A hétvégi kudarc után már péntek este jött a következő forduló. 3 éve nem nyertünk Felcsúton, és most sem sok minden szólt mellettünk. Az események egészen a találkozó utolsó tíz percéig megdöbbentő hasonlóságot mutattak a Nyíregyháza ellen látottakkal, de most fordult a kocka, és nem az ellenfél, hanem mi vittük be a döntő találatot! Váratlan, de annál nagyobb győzelmet aratva 3-1-re győztük le a tavalyi ezüstérmest!
Hogy mennyit jelent nekem a Loki, jól mutatja, milyen kínkeservesen éltem meg a Nyíregyháza elleni vereséget. A döntetlent még csak-csak meg tudtam volna emészteni, de a vereség után hosszú ideig csak ücsörögtem a Nagyerdő egyik tölgyének árnyékában. Nagy jelentőséget nem tulajdonítottam a vereségnek a pontokat, a táblázatot, a klub aktuális helyzetét, jövőképét illetően. Nem lett volna olcsóbb a kenyér, ha nyerünk, a vereségtől meg drágább sem lett. Szentimentálisan, érzelmileg, lelkileg viszont rettenetesen mélyre nyomott. Szó szerint bele is betegedtem, a Hamis Kilences részvételt sem tudtam vállalni, és az sem vigasztalt – ami máskor azért használni szokott -, hogy tudtam, csak pár napot kell aludni a következő meccsig, és az majd feledtetheti a kínos vereséget. Ebben az esetben persze az sem segített sokat, hogy a Fradit idegenben verő Felcsútra látogattunk, és előzetesen még a döntetlent is azonnal aláírtuk volna, hiszen nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk.
És hogy mekkorát csalódtunk, te jó ég! Navarroval egyetértek, „az első félidő volt a legjobb, amit eddig mutattunk”. Idegenben 20-30 percen keresztül domináltunk, a mi akaratunk érvényesült, ha nem is tökéletesen, de működött a csapat – pedig a társaság jó része sérült és gondokkal küzd. Még mindig nincs meg az alapcsapatunk. Csak öt mezőnyjátékos [Dzsudzsák, Szűcs, Batik, Kocsis, Bárány] no meg a kapusunk [Varga] akik mind az öt mérkőzésen kezdők voltak. Dacostát Szécsi, Mejíast a visszatérő Lang, Guerrerot Vajda helyett Kulbacsuk pótolta, illetve középhátvédként Hofmann, bal szélen pedig ezúttal is Gordic kapott szerepet, mint a Nyíregyháza ellen.
Ahogy már említettem a bevezetőben, a meccs egésze szinte ugyanúgy zajlott, mint legutóbb. Az első félidő nagy részében mi domináltunk. A félidő végére már kezdtünk fáradni, volt jó 15 perce a Felcsútnak is, de egy megpattanó lövésen kívül nem kellett bravúrt bemutatnia Vargának. A félidő végéhez érkezve Bárány három ember között tartotta meg zseniálisan a labdát és indította Kocsist, aki előbb lehagyta Stronatit, majd végre jó döntést hozott és okosan visszagurította azt a második hullámban érkezőknek. Dzsudzsák köszönte is szépen és ballal beküldte a kapuba úgy, ahogy azt kell.
A vezetés tudatában sokkal jobban visszahúzódtunk a második félidőre, elkezdtünk beleszürkülni a mérkőzésbe, és ezt hamar megbosszulta a Felcsút. A sokadik támadásuk végén Lukács lőtte ki a rövid felsőt. Sem őt, sem Zierkelbach Pétert nem zavarta, hogy előtte Batik szemébe belenyúltak, aztán meg Kocsis terült el a földön gyanús körülmények között. Hozzáteszem gyorsan, az egész mérkőzésen ezzel a szellemiséggel fújt, gyakran tévedve emiatt mindkét oldalra, kicsit szokatlan is volt magyar pályán ez a „semmiképp nem fújom szét a meccset” mentalitás: a Felcsút összesen 5 (!) szabadrúgást végezhetett el a 90 perc alatt (mi 16-ot). Mondjuk ehhez képest durva, hogy mi két sárgát is kaptunk.
A kapott gól sem változtatott sokat a csapaton, kezdtünk elfáradni mind testben, mind lélekben, a döntetlen pedig még mindig nekünk volt jobb eredmény. Kíváncsi voltam, Navarro most mit lép, hisz legutóbb a cseréi pocsékul sikerültek. Ő pedig ahelyett, hogy megint kicserélte volna a fél brigádot, csupán egy (!) játékost hozott le, Gordicot. Helyét az eddigi alibikirály, Bermejo foglalta el, hátha végre csinál valamit. Pályán maradt viszont Kocsis, Bárány és Dzsudzsák Balázs is. Ettől jobbak lettünk? Egyáltalán nem, de legalább nem omlottunk össze. Az utolsó percekre beállt azért Komáromi is Kocsis helyére, de a csattanó a 86. percben Szűcstől érkezett. Bermejo szerzett vissza egy labdát, Szűcs pedig megtolta befelé és jó 20-25 méterről lövésre vállalkozott. A Nyíregyháza ellen is bejött, hátha most is. Egy becsúszó lábon pedig pont úgy pattant meg, hogy védhetetlenül csapódott Szappanos kapujába! Na, ez az igazi mázli, de újabb tanulság is egyben: lőni kell, abból lehet gól.
Bár már csak 4 perc volt a rendes játékidőből, két nagy helyzetig is eljutott a Felcsút, de egyik a kapu mellé, a másik Varga ölébe ment. Nem néztünk ki jól, de Kulbacsuk gondoskodott róla, hogy ne kelljen tovább izgulni: Dzsudzsák szabadrúgásból beívelt labdáját fejelte be a kapuba, ezzel kialakítva az 1-3-as végeredményt. A 20 éves játékos első gólját szerezte a felnőtt pályafutása alatt, meghálálta a bizalmat. Durva belegondolni, hogy mindezt csupán két cserével értük el, hiszen Manzanara és Mejías már a harmadik gól után, időhúzó jelleggel váltották Szécsit és Dzsudzsákot.
Bármennyire is örülök a győzelemnek, bármennyire is sportszakmailag nagyobb sikernek tartom ezt a három pontot, titkon azért elcserélném ezt a végjátékot a Nyíregyháza elleni végjátékra. Ez persze nem jelenti azt, hogy ebből a győzelemből ne lehetne meríteni, sőt, lehet még többet is ér így, hogy nagyon mélyről, nagyon gyorsan kellett rendeznünk a sorokat. Egészen szürreális látvány, hogy öt forduló után, még ha ideiglenesen is, de vezetjük a tabellát – az pedig biztos, hogy a forduló végén is a dobogón leszünk. Még mindig van bennem sok kérdőjel a csapatot, taktikát, játékosokat illetően, de egy dolog biztos: hatalmas melót tesznek bele nap mint nap, hogy ne csak puffogtatott közhely legyen a nyilatkozatokban, hogy „folyamatosan fejlődünk”, meg hogy „még az út elején járunk”. Így pedig a vereségek is elfogadhatóbbak, a győzelmek pedig átélhetőbbek, valódibbak és többet adnak számomra, mint önmagában a pontokat.
A játékosok közül kiemelném Kocsist, aki kezd egyre többet hozzátenni a csapathoz is, ami most egy gólpasszban is formát öltött. Szűcs végigrobotolta a meccset és gólt is szerzett, ha pusztán a számokat nézzük, abszolút meccs embere jelölt. Kulbacsuknak nem minden megmozdulása volt jó, de fiatal játékoshoz képest rám nagyon pozitív benyomást gyakorolt, gól ide vagy oda. Idén Szécsi most játszott a legjobban, az első félidő jó focijához az ő teljesítménye is kellett. Aki viszont nálam egyértelműen Man of the Match: Dzsudzsák Balázs. Gól és gólpassz. Vezéregyéniség 38 évesen is. Szavazattok, nálatok kik voltak a legjobbak?
A Lokomotív tovább robog, a felcsúti kisvasutat elhagyva a következő állomás a debreceni Nagyerdő. Bár csodálatos szépségtapasz volt a Nyíregyháza elleni fiaskóra ez a felcsúti győzelem, de az lenne ám az igazi, ha elkapnánk egy kicsit a Ferencváros grabancát is!
Hajrá, Loki! Szép volt, fiúk!
Csibu
Képek forrása: nso.hu
