A 17. fordulót pozitív előjelekkel vártuk, hiszen legutóbb bravúrgyőzelmet arattunk a Ferencváros ellen, a többi találkozó miatt biztossá vált, hogy a kiesési zóna felett telelünk és ahhoz a Gyirmóthoz látogattunk, akiket otthon 5-0-ra győztünk le, és amely még úgy is a mezőny leggyengébb csapata, hogy idáig a várakozásokon felül teljesítettek. Végül azonban semmi másnak nem örülhettünk, mint a 0-0-val szerzett 1 pontnak. Összefoglaló.
Kezdőcsapatunk semmit nem változott a Ferencváros elleni találkozóhoz képest: Gróf, Baranyai, Pávkovics, Deslandes, Ferenczi a védelemben, Bévárdi, Baráth, Babunski a középpályán, Dzsudzsák, Ugrai és Tischler pedig a támadósorban. Tőlük vártuk volna, hogy segítsenek a pozitív idényzáróban, a téli szünet előtti utolsó mérkőzésen, de nagyon finoman fogalmazok, ha azt mondom, ez nem nagyon sikerült.
A mérkőzés első periódusában nekünk esett a Gyirmót, ugyanolyan kontrajátékra rendezkedtünk be, mint a Fradi ellen. A cél a biztosabb védekezés volt, és a gyors labdakihozatal, amiből egyébként Ugrai előtt még egy jó lövőhelyzet is kialakult, de az fölé ment. A félidő másik különleges mozzanata Dzsudzsákhoz köthető, aki szögletből csavarta rá a hosszú kapufa élére a labdát, millimétereken múlt a vezetést jelentő gólunk. Ezen kívül azonban csak azt néztük, hogy játszadozik térfelünkön a Gyirmót. Ha egy kicsit pontosabb a hazai csapat, vezethettek volna, de végül vagy ők rontották el, vagy Gróf védett, vagy valahogy oda került még egy utolsó utáni védőnk aki menteni tudott. De gyakran ez a mentés sem volt az igazi, csak 10-15 méterrel arrébb került a labda egy másik sárga mezeshez.
A félidőt valahogy mégis 0-0-val zártuk és arról beszélgettünk, elfogadnánk-e a döntetlent. Bíztunk a csapatban, hogy valahogy megrázzák magukat, nem egyszer láttunk második félidős feltámadást (gondoljunk csak a Gyirmót elleni hazai meccsünkre), úgyhogy a rossz játék ellenére bizakodtunk. Abban azonban biztosak voltunk, ha gólt kapunk, vége a dalnak, onnan nem tudnánk felállni. A második félidő azonban még rosszabbul folytatódott mint az első. Carrillo többször is nagyokat dühöngött a kispadon, labdát sem tudtunk tartani, a Gyirmót úgy nyomott minket a kapu elé, mint aki tisztában van vele: ez nem csak a Lokinak fontos találkozó, hanem nekik talán még inkább az. Mert pillantsunk át kicsit a másik oldalra is. A három győzelmes, 13 ponttal álló Gyirmót egy győzelemmel megelőzte volna az MTK-t és 1 pontra megközelítette volna két kiesés ellen küzdő riválisát, az Újpestet és minket. Persze mi is gondolhattunk rá, hogy hát ki mást kellene megvernünk, ha nem épp a mezőny leggyengébb csapatát; de ez ugyanúgy igaz volt rájuk is, ki mást kellene megverniük, ha nem pont a közvetlen riválisukat?
Mi pedig mit csináltunk? Asszisztáltunk az egészhez és Grófnak egyre több munkát adtunk, aki szerencsénkre ma igazán jó napot fogott ki. Nem telt el még negyed óra sem a második félidőből, amikor Babunski ugrott fel szerencsétlenül egy bedobáshoz, és a nagy lendületben Simon orrát is eltörte, a varozás után pedig jöhetett a tizenegyes. Varga Barnabás állt a labda mögé, és bár ügyesen elküldte Grófot a másik irányba, ő is ugyanott találta el a kapufát, ahol Dzsudzsák. (A kipattanót pedig fölérúgta, bár ha az bemegy, nem érvényes a találat, hisz saját kipattanójáról volt szó). Maradt a 0-0 és az esély a pontra, sőt, akár a pontokra.
Az utolsó húsz perchez érve ugyanis a Gyirmót erejét vesztette, mi pedig cseréltünk ugyan négyet (többek között hosszú sérülés után kapott negyed órát Szécsi is), de komoly helyzetet mi sem tudtunk már kidolgozni, a pontrúgásaink pedig a lecserélt Dzsudzsák-Ugrai páros hiányában borzalmasak voltak. Ahogy a csapat egész meccses játéka is. Technikai hibák tömkelege, rossz passzok, rossz helyezkedések. A védelmet lehet dicsérni, hogy nem kaptunk gólt (ez azért elég komoly dolog az egész évet vizsgálva), de ez esetben is inkább a gyirmóti töketlenkedésről, a kihagyott tiziről és Gróf védéseiről kell ismét szólni, ezek mindegyike kellett ehhez az eredményhez.
Nálam Gróf mellett még Baranyai és Deslandes érdemel kiemelést, bennük több pluszt éreztem ma, és Dzsudzsákra sem lehetett sok panasz, nem értettem egyet a lecserélésével. De szokás szerint válasszátok ki ti, kiket láttatok a legjobbaknak!
Az év egyik, ha nem a legszínvonaltalanabb találkozója volt, nem szívesen nézném vissza, Vargának meg köszönjük meg, hogy nem lőtte be a tizenegyest, mert egy vereséggel most sokkal rosszabb helyzetből mennénk bele a téli szünetbe. Ami egyébként nem is lesz olyan hosszú, hat hét múlva ugyanis már folytatódik is az NB I. Számunkra ráadásul egy nehéznek ígérkező sorozattal: Kisvárda (itthon), Vidi (idegenben), Mezőkövesd (itthon), PAFC (idegenben).
Addig azonban a csapatra vár egy reméljük sikeres és nyugodt felkészülés, Pallagon. Bízom benne, hogy a sérült játékosaink készen állnak majd a tavaszra, és 1-2 új igazolás is elférne a csapatba. A Lokomotivblog is szállítja majd a következő napokban a megszokott év végi videókat, és hamarosan LokiZóna adásban szóban is értékeljük majd a mögöttünk hagyott időszakot.
Kellemes ünnepeket és Loki-sikerekben gazdag új évet kívánok nektek!
Csibu
