„Szeretnénk szenvedéllyel játszani.” Blagojevics ezzel a gondolattal vezette fel a szerda esti Magyar Kupa találkozónkat. Az ETO FC Győr otthonába látogattunk, hogy onnan aztán a legjobb 8 közé jussunk. Hiába az osztálykülönbség, hiába volt papíron a Loki az esélyesebb, a Győri ETO-t ismerve nehéz mérkőzésre számítottam.
Máskülönben viszont Magyar Kupa mérkőzéshez képest sokkal felfokozottabb hangulatban vártam a meccset. A Fradi kiesése komoly lehetőség minden még talpon lévő csapatnak, a sorsolás is kedvezően alakult számunkra eddig, de mindenek előtt jó volt érezni, hogy a nyilatkozatok alapján tényleg fontos a csapatnak a továbbjutás. Ezt ráadásul a kezdőcsapat is tükrözte. Bár számos ponton variált Blagojevics az idei év eddigi 2 tétmeccséhez képest, de abszolút NB I-es szintű csapattal álltunk fel. Manrique, Sós, Szécsi, Babunski és Dreskovics maradtak ki a Vidi elleni kezdőhöz képest, de így bekerült Romanchuk, Bévárdi, Bódi, Varga és a friss igazolás Mance.
A hazaiak keményen kezdtek, minden szempontból. Egyrészt a várható keménységet és letámadást ezúttal is hozták, Kovács talpalása Bódi ellen például meglepő módon nem ért lapot. Másrészt lövésből is a zöldek veszélyeztettek, Vitális távoli bombája kerülte el a kaput. Többnyire az ETO passzolgatott, mi a korábbi meccseinkhez hasonlóan inkább átengedtük a területet és gyors ellentámadásokra rendezkedtünk be. A csapatoknak azonban nem csak egymás ellen, hanem a fagypont alatti hőmérséklettel és így a pálya csúszósságával is meg kellett küzdeniük, főleg Bévárdi megoldásain érződött, hogy nem éppen ideálisak a körülmények. A 15. percben aztán a sokadik jó kiugratásból szépen adott be középre, de Baráth nem találta el a labdát, Bódihoz pedig bár eljutott, de ő meg a kaput nem találta meg. Óriási lehetőség volt.
A 17. percben már a második sárgát úszta meg az ETO, ezúttal Csontos késett el nagyon. Ennek kevésbé, de annak sokkal inkább örülhettünk, hogy átvettük a kezdeményező szerepet. Előbb Romanchuk cselsorozata után Bévárdi ugrott ki a pálya közepén és tűnt el gyanús körülmények között Csontos szorításában, aztán Dzsudzsák kapott szép visszagurítást, de a lövése jó húszról gyakorlatilag kirepült a stadionból. A 23. percben láthattuk az első kaput eltaláló lövést: Szendrei egy távoli szabadrúgást csavart kapura igen veszélyesen, de Megyeri szögletre tudta ütni a labdát. Két perccel később viszont már a védőink sem állták túl jól a sarat, elkerülhető lövés érkezett kapunkra, és nem Megyerin múlt, hogy nem lett gól: ha Kiss egy kissé pontosabb, a hazai csapat gólnak örülhetett volna.
A 33. percben aztán úgy aludtunk el a szögletnél, mint a Vidi védői Babunski góljánál szombaton. Hogy ezúttal mégis hogyan lehetséges, hogy nem lett gól a kapáslövésből? Azt egyedül Megyeri Balázsnak köszönhetjük, aki hatalmas bravúrral ért le a rövid alsó sarokra, maradt a 0-0. A cserék száma azonban hamarosan nulláról egyre változott, Baráth a combját fájlalva adta át helyét Manriquenek. A 41. percben végre ismét a mi pillanataink jöttek, Varga fejese szögletre pattant, majd Bévárdi lövése csak centikkel kerülte el a kaput. Bár főleg csak távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok, de próbálkoztak, bátran játszottak, igazi kupacsatát láthattunk. Az ETO aztán csak kapott egy sárgát még az első féldiőben, Vitális Kusnyírba szállt bele páros lábbal, fogalmazzunk úgy, hogy erősen karcolta a piros lap határát is. Ha piros lapot nem is, gólt végül csak kapott a hazai csapat! Hosszú percekig tartózkodtunk ellenfelünk térfelén, Dzsudzsák ívelését a hosszún Bódi fejelte vissza szépen Mancénak, aki félfordulásból, kapásból lőtte ki a rövid felső sarkot! 0-1, s mivel ezzel a rendes játékidő le is telt, mehettünk is szünetre. Tökéletes gól, tökéletes időzítés!
A második félidőt az addiginál is bátrabb játékkal kezdte az ETO. Bár még nem tettek fel egyből mindent egy lapra, de sokkal jobban kinyíltak, ami így magában hordozta az ígéretes ellentámadásokat is. Ennek ellenére inkább a mi térfelünkön zajlott a játék, de komoly gólhelyzet nélkül. Mance ügyesen tartotta meg a labdát elöl, ha eljutott hozzá, de sokkal kevésbé támadtunk ki és érződött némi fáradtság is már bennünk. Jött is a kettős csere a 60. perc után: Sós és Szécsi álltak be Bévárdi és Bódi helyére.
A második félidőben egyébként viszonylag hamar átment adok-kapokba a játék a bíró következetlen ítéleteinek is köszönhetően. Az eddig egyetlen NB I-es mérkőzést vezető Derdák Marcellel nem csak az volt a baj, hogy számos esetben tévesen ítélt, vagy épp beleért a labdába, így megakadályozva az ETO támadását, hanem az is, hogy azonos típusú és súlyú szabálytalanságokat teljesen következetlenül ítélt meg. Így nem kapott például lapot Tuboly sem, hiába lépett rá Kusnyír lábára és így ment át számos párharc hamar föld-levegő csatába és rúgták egymást a játékosok, hogy aztán a játékvezető csak széttárja a karját: mehet tovább, ő bizony nem látta, ki kezdte.
Aztán a 65. percben végre ismét helyzetbe kerültünk, igaz, ehhez kellett egy kis szerencse is: Dzszudzsák elé pattogott oda a labda, de erős lövésénél Kovácsik jól helyezkedett, maradt az egygólos előny. A 73. percben Babati kapott óriási labdát, mindenki elfeledkezett a játékosról, de aztán Kusnyír javított és bámulatos bevetődéssel blokkolta a lövést. Egyértelmű volt, két gólról nem tudna visszajönni ez a fiatal győri csapat, de amíg csak egygólos a differencia, nem fogják feladni. Ennek szellemében a 2016-os EB-kijutásunk egyik hősét, Priskin Tamást is becserélte Tímár Krisztián. Az utolsó negyedórára fordulva előbb azon csodálkozhattunk, Tuboly hogyan úszhatta meg Dzsudzsák felrúgását is lap nélkül (ez már a 4. olyan szabálytalansága volt, amiért beírhattuk volna a nevét a jegyzőkönyvbe), majd azon, hogy hiába a vezetésünk és az ETO magas letámadása, nem igazán tudnak labdát szerezni és nyomást gyakorolni ránk. A 83. percben ráadásul Sós kapott kiváló labdát, de nagy helyzetben egy apró lökés miatt nem találta el jól a labdát.
Az utolsó pár percre Dzsudzsák és Mance helyére érkezett Loncar és Babunski. Már csak az volt a feladatunk, hogy kihúzzuk kapott gól nélkül. A 89. percben aztán szinte a semmiből előkerült egy piros lap. Babati szólalkozott össze Kusnyírral és a játékvezető valami olyan súlyos fegyelmezetlenséget hallhatott vagy láthatott, amit senki más a helyszínen. Priskin hiába ment oda hevesen reklamálni, hiába nem értette maga Babati sem a döntés okát, a piros maradt, a győri játékosok pedig elvesztették az eszüket. Szabálytalanságok sokaságával zajlott a hátralévő pár perc, Keresztes Krisztián páros lábú becsúszása után örülhetett, hogy csak sárgát kapott, de a slusszpoén csak ezután jött. Amikor már mindenki elkönyvelte a Loki továbbjutását, az utolsó beívelés Csinger Márk elé került, aki Megyeri mellett a kapuba talált. Óriási hidegzuhanyként érkezett a gól a 93. percben. 1-1.
Nagyon belealudtunk a szituációba, és ezt azért is bosszantónak tartottam, mert pár nap múlva fontos hazai mérkőzésünk lesz a Paks ellen, ahol ez a +30 perc sokat nehezíthet… Ráadásul hiába kerültünk emberelőnybe, a Győr célja innentől kezdve annyi volt, hogy valahogy eljussanak a tizipárbajig. A meccsen most először nekünk kellett menni a gólért, de a már lecserélt Dzsudzsák Balázs nélkül, egyetlen megmaradt cserelehetőséggel. A 98. percig kellett várni az első lehetőségünkre, egy beadást fejelt fölé Szécsi. Mi tartottuk a labdát, de elég tanácstalanok voltunk, mit kezdjünk a betömörülő védelemmel szemben. Egyre közelebb kerültünk a hosszabbítás félidejéhez, pár győri lehetőségen kívül leginkább mezőnyjáték folyt, de a sormintát folytatva a szünet előtt fél perccel a semmiből ismét gól született, és ismét mi örülhettünk! Ferenczitől érkezett egy beívelés középre, Babunski tanárian fejelte vissza a labdát Loncarnak, akinek egy méterről már csak a kapuba kellett pofoznia a labdát! 1-2, emberelőny, innen már nincs visszaút az ETO-nak – reménykedtem. Az ETO-nak ismét támadnia kell majd, akkor pedig jöhet majd akár még egy Loki-gól kontrából? A 106. percben közel voltunk ehhez, de Szécsi lövése középre tartott, így Kovácsik szögletre tudta védeni azt. A továbbiak is ígéretes támadásokkal voltak tele, de ezt a győri csapat inkább szabálytalanságokkal igyekezett megakadályozni, előkerült még a sárga is, sokat állt a játék.
Az utolsó cserével Deslandes is beállt Romanchuk helyére, de a friss védő ellenére Csinger megint közel járt a gólhoz, de óriási szerencsénk volt, hogy hosszan vette át a labdát a meccs egyik, ha nem a legjobb játékosa. Az emberelőny ellenére az utolsó percekre már Megyeri időhúzásaira is szükségünk volt, mert az ellenfél bizony nem adta fel. Újabb gólhelyzetbe viszont már egyik csapat sem került, 1-2 maradt a végeredmény, továbbjutottunk, ha nehezen is!
De hát ezt is vártuk, a legutóbbi Loki Zóna adásban részletesebben beszélgettünk róla, mi várhat ránk az ETO ellen. Az én tippem konkrétan így hangzott, hogy „a Magyar Kupában arra számítok, hogy 0-0 vagy 1-1 lesz a rendes játékidő, és egy cserejátékos góljával nyerünk a hosszabbításban.” Balage 1 gólos, szenvedős továbbjutást várt, Redboy azt mondta, hogy egy góllal valahogy továbbjutunk, míg Enderson is azt mondta, hogy „a kupában szenvedni fogunk, az sem biztos, hogy továbbjutunk”. Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert eleve egy nehéz párharcnak ígérkezett a mérkőzés. Hasonlónak, mint a 2021 őszén lejátszott Kecskemét-DVSC párosítás, ahol szintén az utolsó percben egyenlítettek a hazaiak, majd végül a hosszabbításban is betaláltak. Ott is csalóka volt, hogy az ellenfél „csak” NB II-es, de aztán jól tudjuk, mi lett a Kecskeméttel. Feljutottak, s most csak a Fradi előzi meg őket az NB I-es tabellán. Úgyhogy semmiképp sem kell a kardunkba dőlni, hiába a gyengébb játék. Mentünk, csináltuk, a két új szerzemény gólt szerzett, és végül ha nehezen is, de továbbjutottunk és ezen a mérkőzésen ez volt a lényeg.
Folytatás a legjobb nyolc között márciusban, de előtte még vár ránk néhány meccs. Most szombaton irány a Nagyerdei Stadion, zúzzunk le egy másik zöld-fehér csapatot is, a Paksot!
Jó szurkolást, hajrá Loki!
Csibu
