A 2022-2023-as szezon bronzérmese a DVSC! Sikerült érvényesíteni a papírformát az utolsó mérkőzésen, nem roppant össze a teher alatt a csapat, így pedig 2019 után ismét dobogón végzett a Loki és nyáron ismét kiléphet Európába. Elevenítsük fel az Újpest elleni mérkőzés történéseit!
Nem lehetett tudni előzetesen, hogy a múlt héten elveszített két kulcsemberünk, Megyeri és Dzsudzsák bevethető lesz-e a sorsdöntő meccsen, ám erre a kérdésre bő 1.5 órával a kezdés előtt megkaptuk a választ: mindketten elérhetők voltak, ám kezdőként csak kapusunk kapott szerepet. Ez örömteli, mert ez alapján nincs semmi komoly baj a múlt heti rosszullétet követően. Dzsudzsák is ott volt a keretben, de csak a cserék között kapott szerepet. Alig egy héttel a műtétje után ez igazából nem meglepő, valahol sejtettük ezt a forgatókönyvet: ott lesz a csapattal, és ha nagyon nagy szükség van rá, akkor beszáll a padról, de egyébként nem érdemes kockáztatni. Ha pedig az eredmény úgy hozza, akkor a mérkőzés hajrájában beszállhat néhány percre. A többi poszton az alapcsapatot láthattuk, egyedül a széleken variált ismét Blagojevic: hosszú idő után Bódi kezdett (ezt megelőzően még november végén, az utolsó őszi fordulóban, Felcsúton volt a kezdőcsapat tagja bajnokin), párja pedig ezúttal Varga Kevin volt. A bajnoki véghajrá egyik legproblémásabb pontja egyébként ez a két pozíció volt, hiszen az elmúlt hetekben sem Kyziridis, sem Varga, sem Szécsi nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, Sós már elég régóta nem volt bevethető, Bódi pedig csak elvétve lépett pályára.
Esélyeshez méltóan kezdtük a mérkőzést, nem ijedtünk meg sem az ellenféltől, sem a nagy téttől: nagy intenzitással, levegőt sem hagyva nyomtuk be az Újpestet a kapuja elé, labdavesztés után pedig igyekeztünk minél hamarabb visszaszerezni a labdát. Említsük meg, hogy az Újpest megtette azt a szívességet, hogy nem állt vissza bekkelni, ezzel némileg megkönnyítve a mi dolgunkat: emlékszünk mi volt a Honvéd ellen, akik kvázi 10 emberrel tömörültek a térfelükön. A lilák felvállalták a nyílt sisakos játékot, amiért respect, de igazából nekik teljesen mindegy volt. Az, hogy 6. vagy 7. helyen végeznek, semmi jelentőséggel nem bírt, legfeljebb jobban mutat a felsőház. Ehhez viszont győzniük kellett volna, tehát tényleg nem indokolta semmi a bunkerfocit. Igyekztek ők is fennmaradni a térfelünkön, amikor labdát veszítettek, támadásnál pedig elsősorban Csoboth Kevinben és az ő gyorsaságában bíztak, de összességében nem jelentettek sok veszélyt a kapunkra a mérkőzés során.
Az első 25 perc kicsit csapkodó volt, nem volt unalmas a mérkőzés, itt is, ott is akadtak lehetőségek a kapuk előtt. Nálunk sokszor az utolsó passzoknál jött a hiba, vagy épp Banai mentette meg az Újpestet, míg a vendégcsapatnak akadt pár veszélyes kontrája, és néhányszor mi hoztuk saját magunkat nehéz helyzetbe egy eladott labdával. Ennek ellenére személy szerint nyugodtan szemléltem az eseményeket, és várható volt, hogy idő kérdése a vezető találatunk, ami után megnyugodva egy újabb góllal le is zárhatunk minden nyitott kérdést. Erre a gólra a 27. percig kellett várni, egy tudatos, begyakorolt szögletvariációt követően Ferenczi beadására Dreskovic érkezett a hosszún teljesen üresen, a középre stukkolt labdáját pedig Lagator bólintotta a kapuba közvetlen közelről. Kis túlzással már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de a szezonban csak cserekapusnak számító Banai ezúttal parádésan védett, és elmondható, hogy ő tartotta életben csapata reményeit a második félidőre.
A félidőben Varga – Szécsi cserét hajtottunk végre, Kevinnek ez a sokadik meccse volt tavasszal, amikor gyakorlatilag alig volt értékelhető megmozdulása. Aztán a második játékrész is óriási Banai-védésekkel kezdődött, de az 54. percben már ő is kevés volt: bár Ferenczi beívelése után Babunski fejesét még bravúrral kiszedte, a kipattanót Manrique közelről pofozta a kapuba. Hiába volt még hátra nagyon sok idő, nem volt nagyképű kijelentés a részünkről, hogy megvan a bronz. A második gól után Vignjevic hármas cserével igyekezett frissíteni, de érezni lehetett, hogy az Újpest már elengedte ezt a meccset, innentől kvázi csak a különbség volt kérdéses, nem erőltették sem a letámadást, sem magát a támadásépítést a lilák. Megyerinek talán egyetlen védése volt a második játékrészben.
Mi pedig magabiztosan őriztük a kétgólos előnyt, miközben a másik két, velünk párhuzamosan zajló mérkőzésen még nem született gól, így a bennmaradás kérdése még tartogatott némi izgalmat, főleg hogy a Felcsút abban a tudatban játszhatott, hogy hiába nyer, akkor sem érhet oda a dobogóra. Blagojevic a 80. percben Bódi – Kyziridis, valamint Babunski – Mance cserékkel frissített, majd pedig ahogy az várható volt, a biztos győzelem tudatában az utolsó pár percre pályára lépett Dzsudzsák is (Báránnyal együtt). Ekkor már az egész stadion (14 ezer ember) a csapatot, a dobogót és a nemzetközi kupaindulást ünnepelte. Nem volt most az a mumus Újpest, az a nagy tét, az a játékvezető és összeesküvés-elmélet, ami elvehette volna ezt tőlünk. Ennek bizony így kellett lennie! Teljesen megérdemelten győztünk 2-0-ra, és zártuk a harmadik helyen a bajnokságot!
Idén utoljára van lehetőségetek a mérkőzés legjobbjára szavazni, és ugyan a győztesünk már hetek óta megvan, az még nem dőlt el, hogy kik végeznek a dobogón! Ezen a mérkőzésen a védekezőbb szellemű játékosok remekeltek, a két gólszerző, valamint Dreskovic is eséllyel pályázik a meccs embere címre, de a ti kezetekben a döntés ezúttal is!
Egy fantasztikus szezon zárása
Hetek óta számolgattunk, de mennyire más azt számolgatni, hogy mi kell a dobogóhoz, mint azt, hogy mennyi kell a bennmaradáshoz. Ezek a kellemes terhek ugyebár. Összességében elképesztő volt ez a teljes szezon, csak az az első hat forduló ne lett volna… De telhetetlenek ne legyünk, ha nincs a szar kezdés Janeiroval, akkor sosem kötött volna ki Blagojevics Debrecenben. Amióta ő irányítja a csapatot, mi szereztük a legtöbb pontot a bajnokságban, a tavaszi tabellát is megnyertük, és jöjjön a legbrutálisabb statisztika: a teljes harmadik kört (tehát az utolsó 11 meccset) lehoztuk mindössze 5 (ÖT!!!!) kapott góllal – az utolsó kilenc meccset három kapott góllal. Egynél több gólt csak a Kecskemét tudott nekünk lőni a teljes mezőnyből a szezon utolsó harmadában, rajtuk kívül csak a Vasas, a Felcsút és a Fradi tudott ellenünk betalálni. És ez annak fényében különösen nagy szó, hogy az elmúlt három évben a DVSC védelme a legrosszabbak közé tartozott a bajnokságban, még az NB II-ben is botrány volt, amit néha védekezés címén bemutattunk. És a jó védelem nem ment a támadás rovására, hiszen a bajnokság végére a DVSC kapta a harmadik legkevesebb gólt (csak az előttünk végző KTE-FTC páros kapott kevesebbet), de emellett a harmadik legtöbbet is lőtte (a Fradi és az őrült stílusban játszó Paks mögött)! Ezek is azt mutatják, hogy teljesen megérdemelten zártunk a dobogón, és szemben a 2019-es csapattal, ami egy teljesen kifutott eredmény volt, jócskán felül lőve az xG-t és sokszor a szerencsével sem hadilábon állva, most minden mutatóban a bajnokság élmezőnyébe tartoztunk.
Blagojevic for president!
Ne feledkezzünk meg vezetőedzőnk érdemeiről sem. Nélküle ez az eredmény aligha jött volna össze. Elképesztő fejlődésen ment át a csapat az ő irányítása alatt, szerintem soha nem volt még olyan vezetőedzője a DVSC-nek, aki ekkora hatással lett volna a csapatra, a játékosokra, a közönségre. Ez különösen annak fényében nagy szó, hogy ez a közeg nehezen tolerálja a „kívülről” érkezőket, ennek ellenére neki külföldiként sikerült nagyon hamar elfogadtatnia magát a közeggel. Láthatóan remek a légkör öltözőn belül is, és a taktikai repertoárja is igen széles. A Loki játéka az egyik legjobb lett a szezon végére a teljes mezőnyt tekintve, stílusos, modern focit játszó csapattá váltunk. Élmény minden meccsünk, még azok is, amikor esetleg nem megy annyira a játék, és adott esetben nem sikerül győznünk. Ezt az ember hosszú évekre ide kell láncolni Debrecenbe, ha azon múlik, inkább ne igazoljunk senkit a nyáron, csak ő maradjon!
Egy kis pihi, aztán irány Európa!
Most jöhet a jól megérdemelt pihenés, aztán készülhetünk az újabb nemzetközi megmérettetésre. Kellenek majd természetesen igazolások, de én nagy játékosmozgásra nem számítanék. Lehet lesz 1-2 olyan távozónk, akit pótolni kell majd, de a legfontosabb az lenne, hogy ezt a keretet egyben tartsa a vezetőség. Az EKL-ben viszont piszok nehéz dolgunk lesz (egyébként most először fogunk majd ebben a sorozatban szerepelni, tehát ezt is kipipálhatjuk); ugyan a második selejtezőkörben kezdünk, de bizonyosan nem kiemeltként. Márpedig már itt olyan ellenfelek szembe jöhetnek, mint a jó ismerősnek számító Brugge, PAOK, vagy épp a cseh kirakatcsapat, Viktoria Plzen. Persze akadnak majd azért verhető csapatok is, de azért szépen bele is lehet nyúlni a tutiba. Nem féltem viszont magunkat, kapjunk bárkit is, biztos vagyok benne, hogy méltóképp képviseljük majd az országot a nemzetközi porondon. Jövőre pedig kitűzhetünk majd vérmesebb célokat is, de erről a későbbiekben bővebben is beszélünk majd!
Véget ért ez a fantasztikus szezon, itt a blogon viszont nem áll meg az élet! Számos értékeléssel jövünk még így a bajnokság végén, érkezik majd a szezonértékelő LokiZóna adásunk is, és vannak nagyszabású terveink a folytatásra is. Köszönjük az egész éves figyelmeteket!
