Péntek este Mezőkövesdre látogattunk, az abszolút újonc Kazincbarcikához. A „hazaiak” első pontszerzésükre készültek, számunkra viszont ez a mérkőzés kötelező győzelemnek ígérkezett. Az első két forduló eredményei alapján lehetett okunk a bizakodásra, de az sejthető volt, hogy nem vár ránk könnyű 90 perc. Ez végül teljesen be is igazolódott, de a végeredményre ezúttal sem panaszkodhattunk.
A Kazincbarcika kezdőjében a mezőnyjátékosok majdnem fele (Sós, Baranyai, Kártik, Könyves) ezúttal is egykori Loki-játékosokból állt. Érdekesség továbbá, hogy a két csapatban éppen ugyanannyi – három – saját nevelésű focistánk lépett pályára (ha Szűcs Tomit nem veszem annak). Nálunk egyébként egy helyen változott a kezdőcsapat a múlt héthez képest: Szuhodovszki helyett Szécsi került be.
A találkozó elejét megnyomtuk, és az első 10 percben dominálni tudtunk. Ezt követően kijött a szorításból a Kazincbarcika, és egészen kiegyenlítetté vált a játék. A 19. percben aztán Batik felpasszolt labdáját Dzsudzsák zseniálisan lépte át, Szécsi megiramodott vele, majd a tizenhatos előteréből erős, de középre megeresztett lövése a mellényúló Gyollai mellett utat talált a kapuba. Szép gól volt, de egyértelműen kapushiba.
A vezetés megszerzése után teljesen visszahúzódva biztonsági focira rendezkedtünk be, hiába kellett volna papíron nekünk dominálni. Ez egyébként az első félidőben nem bizonyult különösebben jó taktikának, mert a hazaiak többször is helyzetekig tudtak eljutni, és benne volt a pakliban az egyenlítésük. Igaz, a másik oldalon mi is növelhettük volna az előnyünket, de Kocsis Dominikot hiába buktatták a gyönyörű szólója végén a tizenhatoson belül, a játékvezető és a VAR sem látta büntetőnek a szituációt. A félidő ráadásában aztán hibát hibára halmozott a védelmünk, amit góllal büntetett a Kazincbarcika. Először Lang mentett egy viszonylag ártatlan szituációban az oldalvonalon túlra, majd a nagy bedobást követően Lang és Batik gyűrűjében Haroyan csúsztatott a kapujából teljesen feleslegesen kimozduló Varga felett a hálóba. Újabb kapushiba, újabb gól, ami nyomán döntetlennel vonulhattunk szünetre.
A fordulás után jó ideig kiegyenlített volt a játék, mindkét csapat próbált stabilan játszani és abból helyzetekig eljutni. Ez végül nekünk sikerült inkább, de ehhez is kellett Gyollai, aki indokolatlanul futott ki egy labdára, és noha talán ujjheggyel hozzáért a játékszerhez, ezt követően letarolta Bárányt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Ahogy olvastam a semleges fórumokon, ez egy sokak által vitatott ítéletnek bizonyult. Szerintem meg lehetett adni a tizenegyest, de nálam Kocsis esete sokkal egyértelműbb volt. Ha már szóba kerül a játékvezető: Hanyecz személyében újoncot avattunk, és nehéz eldönteni, mit gondoljak róla. Összességében nem éreztem egyik irányba sem részrehajlónak, de azért mindkét fél kárára voltak minimum véleményes döntései. Mindenesetre a megítélt tizenegyest Dzsudzsák nagyon magabiztosan értékesítette, így ismét nálunk volt az előny.
Ezt követően nagy kazincbarcikai rohamokra lehetett számítani, de ezek javarészt elmaradtak. Egyedül a csereként beálló Meshackban éreztem a veszélyt, de ezeket a szituációkat is megúsztuk, egyszer pl. Dacosta szép blokkolásának köszönhetően. Időnként azért mi is vezettünk ellentámadásokat, de egy-két szituációtól eltekintve ezek nem jártak közvetlen veszéllyel. Így is lepergett a hátralévő idő, és meg tudtuk őrizni a minimális előnyünket; győztünk 2:1-re.
A játékosok közül röviden mindegyiküket értékelném ezúttal. Varga most 0,65-ös várható gólszámra kapott 1-et, és bizony az jelentős részben az ő lelkén is száradt. Látszik, hogy remek kapus, de a magas labdákra kimozdulások esetében a döntéshozatalban még fejlődnie kell (miközben viszont a kiszámítható ívű beadásokkal jól és magabiztosan boldogul). Dacosta egy furcsa talány a számomra: ezúttal is emlékszem gyönyörű védekezőmegoldásaira, viszont rendszeresen túlzottan középre húzódik, üresen hagyva a széleket. Emlékezetem szerint egyszer pl. Lang mutogatta neki az első félidőben kitartóan, hogy tartsa már jobban a szélességet. Meijast is nehéz hová tenni; valahol a ZTE és az MTK meccs között volt ezúttal a teljesítménye. Lang most meglepő módon inkább lefelé lógott ki a védelemből, a kapott gólnál is hibázott. Guerrero megbízhatóan játszott, az esetek többségében nem is igazán próbálkoztak az ő oldalán. Batik szintén a ZTE és az MTK között volt a teljesítményét illetően: nem botrányos, de nem is jó. Szűcs játéka most is nagyon tetszett, elképesztően nagy mezőnymunkát végzett. Szécsi egyedül a gólja, Kocsis pedig a szólója miatt dicsérhető, ezt leszámítva gyenge meccsük volt. Dzsudzsáknak mindkét gólunkban elévülhetetlen érdemei voltak (elsőnél az átlépés, másodiknál pedig a beadás és büntetőértékesítés). Ő látványosan újjászületett Navarro irányítása alatt. Bárány nagyot melózott és kiharcolt egy tizenegyest, viszont kevésszer nyílt ténylegesen esélye arra, hogy helyzetbe kerüljön. A cserék közül mindenki tetszett: Gordic szokás szerint villogott, Manzanara stabil teljesítményt nyújtott, Terczában ezúttal is tetszett, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, Djokic rengeteget futott és kihasználta, hogy csereként sok energiája van. Komáromi egy fokkal talán kevésbé volt elsőre meggyőző, de ő is akart és próbálkozott. A választási lehetőség mindenesetre adott: döntésetek el, hogy kik voltak a legjobbak!
Záró gondolatok:
A címadás nem véletlen: ez a mérkőzés nem csupán az előjelek miatt fajulhatott volna könnyedén egy újabb Szent Loki históriává, hanem a látottak alapján is. Miközben ugyanis a hazaiak nagyon akartak, addig a mi játékosaink többsége tudása alatt teljesített, és csapatteljesítmény szintjén sem fogtunk ki különösebben jó napot. Ahogy Szécsi is nyilatkozta a mérkőzés után: legközelebb, a Nyíregyháza ellen nem ilyen mentalitással kell majd kimenni a pályára.
Összességében úgy érződött sokszor, hogy nem játszottunk érdemben jobban, mint a ZTE ellen, inkább csak az ellenfél volt gyengébb. Viszont az elmúlt években az ilyen mérkőzések sokszor akkor is vereséggel értek véget (és így bekerültek a Szent Loki gyűjteménybe), ha a másik csapat egyébként gyengébb játékerőt képviselt. Mindeközben most egy ilyen „Szent Lokis” produktummal is elhoztuk a 3 pontot. Mi lehet ennek az oka azon kívül, hogy már Szent Loki sem az igazi? Valószínűleg sok összetevős, de párat érdemes ezek közül kiemelni:
1. Mentalitás
Itt egyből jön egy önellentmondás, mivel pár sorral fentebb éppen azt emeltem ki, hogy nem voltunk eléggé élesek. Ez így is van, ami a döntéshozatalban és a mérkőzés menedzselésében éreztette a hatását. Ez épp elegendő lett volna ahhoz, hogy egy erősebb és főként rutinosabb csapat ellen ne legyen esélyünk a győzelemre (vagy akár a pontszerzésre). Van ugyanakkor a mentalitásnak egy másik összetevője is: ha nem is sikerül jól ráhangolódni a mérkőzésre, nincs meg a frissesség és élesség, akkor is legalább a konkrét szituációkban odateszi-e magát az adott játékos vagy sem. Ebben pedig egyértelműen érzek előrelépést a csapatnál: lehet, hogy nem megy a játék, de csúszunk-mászunk, ha kell. Úgy érzem, hogy a mérkőzés előtt mintha nem vettük volna eléggé komolyan a Kazincbarcikát, közben viszont rájöttünk, hogy itt vért kell izzadni a sikerért, és erre hajlandóak is voltunk. (Hasonlóan az előző két találkozóhoz.)
2. Taktikai rugalmasság
Navarro fociját még mindig nehéz sokszor megfogni, de az előzetes pletykák ellentétben ennek az oka valószínűleg nem abban keresendő, hogy fogalma nincs semmiről, hanem inkább abban, hogy nagyon az ellenfélhez igazítja az aktuális elképzeléseket, miközben viszont nagy döntési szabadságot ad a kereteken belül a játékosoknak is. Emellett elég sokszor az is érződik, hogy még tanulják a játékosok az alapelveket, illetve próbálják megszokni egymást. Mindettől függetlenül ebből hosszabb távon szerintem fogunk tudni profitálni: nehéz kiismerni egy olyan csapat játékát, amely ennyire rugalmasan tud taktikát, játékfelfogást és játékosokat változgatni mérkőzések között és egy adott összecsapáson belül is, ráadásul a játékosok sem csak előre begyakorolt figurák szerint hoznak döntéseket. (Ugyanakkor persze az is egyértelmű, hogy rövid távon viszont ez a rugalmasság saját magunk számára is nehezített pálya.
3. A keret mélysége
Sokáig azon aggódtak a szurkolók, hogy mi lesz itt a játékoskerettel; rengetegen távoztak és alig érkeztek. Emlékezhetünk még, hogy az edzőtáborban is „tobzódtak” a fiatalok, és sokan vizionálták, hogy pénz hiányában a tartalékcsapattal dúsított keret megy majd neki a bajnokságnak. Ehhez képest mostanra szinte inkább attól tartok, hogy miként lesz itt tér a fiatalok beépülésének ilyen felhozatal mellett. Végignézve a keretet, hosszú évek óta nem emlékszem olyan szezonra, amikor ennyire meglettünk volna minden csapatrészben. Jellemzően minden egyes posztra legalább 2-3 értelmezhető választási lehetősége van Navarronak, ha mindenki egészséges, ez pedig szokatlan bőség. Amennyiben ezt a szezont megússzuk az előző idényhez hasonló sérüléshullám nélkül, akkor szinte azon aggódhatunk majd, hogy az ígéretes játékosaink tudnak-e majd elegendő lehetőséget kapni a bizonyításra.
4. Szerencse
Sokat beszéltünk róla, hogy az előző idényben annyi „balsors” ért minket, ami több szezonra is elegendő lenne. Elképesztő sérüléshullám, folyamatosan minket sújtó játékvezetői hibák, szerencsétlen fordulópontok az egyes mérkőzéseknél. Nem volt velünk a szerencse, de ősszel nem is tettünk érte, hogy kisegítsen minket. Idén eddig ezeknek éppen a fordítottjáról beszélhetünk: bár pár sérültünk van, de egyelőre tudjuk őket nélkülözni, ráadásul az eddigi 3 fordulóban a játékvezetés és az egyes találkozókon belüli fordulópontok kapcsán sem lehet okunk a panaszra. (Ettől függetlenül szerintem gyomorforgató, amikor más csapatok szurkolói azzal vádolnak minket, hogy „tolják a Lokit a bírók”. Valahogy az előző szezonban nem jelentek meg, az ellenkezőjét kiemelve…)
5. Rutin
A csapat gerincének részét alkotja egy-két olyan rutinos focista, aki ténylegesen tartást tud adni a nehezebb pillanatokban. Közülük is kiemelendő az idén újjászülető csapatkapitányunk, Dzsudzsák Balázs, akinek az eddigi mindhárom pontszerzésünkben elévülhetetlen érdemei voltak. Ez a rutin is kellett ahhoz, hogy a Kazincbarcika rutintalansága még jobban kiütközzön, és megmaradjanak a szimpatikus vesztes szerepében.
6. Profizmus
Függetlenül attól, hogy Navarro hosszabb távon milyen edzőnek bizonyul szakmailag, az kiemelhető az edzői stábbal kapcsolatban, hogy végre elhozták „nyugatról” annak a profizmusnak legalább egy szeletét, ami eddig nagyon hiányzott a klubnál. Egyéni képességek fejlesztése, sérülések megelőzése és kezelése, dietetika stb. Márpedig ez elősegíti, hogy jobb fizikai állapotban legyenek a játékosok (illetve minél nagyobb arányban elérhetővé, bevethetővé váljanak). A tegnapi találkozón is látványos volt, hogy a végére egyszerűen a hazaiak elfogytak: nem bírták sem fizikailag, sem mentálisan a terhelést, ráadásául nálunk a kispadról is minőségi játékosok szálltak be.
7. Megint a mentalitás
Most pedig érdemes ismét visszatérni a mentalitás kérdésére. Ha van egy stáb, amely megköveteli mindenkitől a profizmust és fontosnak tartja a fejlődést/fejlesztést, mellette jó a csapategység, ráadásul mindenki tudhatja, hogy 2 egymást követő rossz meccsel valószínűleg csapaton kívül találja magát, sokkal nehezebb vállalhatatlan mérkőzéseket játszani. Részben ezért is történhetett, hogy hiába volt 2 olyan találkozó is eddig a 3-ból, ahol nem érződött meggyőzőnek a teljesítmény, valahogy mégis sikerült elkerülni a csalódást keltő végkifejletet. Hosszabb távon pedig bízom benne, hogy ez a tényező lehet az, ami idővel ritkán (vagy leginkább sose) látott vendéggé teheti majd Szent Lokit.
Itt érdemes ugyanakkor egy pillanatra megállni, és figyelmeztetni magunkat, hogy nem mindig lehet majd pontszerzésnek örülni egy-egy kevésbé jól sikerült mérkőzés után. Éppen a már említett szerencsefaktor, valamint az ellenfelek ereje és formája miatt várható, hogy előbb-utóbb ugyanez (vagy hasonló) produkció már nem lesz elegendő a pontszerzéshez. Emiatt is kell nagyon vigyázni azzal, hogy csupán a 7 pont miatt ítéljük meg teljesen máshogy (pozitívabban) a csapatot, mint tennénk azt egy szerencsétlenebb forgatókönyv mellett (pl. akkor, ha ugyanezen meccsekből csak 2 pont jött volna össze). A cél elsődlegesen számomra továbbra is az, hogy látszódjon a fejlődés és az akarat (ez egyébként most játékban kevésbé valósult meg, mint az MTK ellen).
Az mindenestere ígéretes, hogy még érezhetően rengeteg a kiaknázatlan potenciál a keretben; csapatszinten és az egyének terén egyaránt. Emiatt tudok bízni abban, hogy azokon a meccseken is pariban tudunk majd lenni előbb-utóbb, amikor nem lesz mellettünk a szerencse, illetve erősebb és/vagy jobb formában lévő ellenféllel találjuk szembe magunkat. Ez (és a mentalitása a keretnek) engem egyelőre a kiegyenlített mezőnnyel együtt is bizakodással tölt el arra nézve, hogy nem lesznek kiesési gondjaink, és inkább felfelé, mintsem lefelé kell majd nézegetnünk. Ha emellett a szezon második felére esetleg 2-3 fiatal játékosunk is be tudna épülni a csapatba, akkor nekem több kívánságom már nem is lenne.
A 7 pontnak elsődlegesen azért tudok nagyon örülni, mert ez megalapozhat némi türelmet akkor is, amikor esetleg jönnek majd az első vereségek. Erre a türelemre pedig nagy szükség lenne a szurkolók részéről, ugyanis ez egyre inkább egy valóban ígéretes projektnek tűnik, nem is igazán az eredmények, hanem a tendencia és a potenciál miatt.
Hajrá, Loki!
Enderson
