Hetek óta gondolati válságban szenvedek, talán fel is tűnhetett, hogy kevesebb cikk jelenik meg a „tollamból”, emellett ha tehettem hanyagoltam a megjelenést a H9-ben is (múlt héten is csak kényszerből ugrottam be). Nem egyedi a jelenség egyébként, szerkesztőtársaim is hasonlóan éreznek. Az elmúlt két hónap eseményei hatására teljesen kiégtem. Míg normál esetben a DVSC és a vele kapcsolatos események teszik ki a napom, a gondolataim jó részét, ez most jócskán megváltozott.
Kezdődött minden az augusztusi Újpest elleni meccsel, amit követően iszonyú dühös voltam. Az edzőváltás után csalódottság, dac vette át az érzést, a ZTE elleni meccsen nem is tudtam szívből szurkolni és átélni a győzelmet. Ezután jött a nagy szünet, bejelentették Máté Csabát, én pedig elkezdtem picit bizakodni. Nem tudom mire alapozva, utólag meg pláne. A Szpari elleni rangadóra ismét meccslázban utaztam el, de amit ott kaptam a csapattól, az padlóra küldött ismét. Az MTK elleni hazait szabad akaratomból döntve hagytam ki, de tv-ből nézve is iszonyatosan felcseszett amit láttam, és napokig baszta a csőröm az ottani történés. A Felcsút meccstől semmit nem vártam, így a vereség nem ért meglepetésként, a mikéntje már annál inkább, hiszen feladtuk az identitásunkat, bunkerfocival álltunk ki, és a legvégén kaptunk ki. Nesze neked, újabb gyomros Balázska szurkolói lelkébe. Jött egy újabb válogatott szünet, végre nem kellett a Lokira gondolni, a magyar válogatott pedig ismét megvillantotta oroszlánkörmeit, ergo ismét volt minek örülnöm végre, kár, hogy ez nem a DVSC-nek volt köszönhető.
Így érkeztünk el a Paks meccsig, amit én már egyáltalán nem vártam. Ismerősi körben ha feljött a Loki témaként, inkább udvariasan témát váltottam. Nem volt kedvem sem gondolni, sem beszélni a csapatról. Kérdezgették tőlem sokan a meccs előtti napokban, hogy mire számítok, mindenkinek azt mondtam, hogy semmi jóra. Talán egy ikszre jók lehetünk, de inkább kikapunk. Semmilyen szinten nem voltam meccs hangulatban, igazából a meccsre is csak azért mentem ki, mert semmi más programom nem volt aznap délutánra. Ezen a ponton már annyira hidegen hagyott az egész, hogy teljesen rezignáltan vettem tudomásul, hogy sorban kaptuk a gólokat, mi több, a vége felé már inkább annak szurkoltam, hogy kapjunk még többet, hátha a kijózanító pofon majd eredménnyel jár. Ismert, ezt követően jöttek a hétfőn belengetett szankciók, hogy a vezetőedzőt felruházták olyan jogkörrel, hogy a renitens játékosokkal szemben szankciókat alkalmazhasson. A Vidi elleni meccsen meglátott kezdőcsapat után döntöttem el, hogy a f@szom az egészbe. Az első kapott gólig vagyok hajlandó nézni a meccset. Nem is hazudtoltam meg magam, a 37. percet követően kikapcsoltam a tv-t, és mentem a dolgomra, majd csak a végeredményre pillantottam rá. Itt tartunk, hogy 2 hónap alatt sikerült belőlem teljesen kiölni mindenféle érzelmet. Amit nem gondoltam volna, hogy valaha is sikerül elérnie majd a klubnak, hiszen éltem már át kudarcokat, kiesést is. De ez a mostani szitu mindenen túltesz.
Alapvetően nem erről szerettem volna, hogy szóljon a cikk, de muszáj volt ezt kiírni magamból.
Vasárnap délelőtt érkezett a bejelentés, hogy kirúgták Máté Csabát. Csak egy hetet késtek vele. Igazából saját maga alatt vágta a fát, mert ha tényleg kapott jogköröket, és ennek ellenére sem mert drasztikusan belenyúlni a csapatba (bocsánat, kimaradt Dresko, Szuhodovszki és Silue, úgy tűnik, hogy ők hárman a bűnbakok), akkor egye meg ő is amit főzött. Továbbra is tartom, hogy az az edző, aki közel két hónapnyi munka alatt sem tud semmit, de tényleg semmit megvalósítani a pályán a filozófiájából, akkor az nem egy jó edző. Valószínűleg nincs is egyébként semmilyen filozófiája. Szóval hiába mondogattuk, hogy nem csak Máté Csaba a felelős a jelenlegi helyzetért, ez igaz, de neki is van benne sara bőven. Mert ez a két hónap egy óriási semmi volt, a Kondás-féle Loki legrosszabb napjait idézte.
DVSC_in_a_nutshell.jpg
Lehet annyiféle pletykát hallani és olvasni, és nyilván hozzánk is eljutnak információk. Nem tagadom, hogy ezek is hozzájárulnak a jelenlegi hangulatomhoz. Konkrétumokba nem mennék bele; egyrészt bizonyítékunk semmire nincs, másrészt annyifélét hallunk, hogy nehéz kiigazodni azon, hogy mi igaz belőlük és mi nem. De aki nyitott szemmel böngészget, az már találkozhatott egy-két dologgal. Viszont ha csak a fele is igaz ezeknek a pletykáknak, akkor nagyon nagy a baj. Talán az alábbi komment az, ami legjobban összefoglalja mindazt, ami vélhetően jelenleg zajlik a klubnál:
„Nem tűnik fel, hogy ezt a filmet már egyszer levetítették nekünk? Csak éppen a két főszereplőt cserélték ki…”
Az a jelenség is megérne egy tanulmányt, hogy a külsős emberek miért buknak meg nagyon hamar Debrecenben. Miért lehet az, hogy akit a levegőbe dobáltak a játékosok és együtt skandálta a közönség a nevét, az fél év múlva már egy kókler? Miként lehet az, hogy az új edzőt az első rossz meccs után megbélyegzik fradista bérencnek, aki máris takarodjon? És ezzel szemben miért gondolunk vissza romantikával a mi kutyánk kölykei közül azokra is, akiket annak idején adott esetben szintén lekiabáltunk a kispadról? Talán a címben megfogalmazott erős kijelentés illik ide a leginkább. Debrecen, a város, és a DVSC is egy belterjes pöcegödör. Egyszerűen nem tűrjük meg a kívülről jött embereket. A türelem minimális ideig él még sikeres időszak esetén, ellenben nagyon hamar el tud fogyni, akár 2-3 rossz meccs után is.
Az a véleményem, hogy mindenki maradjon annál, ami a dolga. A játékos focizzon, a vezetőedző állítsa össze a kezdőcsapatot és dolgozza ki a taktikát, a sportigazgató (ami már nincs) az igazolásokkal foglalkozzon, a klubvezető maradjon az íróasztal mellett, a tulajdonos pedig biztosítsa a feltételeit a zökkenőmentes működésnek. Mert az sosem egészséges, ha a szereplők átlépik a saját jogköreiket.
Ki lesz most az új edző? Nem tudom, de csodát nem várok. Hallani lehetett Szabó István nevét, hogy őt már a nyáron „piszkáltuk”. Szerintem ő sem tudna csodát tenni, egyébként is local hero-nak tartom, aki a kecskeméti közegben tudott csodát tenni, de máshol nem biztos. Abban is biztos vagyok, hogy nem jön „nagy név”, és nem hozunk külföldit sem. Egyszerűen azért, mert már most is két edzőt fizetünk a habokra, ráadásul a hírek szerint Máté Csaba és stábja szép summát markolt fel lelépti díjnak. Szóval ha engem kérdeztek, tuti házon belül oldják meg. Máté Péter adná magát. De az igazán gyáva lépés Igor Bogdanovics kinevezése lenne. Hiszen a szurkolók többsége őt követeli már egy ideje, ez egy számukra szimpatikus döntés lenne, amivel el lehetne kussoltatni az elégedetlenkedőket – egy időre biztosan.
Fú, annyi gondolat kavargott a fejemben az elmúlt napokban, hogy megint keszekusza cikk lett ebből, és biztos van sok dolog, ami eszembe sem jutott, pedig szerettem volna leírni.
Ja egyébként holnap kupameccset játszunk Mezőkövesden. Külön dedikált beharangozó most nem lesz ehhez a meccshez, de őszintén, jelenleg azt se tudom, hogy összefoglaló lesz-e belőle. Ugyanez a Fradi elleni meccs kapcsán is. Ki vagyunk égve. Kellene valami kis szikra, ami visszahozza belénk a lelkesedést, a fanatizmust. Van most két meccse erre Dombi Tibiéknek.
