LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings 23/24 – #5

Túl vagyunk a bajnokság harmadán, plusz egy fordulón, tehát összesen 12 mérkőzésen. Ismét erősorrendet állítunk fel, az erőviszonyok pedig egyre kuszábbak, ahogy azt a tabella is mutatja.

A csapatnevek után zárójelben a tippjeinkből kialakuló helyezési átlag, az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1.0, 1., 0)

Ez még akkor sem kérdés, ha most hétvégén kikaptak Kecskeméten. Ismét csak az az egyetlen nyitott dolog, hogy mikor biztosítják be matematikailag is.

2. Paks (2.2, 5., +3, )

Kénytelenek vagyunk egyre komolyabban venni a Paksot, mert nem lassítanak. Ez már nem az az őrült Paks, amely úgy nyeri a meccseit, hogy eggyel többet rúg, mint amennyit kap, ezt mutatja az is, hogy idén ők kapták a legkevesebb gólt (!) a teljes mezőnyben. Itt a nagy kérdés az lesz, hogy a lendület kitart-e majd tavasszal is, illetve akarják-e a nemzetközi kupás szereplést, vagy sem.

3. Felcsút (3.0, 3., 0, )

Ugyan leikszeltek két közvetlen riválissal, ráadásul mindkettővel otthon, mégis jól állnak és minden esélyük meg van a dobogós helyekre. Ráadásul a múlt héten a Magyar Kupától is búcsúztak, így innentől csak a bajnokságra kell koncentrálniuk.

4. Újpest (4.0, 4., 0, )

Pici megtorpanás tapasztalható, a legutóbbi két meccsüket elvesztették, de még ennek ellenére is a harmadik helyen állnak. Ebben a szezonban lényegesen kiegyensúlyozottabbak, és a keretük is minőségibb, emiatt kiesési gondok egészen biztosan nem lesznek, de harcban lesznek az érmes helyekért is.

5. DVSC (5.0, 2., -3, )

Sokáig bíztunk abban, hogy kiegyenesedhet a teljesítményünk, de a sérüléshullám és sok egyéb tényező már végérvényesen rányomja a bélyegét a szereplésünkre. Nagy baj ettől még nincs, és simán lehet, hogy tavasszal bedurrantjuk a hajrát, mint tavaly, de benne van az is, hogy idén lemaradunk a dobogóról. Ettől függetlenül a fejlődési folyamatnak tovább kell zajlania, ha pedig ez eredménnyel is párosul, akkor mindenki boldog lesz.

6. DVTK (6.4, 6., 0, )

Az előző hónapok lendülete itt is alábbhagyott picit, de ennek ellenére sincs probléma Miskolcon. Kiesési gondok ott sem lesznek, mint ahogy a dobogós helyek sem feltétlenül reálisak. Viszont aligha hiszem, hogy elégedetlenek lennének egy felsőházi helyezéssel a DVTK-nál.

7. KTE (7.2, 7., 0, )

Nagyon kellett nekik a zsinórban két győzelem, a Fradi legyőzése ráadásul lélektanilag is sokat érhet. Várható volt, hogy a tavalyi szereplést nem tudják megismételni, és még az ilyen mértékű visszaesés is benne volt a pakliban. Viszont ugyanaz elmondható róluk, mint a Diósgyőrről: nem feltétlen tragédia, ha idén „csak” a középmezőny jut nekik.

8. Videoton (7.2, 9., +1, )

Az elmúlt öt meccsükből négyet megnyertek és csak Debrecenben kaptak ki, így a tabellán is feljebb vándoroltak. Úgy tűnik, hogy a Vidi is kiegyenesedik így a bajnokság harmadára, és nem feltétlen kell majd a kiesés ellen menekülniük. De hosszú távon még nem feltétlenül látszik az, hogy ez a projekt felszálló ágban lenne.

9. MTK (9.0, 8., -1, )

A jó kezdés után itt is tapasztalható a visszaesés, ami részben szintén a sérüléshullámra vezethető vissza, főként, hogy a támadósorból hiányoznak kulcsemberek. Mostanra az körvonalazódik, hogy az MTK inkább  a bennmaradásért lesz majd harcban, még ha most egyelőre kétmeccsnyi távolságra is vannak a már kieső helyen álló riválisok.

10. Mezőkövesd (10.4, 12., +2, )

Kissé hamvaiból támadt fel a Kövesd, amely utolsó két meccsét megnyerte, legutóbbit sajnos éppen ellenünk. A vízből még nincsenek kinn, de egy fokkal jobb a helyzetük. A három fő kiesőjelölt közül egyelőre ők mutatnak olyan formát, amivel hosszú távon kiharcolható a bennmaradás.

11. ZTE (10.6, 10., -1, )

Kulcsfontosságú volt, hogy mindkét riválist (Kövesd, Várda) legyőzték idegenben az elmúlt hetekben, de összességében még mindig nem fest jól a helyzet Egerszegen. Érik nagyon egy edzőváltás már régóta, de ezek a váratlan győzelmek mindig megmentik Boér Gábort. Jelen pillanatban őket érezzük az egyik kiesőnek.

12. Kisvárda (12.0, 11., -1, )

Kisvárdán viszont egyre kilátástalanabb a helyzet, aminek az eredménye egy újabb edzőváltás lett: Mátyus Jánost Feczkó Tamás váltotta a kispadon. Sorba jönnek most nekik a hazai meccsek, és ha nem kezdik el gyűjtögetni a győzelmeket, akkor nagyon hamar ők lehetnek az egyik fix kiesők.