kifejezetten veszélyesek. Lehet erre persze azt mondani, hogy egy Dzsudzsákkal és egy Bódival ez elvárható, de itt többről van szó: egyértelmű, hogy rengeteg kreatív figuránk, kombinációnk van. Ezt hiányoltam én több korábbi edzőnknél is, mert ha van dolog, amivel igazán hozzá tud tenni egy szakmai stáb a csapat gólszerzési esélyeinek növeléséhez, az a rögzített szituációk begyakoroltatása.
Na meg a jó erőnlét biztosítása. Öröm volt nézni, hogy egy kicsit sem fáradtunk el a végére, és nagyon meglátszott a Husztiék által emlegetett erőnléti felkészítés eredménye. Miközben az elmúlt szezonokban rendre azt érezhettük, hogy elfogyunk a meccs végére, ezúttal ettől egyáltalán nem tartok. Szerintem ebben a szezonban ebből a jó fizikai állapotból még sokat profitálhatunk.
Azt is örömteli volt látni, hogy a játékosok és a szurkolók egymásra találtak. A góljaink után önfeledt ünneplést tartottak a vendégszektor előtt a focistáink, és a nyár folyamán már a magyar válogatott kapcsán is láthattuk, mennyit jelent, ha egy csapat és a szurkolótábora egymásra talál. Ehhez persze kell az az alázat és elszántság is, amit a második félidőben a Loki mutatott, de a tendencia egyelőre biztató.
Végezetül, ki kell térnem még vezetőedzőnk nyilatkozataira is. Először meghallgattam Horváth Ferit, majd utána Husztit, és mit ne mondjak, ég és föld volt a különbség a két értékelés között. A Honvéd szakvezetője olyan sértett, nevetséges kifogáscunamit zúdított a nyakunkba, hogy én éreztem kínosan magam helyette és sajnáltam a kispesti drukkereket (nem megbántva Kondás Elemért, de az ő idejéből sajnos még mi is jól emlékezhetünk a szurkolóként átélt szekunder szégyenre). Ezzel szemben Huszti korrekt módon elismerte, hogy az első félidőben akkor sem szólhattunk volna egy szót sem, ha 3-0-ra vezet a Honvéd, és egyébként is teljesen reálisan látta a mérkőzést, korrekt módon reagált a feltett kérdésekre, ahol pedig indokolt volt, finoman és viccesen helyretette a felkészületlen újságírókat (akik folyamatosan arról beszéltek, hogy Dzsudzsák most került új pozícióba); ezért is jár neki a pacsi. Persze győztes meccs után mindig sokkal könnyebb értékelni, így várjuk még ki a végét, de összességében eddig szimpatikusak Huszti megnyilvánulásai, nem a magyar bullshit-sablonokat durrogtatja.
Összegzés
Személy szerint sajnálom, hogy a mérkőzés sokak szemében a videóbíróról szól, és mindenki arról beszél, hogy emberelőnyben könnyű volt nyerni a Lokinak, pedig a srácok tényleg nagyon sokat tettek azért, hogy megfordítsák a meccset. És beszéljünk arról is, hogy milyen gyönyörű gólokat lőttünk, én már rég üvöltöttem úgy, mint Bárány és Bévárdi találatánál.
De mindeközben próbáljunk meg két lábbal a földön maradni. Az eredmény fantasztikus, a második félidő nagy élmény volt, de azért érezhetjük, hogy ez a meccs könnyen alakulhatott volna nagyon máshogy is. Mondjuk nyerhetett volna a Honvéd is 4-1-re, és akkor most temetnénk a csapatot. De miként az sem lenne reális, úgy ezután a győzelem után a bajnoki címről, dobogóról vagy sima bentmaradásról tett kijelentéseknek sincs itt a helyük és idejük. Maga Huszti Szabolcs is visszafogottan értékelt, és kiemelte, hogy ebből a győzelemből ugyanúgy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mint ahogy a vereségből sem lehetne.
Az mindenesetre nekem személy szerint biztató, hogy szurkolóként rég éltem olyan örömöt Loki-gólnál, mint ezen a meccsen. Az is tetszik, hogy van potenciál a fejlődésre ebben a csapatban, sokszor pont ezt hiányoltam az elmúlt években. A szakmai stáb is egyre jobban meggyőz, mert amit hozzá lehetett tenni a felkészülési időszakban a csapat játékához, azt hozzátették (pontrúgások, erőnlét).
Az persze, hogy az elképzelt taktika mennyire fog működni, egyelőre még nyitott kérdés, mint ahogy azt is érdekes lesz látni, miként tudja a csapat és a stáb a sikereket, kudarcokat kezelni. Az elmúlt években rendre előjött az a probléma, hogy egy-egy jobb eredmény után a focistáink elhitték, hogy ők már letettek valamit az asztalra, nekik legközelebb elég lesz feleannyit kivinni a pályára, és ezek miatt aztán csúnyábbnál csúnyább pofonokba szaladtunk bele. Jó lenne, ha ezen végre túl tudnánk jutni, és megmaradna egész szezonban az alázat és az egészséges önbizalom elegye.
Mi, szurkolók egy dologgal járulhatunk hozzá ahhoz, hogy így legyen. Adjuk meg a bizalmat a stábnak és a játékosainknak, de ne tegyünk a vállukra felesleges terhet irreális elvárásokkal. Az első bajnokin ugyanis minden hibával együtt rászolgáltak erre a bizalomra!
Hajrá Loki!
Enderson
fotók // dvsc.hu
