Tavaszbeharangozó adásunk óta eltelt több, mint egy hónap, és ahogy ígértük, az első öt forduló után egy kicsit összegezzük a csapat helyzetét. Abban bíztunk, hogy jó…
Tavaszbeharangozó adásunk óta eltelt több, mint egy hónap, és ahogy ígértük, az első öt forduló után egy kicsit összegezzük a csapat helyzetét. Abban bíztunk, hogy jó…
Enderson az Ajka elleni visszavágó előtt azt kérte a csapattól, hogy vegyék komolyan, ami nem feltétlenül valósult meg. Most az a kérdés, hogy mi szurkolók vegyük-e…
A 2019-es év első olyan hónapjának végén járunk, amikor már tétmeccseket játszott a Loki, ez pedig azt jelenti, hogy eljött az ideje eldönteni, hogy ki volt…
Enderson azt kérte a beharangozóban, hogy vegyék komolyan a játékosok a mai meccset. Nem feltétlen a továbbjutás miatt, hanem úgy összességében, a szurkolók, de főképp maguk…
Kedves Loki-játékosok! Az Ajka elleni Magyar Kupa visszavágó sokkal fontosabb annál, mint amilyennek esetleg tűnhet. Nem csak azért lényeges a továbbjutás (és lehetőség szerint a győzelem),…
Bevallom férfiasan, hogy hiába vagyok az egyik legoptimistább a bloggerek között, a Kisvárda elleni zakó engem is nagyon megviselt és jobb híján egy döntetlent vizionáltam a…
Szombaton 14 órától a bajnokesélyes Ferencvárost fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. 2016 áprilisában győztünk ellenük utoljára, az azóta lejátszott 8 meccsen (7 bajnoki és 1 kupa) 5…
Új sorozatunkban olyan furcsa, helyenként kínos, vagy épp vicces sztorikat elevenítünk fel a DVSC múltjából, ami nagy jelentőséggel bírt a jövőre nézve, mindenki számára megmosolyogtató, vagy…
Az első idei túrám lehet, hogy egyben az utolsó is volt, már ami a mostani szezont illeti. Adtam egy esélyt a csapatnak, de eldöntöttem, hogy ha…
Tegnap este a Loki ismét egy olyan produkcióval lepte meg a szurkolóit, amely után felvetődhet a kérdés: érdemes még egyáltalán kimenni/elutazni a csapat meccseire, vagy akár…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 20. forduló slágermérkőzése a 225. Újpest – Ferencváros derby volt, de szó…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A 19. forduló mérkőzéseinket kitárgyalása mellett még a TAO-ról is lesz szó ma,…
A téli alapozás nem igazán adott reális képet arról, hogy hol tart a csapatunk. Az ellenfeleink silány minősége, illetve a felforgatott csapatok miatt nem tudtuk istenigazán…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. A mai adásunk elején beszámolunk a tegnapi Bánka-Rakaczki Emléktornáról, majd beharangozzuk a jövő…
A Semleges Térfél online műsor, ahol magyar csapatok szurkolói beszélgetnek a fociról feketén-fehéren. Az év első adásában aktualitásokkal foglalkozunk majd, létszámcsökkentés az NB II-ben, átigazolási pletykák,…