
A bronzéremért folytatott csatát tekintve lépéskényszerbe kerültünk a Pakssal szemben pénteki győzelmüknek köszönhetően, így a mai meccsnek az volt a tétje, hogy saját kezünkbe tudjuk-e venni…
A bronzéremért folytatott csatát tekintve lépéskényszerbe kerültünk a Pakssal szemben pénteki győzelmüknek köszönhetően, így a mai meccsnek az volt a tétje, hogy saját kezünkbe tudjuk-e venni…
A Zalaegerszegen aratott könnyed győzelmünk után egy újabb rangadóra kerül sor vasárnap a Nagyerdőn. Ez a párosítás a házigazda negyedik helyezett Debrecennek és a tizedik, a…
A múlt hétvége igazi Jolly Joker forduló volt a Loki számára: nem csupán legyőztük hazai pályán a Gyirmótot, hanem emellett az összes többi riválisunk (MTK, Mezőkövesd,…
Fontos hétvége ez az NB II-ben, hiszen az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal meccsel, a négy csapat között pedig mindössze öt pont volt…
A 29. fordulóban három mérkőzés is döntetlenre végződött, köztük a miénk is, de ami ennél is érdekesebb, hogy sok gól született a mérkőzéseken. A bajnoki cím…
A Felcsút ellen már nem csak a hozzáállás, hanem a játék is tartalmazott nyomokban biztató elemeket, már tényleg csak az eredményesség hiányzott. Erre lehetne építeni, a…
Kedden az Újpest elleni idénybeli tizenötödik vereségünk után legalább azt konstatálhattuk, hogy a küzdés és harcosság már jelen volt a játékunkban, amit a Vitelki érában csak…
Az NB I egyik legjobb formában csapata érkezett vendégségbe húsvét hétvégéjén – mondhatnánk, hogy igazi feltámadás, amit a Hali művel az elmúlt hetekben, hiszen öt győzelem…
Holnap a Szombathelyi Haladás gárdája látogat a Nagyerdei Stadionba. Az a csapat, aki a bajnokság téli szünetében még úgy tűnt, hogy csont nélkül kiesik: hatalmas hátrányban…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 29. fordulóban felavatták (nem túl sok sikerrel) az új diósgyőri stadiont, illetve…
Öt fordulóval a vége előtt úgy utaztunk Kispestre, hogy legutóbb hazai pályán csúfos vereséget szenvedtünk a Vasas ellen. A vereségen túl a 80 percnyi lélektelen játék…
Az elmúlt napokban sokszor esett szó arról, hogy mennyi értelme van még a részünkről a szezon hátralévő részében számolgatni, reménykedni. Papíron még nem maradtunk bent, és…
Picit megkésve, de ezúton közöljük a hétvégi, Videoton elleni vesztes bajnoki statisztikáit, melynek prezentálásában ezúttal is az InStat volt segítségünkre.
Miután a múlt héten teljesen váratlanul, varázsütésre megváltozott a kiesés ellen küzdő Loki játékosainak helyzetkihasználása és koncentrációja az ellenlábas kapuja előtt, hazai környezetben 4-2-es arányú bravúrgyőzelmet…
A hét elején újraélesztett rovatunk folytatódik, és máris itt az újabb videós elemzésünk. Ezúttal a Videoton – DVSC bajnoki egy jelenetét választottuk ki, méghozzá a mérkőzést…