LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings 23/24 – #7

Legutolsó erősorrendünket még december elején, a 15. fordulót követően állítottuk fel. Azóta eltelt közel két hónap, és még lejátszottak két bajnokit az ősz során. Mivel február elején lényegében tiszta lappal indulnak a csapatok, így most nem három, hanem két fordulót követően rangsorolunk ismét, figyelembe véve valamelyest azt is, hogy az egyes csapatok hogyan erősítettek a tél folyamán, és milyen előjelekkel várják a tavaszi folytatást.

A csapatnevek után zárójelben a tippjeinkből kialakuló helyezési átlag, az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1.0, 1., 0, )

Ugyan a Paks elleni ki-ki meccset elbukták, az utolsó őszi fordulóban sikerült visszakapaszkodni egy pontra a jelenlegi listavezető mögé. Bár elég nagy blama, hogy nem ők lettek az őszi bajnokok, így is nehéz elképzelni, hogy a végén ne ők legyenek a befutók.

2. Paks (2.2, 2., 0, )

A Paks az elmúlt években mindig leolvadt a bajnokság végére, nagy kérdés, hogy ezúttal mire mennek majd. Vélhetően a fiatalpercek betartása is rámehet majd az eredményességükre, de emellett is várható némi visszaesés. Mégis, pillanatnyilag még az az érzésünk, hogy legalább a második helyig kitarthat a lendület, de erre hamar választ kaphatunk már most februárban, hogy tényleg így lesz-e.

3. Felcsút (2.8, 3., 0, )

A jelenleg negyedik helyen álló Felcsút tűnik egyelőre legesélyesebbnek a dobogóra, és még az sem kizárt, hogy akár a második helyre is odaérhetnek. Persze nagyjából mindenki ez ellen szurkol, és van is remény arra, hogy ne férjenek be a top3-ba, hiszen Hornyákkal évek óta hektikusan szerepelnek. Legyen így ezúttal is, de sajnos játékerőt tekintve abszolút esélyesek.

4. DVSC (4.0, 4., 0, )

Magunkat továbbra is a negyedik helyre vizionáljuk, ami összességében egy elfogadhatónak mondható előrejelzés. Az őszünk hullámzó volt, jó és rossz periódusokkal. A télen sikerült erősíteni a kereten, a nagy kérdés viszont továbbra is a csatárposzt lesz. És persze sok fog múlni a gyilkos februáron, gyakorlatilag a szezon teljes hátralévő részét beárazhatja az első hónapban nyújtott teljesítményünk, hiszen rangadó rangadó hátán jön majd. Ha ezekből jól jövünk ki, akkor a dobogó sem kizárt, ha viszont rosszul, akkor könnyen az alsóházban találjuk majd magunkat.

5. Videoton (5.3, 5., 0, )

Az ősz végén nagyot menetelő, és pillanatnyilag dobogós Vidi elveszítette házi gólkirályát a télen, akit ráadásul nem is pótoltak egyelőre, illetve a karmester, Kalmár is kidőlt a szezon hátralévő részére. Mindenképp várunk tőlük visszaesést, meglepne, ha a dobogón tudnának ilyen előjelek mellett végezni.

6. DVTK (6.2, 6., 0, )

További erősítések, személyüket tekintve pedig légiósok érkeztek Diósgyőrbe a télen, ettől pedig hiába féltettük őket a szezon előtt is, az ősszel egész jól összeálltak. A fiatalpercek teljesítése itt is átírhat majd bizonyos szempontokat, nehéz emiatt belőni a végső helyezésüket. Kiesni nem fognak, a dobogós helyekbe nem szólnak majd bele, így aztán gyakorlatilag az 5-9. hely között bárhol befuthatnak majd.

7. MTK (7.8, 9., +2, )

Az év utolsó része számukra is jól sikerült, de még mindig nagy kérdés ez az MTK számunkra, mert összességében nem olyan jó csapat, mint amit a pontszámuk mutat. Ők is hajlamosak nagy tavaszi összeomlásokat produkálni, most is benne van egy ilyen a pakliban, bár az meglepő lenne, ha ezúttal is kieséssel végződne a történet.

8. Újpest (7.8, 7., -1, )

A legnagyobb zuhanást pillanatnyilag az Újpest produkálja, hiszen hétmeccses nyeretlen szériával zárták az őszt, ráadásul ezeken a meccseken csupán egy pontot szereztek. Az előjelek a folytatást illetően sem túl rózsásak, erősítés nem érkezett, tulajdonost még mindig nem váltottak, és a hírek szerint az edző személye sem túl pozitív a játékosok szemében. Ebből akár komolyabb probléma is adódhat, ha a kieső zónában lévők megtáltosodnak, de ismerjük az Újpestet, képesek a legváratlanabb pillanatban is nagy feltámadásokat produkálni.

9. KTE (8.0, 8., -1, )

A Kecskemét két fontos láncszemét veszítette el a télen, ennek ellenére nem hiszem, hogy pánikolni kellene. Szabó István személye a garancia arra, hogy nem lesznek gondban a tavasszal sem, még ha a „nagyok” dolgába idén nem is tudnak majd beleszólni.

10. Mezőkövesd (10.0, 10., 0, )

Sikerült a vonal felett telelniük, de csak a jobb gólkülönbségük miatt. A bennmaradásuk mellett leginkább a rutin szól, hiszen mostmár hosszú évek óta stabil NB I-es klub, és tavaly is bemutattak egy óriási feltámadást a szezon hajrájában, kilátástalannak tűnő helyzetben. És ami szintén mellettük szól még, az a két vetélytársuk kérdőjeles formája.

11. ZTE (11.0, 11., 0, )

Nagy erősítésekről Zalaegerszegen sem beszélhettünk, ráadásul a hírek szerint a fiatalpercek miatt ismét Senkó védi majd a kapujukat, ami jó pár pontjukba került a szezon elején. Meglátjuk, hogy meg tudnak-e kapaszkodni az NB I-ben, de jelenleg nem sok minden szól mellettük, pláne ha Mance is esetleg távozik az átigazolási időszak hajrájában.

12. Kisvárda (11.8, 12., 0, )

Nehéz egyelőre a Kisvárda helyzetét megjósolni, hiszen az ősz végére összeszedték magukat, és megközelítették egyetlen pontra a bennmaradást jelentő helyet. Ráadásul a tavaszt is rengeteg hazai meccsel kezdik majd, igaz sorba játszanak majd az éllovas csapatokkal. Egy rossz rajt pedig könnyen negatív spirálba hajthatja őket ismét. Egyelőre őket látjuk fix kiesőnek továbbra is.