Kellemes őszi futballidő fogadta azt a közel tízezer nézőt, aki szombat délután kilátogatott a DVTK Stadionba, ahol több, mint három év után rendeztek ismét keleti rangadót. A naptári évben idegenben még veretlenül vártuk a meccset, ráadásul a Diók ellen legendásan jól szoktunk szerepelni, de azért én picit tartottam ettől a mérkőzéstől: ellenfelünk kispadján is kiváló szakvezető ül, ők is jó focit játszanak, és szervezett csapatnak tűnnek az eddig látottak alapján. Félelmeim beigazolódtak, de lássuk, hogy miért alakult így.
A kezdőnkből elég sok alapember hiányzott ezúttal, kezdve a Dreskovics – Mojzis belső védő párostól, akikhez csatlakozott Megyeri, valamint Manrique is, négyőjükön kívül pedig még Oliveira és Vajda sem voltak elérhetőek. Lássuk be, ez így egyszerre már nagyon sok, hiába a bő keret, a kispadunk nyolc játékosból állt, csere védőnk például Baranyain kívül nem is volt. Ez egyébként nem túl jó hír így a sűrű programunk kellős közepén. Ott volt viszont a válogatott szünet előtt igazolt Majdevac a kispadon. A kezdőbe pedig a hiányzóknak hála végre bekerült Ojediran, akit már sokan szerettek volna a csapatban látni ebben a szezonban, most a mérkőzés elejétől bizonyíthatott – egyébként úgy hírlik, hogy tényleg volt egy kisebb összezörrenése Blagojeviccsel, ezért volt büntiből „száműzetésben”, de tisztázták a nézeteltéréseket, így már múlt héten, az Eger ellen is pályára lépett.
Jómagam egy négyfős társaság tagjaként vágtam neki a diósgyőri túrának. Meccs előtt Emődi Zolival beszélgettem telefonon, nagyon bizakodó volt, azt mondta, hogy ez a meccs egy esélyes, itt most csak ők nyerhetnek. Én óvatosabban fogalmaztam, akárki kérdezett az elmúlt pár napban az esélyekről, mindenkinek azt mondtam, hogy ez most egy teljesen nyílt, háromesélyes ütközet lesz, amin egyik végkimenetel sem lenne meglepő. És alapvetően egy nyíltsisakos, jó meccset vártam – ez utóbbi abszolút igazolódott a 90 perc során.
Maga a találkozó talán túlzottan baráti hangulatban kezdődött, mintha a két tábor közötti barátság ráragadt volna a játékosokra is. Ezt vezetőedzőnk is kiemelte a meccs után, szerinte „komolytalanul” játszottunk az első félidőben, és olyan volt, mintha ténylegesen barátságos meccsként kezelte volna a csapat nagy része a találkozó első felét. Egyáltalán nem voltunk élesek, rengeteg flegma megoldást láttunk a játékosoktól, a rengeteg eladott labdáról nem is beszélve. Tingli-tangli foci volt. Pedig nem tűnt verhetetlennek az ellenfél, még ezzel a hozzáállással is eljutottunk helyzetekig, 0-0-nál például Báránynak volt egy szép kapura fordulása, ami után bravúrral védett Sentic.
A pályán látott barátságos feeling a DVTK vezető találata után szűnt meg. A gólnál óriásit hibázott a védelmünk, de leginkább Domingues, aki nem kísérte az üres területre bemozgó Holdampfot. Aztán a félidő ráadásában Loncar rontott ziccerben, amit alig egy perccel később góllal büntetett a DVTK: egy középre érkező passzba Lukács szúrt bele, a határozatlan Lagator-Loncar páros előtt elgurult a labda, Pernambuco pedig senkitől sem zavartatva vehette át és lőhette be. A meccs előtt a közös csetünkben Enderson vetette fel, hogy kíváncsi lesz a brazil szélső játékára – ugyebár ő az, akit a külföldi sajtó többször szóbahozott velünk a nyár során, de végül nem igazoltuk le, a DVTK pedig a nyár végén lecsapott rá. Én személy szerint fostam tőle, hogy betalál majd ellenünk, a félelmem pedig be is igazolódott…
Látva az első félidei hozzáállásunkat, én lélekben elengedtem ezt a meccset a szünetben, nem éreztem azt, hogy innen lehet visszaút. Kettőscserével indítottuk a második játékrészt, a semmit nem mutató Kyziridist, valamint az elég gyenge napot kifogó Domingues helyett jött Bódi és Szécsi (ha valaki tudja, hogy utóbbi miért váltott 88-as mezről 77-esre, az vendégünk egy pohár akármire). A második felest jó felfogásban kezdtük és rögtön beszorítottuk kapuja elé a hazai csapatot, de Sentic óriásiakat védett – és sajnos néhányszor mi tettük őt naggyá. Az egyébként örömteli volt, hogy ezúttal bátran mertünk lőni távolról, és sokszor bizony meg is kellett tornáztatni velük a hazai hálóőrt. A szépítés a 64. percben összejött, egy nagyon szép akció végén: Bódi – Ferenczi összejáték után a laposan, erőből középre tett labdát Bárány klasszis mozdulattal, sarokkal húzta be a kapuba. Ezt ott a helyszínen nem is fogtam fel, azt hittem, hogy csak besodorta valahogy, de utólag visszanézve ez minimum a forduló gólja volt.
Az utolsó fél órát gyakorlatilag végig támadtuk, voltak is komoly helyzeteink. Ami fájó, hogy igazán nem mertünk kockáztatni, Blagojevics makacsul ragaszkodik az egycsatáros játékhoz, így Majdevacot Bárány helyére hozta az utolsó negyed órára. Pedig ha valakit, akkor Loncart ma bőven be lehetett volna áldozni, ugyanis botrányosan játszott (vele kapcsolatban arra a megállapításra jutottam, hogy vagy kurva jól, vagy kurva szarul tud csak játszani, nála nincs olyan, hogy átlagos teljesítmény). Persze ha a 87. perces kapufája pár centivel beljebb megy, akkor ő lenne most az Isten. De nem ment be, a DVTK pedig a ráadás második percében egy távoli lövéssel lezárta a meccset.
Összességében azt tudom elmondani, hogy igazolódott a várakozásom, tényleg egy nyíltsisakos, támadó focit láttunk mindkét csapattól. Honi szinten kifejezetten jó színvonalú meccs volt ez, de tegyük hozzá, hogy bántóan sokat hibázott mindkét csapat, de főleg mi, és főleg az első félidőben. Kár ezért, mert ha végig olyan felfogással nyomtuk volna, mint a második félidőben, akkor szerintem nem kapunk ki. Az x-re talán így is rászolgáltunk volna az összkép alapján, de valahol jogos az, hogy egy félidőnyi alibi focit így büntet a sors. Emiatt mérges is vagyok a csapatra, pedig alapjában véve el tudom fogadni ezt az eredményt, csak dühítő, mert a második félidőben megmutattuk az erőnket – de ekkor már késő volt.
Egyénileg kevesen nyújtottak ma kimagaslót, de nekem speciel Ojediran játéka tetszett, talán néha már túlzottan is túlpörgött, kifejezetten bravúros, hogy megúszta sárga nélkül ezt a meccset. A mentalitása rendben volt, kicsit szertelen, de fiatal játékosról beszélünk. Építgetni kell ő, nagy kincsünk. Bárányt is kiemelném, lőtt egy gólt és volt az első félidőben is egy gyönyörűen megoldott helyzete. Igazi befejezőcsatár erényeket csillogtatott ezen a meccsen is, de azért voltak bántó módon elkapkodott helyzetei neki is. Mást sajnos nem igazán tudnék pozitívan kiemelni. Szavazzatok!
Mint mondtam, az eredménnyel alapvetően nincs bajom, ki lehet kapni Miskolcon, pláne ettől a jelenlegi DVTK-tól, de van benne hiányérzet bőven. Lehet javítani szerdán, de nem lesz egyszerű Pakson vendégszerepelni. Nem lenne jó kétszer egymás után kikapni, úgyhogy a minimum egy pont reményében várom azt az összecsapást – hogy aztán hétvégén nyugodtan megcsapjuk itthon az Újpestet.
