És mégis. Röviden így lehetne összefoglalni a tegnapi, Fradi elleni győzelmet: a tökéletes meccs. Nem szimplán nyertünk a Groupama Arénában, hanem teljesen megérdemelten, jobban játszva nyertünk, kevés helyzetet engedve a hazai csapatnak. Foglaljuk össze!
Abban a tudatban vágtam bele ebbe a túrába, hogy idén utoljára látom élőben a csapatot. A vasárnapi, Kisvárda elleni évzáró személyes okokból kimarad számomra, és minthogy a Szpari elleni túra szintén hasonló okokból hiúsult meg, így nem hagyhattam, hogy a Felcsút elleni keserves meccsel zárjam 2025-öt. Mindezek ellenére kicsit „félve” vágtam bele neki ennek a vasárnap délutáni programnak, őszinte leszek, nem bíztam a csapatban és a csodában, ezt a meccs előtti tippemen is láthattátok. Bár a Fradi egy csütörtöki kupameccsből érkezett – ami ráadásul győztes is volt -, úgy gondoltam, azok után, hogy végre a tabella élére álltak, mostmár nem lassítanak, és pláne szépen akarják zárni az évet otthon azok után, hogy ősszel gyalázatosan szerepeltek hazai környezetben. Emellett nagyon tartalékolniuk sem kell már idén, legközelebb több, mint egy hónap múlva játszanak ismét a nemzetközi porondon.
Mindezen predikcióm azért a kezdőcsapatukban nem feltétlenül tükröződött. Keane a fél csapatát kicserélte csütörtökhöz képest, bekerültek olyan, szerintem gyenge pontok mint Szalai Gábor vagy Júlio Romao (kettejük játékának volt is jelentősége később). De ott volt azért a „krém” is, gondolok első sorban a nagy csillagnak tartott Tóth Alexre, illetve a gólvágó Varga Barnára. Nálunk a várakozások szerint alakult nagyjából a kezdő, visszakerült Mejías a védelembe, Batik viszont maradt, csak egy sorral előrébb kezdett, így az ő kezdőbe szuszakolásának ezúttal Youga lett az áldozata. Szintén ott volt Szűcs is újfent a csapatban, aki agyrázkódás miatt pihent egy hetet, viszont Bárány ezúttal is csak a padon kezdett – ismét Szuhodovszkival a támadó sorban igyekeztünk megbontani a Fradi védelmét. Ez nekem személy szerint nem tetszett, és lehet másképp is alakul minden, ha Szuho nem sérül meg hat perc után a 100. NB I-es meccsén.
Viszont a korai csere nyomán azért némiképp átalakult a támadójátékunk. A pályára lépő Báránnyal lett vége a játékunknak, egy hivatkozási pont a pályán, akit ki lehet ugratni, akire fel lehet lőni a labdákat, akit lehet keresni az indításokkal mélységből. Erre Szuhodovszkit azért nem éreztem most alkalmasnak, mert lassú és törékeny testalkatú, a háromvédős Fradi ellen nem sok sanszot láttam az ő beindulásaiból veszélyt teremteni. Bárány viszont életveszélyes a kapu előtt, és ez igazolódott tegnap is. De vissza a meccshez: már az első félidő is egy korrekt teljesítmény volt a részünkről. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy a pályán hatalmas különbség lenne játéktudásban a két csapat közt, sőt. Igazán veszélyes helyzete nem is akadt a hazaiaknak, a kaput konkrétan a 43. percben találták el először, amikor Nagy Barnabás lövését védte Varga. Előtte Tóth Alexnek volt egy megpattanó lövése, illetve Joseph vágott fölé egy elé betett labdát 16-ról. Nem tisztem a Fradi játékával foglalkozni, de ha az én csapatom tudna ennyit felmutatni egy félidő alatt egy nála gyengébb ellenfél ellen, én azért morci lennék.
És emellett nekünk is akadtak ígéretes lehetőségeink: az elején egy jó szögletkombináció után Batik lőtte Grófba a labdát az ötös sarkáról, a félidő végén pedig Kocsis passza után Dzsudzsák lőtt épphogy kapu mellé 18 méterről. A félidei 0-0 tehát abszolút nem volt hízelgő ránk nézve, személy szerint kicsit keserű is volt a szám íze, hogy nem vezetünk a tompán játszó hazai csapat ellen. És az is bosszantott, hogy a Fradi még 11 emberrel volt a pályán. Ugyanis a már bevezetőben is említett Romao sárgával a zsebében faultot a középpályán, tipikusan olyan szituációban, amire 10-ből 9-szer sárgát adnak, de ez most valamiért elmaradt Berkétől…
Nem is volt meglepő, hogy Keane lekapta a brazilt a szünetben, ennél nagyobb beismerése sosincs annak, amikor egy játékos megússza a kiállítást. A helyére beálló Ötvössel nem csináltunk jó dealt, a válogatott középpályás komoly erőssége ennek a Fradinak, így ettől az upgrade-től kicsit tartottam. A félelmemnek viszont semmi alapja nem volt a pályán továbbra sem. Olyannyira álltuk a sarat, hogy lehetőségünk ismét nekünk adódott Szűcs távoli, pattogós lövése révén, a hátunkat pedig olyannyira nem törte a háló, hogy nem is tudnék Fradi helyzetet feljegyezni a hajráig.
Addig a hajráig, ami most a miénk volt. A 74. percben megejtett kettős csere nyerőnek bizonyult. A fáradó és meg is sérülő Dzsudzsák, valamint a haloványan játszó Kocsis mentek le, helyettük érkezett Komáromi és Bermejó (utóbbi pályára lépésének nem örültem, bíztam benne, hogy őt végre már elfelejti a stáb). Komáromi pedig gyakorlatilag első labdaérintéséből adott gólpasszt, hiszen ügyesen csente el az ügyetlenkedő Szalaitól a labdát, középre tett passzából pedig Bárány lőtt tipikus „Bárányos-gólt”. És bár volt még hátra bő 20 perc a hosszabbítással, egyáltalán nem aggódtam. Nem éreztem az erőt ebben a tompán, hitehagyott Fradin. És bár volt néhány izzadós szitu (Varga védése a 83. percben Varga lövése után lábbal-seggel), de így is mi dönthettük volna el a meccset, ha Bárány nem önző, vagy jobban céloz a 87. percben. A végén még ívelgetett a kapunk elé a Fradi, de komoly helyzetük nem volt.
Nem azt mondom, hogy tükörsima győzelem volt ez, de ha azt nézem, hogy ki volt az ellenfél, és hol játszottunk, akkor bátran jelentem ezt ki. Kétség sem férhet a győzelmünk jogosságához. Aztán persze lehet megmagyarázni az xG-vel meg az xPTS-el, hogy már megint felül teljesít a DVSC… A meccs legjobbja nálam bárki lehetne a védelemből, akár Lang, akár Mejías, de nagyot játszott szerintem Guerrero is. Szűcs a „jelenléte”, Dzsudzsák a passzai, Bárány a gólja miatt emelhető ki.
Egy meccs van még hátra az évből, papíron egy nyerhető találkozó itthon, a Kisvárda ellen. Semmi jelentősége nincs annak, hogy hol zárjuk az évet, de azért mennyire jól mutatna a dobogón telelni… Ehhez csak hozni kéne a papírformát, és nyerni vasárnap.
