A nyolc mérkőzés óta nyeretlen Újpest otthonában képesek leszünk-e tíz év elteltével ismét nyerni? A Diósgyőr elleni döntetlen után vajon képesek leszünk-e idegenbeli győzelemre a tavasszal már biztosan tulajdonosváltáson áteső fővárosi csapat ellen? Ez volt a fő kérdés a két csapat kedd délutáni találkozója előtt. A magunk részéről mi nagyon bíztunk benne, ezek után ugyanis a február csak még nehezebbnek tűnik – a győzelmünk így bár nem volt papírforma, mégis kulcsfontosságúnak tűnt.
Öt helyen is változtatott Blagojevics a szombati mérkőzéshez képest, de tudva, hogy hétvégén a Fradi ellen is pályára lépünk majd, érthető volt a pihentetés. Pellumbi helyett Lagator, Szécsi helyett Vajda, Dzsudzsák helyett Loncar, Manrique helyett Ojediran, Bárány helyett pedig Thor kezdett. Megyeri, Kusnyír, Ferenczi, Dreskovic, Oliveira és Szuhodovszki tehát maradt a kezdőben.
A mérkőzés elején nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettük volna, az első percben Megyerinek máris egy százszázalékos ziccert kellett védenie, erősen bealudtunk Lagator oldalán. A 9. percben jelentünk meg először (és sokáig utoljára) támadásban, Szuhodovszki indítását Loncar löbbölte középre, de labdája magas volt az érkező Thornak. Bosszankodtam is magamban, mert a Diósgyőr ellen is pont ezek az utolsó jó passzok hiányoztak, reméltem, hogy a pontosságunk feljavul majd (spoiler: nem javult).
17 perc elteltével Kusnyír lépett rosszul, hosszú ápolás után Baranyai állt be helyett és talán mondani sem kell, mennyire fontos lenne a gyors felépülése, tekintve a következő mérkőzéseinket. De nem csak ez, hanem csapatunk játéka is bőven okozhatott nekünk bosszúságot, mert egyik pontatlanság követte a másikat, szinte képtelenek voltunk folyamatos játékot kialakítani, különösen Oliveira megmozdulásaiban volt benne a hiba, de sajnos Vajda és Lagator sem a jó megoldásaikról maradtak meg emlékezetemben. Ellenben Ojediran ezúttal is keményen – de szabályosan -, sok labdát szerezve játszott.
Az első perces Megyeri védésen kívül helyzet nélkül teltek a percek, nehéz volt megmondani, ki fog itt gól lőni, de mégis az volt az érzésem, ha ez bekövetkezik, azt óriási hiba fogja megelőzni – mert hibából mindkét csapat sokkal többet tudott felmutatni. Ez nem változott a pár perces kényszerszünet után sem – a hazaiak pirotechnikával emlékeztek elhunyt szurkolótársukra, a keletkezett füst pedig nem volt jótékony hatással a pályára. A félidő hátralévő része annyira eseménytelenül telt, hogy ha mégis muszáj megemlítenem valamit, akkor az egy elmaradt sárga Kiss Tamásnak Ojediran mellberúgásáért, és egy másik Csobothnak egy hátulról érkező becsúszásért, szintén Ojediran ellen.
Számomra az egyértelműnek tűnt, hogy félidőben változtatni kell, Vajda helyére érkeznie kellene Szécsinek, vagy Dominguesnek (a fiatalperceket a Kusnyír helyére beállt Baranyai úgyis görgetheti majd tovább), de szívem szerint Oliveirát is lecseréltem volna, és abban is szinte biztos voltam, hogy előbb vagy utóbb Bárány is lehetőséget fog majd kapni. De akár cserékkel, akár nélkülük, nem engedhettünk meg magunknak még egy ilyen félidőt – nem csak ezen az estén, hanem egész évben sem. Egyetlen kapuralövés, 0,05-ös xG, csupán 167 pontos passz – mindez egy szétesésben lévő Újpest ellen.
A második félidőt kettős cserével kezdtük, Domingues és Manrique állt be Vajda és Szuhodovszki helyére, így klasszikus irányító nélkül maradtunk, de valamiért azt érezhette Blagojevics, hogy meg kell erősítenie a középpályánkat. A félidő eleje ezúttal is a lilák lövésével kezdődött, de Kiss Tamás távoli bombája elkerülte a kapunkat. A 60. percben aztán megjött az a momentum, amire vártunk, még ha Ojediran majdnem sípcsontját is törte bele. Jevtoski csúszott be brutálisan, a VAR pedig jelezte a játékvezetőnek, ez bizony többet ér egy sima sárgánál, az újpesti játékos pedig mehetett is zuhanyozni!
Ez fel is ébresztett minket, egyre jobban beszorítottuk a jobban visszazáró Újpestet, végre elkezdtük beadásokkal keresni a középen érkezőket, de a hatékonyságunk nem nőtt a Diósgyőr elleni meccshez képest. Ezt elégelhette meg Blagojevics, aki pályára is rendelte Dzsudzsák Balázst Loncar helyére. Végre tényleg elkezdtünk focizni, veszélyes szöglet, szép indítások, veszélyes beadások és még egy Dzsudzsák tekerés is jelezte, hogy nem elégszünk meg a döntetlennel. A 78. percben aztán csak gólt szereztünk! Csapatkapitányunk, Ferenczi beadására szaladt el a két belsővédő Thorral, teljesen üresen hagyva az érkező Dominguest – mondtam én, hogy nagy védelmi hiba kell majd a gólhoz – aki tökéletesen fejelt a kapu jobb oldalába, 0-1!
Pár perccel később veszélyesen szállt be Dzsudzsák beadása, de abból újabb gól még nem lett, nem úgy a 84. percben, amikor Dreskovic középre fejelt labdáját csúsztatta kapuba Thor. Igen ám, de valami elképesztő módon a VAR ezúttal ellenünk ítélt és Ojediran feltartásáért kifelé ítélt szabadrúgást a játékvezető les (!) címszó alatt. A példátlan és érthetetlen ítélet után ráadásul az Újpest is igyekezett élni az így kapott segítséggel, de szerencsére Megyeri a helyén volt. A hét perces hosszabbításra még beállt Oliveira helyére Tuboly, de mielőtt még bemelegedhetett volna, Dzsudzsák kapott tökéletes indítást Baranyaitól, centerezésére pedig érkezett Domingues, aki ezt a ziccerét is kihasználta! 0-2, eldőlt!
A mérkőzés ennek ellenére elég pikánsan ért véget, Pintér Csaba ugyanis Dreskovic és Radosevic összecsapását büntetőnek látta, a VAR pedig annak ellenére sem hívta ki a bírót, hogy Radosevic teljesen egyértelműen a saját bokájába rúgott bele, azért hasalt el és még ő sem értette az ítéletet. A szánalomgól szerencsére csak a végeredményt, de nem a végkimenetelt befolyásolta, GYŐZÖTT A LOKI!
Tovább nőtt tehát az Újpest nyeretlenségi sorozata (beállítva történelmük 9-meccses negatív rekordját), mi viszont megszakítottuk negatív szériánkat, és 2013 után ismét nyertünk a Megyeri úton. Reméljük nem kell majd újabb tíz évet várni a következőre! Győzelmet nem kell megmagyarázni, a fiatalperceink is nőttek összesen nagyjából 115 perccel és pihentetni is tudtunk, egyedül Kusnyír sérülésén bosszankodhatunk a mérkőzés jegyzőkönyvét látva.
A mérkőzést látva viszont már nem ilyen rózsás a helyzet, a kiállításig ugyanis borzalmasan, támadásban semmit sem mutatva játszottunk – ha azt lehet egyáltalán játéknak nevezni. Elfogadhatatlan volt, amit láttunk, különösen egy ilyen Újpest ellen. Egy-két kivétellel nem volt dicsérhető játékosunk (Dreskovic, Megyeri és Ojediran a kivételek), semmi nem működött, edzőmeccsnek, olykor pedig csak bohóckodásnak tűnt, ahogy a hitehagyott újpestiek ellen játszottunk. A kiállítás és Dzsudzsák beállása együttesen azonban mindent megváltoztatott, mintha csak akkor futott volna ki csapatunk a pályára és ha nem is gázoltunk át a hazaiakon, de a vezetést jelentő gólunk után csak Pintér botrányos ítéleteinek volt köszönhető, hogy nem 0-3 lett a mérkőzés végeredménye. Az első 60 percet felejtsük el (nem mintha nehéz kérés lenne), ami pedig utána jött, abból tegyük el az értékelhető mozzanatokat és értékeljük a játékosok teljesítményét. Domingues a duplájával elég közel került ahhoz, hogy a meccs emberének jelöljük, de Dzsudzsáknak és Ferenczinek is volt 1-1 gólpassza, a Dzsudzsák-Dreskovic-Thor hármasnak pedig egy meg nem adott gólja. Domingues után nálam Dzsudzsák az, aki szintén közel van a meccs legjobbja címhez, de kettejükön kívül ne feledkezzünk meg Megyeriről, aki a meccs első percében, majd a meccs végén is nagy védésekkel tartott meccsben minket; illetve Ojediranról, aki ha nem is mindig passzolt pontosan, de olyan sok labdát szerzett, olyan harcosan játszott, ami egyértelműen kiemeli őt a posztján nem csak a Lokiból, de talán az egész NB I-ből.
Nehéz ilyen meccs után értékelni, összefoglalni. Egy idegenbeli győzelem után (ez még mindig csak a második idegenbeli sikerünk volt a szezonban) nem érzem jogosnak, hogy komolyabb kritikát fogalmazzak meg akár a csapat egészéről, akár a játékosokról. Viszont az első hatvan perc annyira vállalhatatlan volt, hogy a győzelmet sem tudom túláradó pozitív gondolatokkal zárni, hiszen – bár a győzelem tényéből mit sem von le – a jó játékunkhoz kellett az is, hogy emberelőnyben játsszunk. Úgyhogy örüljünk a három pontnak, nézzük vissza még jó párszor Domingues dupláját, a többit felejtsük el, aztán hétvégén szurkoljuk ki a meglepetéseredményt és a jó játékot a Ferencváros ellen!
MINDENT BELE, LOKI!
Csibu
