A bronzéremért folytatott csatát tekintve lépéskényszerbe kerültünk a Pakssal szemben pénteki győzelmüknek köszönhetően, így a mai meccsnek az volt a tétje, hogy saját kezünkbe tudjuk-e venni a sorsunkat: azaz győzelem esetén úgy mehetünk Paksra, hogy ha ott is nyerünk, akkor előzzük a tolna megyeieket. A Vidit viszont nem volt szabad leírni, az elmúlt szűk tíz év arról szólt, hogy orrba-szájba szivattak minket mindig, ez a tendencia tört meg szerencsére már tavaly tavasszal. Viszont a vendégcsapatot idén megcsapta a kiesés szele, és a két tábor közti feszkó miatt ismét adott volt egy felfokozott hangulatú meccs, amikből az elmúlt hetekben nem jöttünk ki jól hazai pályán.
Dzsudzsák eltörölt eltiltását követően Blagojevics visszatért a megszokott taktikához, tehát a négyvédős szisztémához. Ferenczi szerepkörét egy az egyben átvette az eltiltásból szintén visszatérő Manrique, miközben Lagator így a középpályán vette át Ojediran helyét. A megszokott 4-2-3-1-es hadrendet láttuk tehát, hiába sikerült a győzelem múlt héten a racionálisabb futballal. A Vidi eközben alaposan megszervezte a védelmét, három belső védővel és elöl két támadóval kezdték a találkozót, egyértelműen a gyors kontrákra berendezkeve. Furcsa volt ezt látni attól a csapattól, amely mint említettem, az elmúlt években sokszor tört borsot az orrunk alá, és az előző szezon hasonló szakaszában bántóan simán focizott le minket a Nagyerdőn (0-3)…
De hát mekkorát változott azóta a világ, és mondtam is a mellettem ülő szurkolótársaimnak, hogy nagyon fura úgy nézni a mérkőzés első fél óráját, hogy mi dominálunk, a Vidi pedig öt védővel tömörül és bekkel, miközben nagyjából semmi esélyük nincs a gólszerzésre, még kontrákból sem. Ez a játékkép jellemzte a Loki – Vidi párharcokat, csak fordított leosztásban, ezért volt most üde színfolt az, hogy jól láthatóan a DVSC a jobb csapat minőségében a két gárda közül jelenleg – ha egyénileg nem is minden poszton, de csapatként egészen biztosan. A vendégcsapat egyébként jól állta a sarat az első félidőben, nagyon nehezen tudtuk megbontani a védelmüket, de párszor azért így is sikerült. Dzsudzsák tömte a forintos labdákkal a társakat, egy ízben Varga Kevint játszotta meg ziccerben, de nem sikerült a labdalevétel, így a lövést már csak éles szögből tudta leadni, amit Kovács védeni tudott. A Vidi kontráit eközben ügyesen fojtottuk el már csírájában, bár sokszor jellemezte pontatlanság mindkét gárdát. A félidei 0-0 ellenére nem voltam elégedetlen a játékunkkal, mert éreztem, hogy előbb-utóbb be fogunk találni, nem lehet kibekkelni 90 percig ezt a fajta nyomást, amit rájuk gyakoroltunk.
Aztán a második félidőre mintha ütemet váltottunk volna, és olyan képet mutatott a meccs, amit reálisan el lehet várni a negyedik és a tizedik helyezett csatáján: benyomtuk a Vidit a kapuja elé. Előbb Manrique rúgott kapufát ígéretes helyzetben, majd egy Dzsudzsák – Kusnyír – Babunski összjátékból megszületett a vezető találatunk. Macedón támadónk pedig lassan Vidi-specialistává avanzsál, idén mindhárom meccsen betalált ellenük, és korábbi góljai már négy pontot hoztak nekünk a konyhára. A vezető találat után sem álltunk le, és bár én előzetesen is azt tippeltem, illetve az első félidő meccsképét látva is úgy éreztem, hogy ez egygólos meccs lesz, benne lógott a levegőben, hogy látunk még ma itt gólt, de nem Videoton által szerzettet. A vendégek ugyanis rögzített helyzeteken kívül semmi veszélyt nem jelentettek a kapunkra, miközben a hátrány tudatában kénytelenek voltak jobban kinyílni, így pedig előttünk adódtak kontra lehetőségek.
A 60. percben Dzsudzsák szabadrúgása után Babunski csukafejessel vette be a kaput, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Aztán jó 2 percig nézték a VAR-ral az esetet, amit végül helyben is hagytak. Mi ott a helyszínen nyilvánvalóan nem tudtuk megítélni, hogy jogosan, vagy sem, de közben eljutottak azért hozzánk az infók a mérkőzést televízión követőknek köszönhetően, hogy Babunski nem volt lesen. És valóban.
A képen a labda elrúgásának pillanata látható. A nyíllal jelölt játékos a későbbi gólszerző, aki jól láthatóan nincs lesen. Egy valaki belóg tőlünk, de ezt hívják passzív lesnek – az ő mozgása semmit és senkit nem befolyásolt, a beívelésnél nem is követi le a labda mozgását, megáll a tizenhatos vonala környékén. Nem találok tehát épeszű magyarázatot arra, hogy milyen „jogcímen” hagyta helyben az ítéletet a VAR…
Mindegy, lépjünk is túl ezen, megszoktuk már a furcsaságokat a bíráskodást tekintve… A meg nem adott gól ellenére sem éreztem azt, hogy ma itt bajban lehetnénk, egyszerűen vérszegény volt a Vidi támadójátéka. Pont annyira voltak reménytelenek csapatként, mint mi 3 éve, amikor kiestünk. A 81. percben aztán már nem volt olyan bíró meg VAR, ami elvehette volna Bódi gólját, aki szépen tekert Kovács kapujába szabadrúgásból – ha a sorfalban álló Vidi védő felugrik, talán elakad benne a lövés, de ez is tökéletesen jellemzi ellenfelünk pillanatnyi állapotát. Ezt követte Larsen kiállítása második sárgával, és ekkor már csak annyi volt a kérdés, hogy megrúgjuk-e a harmadik gólt, ami már totál K.O. lett volna, vagy sem. Ez végül elmaradt, pedig a sansz megvolt rá. De őszintén, kit érdekel, hogy csak 2-0 lett? Sima győzelem így is, olyan győzelem, amilyenre az elmúlt sok-sok évben csak álmodoztunk a Vidi elleni párharcokban. Egy percig sem volt kérdés, hogy behúzzuk ma ezt a meccset.
Ezúttal is csapatként voltunk jól, nehezen tudok bárkit is egyértelműen kiemelni, mint meccs legjobbja. Babunskit mindenképp a két egy gólja miatt, de Dzsudzsák is nagyon elemében volt végre, látszott rajta, hogy nagy kedvvel tért vissza az eltiltását követően. Aki viszont nem tetszett ezúttal (mert most ilyen is volt, győzelem ide vagy oda) a két szélsőnk, Szécsi és Varga, akik egyrészt nagyon pontatlanok voltak – főleg utóbbi, aki legalább 3-4 óriási lehetőséget rontott el a rossz labdakezelése miatt -, másrészt kevés megmozdulásuk ült ma. De lesz ez majd jobb is.
Jövő héten tehát jön a bronzcsata (ez már hányadik lesz a tavasszal?) Pakson – a legfontosabb feladat nem kikapni, mert négypontos hátrányt három kör alatt szerintem már nem tudnánk behozni. A győzelmet sem írnám le, idegenben nagyon megy a csapatnak tavasszal, és szerintem tudunk olyan taktikát kidolgozni, amivel a paksiak rohanós fociját meg lehet ölni. Figyelni kell majd persze Vargára, akinek a tökéről is bepattan idén minden labda.
