A címben szereplő gondolattal foglalta össze csapatkapitányunk, Dzsudzsák Balázs a Győr elleni mérkőzés tanulságát, és ezzel valóban megragadta a lényeget. Ebben a szezonban ugyanis sokszor még akkor is hozzuk a pontokat, ha egyébként nem brillírozunk. És most is pontosan ez történt.
Múlt héten gól nélküli döntetlent játszottunk a Diósgyőr otthonában, és lehetett az eredmény szempontjából hiányérzetünk, mert sokkal közelebb álltunk a győzelemhez, mint a hazaiak. A szezon egészét nézve viszont elmondható, hogy úgy álltunk a forduló előtt a dobogó alsó fokán, hogy a várható szerzett góljaink elmaradtak a várható kapott góljainktól, tehát a papírforma szerint negatív gólkülönbségünknek kellene lennie. Azt tehát nem lehet mondani a mostani bajnoki kiírásról eddig, hogy ne hoznánk ki összességében a maximumot a meccseinkből.
Erre pedig a Győr ellen szükség is volt, mivel a vendégek abszolút odaértek erre a szezonra a legjobbak közé. Lenyűgöző volt a nemzetközi kupamenetelésük, és a legutóbbi, Fradi elleni viszonylag sima vereséget leszámítva a bajnokságban is kifejezetten jól szerepeltek eddig. Azt tehát semmiképp nem lehetett mondani, hogy mi vagyunk a találkozó egyértelmű esélyesei, függetlenül a tabella állásától.
A kezdőcsapatunk nagyjából tükrözte Navarro gondolkozásmódját: a győztes csapaton jellemzően nem változtat; ha kikapunk, akkor jobban belenyúl az összeállításba; döntetlen esetén pedig csak finomhangol. Most is ez történt, és csupán egy helyen változtatott vezetőedzőnk: Bermejo helyére végre bekerült a kezdőbe Vajda, akinek már régóta ott lett volna a helye több okból is. Egyrészt a teljesítménye és hozzáállása alapján is megérdemli, másrészt a fiatalpercek szempontjából sem lényegtelen, hogy mennyit játszik.
Az első félidő inkább győri helyzeteket hozott, de azért mi is tudtunk időnként veszélyeztetni, főleg Vajda volt aktív. A vendégek egyébként egy lesgólig is eljutottak, és Vargának is akadt dolga bőven. Én mégsem voltam elégedetlen a látottakkal, mert nem játszottunk alárendelt szerepet.
A fordulás után jött a meglepetés: az ezúttal is agilis Kocsist buktatták sárgát érően a tizenhatos oldalánál, majd a szabadrúgást Dzsudzsák fantasztikusan tekerte be a rövid sarokba. Bár egyértelműen kapushiba is volt, de ez semmit nem von le csapatkapitányunk érdemeiből.
A bekapott találat nem törte meg a győrieket, és folyamatosan veszélyt jelentettek a kapunkra. Mégsem vagyok benne biztos, hogy összejött volna nekik a gól, ha nem követ el Lang egy elképesztően amatőr és szilveszteri bakiparádéba illő hibát: egy ütközést követően az ártatlanságát bizonygatva kinyújtotta a kezét, amire ráesett a labda, a játékvezető pedig – sajnos szerintem jogosan – büntetőt ítélt miatta. Anton nem hibázott, így a 66. percben minden kezdődhetett elölről.
Innentől viszont már egyértelműen a vendégek domináltak: miközben a mi oldalunkról egyedül egy gyönyörű Kocsis lövésre emlékszem, amit hárított a kapus, addig a győriek ziccereket hibáztak. Ennek az oka egyébként általában az volt, hogy Dacosta folyamatosan indokolatlanul középre húzódott, így a jobb oldalunkon rendre megvertek minket. Navarro is érzékelte, hogy itt nem nekünk áll a zászló, és a cseréivel a stabilitásra próbálta helyezni a hangsúlyt. Az mondjuk egy rá jellemző érdekesség, hogy mindezt úgy oldotta meg, hogy 5 db középső középpályás (Youga, Szűcs, Dzsudzsák, Gordic, Batik) volt már a végén egyszerre a pályán, mivel a szélsők helyére is ilyen profilú játékosokat pakolt fel. Végül a stabilizálási szándéknak meglett az eredménye, és legalább az egyik pontot sikerült otthon tartani. Ez még akkor is pozitívum, ha ennyire elkerülhető gólt kaptunk, mivel a Győr így is sokkal közelebb állt a győzelemhez (elég csak azt megnézni, hogy az xG alapján kb. 1:3 lett volna a reális eredmény.)
A meccs embere nálam egyértelműen Dzsudzsák, egyrészt a gólja miatt, másrészt azért a melóért, amit 38 évesen letesz az asztalra. Az előző szezon után számomra a nyáron mindez még elképzelhetetlen volt. Talán azt is ki merem jelenteni, hogy nálam most van a csúcson, mióta visszatért a Lokihoz. Nem akarok viszont szó nélkül elmenni a két szélsőnk mellett sem. Vajda szerintem ezúttal is maximálisan bebizonyította, hogy helye lenne fixen a kezdőben. Ő egy vagány, egyedi megoldásokat villantani képes focista, aki közben a melót is rendre belerteszi. A másik oldalon pedig Kocsis Dominiknak nagyon szurkolok, hogy végre jöjjön össze neki a gól, mert rettenetesen megérdemelné. Bár az eredményességén ez egyelőre nem látszik, de szerintem rengeteget fejlődtek a befejezései, és mellette rendre nem sikerül őt tartani az ellenfél védőinek. Az idei szezon sikeres szereplésében egyértelműen fontos szerepet játszik. Mellettük Yougát emelném még ki: nem véletlen, hogy a visszatérése óta lényegesen stabilabb lett a védekezésünk, mint előtte volt.
Záró gondolatok:
Ha egyetlen szót kellene mondanom, ami eszembe jut Navarroról, az lenne, hogy pragmatikus. Őt a nap végén egy dolog érdekli: legyen eredménye annak, amit csinál. Ennek számomra egy nagyon szemléletes példája, hogy hirtelen be tudta tenni azt a Yougát is a kezdőbe, akivel a hírek szerint nézeteltérése volt, mert úgy ítélte meg, hogy ez hozhatja el a kívánt stabilitást a csapatnak. Nem azt az utat választotta, amit sok edző csinált volna: nem akarta mindenáron megmutatni, hogy „ki a Jani”, hanem a saját egóját is félre tudta tenni a sikerességért. Ez a rész nagyon tetszik.
A pragmatikusság másik megtestesülése az, amire már a címben és a bevezetőben is utaltam: nem szégyelljük belátni, hogy egy adott meccsen mi a reális cél, és ahhoz alakítani a taktikát, a szerint változtatni. Nem illúziókat kergetünk, hanem felmérjük azt, hogy nem mindig reális a győzelemért menni; de még akkor is lehet tenni azért, hogy legalább ne kapjunk ki.
Vannak ugyanakkor dolgok, amik sokkal kevésbé tetszenek, és amiket nehezen nyelek le. Arra, hogy mi a helyzet a klub tulajdonosi hátterével, most ki sem szeretnék külön térni, de nyilván erről is lehetne és kell is beszélni. Az viszont zavar, hogy mennyire el lettek felejtve a fiataljaink. Ott van pl. Tercza, aki jól teljesített, amikor lehetőséget kapott, és mostanra mégis eltűnt a keretből is. Helyette Dacosta játszik, akivel nekem eddig ugyan nem voltak akkora problémáim, mint sokaknak, de nem is gondolom, hogy akkora spíler lenne, hogy Tercza nem tudná őt kiváltani. Említhetném Ciblát is, aki tavaly jócskán bizonyított Mezőkövesden, mégsem kap érdemi lehetőséget. Mindeközben ketyeg az óra, és a fiatalpercek terén el vagyunk maradva az optimálistól. Ezen klubszinten és edzői szinten is változtatni kellene.
Mindenesetre az idei szezon eddig nagyjából arról szól, hogy amennyire ingatag a klub háttere és működése, annyira stabil a csapat. Nem extra, amit mutatunk, de van egy jó alap kezdő tizenegy, mellette van még tartalék, illetve kiaknázatlan potenciál is a keretben, ráadásul a bajnokság során eddig előre-előre tudtunk lépni bizonyos területeken, emellett nincsenek kiugróan rossz, vállalhatatlan produkcióink (legfeljebb bosszantóak). Ezért sem aggódom annyira amiatt, hogy eddig felülteljesítünk, és ez majd idővel bekéri az árát: lehet, hogy így lesz, de egyrészről folyamatosan javulunk mi is, másrészről pedig van egy egész stabil alapunk, ami miatt lehet abban bízni, hogy ha nem is sikerül jól egy meccs, akkor majd a legközelebbi jobb lesz.
Már csak az kellene, hogy ez a stabil, fejlődő pálya a klub általános működését is jellemezze.
Hajrá, Loki!
Enderson
