A Honvéd ellen debütált új edzőnk, Srdjan Blagojevic, és sejtelmünk nem lehetett előzetesen, mire számíthatunk a meccstől. Az biztosnak tűnt, hogy egy találkozóból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de ez után a flúgos futamnak beillő 90 perc után még ennek a konkrét mérkőzésnek a mérlegét is nehéz megvonni. Persze ebben semmi meglepő nincs, ha figyelembe vesszük az előző szezonban a kipestiek ellen lejátszott összecsapásainkat. DVSC-Honvéd 4-3.
Ha van párosítás az NB I-ben, amelytől sok gólt és nagy fordulatokat lehet várni, az a Loki-Honvéd. A tavalyi szezonban a három mérkőzés 19 gólt hozott, és egyik őrültebb, furcsább meccs volt, mint a másik. Ezúttal mondjuk semmi nem utalt ilyen gólfesztiválra, mivel mindkét csapat szenvedett az elmúlt időszakban a gólszerzéssel. Ehhez jött hozzá, hogy a válogatott szünetben sikerült megtalálni Janeiro utódját a szerb Blagojevic személyében, aki a szurkolók és az ellenfelek számára is sötét ló volt. Mire számíthatunk tőle? Védekező, taktikus focira? A labdabirtoklás erőltetésére? Intenzív letámadásokra? A kezdőcsapatunk mindenesetre óvatos taktikára utalt: a szezon eddigi részében megszokott 4-2-3-1 megmaradt (bár ez mérkőzés közben nagyon sokat változott különböző felállásokba, ült az, amit edzőnk előrevetített: nem játékrendszerekben gondolkodik), de sokkal inkább a rutinos mag jutott szóhoz, mint eddig. Bódi, Dzsudzsák, Szécsi, Ferenczi, Varga egytől egyik a kifutó debreceni generáció(k) tagjai, akiktől nagy megújulást, váratlan húzásokat már nem igazán várhat az ember.
Ez a játékosokkal kapcsolatos hipotézis hullott aztán a darabjaira az első félidőben. Évek óta nem látott játékkal fociztuk le az enervált kispestieket, sorra vezetve a gyönyörű és életveszélyes támadásokat. Bódi lövése ugyan az elején még kicsit célt tévesztett és Dzsudzsák próbálkozását is blokkolták, de a 15. percben Baráth gyönyörű centerezését Babunski már magabiztosan gólra váltotta. Rá kb. 10 perccel Szécsi beadása találta meg üresen a berobbanó Baráthot, aki nem hibázott. És akkor még hol volt a félidő vége… Bódi a 32. percben már pontosabban célzott, és egy hatalmas bombagóllal 3-0-ra módosította az eredményt. Folyamatosan vezettük ezután is a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat, és a koronát a félidei teljesítményünkre Ferenczi tehette volna fel, de egy gyönyörű szerelést követően hiába próbálta meg távolról átemelni Szappanos felett a labdát, lövése kicsivel mellécsavarodott. Meggyőződésem, hogy ha az a lövés bemegy, olyan lélektani fölénybe kerülünk önmagában emiatt, hogy nincs is miről beszélni a mérkőzés hátralevő részében. Kimaradtak viszont a helyzeteink, és a szünet előtt már kicsit a Honvéd is ébredezni kezdett, Grófnak kellett hárítania egy lövést. Végül maradt a 3-0, és úgy fordulhattunk rá a félidőre, hogy csak a szemünket dörzsöltük: ez a csapat, ezek a játékosok tudnak így is focizni?
Bevallom, én ennek ellenére aggódtam, nehogy a szünet után hirtelen találjon egy gólt a Honvéd és visszajöjjön a meccsbe. Élénken élt az emlékezetemben, hogy milyen flúgos párharcaink voltak ellenük az elmúlt idényben, és bár ott rendre mi leptük meg őket, azért ez fordítva is benne volt a pakliban. A csapat azonban látszólag rám cáfolt a 2. félidő elején: a 48. percben egy pontrúgás után Lagator fejelt a kapuba, így már tényleg megnyugtatónak tűnt a helyzet. Meglepő módon viszont talán éppen ez ébresztette fel a vendégeket, és intenzívebb támadójátékot produkáltak, aminek meg is lett az eredménye az 53. percben: 4-1. Ezután kiegyenlítődött a játék, mindkét csapat előtt adódott pár lehetőség, nálunk Deslandes zárhatta volna le a meccset, de közelről a kapu felé bombázott egy kavarodást követően.
A 70. percben aztán nem várt, kellemetlen fordulatot vett a mérkőzés: a már az első kapott gólnál is hibázó Bévárdi egy teljesen felesleges büntetőt hozott össze a Honvédnak, amiből két gólra feljöttek. És csupán 2 perc elteltével már ennyi sem volt a csapatok között, egy borzalmas csapatvédekezés eredményeként megkaptuk a harmadikat is. A mérkőzés ezen periódusában érezhetően szétestünk, a Honvéd pedig felbátorodott a váratlan lehetőségtől. Blagojevic egyértelmű döntést hozott, és több cseréjével is a védekezés megerősítését célozta, felvállalva, hogy visszaállunk a kapunk elé. Ezt a periódusát a mérkőzésnek végül sikerült átvészelnünk, és ez a kispestiek lendületét is megtörte némileg. A felgyülemlett feszültség aztán az utolsó percekben felszínre bukott a vendégeknél: Gomis nagyon csúnyán, ököllel visszaütött Sósnak, egy azonnali pirosért cserébe. A hosszabbítás már komolyabb helyzet nélkül lepergett, maradt a 4-3.
Főleg az első félidő több kiugróan jó egyéni teljesítményt is hozott. Bódi nem bírt ugyan még a sérülése után olyan sokat, de ameddig a pályán volt, remekelt, ráadásul lőtt egy hatalmas gólt is. Baráth a gólja és gólpassza mellett is fantasztikusan játszott. Babunskira sem lehetett ráismerni, a gólon kívül is folyamatosan magában hordozta a játéka a veszélyt, és sok esetben ő készített elő remekül, pl. Dzsudzsák blokkolt lövésénél. Ferenczire rá sem lehetett ismerni, kiemelkedőt nyújtott védekezésben és támadásban is, bár a harmadik gólnál talán ő is hibázott. Deslandes a nagy kihagyott helyzete és a három kapott gól ellenére is magabiztosan teljesített, és Szécsi is a jobbak között volt. Ezúttal inkább pár játékos gyengébb egyéni teljesítménye okozta a problémát, gondolok itt elsősorban Bévárdira és Olawaléra, de Sós és Neofytidis sem nyűgöztek le.
Záró gondolatok:
Kicsit olyan volt ez a mérkőzés, mintha levetítették volna egy-egy félidő erejéig egymás után, hogy milyen lehetne a csapatunk, és milyen a valóságban. Ha meglenne a felszabadultság, kreativitás és küzdőszellem egyszerre, akkor sokkal többet elérhetnénk; ehelyett csomószor elveszítjük a fejünket, kapkodunk vagy éppen belekényelmesedünk a jónak tűnő helyzetünkbe. Adjuk meg Blagojevicnek, hogy az első 45 percben felvillantott nekünk, szurkolóknak valamit abból, hogy mit szeretne játszatni a Lokival. A csapatunk pedig adott neki egy másik 45 percnyi ízelítőt abból, hogy mit szokott ehelyett nyújtani.
Ha tényszerűen vizsgálom meg a kérdést, hogy mi lehetett a probléma a második félidőben, talán azt lehetne kiemelni, hogy hiányzott a taktikai fegyelem. Úgy támadtunk, hogy nem koncentráltunk már oda eléggé, és így a folyamatos labdavesztéseinkből nagy üres területek nyíltak, ahol ránk tudott jönni a Honvéd. Ehhez jött hozzá Bévárdi gyenge teljesítménye és nagy hibái, ami miatt a jobb oldalunk átjáróház volt. Elöl Olawale hozzáállásával komoly gondok akadtak: nem támadta le az ellenfelet, nem tudta megtartani a rá fellőtt labdákat, így a kontráink is rendre elhaltak. Összességében tehát azt is mondhatjuk, hogy a cserék rontottak a csapat minőségén. Reményeim szerint új edzőnk legközelebb más játékosainknak adja majd meg a bizalmat, akik közül szerintem lennének olyanok (pl. Kyziridis, Major), akik nagyobb eséllyel a csapat hasznára tudnának lenni. Ezzel kapcsolatban felvetődhet még kérdésként, hogy szerb trénerünk mennyire cserélte el magát a mérkőzésen. Ha a beálló játékosok teljesítményét nézzük, akkor kijelenthetjük, hogy nem sikerült azokat megtalálnia, akik érdemben hozzá tudtak volna tenni a csapat játékához. Ha viszont taktikailag nézem, akkor a javára írom a korrigálási képességet: mikor 4-3-nál látta, hogy lélektanilag ebből a mérkőzésből már csak úgy jöhetünk ki jól, ha túléljük újabb kapott gól nélkül, akkor szemrebbenés nélkül alakította át a csapatot a lehetséges legvédekezőbb összetételűre, ami stabilizálni is tudta a játékunkat.
Mindenesetre azt jó volt látni, hogy Blagojevic higgadt és két lábbal a földön járó személyiség, aki a mérkőzés közben is számomra szimpatikus kisugárzást mutatott; az első félidőben sem szállt el a sikerektől, és a találkozó végén is reálisan értékelte a látottakat.
A kiindulópont nem rossz tehát, de a következő időszak nagy kérdése egyértelműen az lesz, hogy a közös munka során melyik irány gyűri majd maga alá a másikat. Sikerül-e valamit átformálni a csapat szemléletén szerb edzőnknek, vagy a kezdeti fellángolás után visszatérnek ugyanazok a problémák, mint az történt a második félidőben? Fontos kérdések ezek, az idei szezonunk szempontjából meghatározóak.
De vigyük most el ebből a meccsből a pozitívat, és ne járjunk úgy, hogy az időben közelebbi rossz élmény felülírja az azt megelőző jót: a rövid távú jövőnkre nézve kifejezetten biztató volt az első félidő, és ha ezt a hozzáállást sikerülne állandósítani, akkor nem kellene aggódnunk a bennmaradás miatt. És amennyiben ez így történik, akkor az idei szezonban talán nem három különböző edzővel a kispadunkon játszunk majd három flúgos meccset a Honvéd ellen, hanem csak eggyel: Blagojeviccsel.
A mérkőzésen készült vlog epizódunk itt tekinthető meg!
Hajrá, Loki!
Enderson
