Annál a Fradinál vendégeskedtünk bő egy esztendő elteltével ismét, akik az utóbbi években nem csak hozzánk képest, hanem a mezőny többi tagjához viszonyítva is más szintre léptek. Sorozatban harmadik éve BL vagy EL főtáblások, és más magyar klubokkal ellentétben náluk mostanra lett is eredménye a rengeteg beléjük öntött pénznek. Sok esélyünk tehát nem volt ezen a meccsen, hacsak az nem, hogy a Fradi ellen azért az elmúlt években szinte mindig felszívta magát a csapat. Végül ez most sem lett másként, de sajnos kiderült, hogy ezzel csak a szimpatikus vesztes szerepére jelentkezhettünk be, és félő, hogy az ilyen, hozzánk hasonló csapatokból lesznek aztán a szimpatikus kiesők is.
Az elején szögezzük le: a keretünket látva sokkal többre nem számíthattunk, mint amit végül kaptunk. Az elmúlt hetekben egyre több sérültünk lett, nem csak a védők, hanem a támadók között is: Bódi, Bárány és Szécsi is a kezdőcsapat tagja szokott lenni, most viszont maródiak voltak. A hátsó sorokban még rosszabb volt a helyzet, bár arról külön érdemes lenne beszélni, hogy ha az összes hátvédünk egészséges lenne, akkor mennyivel lehetne értelmesebb csapatot összerakni belőlük: leginkább semennyire, ha őszinték akarunk lenni. Az egyetlen dolog, aminek a kezdőnket látva örültem, az volt, hogy bekerült Soltész, akinek a játékára kíváncsi voltam.
A rossz előjelekhez képest aztán az első játékrész kellemes csalódást okozott. Kifejezetten szép, kulturált akciókat vezettünk, és ezúttal mintha a labdakihozatal is gördülékenyebb lett volna, direktebb módon próbáltuk előre juttatni a játékszert. Persze a védelmünk így is hozta a szokásos hibák tömkelegét, de nem lehettünk elégedetlenek a látottakkal, amit az is alátámasztott, hogy egy nagyon szép kombináció végén Dzsudzsák beadásából Ugrai fejjel megszerezte a vezetést. Nem sokkal később ismét támadónk volt a főszereplő, de ezúttal negatív értelemben: a felelőtlen labdavesztését követően Mak lövésével szemben már az addig remeklő Kosicky is tehetetlen volt. 1-1-es döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe, és a bosszantó bekapott gól ellenére dicséret illette a csapatot a megalkuvást nem tűrő játékáért.
A második játékrész elején viszonylag hamar elvesztettük Varga Józsit sérülés miatt, és rá pár perccel meg is kezdődött a vesszőfutásunk (bár ez nem feltétlen a kényszerű cserével állt összefüggésben). Először Korhut hozott össze egy büntetőt, amit hosszú percekig tartó videózás után a VAR is helybenhagyott. Ebben a kérdésben egyébként én nem értek egyet bloggertársaimmal, szerintem sajnos jó döntés született. A szabálytalanságot elszenvedő hazai játékos ugyanis egyvonalban állt a védőkkel, a mögötte érkezők voltak egyértelműen lesen, ez pedig már a passzív les kérdésköréhez vezet el. Meggyőződésem, hogy emiatt is videóztak ennyire sok (amúgy nevetségesen sok) ideig, mivel nem volt egyértelmű, hogy a szomszédos, lesen álló játékost passzívnak kellett-e tekinteni. Szerintem igen, mert egy pontrúgásnál mindenkinek megvan elméletileg a maga embere, szóval Korhut figyelmét sem kellett megosztania annak, hogy hátrébb is érkeztek még támadójátékosok. Lehet persze arról beszélni, hogy vajon fordított helyzetben, a Fradi kárára is így döntöttek volna vagy sem (erről nekem is megvan a véleményem), de én el tudtam fogadni a döntést. Arról nem is beszélve, hogy meggyőződésem, a meccs kimenetele szempontjából nem osztott, nem szorzott ez a büntető, mivel látszott, hogy a hazaiak előbb-utóbb enélkül is bedarálják a védelmünket. Mmaee higgadtan értékesítette is a lehetőséget, így megfordította a meccset a zöld-fehér csapat. Aztán rá három perccel újabb büntetőhöz jutott a Fradi, ezt viszont Kosicky elképesztő bravúrral hárította. Sajnos így is egyre-másra jöttek a hazai támadások, és a 68. percben ismét Mak volt eredményes. Bár ezt követően még visszajöhettünk volna a meccsbe Tischler helyzeténél, de ehelyett a Fradi zárta le a találkozót: Ferenczi egymást követően háromszor is lepattant emberéről, a beadást pedig Laidouni fejelte a kapuba. Ekkor már teljesen kilátástalan volt a mérkőzés a számunkra, de legalább a szépségtapasz még összejött: Dzsudzsák szöglete után Ugrai lőtt újabb gólt. Végül 4-2-es vereséggel és sok-sok (bár korántsem új) tanulsággal távoztunk az Üllői útról.
A mérkőzés legjobbja nálam a 4 kapott gól ellenére Kosicky volt (ami sokat elmond a védekezésünkről). A mezőnyjátékosok közül Dzsudzsák kiemelkedett, nem csak a labdái, hanem az elszánt hozzáállása miatt is. Ez után a mérkőzés után is elgondolkoztató, hogy előbb fér be a válogatott keretébe egy rossz formában lévő Cseri, mint csapatkapitányunk (bár hangsúlyozni szeretném azt is, hogy ha van edző, akitől elfogadom ezt a döntést, az Rossi). Ugrait emelném még ki, aki ugyan nagyot hibázott a kapott gólunknól, de mégiscsak duplázott, ráadásul egyébként sem játszott rosszul.
Záró gondolatok:
Taktikát kellene váltani?
Az eddig eltelt pár forduló alapján joggal vetődik fel az emberben a gondolat, hogy talán nem ártana taktikát váltanunk, és védekezőbb, eredményközpontúbb futballt játszanunk, mielőtt belehalunk a szépségbe. Visszatérő gondolatként hallom, hogy Huszti esetében ugyanaz a probléma, mint Vitelkinél volt: olyan játékot akarunk játszani, amire nem alkalmas a keret. Ami azt illeti, ezzel több okból sem értek egyet.
a.) Lett volna lehetőség a keretet a taktikához igazítani
Kezdjük a legelején. Ez a keret akár alkalmas is lehetne hellyel-közel a szakmai stáb által elképzelt futballra, ha lenne egy pár normális hátvédünk, olyanok, akik képesek a labdákat kihozni, és mellette nem hibáznak meccsenként ötször-tízszer hajmeresztőket. Csakhogy nagyjából 0, azaz nulla darab ilyen hátvédünk van (és még azok is sérültek), innentől kezdve pedig felvetődik a kérdés: ha a klub vezetése tudja, hogy milyen focit szeretne játszatni a szakmai stáb, és ezt elméletileg támogatja is, akkor miért nem biztosítja hozzá a lehetőségekhez mérten a feltételeket? De erről még később ejtek részletesebben szót…
b.) Ez a jelenlegi keret más taktikára sem alkalmas
Most viszont játsszunk el egyelőre azzal a gondolattal, hogy milyen egyéb játékfelfogást próbálgathatna a szakmai stáb. Logikusnak tűnik pl. a Herczeg András féle reaktív futball, amely kontrákra épít, és egyébként a stabil védekezéssel próbálja minimalizálni a kockázatokat. Ebben a jelenlegi NB I-ben nyilvánvalóan ez egy kézenfekvő stratégia lehetne, csakhogy bennem akaratlanul is felvetődik a kérdés: vajon Nikolics, Charleston, Deslandes és társaik azért hibáznak ilyen nagyokat, mert lekontráznak minket a támadófocink miatt? Abból kaptuk eddig az NB I-ben a góljaink számottevő hányadát, hogy megpróbáltuk kihozni a labdát és leszereltek minket? A legkevésbé sem! Sokkal inkább a felállt védekezésünk bizonyult nevetségesen gyengének, akár pontrúgások, akár „sima” támadások esetén. Ezzel az emberanyaggal sajnos semmit nem érne a védekező futball sem; ha feltörné a hátunkat a kapu, akkor is simán kapnánk ennyi gólt. Így viszont csak egy lehetőség marad: a jó öreg „lőjünk eggyel több gólt, mint amennyit kapunk” játék.
c.) Ahol van használható játékosunk, ott van értelmezhető produktum is
És ilyen téren szerintem becsülettel próbálkozik is a szakmai stáb. A támadásaink egész szépek, a pontrúgásaink begyakoroltak (látszik, hogy sok találatot szerzünk belőlük), de még a rengeteg rúgott gól sem elég ahhoz, hogy a védőink bénázását kompenzálja. Persze van még Husztiéknak is miben fejlődniük: egyrészt a labdakihozatalban meg kell próbálni direktebbnek lenni, szükség esetén felívelni, oldalt váltani, hogy ne legyünk annyira kiszolgáltatva az ellenfél letámadásának (ebben amúgy szerintem a Fradi ellen volt előrelépés a korábbiakhoz képest), másrészt érdemes lenne kicsit jobban a másik csapathoz igazítani a taktikát. Szóval vannak még hiányosságok edzői szinten is, de a problémákat elsődlegesen mégsem itt kell keresni…
A fő felelős a gyengélkedésünkért: Tőzsér Dániel
… Hanem bizonyos Tőzsér Dániel személyében. Játékosként eléggé markáns véleményem volt róla, de sportigazgatóként az elején jónak tűnt, amit csinál. A kiesést követően nemhogy a maximumot hozta ki az átigazolási időszakból, de még túl is teljesítette a reálisan elvárható szintet. Aztán télen már kezdődtek a gondok, egyrészt azzal, hogy Kondás Elemér maradt az edző, noha már akkor sem voltak vele elégedettek, másrészt azzal, hogy nem igazoltunk hátvédeket, pedig már akkor is látszott, hogy borzalmas a védekezésünk. De az igazi erőpróbának számára mégis ez a nyár bizonyult. A feladat adott volt: elküldeni a védőink többségét, és hozni helyettük minőségi játékosokat. Ennek az első felét ugyan sikerrel abszolválta Tőzsér, mivel távozott Szacsa, Kinyik és Bényei is, de a pótlás terén hatalmas kudarcot vallott. Igen, tudom, itt most lehet jönni azzal, hogy nincs pénz minőségi erősítésre, de egyszerűen hazugság, hogy ne lehetne akár csak ilyen anyagi feltételek mellett is jobb hátvédeket igazolni. Még egy Gyirmót, ZTE vagy Kisvárda is röhögve talál a mieinkhez képest klasszis játékosokat, pedig ezeknél a kluboknál nem beszélhetünk olyan anyagi különbségekről, mint a Fradi, Vidi vagy PAFC esetében. A gondok inkább ott kezdődtek, hogy a vak is láthatta, hogy akiket leigazolunk (főleg gondolok itt Nikolicra és Charlestonra), totálisan alkalmatlanok az élvonalbeli futballra. Nikolic a Budafok színeiben tavaly éppen az NB I-ben bizonyította ezt, Charleston pedig a leigazolását megelőzően pl. az Ekl-ben. Elég lett volna egy-két mérkőzés felvételét megnézni róluk, és egyből kiderült volna. Hogy lehetett mégis ennyire vakon leigazolni őket? És hogy lehet utána azt nyilatkozni, hogy bízni kell az új igazolásokban, mert van olyan, hogy egy szezon nem sikerül a játékosnak, aztán 180 fokos fordulatot vesz? Ez jó lenne, csak éppen újoncként pont az az egy szezonunk van a kiesés elkerülésére, ami Tőzsér szerint türelmi idő az új igazolásoknak. Egyszerűen értelmezhetetlen és komolytalan ez a nyilatkozat.
3:33-tól Tőzsér nyilatkozata
Még van pár napja arra sportigazgatónknak, hogy helyrehozza a saját hibáit, és remélem, hogy ezt meg is teszi, azt pedig még jobb lenne hinni, hogy végre nem Vladan Filipovics segítségével próbálja majd megerősíteni a védelmünket, azok után, hogy valamilyen érthetetlen okból a nagyszerű menedzsernek Tőzsér feltétlen bizalommal elhitte, hogy Nikolics és Charleston a megoldás a problémáinkra. Ha pedig mégis ezzel a kerettel futunk neki az őszi szezonnak, akkor remélem, hogy levonják majd vele kapcsolatban a klub vezetői azokat a konzekvenciákat, amik ebben a helyzetben szükségesek. Ez a rész ugyanis már az ő felelősségük lesz.
Egy műkedvelő csapat perspektívái
A műkedvelő szó jelentése a wikiszótár szerint: „Hiányos szakértelmű (személy), aki bizonyos tevékenységek területén (különösen az irodalomban, művészetben, tudományban) részleges ismeretekkel rendelkezik, és nem szakmája az a tevékenység.” Elnézve a klubunkat és a csapatunkat, egyszerűen nem tudom nem ezt érezni a Lokival kapcsolatban jelenleg. El kell ismerni, hogy van némi élvezeti értéke a játékunknak, semleges szurkolóként is szimpatizálnék valószínűleg a Lokival, de mégis, olyan amatőr az egész. Az már sajnos nem újdonság, hogy a játékosaink egy része alapvető képességbeli hiányosságokkal küzd, melyek sajnos az egész magyar focit jellemzik. Hiányos „szakértelmű” focistákkal rendelkezünk. Aztán ott van az, hogy csapatként jelenleg támadni tudunk, védekezni nem: a futballról tehát csak részleges ismeretekkel rendelkezünk. A legszomorúbb mégis az utolsó fogalmi elem: a műkedvelőknél a hiányosságokat épp azért nézi el az ember, mert amatőrök, nem szakmájuk az adott tevékenység, nálunk viszont ez nem lehet kifogás, mert ezek az emberek ebből élnek. Ehhez képest nagyjából egy kezemen (vagy rosszabb esetben egy ujjamon) meg tudom számolni, hogy a jelenlegi Loki háza táján hány ténylegesen profi szemléletű személyt látok (és sajnos ez a Szima-éra végén még a mostaninál is szomorúbb képet mutatott).
Ez látszott tegnap is. A Fradi profi klub, amit szerintem semleges szurkolóként nehéz ugyan a sok légiós miatt kedvelni, de hozza az eredményeket. Minden posztra tudatosan igazolnak, és jól megfogalmazott célok mentén építkeznek. Így aztán, még ha nem is túlzottan élvezetes sokszor az, amit csinálnak, de már nemzetközi szinten is értelmezhető. Ezzel szemben mi lelkes amatőröknek tűntünk, kicsit olyanoknak, mint amikor a falusi csapat összekerül a sztárcsapattal a kupában. Műkedvelőknek, akiket lehet dicsérni, hogy milyen kis ügyesek, de végső soron legfeljebb a szimpatikus vesztesek szerepét tölthetik be.
Márpedig ez ilyesformán nem sok jót ígér a bajnokságra nézve. Egy klub akkor válik ugyanis profivá, akkor tud kimozdulni ebből az amatőr állapotból, ha a felső szintektől kezdve tudatos az építkezés. A klub tulajdonosai olyan vezetőt választanak a klub élére, aki felelősségteljesen, konzekvensen megfogalmazza a reális célokat, és kiválasztja (szükség szerint lecseréli) azokat, akik ezt megvalósíthatják. Ezek a szakmai vezetők olyan stábot és játékoskeretet alakítanak ki, amely kiegyensúlyozott, összhangban áll a lehetőségekkel és célokkal. Végezetül a szakmai stáb tagjai és a focisták rendelkeznek a megfelelő képességekkel és elkötelezettek a klub iránt. Ha csak egy eleme nincs a helyén a hierarchiának, borul a rendszer, és minél magasabb szinten van az oda nem illő személy, annál nehezebb orvosolni a problémát. Éppen ezért lesz fontos azt látni (visszautalva a korábban írtakra), hogy Tőzsér képes és hajlandó-e a saját korábbi hibás döntéseit az alacsonyabb szinteken (a játékoskeretben) korrigálni; ha pedig nem, akkor a következő kérdés az lesz, hogy az ő esetleges figyelmeztetésével vagy leváltásával a magasabb szint bizonyítja-e majd alkalmasságát. A profizmus ugyanis nem az anyagi lehetőségeken múlik, hanem azon, hogy azokkal mit kezdünk. Az eredményeket behatárolhatják ugyan a pénzügyek, de a lehetséges kereteken belül hatalmas a mozgástér. Bizonyítja ezt a Fradi, Vidi, PAFC hármasa is: mindenhová ömlött a pénz, de mégsem ugyanaz lett a produktum.
Ha tehát akarunk tényleg valamit a jövőtől, ideje lenne kilépni a műkedvelő amatőrök szerepéből, és a klub minden szintjén felelősséget vállalni a döntésekért. Különben ideig-óráig tud ugyan szórakoztató lenni az eredmény, de végső soron az egyedüli perspektíva a kiesés lesz.
Hajrá Loki!
Enderson
