Az év utolsó sárdagasztását mérkőzését játszottuk Kecskeméten. Előzetesen is egy nehéznek ígérkező ütközetnek tűnt, már csak a körülmények miatt is. Emiatt Blagojevics fel is adta az „elveit” és egy rém egyszerű célfocira rendezkedett be, aminek majdnem meg is lett az eredménye. Ismét csak a szerencsén múlt, hogy nem gazdagodtunk több ponttal.
Jónéhány meglepő húzást láttunk most edzőnktől, amik eddig nem voltak rá jellemzők. Kezdjük rögtön azzal, hogy három belső védővel kezdtünk, méghozzá a Romanchuk – Dreskovic – Mojzis trióval, akiket a széleken Kusnyír és Bévárdi (!) támogatott, utóbbinál külön kiemelve hogy jobblábasként játszott bal oldali szárnyvédőt, nem is rosszul. A középpályára a hiányzó Manrique helyére visszakerült Ojediran (szintén jó játékkal hálálva meg a bizalmat), mellette Loncar és Dzsudzsák feleltek a szervezését. Elöl pedig Szécsi és Bárány, előbbi gyakran a bal szélről indulva rohamozta az ellenfél kapuját. A hazai csapat gyakorlatilag a mi tükörképünkben játszott, ugyanúgy egy 5-3-2/3-5-2-es hadrendben.
A kezdéskor egész rendben lévőnek tűnt a pálya talaja, de hamar kiderült, hogy a látszat csal: ugyan a gyep szép zöld volt, és kevés sáros terület volt, de az pár perc után látszott, hogy ennek ellenére nagyon mély a talaj, és egy-két párharc után el is kezdtek kifordulni a helyükről a gyeptéglák. A félidőre már egészen megviselt állapotban volt a fű, a meccs végére pedig teljes egészében egy sárdagasztóvá vált. Ilyen talajon pedig értelmetlen a rövid passzos játékot erőltetni, hiszen gyakorlatilag nem lehetett passzolgatni, a lapos labdák folyamatosan lelassultak a felázott füvön. Emiatt aztán szép játékot nem is hozott az összecsapás, egyik csapat sem játszott látványosan, mindkét fél végtelenül egyszerű taktikát választott. Többnyire ívelgetésekből állt a taktika mindkét félnél, illetve rengeteg volt a párharc földön és levegőben is. A szélről benyesett labdák mellett értelemszerűen a rögzített helyzetek kecsegtetettek még lehetőségekkel, de ezekből sem láttunk sok veszélyt egyik oldalon sem.
Az első félidőben kevés veszélyes akciót láttunk, ami volt, az is inkább a hazaiak oldalán adódott, ám amikor már mindenki a lefújást várta, akkor Bárány birkózott meg a védőkkel a tizenhatoson belül, majd a lekészített labdáját Szécsi vágta a léc alá. Az egygólos előny tudatában pozitívan vártam a második játékrészt, és látva az első félidei masszív védekezésünket, képesnek tartottam magunkat arra, hogy meg is tudjuk őrizni ezt az egygólos előnyt. Ehhez gyakorlatilag csak annyit kellett volna csinálni, hogy nem hibázunk hátul és nem csinálunk semmi butaságot, mert egyébként a Kecskemét nem nagyon tudott a kapunk közelébe kerülni az első félidőben.
És igazából ez folytatódott a második félidőben is. Az idő előrehaladtával ahogy egyre jobban romlott a pálya állapota, úgy az méginkább a mi malmunkra hajtotta a vizet. Nekünk nem kellett sietni, elég volt masszív védekezéssel ráülni az eredményre, és lényegében ezt is csináltuk. Hogy végül nem tudtuk megőrizni ezt az előnyt, ahhoz most balszerencse is kellett: a 79. percben Mojzis sérült meg, és miközben őt ápolták, mi pedig a kényszerű cseréhez készülődtünk, a Kecskemét kihasználta, hogy eggyel kevesebben vagyunk a pályán, így megtalálták a rést az elcsúszó védelmünkben, egy középre tett labdát pedig a hosszú sérülése után visszatérő, pár perce beálló Banó-Szabó lőtte be estében.
A folytatásban nem igazán volt esély arra, hogy itt bármelyik fél is maga javára fordítsa a meccset, legfeljebb abban bízhattak a csapatok, hogy az ellenfél védelme bakizik majd egyet. Nálunk a cserék sem tudtak lendíteni semmit a játékon, a bő 20 percet játszó Majdevac talán a labdával sem találkozott. Nem mertünk nagyon kockáztatni, az utolsó öt percre ráfordulva a Dzsudzsák – Tuboly (és Bévárdi – Ferenczi) csere is azt jelezte, nem feltétlen rossz nekünk ez az egy pont sem. És azt kell hogy mondjam, az összképet látva tényleg nem az. A fájó viszont az, hogy ez egy nyerhető meccs lett volna, és meg is kellett volna nyerni a vezetés tudatában, illetve a múlt heti botlás kiküszöbölésére is. Kár érte, de azt hiszem, hogy igazságos eredmény született ennek ellenére. Egyúttal azt sem bánom, hogy Kecskeméten már nem kell játszanunk ebben a szezonban.
Meccs legjobbját is nehéz egy ilyen meccs után választani. Nekem tetszett Bévárdi játéka egy számára idegen poszton, de lehet dicsérni Szécsit is a gólja miatt, még ha azt leszámítva nagyon nem is villogott. A belső védőink is állták a sarat (szó szerint), kár azért az egy kihagyásért. Tiétek a döntés ezúttal is.
Ezzel pontot tettünk a 2023-as év végére, 25 szerzett ponttal, az ötödik helyen állva vonulunk a téli szünetre. A dobogótól 5 pontra, a kieséstől 11 pontra helyezkedve. Talán utóbbi a fontosabb, hiszen ez mindenképp nyugodtabb folytatást ígér a tavaszra. Kiesési gondjaink nem lesznek, a dobogó egyelőre távolinak tűnik, de tavaly a szezon hasonló szakaszában kettővel kevesebb ponttal álltunk ugyanígy az ötödik helyen (igaz, csak 3 pontra a harmadik helytől). Tehát nem lefutott még semmi, de nyilván egy sokkal jobb, kiegyensúlyozottabb tavasz kell a merészebb célokhoz. És talán pár minőségi igazolás is a télen, főleg előre.
