LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Power Rankings 25/26 – #2

Lement az első három kör, kezd picit körvonalazódni a helyzet az új idényben. A kiesés elkerüléséért idén is nagy tülekedés várható, és vannak új belépők is a dobogóért való harcban. Lássuk, hogy a 3. fordulót követően hogyan alakulnak az erőviszonyok!

A csapatnevek után zárójelben a tippjeinkből kialakuló helyezési átlag, az előző részben jósolt helyezés, az ebből következő változás mértéke, illetve a sorrendben történő mozgás látható.

1. Ferencváros (1.0, 1., 0,

Komoly erőpróba elé csak az MTK állította őket, ott el is úszott két pont, de a 3 meccsen szerzett 7 pont eddig teljesen rendben van a részükről. A nemzetközi szereplés idő közben biztossá vált, a kérdés már csak a BL vagy az EL főtábla. Ennek árnyékában további ponthullajtások benne lógnak majd a levegőben, de ettől függetlenül is sima első helynek néz ki.

2. Paks (2.2, 3., +1, )

Hiába várjuk tőlük a visszaesést, ez vélhetően idén sem jön el. Kicsit egy a Bognár-jelenség nekem az Atalanta – Gasperini párosításra hajaz, amíg ő az edző, addig ez a filozófia nagyon ül erre a csapatra. Idén ők lehetnek a Fradi első számú kihívói.

3. Felcsút (2.8, 3., -1, )

A kisvárdai vereség nem várt ballépés volt, ráadásul a nemzetközi szereplés is hamar véget ért számukra. Ebben a szezonban visszaesést várunk tőlük, még akár a dobogós helyezés is veszélybe kerülhet.

4. Újpest (4.6, 4., 0, )

Minden évben nagy reményekkel vágnak neki a bajnokságnak, de hamar jönnek a kijózanító pofonok, ez már idén is megtörtént. A bajnoki cím nevetségesen irreális, egyelőre a dobogó is bravúrnak számítana tőlük. Ettől függetlenül az élmezőnybe várjuk őket.

5. MTK (5.2, 6., +1, )

Az, hogy mekkora fegyvertény volt a két héttel ezelőtti legyőzésük, azt a másik két meccsük mutatta meg: megérdemelt pontszerzés a Fradi ellen, majd a DVTK földbe döngölése. Idén is szép szezont remélhetnek a fővárosiak, a felső ház szinte garantált.

6. ETO (5.4, 5., -1, )

A tavalyi év meglepetéscsapata három döntetlennel kezdett, és jelenleg még áll a nemzetközi kupában is. Azonban friss fejlemény, hogy tönkre ment a gyep az ETO Parkban, így könnyen úgy járhatnak, mint két éve a Kisvárda, ez pedig komoly hatással lehet az őszi szereplésükre. Egyelőre inkább a középmezőnybe várjuk őket.

7. DVSC (6.8, 8., +1, )

Bőven várakozáson felüli a kezdésünk, még ha nem is verhetetlen ellenfeleink voltak, viszont a ZTE erősen kezdett, az MTK-ról már fentebb írtam, a Barcikát pedig története első hazai NB I-es meccsén legyőzni úgy sem elhanyagolandó, hogy egyébként szerényebb képességű csapat. Kevesebb pontra számítottunk a kezdésnél, a játék pedig ahogy várható is volt, döcögött, remélhetőleg ebben is lesz majd javulás. Pontosabb képet további 4-5 forduló múlva kapunk majd a csapatunkról, addig egyelőre egy biztos középmezőnyre lőjük be magunkat.

8. ZTE (8.6, 11., +3, )

A Zetét kiesőnek vártuk a szezon előtt, de eddig meggyőző a játékuk, még ha a pontszámokban nem is feltétlenül mutatkozik meg, három döntetlennel kezdtek a győriekhez hasonlóan. Viszont sokkal jobban néznek ki, mint tavaly tavasszal, és Mim visszatérésével javulhat az eredményességük is.

9. Kisvárda (8.6, 9., 0, )

A második fordulóban beleszaladtak egy pofonba a Paks ellen, ám legutóbb a Felcsút elleni bravúrgyőzelemmel javítottak. Egyelőre nem tűnik egy kieső gárdának, de inkább hátrafelé kell majd figyelniük a szezon során.

10. DVTK (10.2, 7., -3, )

Az eddigi leglehangolóbb teljesítményt a Diók produkálták. Nem is a megszerzett egy pont, hanem inkább a mutatott játék és a klub körül zajló események a leginkább aggasztóak. Perpill azt érzem, hogy hasonlóan nagy hullámvölgybe kerülhetnek a rossz döntéseknek hála, mint amilyenbe mi kerültük tavaly. És ennek bizony kiesés is lehet a vége.

11. Nyíregyháza (10.6, 10., -1, )

Fájó pont volt az első számú kapus elvesztése, és most ehhez jött a csapatkapitányuk hosszabb kiválása is. Itt sem a megszerzett eddigi egy pont adhat okot a félelemre, most valamiért azt érezzük, hogy az újonc csapatok kritikus második szezonos átka a Szparit is elérheti.

12. Kazincbarcika (12.0, 12., 0, )

Eddig a szimpatikus vesztes szerepét töltik be, egyik meccsük után sem kell szégyenkezniük, hiába nem szereztek még pontot. Meg fogják nehezíteni minden csapat dolgát, de a bennmaradásra nem lesz esélyük.