LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Egy massza, ami eltemet

Sosem álltam még neki úgy egy beharangozó vagy összefoglaló megírásának, hogy fogalmam sem volt, mit írjak. Egészen mostanáig. Ez pedig, azt gondolom, mindent elmond a jelenlegi helyzetről. Arról a helyzetről, ahol – rivalizálás ide vagy oda – már rég nem az a fő kérdés, hogy mit játszunk a Vidi ellen.

Pár hónappal előtt még minden teljesen más volt. Bár látszottak problémák, akadozott a támadójáték, de stabilan és kiszámíthatón lehetett nagyjából tudni, hogy mire számíthatunk hétről hétre. A jövőkép is inkább volt biztató, semmint aggodalomra okot adó. Aztán az Újpest meccsen szétesett a csapat játéka, és a szurkolók egy jelentős része által az unalmas foci miatt kritizált Blagojevicnek nem volt maradása.

Azóta szép fokozatosan maga alá kezdett temetni minket egy nagy massza. Össze-vissza, szervezetlen játék, pocsék hozzáállású játékosok (tisztelet a pár kivételnek, sajnos nincs túl sok), látványosan széthúzó öltöző, és egy csapatkapitány, aki szép fokozatosan veszíti el azt a tiszteletet, amit a szurkolók körében az elmúlt években kivívott magának. Érthető módon mindenki felelősöket akar, csak éppen jelenleg nehezebb megtalálni azt, hogy ki nem felelős a kialakult helyzetért, mint azt, hogy ki igen. Egyelőre csak Hayk vált bűnbakká; persze hozott sok rossz döntést, de a két legnagyobb húzásunk, Ojediran és Blagojevic pont az ő nevéhez fűződött. Így nem igazán vagyok róla meggyőződve, hogy ő volt a legnagyobb felelőse a kialakult helyzetnek.

Az biztos egyébként, hogy a repedések jelei már Blagojevic alatt is megmutatkoztak. Az Újpest meccsen pl. kifejezetten pocsék volt a csapat hozzáállása, főleg az első félidőben. Viszont az is tény, hogy az csak egy meccs volt, ráadásul az azóta eltelt időszak fényében nem is a legrosszabb. Aztán jött Máté Csaba, és bedurvult a lejtmenet. Az elején még csak a védekezésünk romlott el végérvényesen, utána már a támadójátékunk is. Egyre értelmezhetetlenebb taktikákkal álltunk fel, és egyre kevésbé látszott, hogy mit is akarunk játszani. Márpedig akkor, amikor a taktika ennyire nincs rendben, illetve a játékosok ennyire rosszul hajtják végre, az vastagon az edző felelőssége is. Ahogy azt annak idején a podcast adásban is elmondtam, én értettem a Máté Csaba kinevezése mögötti logikát. Hozunk egy olyan edzőt, akiben nagy potenciál lehet, hasonlóan ahhoz, hogy fiatal, piacképes játékosokat is megpróbálunk felépíteni. Az azóta eltelt időben történtek viszont megkérdőjelezik, hogy tényleg megvan-e az a szakmai tudás és motivációs képesség jelenlegi trénerünkben, aminek legalábbis az esélyét sokan beleláttuk. Mert lehet itt belterjes közegről, széthúzó öltözőről, anyagi gondokról, gyenge keretről beszélni, illetve pletykálni, de az biztos, hogy Blagojevic is ugyanebből az alapanyagból főzött teljesen más minőségű ételt. Annak is megvoltak jócskán a korlátai, de ég és föld volt a különbség. Ráadásul Máté Csaba stílusát és játékfelfogását (már ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről) elnézve az is fájó a kinevezésében, hogy nem viszi továbbá konzekvensen azt a koncepciót, amire elvileg a keretet felépítettük. Miközben Blagojeviccel egy domináns, kezdeményező, hátrulról építkező, labdatartáson alapuló focit játszottunk (sajnos a vége felé már romló hatékonysággal), addig Máté Csaba irányítása alatt visszatértünk a felrúgdosáshoz, kontrajátékhoz, kevés labdabirtokláshoz, és ezt játsszuk (még rosszabb eredményességgel párosulva). Magyarán szólva megy a kukába az a fajta – elvileg – szisztematikus építkezés, amiről többször is hallhattunk az elmúlt években. Ezért, amit most látunk, semmiképp nem érte meg.

A Paks elleni vereség botrányos volt, minden szempontból. Egy olyan meccs, amit után egyrészt Máté Csabának nem lehetett volna normális esetben maradása, másrészt ami után valós szankciók is indokoltak lettek volna a csapattal szemben, nem csak egy olyan látszatintézkedés, miszerint nem kapják meg azt a pénzt, amit a teljesítményük miatt amúgy sem járna nekik Emellett az edzői stáb is ultimátumot kapott a következő két mérkőzésre: a kitűzött cél mindkét találkozón a győzelem. Máté Csaba szerint lesznek ugyan változások a kezdőcsapatban, de egyelőre még a keretből nem tesznek ki játékosokat, az legkorábban a jövő héten lehet esedékes. Edzőnk szerint akaratbeli problémák vannak, és neki most azokat a játékosokat kell megtalálnia, akik hajlandóak melózni. Itt vetném fel halkan, hogy ha tényleg ez a helyzet, akkor érthetetlen, miért nem kapja meg pl. végre Hornyák a bizonyítási lehetőséget Ferenczi helyett, miért nem nézzük meg Polozhyit vagy Shedrachot, de én a középpályán egyszer biztosan kipróbálnám a Mezőkövesden remeklő, Csertői érkezése óta viszont jóval kevesebb lehetőséget kapó Ciblát is. Amikor ugyanis ennyire sok játékos hozzáállásával van probléma, akkor szerintem nagyjából az az egyetlen megoldási lehetőség marad, hogy a pár, továbbra is motivált vagy motiválható játékos mellett a hiányposztokat a bizonyítási lehetőségre váró fiatalokkal töltsük fel. A Paks elleni mérkőzés ugyanis tökéletesen megmutatta, hogy legyen valaki akármilyen rutinos focista, ha beleszarik a dolgokba, akkor annál még egy tapasztalatlan, de lelkes játékos is csak jobb lehet. Máté Csabát egyedül az mentheti meg (ha már maradhatott a kispadon), ha felismeri, kiket kell kihagynia a csapatból, meg is meri lépni, és arra is rájön, hogy jelenleg csak a fiatalok esetében bízhat abban, hogy nem fogják őt elszabotálni. Tudjuk jól persze, hogy ezeket a döntéseket sok okból nem olyan könnyű meghozni, főleg ennél a mostani Lokinál nem, de Máté Csabának mostanra nem maradt veszítenivalója. Ha nem vállalja fel a csapaton belül a nehéz konfliktusokat, akkor 100%, hogy repül. Ha felvállalja, akkor csak 99%…

Mint a bevezető gondolatok között írtam, ezúttal teljes tanácstalansággal nézek előre. Egyáltalán nem várom a hétvégi mérkőzést (miközben Blagojevic irányítása alatt szinte mindig nagyon vártam), és semmi jóra nem számítok ezúttal sem, kilátásba helyezett szankciók ide vagy oda. Kivéve, ha esetleg Máté Csaba „tököt növeszt”. A klub helyzetén ugyanis valószínűleg inkább csak javítana, semmint rontana, ha borulna a bili.

A találkozó szombaton 17:15-től kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti.

Hajrá, Loki!

Enderson