Talán mostmár a legtöbb szurkoló számára kezd világossá válni, hogy eddig sem edzőkérdés volt Debrecenben. Legalábbis aki abban bízott, hogy egy tapasztalt vezetőedző kinevezésével majd egy csapásra megoldódnak a gondjaink, annak csalódnia kellett. Ezzel persze nem Joan Carrillot szeretném kritizálni két meccs után, de az tisztán látszik, hogy minőségbeli problémák vannak a játékoskerettel. A Paks elleni 1-1 egyértelműen ránk nézve volt hízelgő.
Ezúttal is 4-3-3-as hadrenddel próbálkozott a spanyol szakember, kisebb meglepetésre bekerült a kezdőbe a fél évet kihagyó Pávkovics Bence, Baráth Péter pedig Sós Bence helyett kezdett a múlt heti kezdőhöz képest. Így a középpályán a Bódi – Varga – Baráth hármas, elöl pedig a Dzsudzsák – Németh – Ugrai trió kezdett. Az első 15 perc meglehetősen kapkodósan kezdődött a mi szemszögünkből, rendesen feladta nekünk a leckét a paksiak két tankszerű csatára, Böde és Ádám. Az valahol a magyar foci szégyene is egyébként, hogy két ilyen testalkatú játékos nem csak hogy a pályán lehet, de még veszélyesek is és nem találnak rájuk ellenszert az ellenfelek. Az első 15 percben mindenesetre Gróf bravúros védései tartottak minket meccsben, kétszer is nagyot fogott ziccerben. Aztán a 20. percben némileg váratlanul megszereztük a vezetőst, egy tipikus Lokis góllal: Ferenczi indított mélységből, a leshatárról kilépő Ugrai pedig szép egyéni akció végén a kapust kicselezve gólt szerzett. Manapság ritkaság számba megy, hogy mi szerezzük a mérkőzés első gólját (ez csak a hatodik ilyen alkalom volt idén), úgyhogy különösen értékes volt most ez a vezető találat.
Ha valaki ellen viszont nem lehet ráülni az 1-0-ra, az pont a Paks, akik 1 éve minden meccsükön szereznek legalább egy találatot. Bár a folytatásban egalizálódott a játék képe, és közel sem voltak akkora paksi helyzetek, mint az első percekben, a félidő hajráját nagyon megnyomta a vendégcsapat. Már a 40. percben érezni lehetett, hogy nagyon benyomnak minket, és épp mondtam a mellettem ülőknek, hogy jó lenne valahogy kihúzni a szünetig kapott gól nélkül. Szinte percenként érkeztek a veszélyes helyzetek és a pontrúgások, a 46. percben pedig nem is úsztuk meg a sokadik szögletet: a góllövőlista éllovasa, Ádám Martin bántóan szabadon fejelhetett 4 méterről a kapunkba. A félidei 1-1 azt jelentette, hogy nem védekezhetünk a meccs végéig és valamit muszáj változtatni, ha győzni akarunk. Ugrai találatán kívül ugyanis nem volt egyetlen kidolgozott akciónk sem az első 45 percben, csupán egy távoli Ferenczi lövésben volt még benne a veszély.
Ha azt hittük, hogy a második félidőre feljavul majd a játékunk, akkor csalódnunk kellett. Bántóan ötlettelenül fociztunk, igazából nem láttam azt, hogy hogyan akarunk ma itt betalálni. Ha épp sikerült eljutnunk az ellenfél tizenhatosáig, mert nem rúgtuk előre hátulról vaktában a labdát, vagy nem adtuk/vesztettük el a félpályánál a labdát, akkor csak a passzolgatás ment a tizenhatos vonalában. A távoli lövést senki nem vállalta fel, szélről nem volt értelme beadogatnunk, mert nem voltak magas embereink a pályán, kigurigázni meg nem sikerült a tömörülő védőket. Nem számoltam, de nagyon kevés ígéretes lehetőséget lehetett feljegyezni tőlünk a második félidőben. Eközben pedig a Paks játékában végig benne lógott a gól, vagy egy jól eltalált távoli lövés, vagy egy pontos beadás, ami után hibáznak a védőink. Szerencsénkre ők sem voltak ma elég élesek.
A végére Carrillo cserékkel próbálkozott, de nem volt most minőség a kispadunkon, akik lendíthettek volna a csapat játékán. Sóssal csak eggyel többen voltunk a pályán, Szujónak kényszerből kellett beállnia a 70 percet bíró Pávkovics helyett (és egyébként nagyon jól szállt be, ami felveti bennem azt, hogy eddig miért nem őt próbálgattuk a fogalmatlan Nikolics helyett), Soltész és Babunski beállítása pedig már leginkább csak annak szólt, hogy frissítsünk elöl a csapaton. Nem volt benne a meccsben az, hogy nyerhetünk, még úgy sem, hogy a legvégén egy ígéretes támadás végén Sós középre lőtt labdája a kapusról kipattant, érkező viszont nem volt aki bekotorja. Ellenben végig attól féltem, hogy a paksiak lőnek egyet a végén. Szerencsére ez elmaradt, a döntetlen talán igazságos, de szerintem mi örülhetünk neki jobban.
Sokadszorra érzem azt, hogy ez nem csapat, csak 11 játékos a pályán. Talán túl sok az ego a játékosokban, talán rossz a játékrendszer, talán hiányoznak a sérültek, vagy sokan játszanak formán kívül. Nem tudom. De az biztos, hogy ebben az összetételben sokkal többre nem vagyunk hivatottak. Néha elsül Dzsudzsák vagy Ugrai lába, néha beakad egy pontrúgás, de ha a védelem rosszabb napot fog ki (ma szerencsére egész jók voltunk hátul), akkor meg sorban kapjuk a gólokat. Én egyelőre nem látom pozitívan a helyzetünket, és ha télen nem sikerül érdemben megerősíteni ezt a keretet, akkor sok jóra nem számíthatunk. Egyelőre csak annak örülhetünk, hogy az MTK nálunk is szarabb, és hátha a Gyirmót is kipukkad majd a tavaszra…
Részemről a meccs embere ma is Gróf Dávid volt, nélküle ez most is egy sima vereség lett volna. A mezőnyjátékosok közül dicséret illeti Pávkovicsot, fél év kihagyás után szerintem meglepően stabil játékot hozott hátul, még a végén kiderül hogy tényleg ő hiányzott a védelmünkből. Dzsudzsák is hozta a tőle megszokott játékot, bár azért néhány pontatlanság ma neki is becsúszott. Ugrai egyszer villant, de egyébként nem sok hasznát vettük. A többieknek meg még annyit se.
Három meccsünk van még hátra az évből, és én már kiegyeznék azzal is, ha Egerszegről és Gyirmótról is csak 1-1 pontot hoznánk. A legfontosabb, amit az Újpest meccs előtt is kihangsúlyoztam már, hogy ezeken a kiesési rangadókon nem szabad kikapni! A döntetlen sokat érhet ezekben a szituációkban, pláne idegenben. Fontos lenne a vonal felett telelni.
