Amint arra Csibu is felhívta a figyelmet a hétközi cikkében, 2018-ban bajnoki mérkőzésen csak egyszer győztünk a Nagyerdei Stadionban. Nyilván minden debreceni tudja, hogy melyik csapat…
Amint arra Csibu is felhívta a figyelmet a hétközi cikkében, 2018-ban bajnoki mérkőzésen csak egyszer győztünk a Nagyerdei Stadionban. Nyilván minden debreceni tudja, hogy melyik csapat…
A mai napon valami újba vágunk bele. Egy adás, ami követi a mai trendeket, egy adás, ami csak a Lokiról szól. Ez a LokiZóna, a LokiBlog…
Nem tudom, ki hogy van vele a debreceni szurkolók közül, de esetemben évek óta van egy olyan párosítás, amit nagyon nem várok, amikor rápillantok a meccsnaptárra,…
Ha az eddigi tavaszi teljesítményünket vizsgáljuk, akkor bizony egyesen siralmasnak mondanám az őszi diadalmenetünkhöz képest, de szerencsére az utóbbi két meccsen nyújtott játékunk és eredményességünk okán…
A 21. fordulóban olyan összecsapással folytatódik a magyar bajnokság a Loki számára, ami előtt legfeljebb Magdi, a jósnő hatékonyságával tudnám megtippelni a mérkőzés várható színvonalát, végkimenetelét,…
A 2018-as évet vereséggel kezdtük. A Dorog elleni kudarc hatalmas pofon volt a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt. Kérdés, hogy ez kijózanító és a helyes útra…
2018 első tétmérkőzésére már nem kell sokat várnunk, február 20-án, kedden 17 órakor a Nagyerdei Stadionban fogadjuk a Dorog FC-t. Már csak 16 csapat van talpon…
A Siófok ellen elszenvedett vereséget követően a 3. fordulóban ismét hazai környezetben lép pályára a DVSC-TVP női kézilabdacsapata. Csütörtökön a Váci NKSE látogat a Hódosba! Adott…
A címválasztásom elismerem, némiképpen túlzás, de a két csapat múltja, jelenlegi helyezése és pontbeli különbsége miatt helytálló lehet, ugyanakkor nem szabad, hogy ez megtévesszen minket, hiszen…
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor végleg lezárhatjuk az előző szezont, elfelejthetjük a rossz emlékeket, és átadhatjuk helyüket valami újnak, remélhetőleg valami sokkal kellemesebbnek. A szombati napon…
Alig egy hét van hátra az új szezon kezdetéig, mi pedig szokásunkhoz híven beharangoztuk az előttünk álló szezont. Szezon eleji podcast adásunkban rengeteg, a DVSC-t érintő…
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában DVSC – Haladás mérkőzést rendeznek szombaton, és bár ezt követően vár még ránk öt mérkőzés – ami nem kevés -…
Nem különösebben hálás dolog most beharangozót írni a Loki-MTK-ról. Mélyebb taktikai elemzésnek sok értelmét nem látom, mert ez a meccs (sajnos) már rég nem arról fog…
Szerintem nem túlzás a címbeli kijelentés, az idei szezon egyik, ha nem a legfontosabb bajnokijára készül a Loki. Pillanatnyilag a kieső, 11. helyen állunk, és a…
Túlesve a Ferencváros elleni tavaszi nyitányon, amelyen a Loki egy nagyon is értékes pontot szerzett a bajnoki címre törő zöldek ellen, nem áll meg az élet,…