Bár arról írtunk, hogy a ZTE elleni meccs egy utolsó esélyt teremthet a szezon kapcsán, én személy szerint mégis nyugodtan készültem erre a találkozóra. Az elmúlt hetekben igazi hullámvasút érzésünk lehetett, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is dögivel. Viszont a fordulópontokból általában pechesen jöttünk ki. A paksi meccs nyomokban már azt mutatta, hogy elindulhatunk ismét felfelé, és most egy olyan ellenfél érkezett Debrecenbe, akinek a stílusa számunkra kedvező, és egyébként is jól megy ellenük mostanában. Ezek miatt is voltam tehát bizakodó első sorban. De lássuk, hogy végül hogy lett ebből egy nyugis meccs.
A múlt heti kezdőhöz képest két változás volt: a védelemben Romanchuk helyett Lagator kezdett, utóbbi helyét a középpályán így Ojediran vette át. Manrique helyén pedig Szuhodovszki kapott bizalmat. Így ismét összeállt az általam jelenleg legerősebb összetételűnek vélt középpálya: Ojediran előtt Dzsudzsák és Szuho. Ők így hárman eddig egyszer kezdtek egyszerre, a Felcsút ellen. A két játékmester nem olyan erős védekezésben, Ojediran viszont képes két ember védekező munkáját is a pályára vinni, ezért is érzem ezt a hármast nagyon erősnek. Hiszen a támadásépítések során így az ellenfélnek is meg kell osztania a figyelmét, nem elég csupán Dzsudzsit kivenni a játékból.
Az alaphangot ezúttal is megadta egy gyors gól, aminek a jelentőségéről már a múlt heti cikkemben is írtam: amíg a tavasz nagy részében mindig kihagytuk az első ziccert a meccs első perceiben, és utána az ellenfél talált gólt, most megint sikerült korán megszerezni a vezetést, ráadásul végre ismét egy szöglet figurát követően. Dreskovic szépen vált le az emberéről, és a hosszúra érkező labdát csúsztatta középre, amibe Szuhodovszki belestukkolt, a gólvonalról kifejelt labdát viszont Ojediran tíz méterről bevágta. Nemcsak a csapatnak volt fontos ez a találat, hanem az aprótermetű nigériai szűrőnek is, akinek nagyon kijárt már ez a gól; ez volt az első neki a DVSC-ben.
Ezt követően viszont nem volt megállás. A meccs előtt azt taglaltuk egymás közt, oké hogy nyerünk, de hogy lövünk gólt, gólokat? A választ a 25. és a 38. percben megkaptuk. Előbb Vajda jobboldali beadása kötött ki a ZTE kapujában. Még a visszajátszásból sem könnyű eldönteni, hogy Bárány beleért-e fejjel, a saját elmondása szerint igen (amit Dombó, a ZTE kapusa is megerősített), hivatalosan egyelőre Vajdáé a gól – ennek még később lehet jelentősége. Aztán a 33. percben Vajda tört be a jobb szélről a büntető területre, és harcolt ki egy tizenegyest; ezt Dzsudzsák vágta be, majd ünnepelte meg elég sportszerűtlenül a találatot. És ekkor még nem volt vége, mert a 38. percben újabb szögletet követően voltunk eredményesek: ezúttal Dzsudzsák tekert a rövidre, ahol Lagator csúsztatott át a hosszúra, az érkező Bárány pedig közelről szerezte meg a negyedik találatunkat. Tökéletes félidőt produkáltunk, és emberemlékezet óta nem vertünk négy gólt 45 perc alatt.
A vendégek hármascserével próbáltak visszajönni a meccsbe a második félidő elején; gyakorlatilag egy 4-2-4-es felállásra váltottak, amivel egy jó 15 percre meg is fogtak minket, ekkor eléggé beszorultunk a kapunk elé, és láthatóan nem tudtunk mit kezdeni a vendégcsapat szélességével és offenzív hadrendjével. Ennek eredménye egy szépítő találat volt a csereként beszálló Németh Dánieltől a 48. percben, majd két meg nem adott vendégtalálat is borzolta a kedélyeinket. Ám ma nem volt visszaút a Zetének, mint tavaly a Kispestnek 4-0 után: a 71. percben Bódi-Ferenczi-Bárány összjáték után állítottuk vissza a négygólos különbséget, Báránynak pedig egy újabb lélektanilag fontos találat került a neve mellé. És visszautalva a második gólunkra, ha azt végül az ő nevéhez írják, akkor ez bizony egy mesterhármas volt, amire 2015 decembere óta nem volt példa az NB I-ben, akkor Horváth Zsolt triplázott egy MTK elleni bajnokin.
Sokan pályáznak a meccs embere címre: Bárány 3 (2) gólja önmagáért beszél, Vajda gólja (?) mellé kiharcolt egy büntetőt, Ojediran pedig a találata mellett szenzációsat játszott mezőnyben. Vajdára egyébként hadd térjek ki külön: eddig is látszott rajta, hogy ügyes, de személy szerint sokszor súlytalannak éreztem a játékát. Ma viszont végre egyértelműen kimagaslott a teljesítménye a csapatból, gyorsasága mellett nagyon jól cselez, be meri vállalni a rizikós szitukat, és ezek ma ültek is. Szerintem ez volt az első igazán jó meccse a DVSC-ben, ami után el tudom hinni róla, hogy nem csak a fiatalpercek miatt van helye a csapatban.
A meccs utáni sajtótájékoztató egyik legfontosabb kijelentése Blagojevicstől az volt, hogy az eredmények alakulásának köszönhetően kijelenthetjük: a DVSC jövőre is az NB I-ben fog szerepelni, ezzel elértük az elsődleges kitűzött célunkat. Persze ez eddig sem volt kérdés, de az elmúlt hetek bukdácsolása után egy-két fanyalgó már a kiesést emlegette. Persze matematikailag nincs még biztosítva az NB I-es tagságunk, de ezt a 16 pontos előnyt vélhetően már akkor is megtartanánk, ha maradék 8 meccsünk mindegyikét elbuknánk. És azt se feledjük, hogy két hete még világvége hangulat uralkodott, most pedig ismét potenciálisan nemzetközi kupaindulást jelentő helyen állunk!
Jön most egy kéthetes szünet, aztán jöhet a következő kötelező győzelem Kisvárdán. Nem szabad hibázni, hiszen ismét nagy sansz áll előttünk!
